Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-17 / 64. szám
1982. MÁRCIUS 17,. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ISport-Sport Sport ) Megyei mezei futóbajnokság Előretörtek a vidékiek Vasárnap remekül előkészítettű pályán Szolnokon, a repülőtéren, negyvenegy sportkörből illetve intézményből 660 versenyző ért célba, a megyei mezei futóbajnokságon. Ilyen körülmények között csak a repülőtéren átfújó hideg északi szél vette kedvét az indulóknak, és rontotta az eredményeket. Az alakulat KISZ-esei figyelmességéből nemcsak a rendezés volt sikeres hanem a versenyzőiknek is jólesett az üdítő ital a befutás után. Az egyes versenyszámokban általában az első tíz-tizenöt befutó mutatott jó felkészülést, de jó volt az erős középmezőny is. A csapateredmények a vidék előretörését, lelkesedését mutatják. Eredmények: 1970/71. születésű lányok, 1000 m (84 induló): 1. Oláh Ilona (Mezőtúr) 3,53,6, 2. Szűcs (SZVSI) 3,53,8, 3. Kotlán (Jib. Sí) 3,57,0. Csapatban: 1. Törökszentmiklósi Sí, 2. Szolnoki Sí 3. Jászberényi Sí. Fiúk. 1200 m (110): 1. Sajtos László (Karcagi SE) 4,22,8, 2. Forp* (Mezőtúri Sí) 4,29,2, 3. Braiksza (Mezőtúri Sí) 4,29,5. 1. Szolnoki Sí, 2. Mezőtúri Sí, 3. Törökszentmiklósi Sí. 1969. leányok 2000 m (54): 1. Török Erika 8,49,0, 2. Négyesi 8,51,5, 3. Lévai (mind TSI) 8,54,2. 1. Törökszentmiklósi Sí, 2. Jászberény, 3. Mezőtúr. 1968. leány 2000 m (32): 1. Katona Ágnes (Törökszentimiiklós) 8,40,6, 2. Újfalusi (Jászberény) 8,51,4, 3. Pungor (Mezőtúr) 8,55,0. 1. Abádszalók, 2. Mezőtúr, 3. Kunhegyes. 1966/67. leány 2500 m (62): 1. Kiss Mária (T. miiklós) 10,41,8, 2. Oláh (Újszász) 10,51,4, 3. Hajnik (T. miklós) 10,52,0. 1. Törökszentimiklós VSI, 2. Kereskedelmi Szakközép, 3. Szolnoki Sí. 1969. Fiúk 3500 m (50): 1. Szőke József (Karcagi SE) 13,37,2, 2. Kovács 13,40,1. 3. Sági (mind Martfű) 13,46,5. 1. Martfű, 2. Törökszentmiklósi Sí, 3. Karcag. 1968. fiúk 3500 m (50): 1. Kecskeméti Sándor (Tiszafüred) 13,10,5. 2. Rab (Törökszentmiklós) 13,30,6, 3. Zabolai (Abádszalók) 13,32,2. 1. Szolnoki VSI, 2. Törökszentmiklósi Sí, 3. Karcag. 1964/65-ös leány 3000 m (15): 1. Sallai Gabriella (MÁV-MTE) 14,10,0 2. Herczeg 14,14,0, 3. Nagy (mind Mezőtúr Teleki B. G.) 14,14.0. 1. Mezőtúr Teleki B., 2. Szolnok Közg. 3. Tiszaföldvár Hajnóczy. Női felnőtt 3000 m (2): 1. Gulyás Piroska (Jászapáti Szöv. SE), 2. Tolnai Erzsébet (Mezőtúr Teleki B.). 1966/67. fiúk 4000 m (147 induló): 1. Fazekas Sándor (604 DSK) 14,12,6 2. Sajti (Székács DSK) 14,18,2, 3. Molnár (Keresk. Szakközép.). 1. 604. DSK Törökszentmiklós, 2. 605. DSK Szolnok, 3. Székács DSK Törökszentmiklós. 1964/65-ös fiúk 4000 m (30): 1. Kardos István (Székács DSK) 14,44,0, 2. Nádas (Verseghy DSK) 15,00,0, 3. Krámicz (Kunhegyes DSK) 15,05,0. 1. Székács DSK Törökszentmiklós, 2. Kunszentmártoni TE, 3. Kunihegyes ISZM. DSK. Férfi felnőttek 7000 m (21 induló): 1. Hajdú Mihály, 2. Debreczeni, 3. Fábián (mind Killián FSE). 