Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-10 / 188. szám

6 Gyászhírek - köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. KÉZER Istvánné 1983. augusztus 7-én elhunyt. Temetése 11983. augusztus 11-én 1130 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben A gyászoló család, Szolnok köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, a „Tiszavidék” Szövetkezeti Közös Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen drága fe­leségem, édesanyánk, anyó­som. ECSEKI PÁLNÉ szili Dobos Erzsébet teme­tésén megjelentek, koszorú­Hunyadfalva­i­nkkal, virágaikkal, részvét­­nyilvánításukkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk kö­szönetet a rokonoknak, szom­szédoknak, jó barátoknak, ismerősöknek és mindazok­nak, akik felejthetetlen ha­tottunk, édesanyánk, nagy­mamánk, dédnagymamánk. ÖZV. BIRÓ JÁNOSNÉ sz. Barócsi Irén temetésén megjelentek, fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család. Szolnok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP RIGA motor, Bajai szivattyú eladó. Ven­nék gázrezsót kis palackkal és vatta­­cukorgépet. ,, Olcsó” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (7085)__________________ ELADÓ egy 5 éves könnyű sodrott de­res, hasas kanca ló. Kengyel, Béke út 4. Megtekinthető:, (hétköznap 18 órá­­tól, szombat vasár­nap egész nap. (7057)__________________ 8 hónapos hasas te­hén eladó. Karcag, Damjanich 58. (7257) EGYÉB MENYASSZONYT és ikjoszorúslány ruha­­kölcsönzés nagy vá­lasztékban. Szolnok, Verseghy út 32. a­latt. Ugyanott menyas­­­szonyi­­ kalapot ve­­szek. (H. 1701) MAGÁNYOSSÁGÁT feloldja a HEURÉ­KA Társkereső Szol­gálat. Cím: 5002. Szolnok, Pf.: 64. Keressen bennünket. Bizalom, diszkréció. (6852)__________________ ÉPÍTKEZŐK figye­lem! A szolnoki ka­tolikus temetőből különféle nagyságú betontömbök ingyen elszállíthatók. Igény­lés a temető gond­nokságán. (7279) PIANINÓT bérbe adok. Érdeklődni: Szolnok, Csanádi krt. 16. VII/2. 18 órától. (6943) KÚTFÜRÁS kétéves garanciával károko­zás nélkül. Minden anyagot szállítok. Komóczi Imre, End­­rőd, Micsurin u. 3. (7434)__________________ PÓTÉRETTSÉGIRE felkészítő tanárt ke­resek. Ajánlatot a békéscsabai hirde­tőbe ,, Könyvvitel” jeligére. (7432)______ SZŐRTELENÍTÉS véglegesen rövidhul­lámmal, pattanások, szeplők eltávolítása Faragó kozmetika. Szarvas, Szabadság út 45. Telefon: 282. Buszállomásnál. (7433)__________________ SZOLNOKON vagy környékén ,,INTER­­­LOCKKAL" varró­gép-összeállítót ke­resett, ,Precíz” jel­igére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1721) TELKET vagy ker­tet bérelnék Szolno­kon vagy környé­kén. ..Közművesí­tett” jeligére a ki­­adóba. (7051)________ MEGOSZTÁSI és egyéb földmérési munkákat vállalok. Kántor György, Tö­­rökiszentmiklós, Pe­tőfi út 8 (7267) B. C jogosítvánnyal, gépkocsival rendel­kező fiatalember el­foglaltságot keres. ..Szállítás” jeligére a kiadóba. (7059)______ GARÁZS kiadó ma­gánszemélynek vagy vállalatnak. Érdek­lődni: Szolnok, Gyík út 6. (pletytki a­­faluban) egész nap. LAKÁSCSERE LENIN VÁROSI, két­szobás, tanácsi, össz­komfortos lakásom elcserélném hasonló szolnoki, tanácsi la­kásra. ..Október” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1695) ELCSERÉLNÉM ta­nácsi­ 1 -1- 2 félszo­bás lakásom kis kertes házra. Szol­nok és környékére. Szolnok, Jászi F. út 