Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-22 / 18. szám
10 Fiatalokról-fiataloknak Unalomszülte veszélyek Ifjúságvédelem a középiskolákban Az ifjúság egy rétege sokszor és sok vonatkozásban kívül marad, kívül is esik a vizsgálódások általános körén. Azokra a 14—18 éves fiatalokra utalunk, akiket „középiskolások” gyűjtőnévvel illetünk, közéjük sorolva ennek a korosztálynak mintegy harmadiák kitevő szakmunkástanulókat is. „Demográfiai súlyukat’’ tekintve körülbelül félmillió fiút és leányt foglal magában ez a négy évjárat. Tinédzserek? Lehet őket ezzel a divatos szóval is nevezni. Szociológusok és pszichológusok néhány megfigyelését, több reprezentatív rétegvizsgálat néhány megjegyzését közreadva — e korosztály jellemzéseként: megfigyelhetők a veszélyeztetettség bizonyos mértékű jelei körükben, ha számszerűen nehéz is jelezni ennek a mértékét. Településszociológusok és pedagógusok sajátos megállapítása például, hogy elsősorban a városias beépítésű területeken alakulnak ki időszakonként unatkozó, lődörgő, magukkal mit kezdeni nem tudó kisebb, nagyobb csoportok. Az okok árnyaltak. A területek beépítése sajnálatos módon nem kedvez legtöbb helyen a fiataloknak. Nem kínálnak elegendő tartalmas szórakozást, kulturális szabadidő-eltöltési lehetőséget, sportalkalmat. A KISZ és a Népfront korábbi vizsgálatai szerint a jelenleg már „üzemelő” lakótelepi klubok, sporthelyiségek és (igen-igen szórványosan) a kondicionáló, illetve barkácsszobák a valós igényeknek legfeljebb az egyhatodát képesek megfelelő színvonalon kielégíteni. Több megyében is egymástól függetlenül próbálták mérni a pedagógus munkacsoportok a fiatalok olvasottságát, illetve olvasási kedvét, szokásait. Éppen ebben a korosztályban gyűjthették a leginkább elszomorító tapasztalatokat. A megkérdezett 15—17 évesek fele alig, illetve egyáltalán nem olvas szépirodalmat... A klasszikusokból egyet, kettőt, azokat is jobbára akkor, ha előzőleg tv-sorozatott láttak belőlük. Olvasási „kultúrájuk” legfeljebb esetenként képeslapok böngészését, a sportlap, illetve a szórakoztató, magazinjellegű újságok átnézését jelenti. Mint kifejtették, legtöbbjüket „untatja” a betű (Nem tanultak meg szisztematikusan olvasni, erre érzékelhetően nem adott kellő segítséget sem az iskolai, sem a családi módszer.) Más megfigyelések a fiatalok egy részének rossz életérzéseit említik meg — a család kapcsán. Az unatkozó fiatalok között sok a rendezetlen családban élő, s itt nem elsősorban az elvált szülővel maradt vagy a félárva fiatalokról lenne szó. Rosszabbak ennél a tapasztalatok a negatív életvitelű családoknál, illetve — sajnálatosan — a túlzottan elfoglalt, túl sokat vállaló és dolgozó szülők serdülő gyerekeinél. Lehet eltöprengeni azon, milyen mértékű ezeknek a fiataloknak a körében a veszélyeztetettség? Ha tekintetbe vesszük, hogy — a bűnüldöző szervek kimutatása szerint — az elmúlt tíz évben kis mértékben, (de sajnos az utóbbi másfél évben jobban) kúszik felfelé a fiatalkorú bűnelkövetőik grafikonvonala, akkor a veszélyeztetettséget komolyan kell vennünk. Tény: anyagi korlátok épp úgy nehezítik a nevelés és a családvédelem dolgát, mint az esetenként tapasztalt közömbösség. Nagyon sok helyen lenne ugyanis mód lakóhelyi