1. Killián FSE I. 2. Killián FSE II, 3. Killián FSE III. P. L. Alvics kiütéssel nyert Egy első és két harmadik helyezéssel érkezett haza a velencei nemzetközi ökölvívótornáról a magyar küldöttség. A rangos viadalon 13 ország világbajnokjelöltjei indultak. Remekelt Alvics Gyula, a PVSK-tól a Bp. Honvédhoz került nehézsúlyú, görög, amerikai és olasz ökölvívó legyőzésével lett végső győztes. Különösen az amerikai ökölvívó ellen remekelt, kiütéssel nyert már az első menetben, s ez bizony nem kis dolog... / Országos vasutasbajnokság Vasárnap Békéscsabán rendezték meg az országos vasutas mezei futóbajnokságot, amelyen részt vettek a Szolnoki MÁV-MTE és a Városi Sportiskola atlétái is. A férfi felnőttek mezőnyében szép szolnoki siker született. A Nyikos Attila, Sipos Ferenc Paczuik Sándor összetételű csapat bajnokságot nyert. Felnőttek: 9000 m: 1. Sz. MÁV-MTE (Nyikos, Sipos, Paczuk) 12 pont. Egyéniben: 2. Nyikos, 4. Paczuk, 6. Sipos. Női ifjúsági 3200 m: 3. MÁV MTE (Prigl Ágnes, Pápai Julianna, Baka Erzsébet, Baráth Margit) 59 pont. Serdülő leány 2000 m: 2. Szolnoki Sí (Nagy Anikó Janyik Katalin, Posta Noémi, Pintér Andrea), 49 pont. Vízilabda Kettős siker Országos ifjúsági bajnokság : SZVSE—V. Izzó 7:4 (3:2 1:0, 3:0, 0:2). Szolnok, Damjanich uszoda, 100 néző. Vezette: Kovács, Dobrosi. SZVSE: Túrás L.—Dudás Z., Szebenyi, Biki Sz., Sóskúti, Bánhidi, Bíró G.. csere: Béres, Baki Z., Hegyvári Gy., Mohi Z. Edző: Urbán Lajos. Javuló forma biztos győzelem, a gyengébb erőt képviselő V. Izzó ellen. Országos serdülő bajnokság: SZVSE—V. Izzó 11:10 (1:3, 3:1, 3:3, 4:3). SZVSE: Nagy Sz.—iBer J. (3), Ignácz I. (3), Bíró V. (1), Ugrin T. (2), Hegyvári Gy. (2), Mohi Z. Csere: Füleki M. Edző: Agócs Gyula. Csak a végeredmény hízelgő a gyenge formában játszó serdülők számára. A Néplap 12. heti totótippje 1. MÁV D.—Szeksz. 2. PVSK—Bauxitb. 3. Várpalota—Komló 4. Mohács V.—Olajb. 5. Bem SE—Salgót. 6. Gyöngy.—Kazinc. 7. Ascoli—Avellino 8. Bologna—Róma 9. Como—Milan 10. Napoli—Torino 11. Foggia—Varese 12. Lazio—Perugia 13. Reggiana—Bari Pótmérkőzések: x. 112 2 12 12 X2 X2 X2 X2 12 2 1 x2 1 1 X2 x2 X2 X2 X2 X 1 X 1 1 X2 1 X2 X2 X2 X2 X2 1 X X 1 x2 x2 x2 X2 X X 1 1 X2 X2 X2 X2 1, X. Események Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁVMTE—Lehel SC, Szolnok, Tiszalliget 14, Mezőtúri Honvéd—Törökszentmiklós, Mezőtúr 15. Hírek, eredmények Asztalitenisz, NB III. Férfi : Lehel SC—Hajdúnánás 13:3. A Hajdúnánáson rendezett találkozón biztosan nyert a Lehel. Gy.: Bene, Reisz, Szarvas (4—4) Törőcsik (1), ill. Gyöngyösi, Pintér, Korovicz (1—1). Labdarúgás: Szolnok Városi Sportiskola—KSI 3:2 (2:2). Szolnok. G.: Csató (2), Kelemen. Az NB-s ifjúsági bajnokságért játszottak. Kelemen Zoltán (SZVSZ) meghívást kapott az 1964-ben született játékosokból összeállított magyar ifjúsági válogatottba. Autó: Nyeső Pál a szolnoki 17. sz. A FIT SE versenyzője Trabant- gépkocsijával nyerte a Miskolc-Tapolcán megrendezett országos autós slalombajmnokság Kelet-magyarországi első futamát. Kívüle Dalmadi József (Lada) géposztályban első és abszolút második helyen