10. X/43. (H. 1719) házasság 60 éves, özvegy mozdonyvezető, 170 cm, sovány, házas­ság céljából sze­retne megismerked­ni szeretetre méltó 50—55 éves nővel. Csak olyanok leve­lét várom, akik szolnoki szép laká­somba költöznének. ..Kéket nyílik” jel­igére a kiadóba. (6850) Szolnok városi Tanács Kommunális Üzeme felkínálja aszfalt útépítő kapacitását. Vállaljuk: hengerelt és öntött aszfalt gyártását, bedolgozását, valamint beton készítését rövid határidővel — Szolnokon és a város környékén. o Megrendelés: az üzem termelési osztályán. Szolnok, József Attila út 85. (H. 1725.) 1983. AUGUSZTUS 10. Építtetők, építkezők, családi házat építők figyelem! Tiszafüreden és környékén villanyszerelési és villámvédelmi munkák kivitelezését vállalja garanciával a tiszafüredi költségvetési üzem Érdeklődni: Tiszafüred-örvény, Fő út 99. szám Telefon: 19^ 242 (GSM) ingatlan KÉTSZOBA, össz­komfortos lakás Kisújszállás, Ifjú­ság út 8. tsz 1. sz. alatt sürgősen el­adó. Kp + OTP át­­vállalással. (6979) 3 szoba hallos össz­komfortos, gázfűté­ses családi ház el­adó. Irányár: 750 000 Ft. Karcag, Ady Endre út 1. (6749) SZOLNOK, Rét u. 34. sz. alatt 2 szo­bás, kertes, családi ház, alsóépülettel, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni le­het: Szolnok, Kassai út 39. I. em. 4. ajtó, szombat, vasárnap kivételével naponta 18—19 óráig. (6982) JÁSZBERÉNY, Le­nin u. 9. sz. alatt 3 szobás kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: Jászbe­rény, Lehel u. tér 16. II. em. 13. alatt. (7038)_________________ JÁSZBERÉNYBEN, az Alkotmány út 7. alatt kétszobás, összkomfortos ház eladó, azonnal be­költözhetően. Érdek­lődni: Alattyán, Sza­badság tér 2. Ugyan­itt 1 hold szőlő el­adó, a tápiószelei határban, felszere­léssel vagy anélkül. (7000)_____________ KERTES, családi ház eladó. 2 szoba, für­dőszoba, garázs, több gazdasági mel­léképülettel mű út mellett. Tiszaföld­­vár-HomoTc, Döbrei J. 66. Megtekinthe­tő 17 óra után, szombaton és vasár­­nap egész nap. (72221 DUNAKESZIN két­szobás, családi ház, 143 négyszögöl gyü­mölcsös kerttel el­adó. Kisebb kertes házat beszámítok. Levélcím: Galbicska Jenő, Dunakeszi, Ti­sza utca 73/B. — 2130. (H. 1699)_______ HÁROMSZOBÁS — hőtárolókályha-fűté­­ses —, OTP-s lakás, melléképületekkel, garázzsal, készpénz 4- OTP-átvállalással sürgősen eladó. Túr­­keve, Gács László b­p. 13. 1/4. (H. 1691) CEGLÉD. Arany­­meggyes szél 6. alatt kétszobás, komfor­tos ház több mel­léképülettel eladó, minden elfogadható áron. Érdeklődni: szombaton 16 órától és vasárnap egész nap. (H. 1707)_______ EGER, Vécsey u. 7. sz. alatt várhoz, ál­lomáshoz közel két­szintes, családi ház vállalatok részére is eladó. Üdülőnek ide­ális környezetben átalakítható. Érdek­lődni: * levélben, személyesen Bá­nyász István, 3300 Eger, Árpád u. 9— 11. B ép. II. 15. (7089)________________ CSALÁDI ház el­adó Szolnok, Mikes u. S­ A. alatt. Ér­deklődni: 16 óra után, József Attila út 80. (6963)_________ EGYSZOBÁS, ker­tes családi ház ga­rázzsal eladó. Tö­­rökszentmiklós, Pe­tőfi út 58. (7099) CSALÁDI ház mel­léképülettel 244 négyszögöl telekkel eladó. Törökszent­­miklós, Vörösmarty út 6. (7097)__________ KÉT és fél szobás, családi ház sürgő­sen eladó. Irányár: 180 000 Ft. A ház üdülőkörzetben van. Hajdú Zoltánné, Po­roszló, Kossuth u. 57. (7348)_____________ BEREKFÜRDÖN Bo­gáncs út 