szórakozási, sportalkalmak teremtésére. Az ötnapos tanítási hét bevezetésével az oktatási intézmények KISZ-szervezeteinek is feladata kell, hogy legyen a hétvégi programok szervezése. Az állandó és folyamatos ténykedés, a mainál sokkal változatosabb munka segítené az unalom és a nevelési, családi hátrányok elűzését, mérséklését ebben az ifjúsági korosztályban. — Várkonyi — Szakmaszáma: 1001 Akik a papírgyártást választották Minden nagyobb gyárban évről évre visszatérő kérdés a szakember-utánpótlás. A Szolnoki Papírgyár az évek során tett intézkedéseivel — úgy tűnik — jó mederbe terelte ezt a folyamatot. Három szinten folyik ma szakmunkásképzés, és hosszabb távon sem kell félni hiánytól. A papírgyártó szakma — amely a foglalkozások listáján az 1001. sorszámot kapta — egyre több fiatalt vonz. Három szintről volt szó: az egyik, és egyben legrégebben működő, a hároméves szakmunkásképző, amely több mint húsz éve neveli a munkásgenerációkat, eleinte önálló szakmunkásképzőként, később a 633. számú Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet kihelyezet tagozataként. A három évfolyamon most 45 gyerek tanulja a szakma fortélyait. Lányok „férfias” szakmában — A papíriparban Csepel után nálunk indult meg először a fizikkusképzés — kezdi tájékozóját Czakó Gyula, a személyzeti és oktatási osztály vezetője. — Mind a közismereti, mind a szakmai tárgyakat a vállalat területén kialakított oktatási épületekben tanulják a gyerekek. Az első évben a szakmai gyakorlatot tanműhelyben tartják számukra, ekkor fémipari alapismereteket kapnak, kis ízelítőt a lakatosmunkából. A második évben a gyártógépek mellett töltik a gyakorlati időt, a harmadik év közepétől pedig a délelőtti vagy délutáni műszakban már helyettesíthetnek is. Ilyenkor már abban a közegben dolgoznak, ahova majd az iskola elvégzése után kerülnek. Az pedig, hogy hova kerüljenek, több közreműködő véleményéből alakul ki. Először is megkérdezik a gyerekektől, hol dolgoznának szívesen. Az oktatók — elméleti tudásukat ismerve — szintén adnak javaslatot, végül pedig az üzemrészeknél kialakuló kívánságokat is figyelembe véve döntik el mindenki helyét. Tíz éve vegyes osztályok indulnak, ami két okra vezethető vissza: a gyárban az alapanyaggyártás mellett a papírzacsikó-készítés, nyomtatás is megkezdődött, ezzel szélesedett azoknak a lehetőségeknek a skálája, ahol nők is foglalkoztathatók, a második ok viszont már független a gyár termelési folyamatától. Egyszerűen csökken a fiú jelentkezők száma. — Az persze igaz, hogy elég nagy a lemorzsolódás — mondja Kovács Emília, aki a kihelyezett iskola vezetője. Általában a rossz tanulmányi eredmény miatt maradnak le a gyerekek a többiektől. A mostani harmadéveseknél például 30 százalék eddig a lemorzsolódás. Lényegében a szakmunkásképzés bázisa jelenleg ez a hároméves iskola. Figyelemre méltó azonban az is, amely a felnőtt — bár legtöbbször fiatal korosztály — szakmaszerzési törekvéseit támogatja. A nappali tagozattal párhuzamosan indítják a kétéves esti szakmunkásképzést. Ide azok a dolgozók jelentkeznek, akik már néhány éve a gyárban vannak és kedvet kaptak a papírgyártó szakmához. Lemorzsolódási arányuk lényegesen kisebb, mint a 14—17 éves korosztálynál tapasztalható, tanulmányi