végzett. Teke. NB II. Női: Somoskőújfalu—Szolnoki MÁVMTE 6:2 (2143,2096). Somoskőújfalu. Az utolsó előtti dobónál még a MÁV-MTE vezetett. A hazaiaknál azonban az utolsó versenyző megfordította az eredményt. Legjobb dobók: Oláh 388, Szabó 382, Tóth 362, illetve Czakó 391, Kállainé 375, Szathmáryiné 347 fa. IRMIG 1 SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Olasz táncdalok Caterina Caselli műsorából. — 17.15: Választék. Braun Ágoston jegyzete. —17.20: Új felvételeinkből. Az öcsödi népdalkor énekel. — 17.30: Zenés autóstop. 490. szám. Közlekedési magazin. Szerkesztő: Vágási Kálmán. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből énekel a Rubettes együttes. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Diákfélóra. — 8.57: Népdalcsokor. — 9.30: Huszka Jenő —Martos Ferenc: Gül baba — II. felvonás fináléja. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 10.05: Hangos, zenés olvasókönyv. —10.35: Szerpentin. — 11.35: Zenés játékokból. — 12.35: Magvetők. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Litera-túra. — 15.05: Kórusainknak ajánljuk. — 15.30: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. — 16.20: Verbunkosok, nóták. — 17.07: Mikor repül a kolibri? — 17.32: Reflektorfényben egy operaária. — 18.02: Pátria — népzenei hanglemezsorozat. — 19.15: Kilátó. — 20.00: A Rádió lemezalbuma. — 21.30: Külpolitikai klub. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A King’s Singers együttes madrigál-felvételeiből. — 22.45: Viták a filozófiában. — 23.00: A Bécsi Oktett játszik. — 0.10: Malek Miklós táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: A stúdió 11 felvételiből.— 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Andor Éva és Kelen Péter operettdalokat, énekel. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszóval, muzsikával. — 12.33: tánczenei koktél. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig... — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.40: Fiataloknak! — 17.30: Ötödik sebesség. —18.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19.01: Zenei Tükör. — 19.31: Lukácsi Huba balladákat énekel, Mandel Róbert tekerőlanton játszik. — 19.45: A Black Sabbath együttes felvételeiből. — 20.33: Zenés játékokból. — 21.00: Népzenekedvelőknek. — 21.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Népszerű dallamok. — 22.30: A tegnap slágereiből. — 23.20: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. Balázs Erzsébet nótákat énekel, Jáger Balázs János gordonkázik. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Wilhelm Kempff zongorázik. — 10.25: Julia Wiener Cseriseva és Tvan Rebroff operaáriákat énekel. — 11.05: A Hamburgi Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Hamburgi Rádióban. — 12.36: Olasz szerzők műveiből. — 13.43: Rádiószínház. — 14.20: Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfelvonásos opera. Közben: — 15.06: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. — 15.26: Az operaközvetítés folytatása. — 16.38: öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 18.30: Szimfonikus táncok. — 19.05: Brecht. — 19.35: Két Rameau-koncert. — 19.54: Külföldi tudósoké a 4>zó. — 20.09: Rossini operáiból. — 21.00: A lázadó író: Nagy Lajos. — 21.30: Zenekari muzsika. 