9. sz. alatti üdülő két szoba 4- hall W. C.. víz tele gyümölcsössel, be­tegség miatt sürgő­sen eladó. Érdek­lődni lehet: Karcag, Kacsóh út 10. Kiss Lajos. (7147) BUDAPESTI. há­romszobás örökla­kásom kp. -p OTP- átvállalással azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Balogh Kálmán, Jászberény, Tanács krt. 41. mindennap. (6100)__________________ KARCAG főterén lé­vő 2 szobás, étkező­fülkés, tetőteraszos, tanácsi lakásomat kisújszállási hason­lóra cserélném. Más megoldás is érdekel. Posgay László, Kossuth tér 15. 3. em. 7. (7153) NAGYKÖRŰBEN 300­­ négyszögöl gyümöl­csös megosztva is eladó. Érdeklődni: Szolnoki, Rózsó K. út 9. I. em­. 8. (H. 1720) KOMFORT nélküli kétszobás, konyhás, előszobás ház, gaz­dasági épületekkel, 380 négyszögöl te­lekkel eladó. Szan­­daszőlős, Babits, Mi­­hály u. 8­ (H. 1703) SZOLNOKON 560 négyszögöl telek melléképülettel (jó­szágtartásra alkal­mas) és 1 hold föld eladó. Érdeklődni: Szolnok, Koszorú út 9. Molnárné. (Fehér­kereszt patikánál.) (H. 1609)______________ TISZAJENŐ belterü­letén építési telek sürgősen eladó. Ér­deklődni : Tiszajenő, Petőfi u. 27. Léder. (H. 1722)______________ SZÖVETKEZETI la­kás — másfél szo­bás —■ eladó: Szol­nok, Ady E. u. 5. 4. em. 1. Érdeklődni 18—20 óráig. 17428) TI­SZ­A VÁ­R­KO­N­YI­­SZÖLÖK. Szőlőkalja 6. sz. alatti családi ház 600 négyszögöl szőlővel eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen Magyar Istvánnénál­. (7060) FIGYELEM! Vennék kisebb házat Szol­nok közelében. Tó­szeg, Rákóczifalva, esetleg Tiszavár­­konyban. Ajánlato­dat ,, Ármegjelölés­sel” jeligére a ki­adóba. (7126)_________ KÉT és fél szoba, összkomfortos, új családi ház 104 négyszögöl telekkel Jászberény, Juhász u. 21. alatt eladó. Érdeklődni­ a hely­színen. (7270)________ 3 szobás, összkom­fortos családi ház 300 négyszögöl te­lekkel és jó mellék­ép­ü­let­ekk­el eladó. Törökszentmiklós, Somogyi út 27. (7265) 2.5 szoba. hallos, előszobás, összkom­fortos, gázfűtéses házrész garázzsal el­adó. Karcag, Mada­­rasi út 20. (7258) 2 és fél szobás, köz­ponti fűtéses, csalá­di ház eladó. Mart­fű, Kun Béla 10. (7365)__________________ KUNSZENTMÁR­­TON, Munkácsy út 31. sz. alatti ház felé költözhető­en el­adó. Ugyanott egy hálószobabútor is. Érdeklődni: Kun­szentmárton, Érpart 17. sz. alatt. (7351) RENDEZETT tanya­si erdőben eladó, üdülőnek is alkal­mas, kövesút közel, a­utóbuszfőnegálió 5 perc. 400 négyszögöl kerttel. ..Sürgős 4230” jeligére a jász­berényi szerkesztő­ségbe. (7311) GÉPJÁRMŰ SZAKSZERŰEN üzemeltetett PD-s 1500-as Lada eladó Érdeklődni: Szol­nok, Daru út 5. Do­bos. (H 1672)________ ZN-es 64—3o írsz. LADA Combi friss műszaki vizsgával eladó Érdeklődni: Szolnok, Markotá­­nyos út 9. 17 órá­tól szombat, vasár­nap egész nap. (H. 1700)___________________ UM-s írsz Trabant 1985-ig érvényes vizsgával eladó, sürgősen. Kunhe­gyes, Kossuth 91. (7151) TB-s 1986-ig műsza­ki vizsgázott Trabant Combi eladó. Rákó­czifalva, Bartók u. 59. (H. 1697)________ ZB-s írsz. Wartburg eladó. Karcag, Vö­rös Hadsereg 5—7. Balogh János._(7155) PV-s írsz. friss mű­szakizott Trabant gépkocsi eladó. Ér­deklődni : napköz­ben Tiszagyenda, Lenin Tsz, este és hétvégén: Kunhe­gyes, József Attila lakótelep C/2. (7152) ZF-es Wartburg Tourist vonóhorog­gal eladó. Alattyán, Szabadság u. 47. (7077)_______________ ELADÓ egy 3,5 ton­nás pótkocsi, egy