eredményük is általában jobb. Nem ritka az olyan osztály, ahol négy-öt „tanuló” minden tantárgyból jelesre vizsgázik, Igyekezetükön érződik, tudják, mit és miért választottak. Túljelentkezés volt Ehhez a két — évek óta jól működő — képzési formához ebben a tanévben új is csatlakozott. — folytatja a felsorolást Czakó Gyula. — A Pálfy János Szakközépiskolában megkezdődött a papírgyártó szakma oktatása, egy osztályban. Az indítás gondolata az új beruházással egyidőben vetődött fel, és kellett néhány év, mire beért. Az új beruházás gépeit nyilvánvalóan a legtapasztaltabb szakmunkásaink kezelik majd, de már most gondolnunk kell az utánpótlás nevelésére. A szakközépiskolával tíz évre kötöttünk szerződést. Féltünk, hogy lesz-e jelentkező, de az első év várakozáson felül sikerült. Harminchét gyerekkel indult az osztály , ési túljelentkezés volt. Talán egyetlen, egyelőre még homályos pontja van ennek az oktatási formának, hogy az itt végzők ugyan középfokú papíripari szakemberek, de nem kapnak szakmunkás-bizonyítványt. A szakmunkásvizsgát, vagy akár a technikusminősítő vizsgát azonban munkába állás után letehetik. A jelentkezőket időben felvilágosították erről, szerencsére ez nem vette el a kedvüket a szakmától. Ki mit várhat ? Igyekeztünk pontos tájékoztatást adni — folytatja Kovács Emília — Összesen huszonhat általános iskolát jártunk végig, 830 tanuló látta diafilmünket a papírgyártásról, a gyár történetéről, a szakmáról. Szórólapokat osztottunk ki, és küldtünk azokba az iskolákba, is, ahova személyesen már nem jutottunk el. Az „üzlet” megköttetett. A szakközépiskola elkezdte a képzést, ígérete szerint négy év múlva jól felkészített gyerekeket bocsát ki. Mit ad ehhez a gyár segítségül? Kovács Emília: A gyár területén kialakított oktatási célú helyiségeken túl, a szerződés szerint többféle segítséget is adunk. Szakfolyóiratokkal, könyvekkel látjuk el az iskolakönyvtárat, évente 100—150 ezer forint értékű vegyszert, műszert vásárolunk. Mivel minden technológiát nem ismerhetnek meg gyárunkban, ezért a társgyárakba tanulmányi kirándulásokat szervezünk. Külföldi gyárak megismertetését is tervezzük tanulmányút keretében. F, E. 1983. JANUÁR 22. A vaskos dosszié a két és fél év alatt papírra vetett fontos kérések és az elintézésükkel járó levelek gyűjteménye. Bár senki sem várja el az országgyűlési képviselőtől, hogy dokumentálja munkáját, hogy papíron nyoma legyen mindannak, amit képviselőként csinál. — Remélem nem is fajul idáig a bürokrácia. Csak saját magamnak archiválok, mert szükségem van rá, — lapozgatja a lefűzött leveleket Kelemen Zoltán. — Ennek a dossziénak a segítségével visszapergethetem, pontosan nyomon követhetem a fejleményeket. Bizonyítékokat is őrzök köztük: felelős emberek írásba adott ígéretét. És ha a teljesítését nem is kérhetem számon, a levelekkel a memóriákat felfrissíthetem. — Sikereket „könyvelt el" ebben a dossziéban? — Ha az eredményes közbenjárásomat annak nevezi, akkor igen. Büszke voltam és vagyok, ha tehetek valamit a választókörzetem, Mezőtúr, Túrkeve és Kétpó harmincötezer lakójáért. — Levelek az ipari, az építési, városfejlesztési minisztertől, a legfőbb ügyész helyettesétől. Az egyikben arról tájékoztatják, hogy a mezőtúri ifjúsági lakótelep