8.00: Tévétorna (ism. sz.) 8.05: Iskolatévé: Fizika (Ált. Isk. 6. oszt.) Az energiagazdálkodás problémái. 9.05: Földrajz. (Alt. Isk. 5. oszt.) Csehszlovákia. 9.50: Stop! Közlekedj okosan. Útburkolati jelek. (sz.) 10.00: Delta. Tudományos híradó, (ism. sz.) 10.25: Az igazság nyomában. Magyarul beszélő francia film. (ism. sz.) 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. (ism.) 13.30: Iskolatévé: Szülők iskolája. 138. rész: Először a bölcsődében (ism. sz.) 14.00: Stop! (ism. sz.) 14.10: Régi idők focija. Magyar film. (A film megtekintését a március 24-i és 25-i Kamera adásokhoz ajánljuk középiskolásoknak) (sz.) 15.40: Hírek. 15.45: Az 1000 tó országa: Finnország. 21. rész. (sz.) 16.40: Az akasztófa árnyékában. Magyarul beszélő francia filmsorozat 6 3. rész: A titok (ism. sz.) 17.35: Reklám. 17.45: A nyelv világa. 18.30: Hídépítés robbantással. Magyar rövidfilm. 18.40: Ki figyel oda? Karácsondi Miklós műsora. 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna, (sz.) 19.15: Esti mese (sz.) 19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: A négyes labor őrültje. Magyarul beszélő francia filmvígjáték (sz.) 21.25: Énekeljünk. ..Vörös kancsó, vörös bor” (sz.) 21.35: A TV-galériája. Lacza Márta grafikusművész. (sz.) 22.15,: TV-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR. 20.01: Falusi esték. Tenkesalja. 21.00: TV-híradó 2. (sz.) 21.20: Reklám. 21.25: A vendég. Magyarul beszélő olasz filmdráma (sz.) BUKAREST: 16.30: Sakk. 16.45: Népzene. 17.00: Nőkről, nőknek. 17.50: A legkisebbeknek.. 20.00: TV-híradó. 20.25: Gazdasági figyelő. 20.40: TV-ánkét. 21.05: A kiváltság. Angol játékfilm. 22.15: TV-híradó. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ. 17.55: Hírek. 18.10: Napóra. Ifjúsági tv-játék. 19.15: Egészségünkért. 19.30: Francia nyelvtanfolyam 28. lecke. 20.00: Távlatok. Magazin. 20.40: Tarka ritmus. Szovjet zenés műsor. 21.15: Időszerű események. 21.45: Haza akarok menni. NDK tévéfilm. MŰSOROK 7 A Magyar Kajak Kenu Szövetség vasárnap Szolnokon országos fizikai felmérő versenyt rendezett, négy korosztályban. A futást a tiszaligeti stadionban, a lábemelést és a húzódzkodást pedig a sportcsarnokban rendezték. A felmérőn százkilencven leány és fiú vett részt. A csapatversenyben Olefin SC, KSI, Rába ETO, Szolnoki Vízügy SE az élcsoport sorrendje. A harmadik korcsoportban Gyulai István (képünkön az élen), a Szolnoki Városi Sportiskola 14 éves tehetséges versenyzője végzett az élen, edzője Nagy György. Csapatban és egyéniben az első három helyezett szép díjat kapott Fotó: Novák Kosárlabda Tíz percig ment a játék NB I. Női. MAFC—Szolnoki MÁV MTE 65:54 (28:27). Budapest Sportcsarnok, v.: Szilvássy, Szász. MÁV MTE: Czeeglédi (18), Mohácsi (2), Makóiainé (6), Zsidai (3), Pairóczainé (21). Csere: Gebei (4), Krasznocsubenkó, Hegedűs, Szalai. Erdős. Edző: Tapodii Lászlóné. Jól kezdődött a találkozó, a MÁV MTE remekül védekezett, a dobások sikerültek, és 9:0-ra elhúzott A MAFC az első kosarat csak a 6. percben tudta dobni. Továbbra is jól ment a csapatnak, 13:2-re alakult az állás. A 10. perctől kezdve fokozatosan feljött a MAFC, s az utolsó percben átvette a vezetést. A második félidőben sok hiba csúszott a védekezésbe és a támadásba egyaránt. nyolc percig nem sikerült kosarat dobni A MAFC 46:29-re vezetett. A mérkőzés utolsó szakaszában összeszedték magukat a szolnoki lányok, de csak 11 pontra sikerült ledolgozni a hátrányt. Rendkívüli szoros a mezőny az utolsó hat versengésében. Talán egyedül a MAFC érezheti magát biztonságban. Hogy mely csapatok lesznek a kiesők, arra a március 24— 28 között sorra kerülő második rájátszás ad választ. NB II. Férfi: Miskolci EAFC—Karcagi SE 85:67 (53:41). Miskolc, vezette: Molinái. Dobrontyi KSE: Vaió (20), Sütő (16), Hajdú (12), Örlős (II), Gyárffás (8). edző: Szenesvári Gábor. Elfogódottan kezdett a karcagi csapat, és az ellenfél tetemes előnyre tett szert. A továbbiakban — főleg a védekezésben — feljavult a Karcag, és csaknem egyenrangú ellenfelévé vált az igen jó képességű egyetemistáiknak. A mérkőzés sportszerűen zajlott le, amiért a két csapat játékosain kívül a kiváló játékvezetői közreműködést is dicsérni I kell. Női: Eger SE—Törökszentmiklósi SE 84:43 (41:28). Törökszentmiklós, 50 néző, vezette: Káplár. Nemes. TSE: Bajusz (4), Takács M. (17), Szöllősi (3), Takács É. (9), Tóth (4). Ács (4), Galsi. Eszes, Nyitrai (2). Edző: Papp Ferenc. Az első félidőben ming lépést tudott tartani ahazai csapat a jó képességű Eger ellen, a második félidőben viszont az Eger tetszés szerint érte el a pontjait, és megérdemelten nyert ilyen arányban is. A hazai csapatból Takács Mária és Bajusz játékát lehet kiemelni. Magyar labdarúgó válogatott-Antwerpen „Premierek” minden csapatrészben A spanyolországi világbajnoki döntőre készülő magyar labdarúgó válogatott idei, ausztráliai és új-zélandi nemzetközi mérkőzései után, szerdán a hazai közönségnek is bemutatkozik. A szó szoros értelmében bemutatkozásról van szó, mert három hónappal a világbajnokság előtt Mészöly Kálmán szövetségi kapitány minden csapatrészben új összetétellel próbálkozik. A ma esti, Antwerpen elleni mérkőzés „premierjei”: — először őrzi a tehetséges tatabányai fiatal, a korábbi sokszoros ifjúsági válogatott Kiss Imre a nagy válogatott kapuját; — Martos, Kocsis, Rab és Tóth J. összetételben, még nem kezdett a magyar válogatott védelme; — a 13-szoros válogatott Csongrádival új összetételű , a középpályás sor a tehetséges Videoton játékos még nem küzdött Müllerrel és Nyilasival az oldalán. A Pölöskei eddigi négy válogatottsága alatt nem volt egy csatársorban Törőcsikkel, így a Bodonyi, Törőcsink, Pölöskei csatárhármas is új összetételű. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nagy várakozással tekint az Antwerpen elleni mérkőzés elé.