gázvezetéséhez a csöveket megkapják, a másikban, hogy emelik a bérszínvonalat a vegyesipari szövetkezetben, a harmadikban az állami célcsoportos lakásépítés lehetőségét ígérik. Minden úgy történt, ahogy a levelekben állt, és ahogyan azt a személyes találkozásunkkor a miniszterek mondták. Nagyon jó érzés tudni, hogy nekem is közöm van a Tankevén épülő 40 célcsoportos lakáshoz, ami ebben az ötéves tervidőszakban felépül, ehhez még annyit, hogy 1945 óta mindössze 70 ilyen lakás épült a városban. Vagy a másik eset: elkészültek a lakások, de nem lehetett beköltözni, mert nem volt cső a gázvezetékhez, így fűtés sem. Kértek a város vezetői próbáljam meg én „kiverekedni”. — És mindig a minisztériumban kezdi? — Szó sincs róla. Csak akkor megyek oda, ha máshol sikertelenül kilincseltem. Mire eljutok a miniszterig addig lejáram a lábam egyéb helyeken. Néhány év tapasztalata alapján mondhatom, hogy a miniszterekhez könnyebb bejutni és velük szót érteni, mint a minisztériumi osztályvezetőkkel vagy egyes válallati vezetőkkel. — Mindössze két és fél éve képviselő. Hogyan, kitől tanulta meg a TITÁSZ mezőtúri üzemének energetikusa, hogy képviselőként mikor, mit kell tennie, hol és mivel kezdje? Volt-e előzménye annak, hogy ma magabiztosan mozog egy korábban ismeretlen közegben? — Ezen még sohasem gondolkodtam. Lépésről lépésre alakult így. Persze faggattam a tapasztalt képviselőket. Az a fajta vagyok, aki szeret mindennek a végére járni, s a képviselő előtt nincs zárt ajtó. Ezeken az ajtókon mindig csak közügyek miatt kopogtattam. Eleinte nem tudtam, hogy melyik ajtónál kell kezdenem. Kérdezősködtem, s végül mindig rátaláltam arra, amelyik mögött az illetékes ült. Nagyon jó, hogy tehetetlenséget sohasem éreztem, hogy minden lehetőségem megvan ahhoz, hogy a jó ügy érdekében tehessek valamit. Nem ragadtam le a saját dolgaimnál. Sokat jelent a családom, imádom a két kicsi lányom, van kellemes otthonom, nem vágyom többre, ez a nyugodt, jó kiinduló pont, ahonnan kitágult előttem a világ és ettől nagyon jó a közérzetem. Szerencsés kiválasztottnak érzem magam. — Szerencsén múlik, hogy valakit harmincévesen képviselőnek választanak? — Szerencse is kell hozzá. Ahhoz mindenképp, hogy pont rám gondoljanak. Persze az ilyesminek előzménye van. Nálam is volt, bár nincs benne semmi rendkívüli, mondhatnám azt is, hogy sematikus. KISZ-titkár voltam az előző munkahelyemen a túrkevei AFIT-nál, aztán állást és lakóhelyet változtattam a lakás miatt. Mezőtúron sportköri elnök lettem, aztán népi ellenőr. A felsorolásnak nincs jelentősége. A lényeg, hogy igényt tartottam társadalmi megbízatásra, szívesen vállaltam közéleti munkát. Miért? Mert ilyen vagyok, benne van a véremben. K. K. Az agilis képviselő Öt, négy, három, kettő, egy, zéró. Indul az LGT show. Basszusgitáros, szaxofonos, show-man és még ki tudja mi, Somló Tamás. A billentyűs hangszerek kezelője, az együttes „atyamestere”, Presser Gábor tűnődő tekintettel néz a lencsébe. Karácsony János, mint mindig, könnyed figurákkal fűszerezi gitárjátékát. No és a dobos Solti János körülbástyázva hangszerének tartozékaival. A középső kép aljain úgy tűnik, a közönségnek tetszik a produkció. Mindez az LGT nemrégiben Szolnokon adott hangversenyén. Fotó: Dede G,