rezgőkéses fűkasza, egy felújított UE 28-as Diesel motor sok új alkatrésszel, három Alfa Laval fejőgép, egy Jáva Mustang és egy Verhovina, egy fel­újított Zaporozsec motor. Jászberény, Négyszállás 99. (7002)______________­ RENAULT—4-es ér­vényes műszakival eladó. Jászberény, Dembinszky u. 6. kölcsönzőben. (6904) TB írsz. Trabant és 8 éves tehén eladó. Karcag, Tanya 428. Cserhát központ. Bézi Sándor. (7148) 6 éves 1200-as Lada Combi 1986-ig mű­szaki vizsgázott, el­adó. Tiszaföldvár, Toldi út 60. Egész nap. (7314)___________ 5 és fél éves 1200-as Lada (piros) eladó. Szolnok, Bozsó K. út 18. IV. em. 15. (H. 1718)______________ JÁWA Mustáng kis­motor új állapotban sürgősen eladó. Szol­nok, Szellő u. 32. a. Érdeklődni 18 óra után. (7119)_________ KA írsz. 126-os Pols­ki Fiat eladó. Kar­cag. Jókai 23. a. Szabó. (7146)________ TUDOR tehergépko­csi eladó. Boros, Jászberény, Nádor u. 11. Telefon: 11 325. (7429) ADÁS-VÉTEL Jó állapotban levő 125 cm3 szivattyú el­adó. Törökszentmik­lós, Lenin út 84. (2957)_________________ KÉT fejős tehén el­adó. Karcag, Dam­­janich 48. (7158) ELADÓ Univerzál barkácsgép és Fo­relle 7,5 csónakmo­tor. Mezőtúr, Rá­kóczi út 4. Szarka. (7108)__________________ ÜJ szovjet gyártmá­nyú pianínó eladó. Kunszentmárton­, Kálmán u. 37. (7264) KÉT fajtiszta üsző eladó. Érdeklődni: minden nap 6—10-ig. Tiszaföldvár, Kos­­suth u. 52. (7303) 9 éves sodrott kan­ca ló, és egy 14 hónapos könnyen sodrott csődör csi­kó eladó, vagy bor­júra cserélhető. Ju­hász Fekete László, Tiszaföldvár, Szigeti tanya 4. (7223)_______ 8 kW-os motorral ellátott terményda­rálót vennék. Ár­ajánlatot kérek, Jászberény, Nyár u. 11. sz. alá. (7087)__ MAR az idei termés­ből* Kimagasló ter­mőképességű, a kártevők rajzása előtt elvirágzó őszi mákvetőmag kapha­tó. Koncz Ádám Tol­na, Kaszárnya u. 2. — 7130. (7437) KUVASZ kiskutyák kitűnő szülőktől el­adók. Szarvas, Vá­­góhid u. 23. (7436) NB­­ kaptárban méh­családok eladók. Ér­deklődni: Juhász Gyula, zagyvaróna, Budavölgy, erdész­ház. (7_35)_________ 8 kW-os motorral ellátott terményda­rálót vennék. Ár­ajánlatot kérek, Jászberény, Nyár u. 11. sz. alá. (7087) A SZOLNOKI NYOMDA VÁL­LALAT azonnali belépéssel al­kalmaz betanított nyomdai fényképész és kéziszedő mun­kakörbe érettségizett fiatalokat váltóműszakba, barit-levonatké­­szítőt váltóműszakba, segéd­munkásokat középműszakos munkahelyekre. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28. sz. munkaügy. (7229) A 633. sz. Ipari Szakmunkás­­képző Intézetben működő Dol­gozók Ruhaipari Szakközépisko­lája az 1983—84. tanévben is in­dít I. osztályt és akik szak­munkás-bizonyítvánnyal rendel­keznek, azoknak II. osztályt. Je­lentkezés: 1983. augusztus 20-ig. Szolnok, Petőfi út 1. sz. alatt a titkárságon. (H. 1711) Azonnali hatállyal felveszünk kis teljesítményű kazánfűtői vizsgá­val rendelkező kazánfűtőket vég­­leges­ és meghatározott idejű szerződéssel. Jelentkezni lehet a Szolnoki BV Intézet, Szolnok, Dózsa Gy. út 1/a. alatt. (H. 1714) VAS ÉS FAIPARI SZÖVETKE­ZET felvételre keres: lakatos, hegesztő, minősített hegesztő és autószerelő szakmunkásokat, valamint tmk-munkára villany­­szerelő szakmunkást, és gyakor­lattal rendelkező Ascota gép­könyvelőt. Jelentkezés: Szolnok, Ostor út I. (H. 1709) AZ ÁLLATI FEHÉRJE TAKAR­MÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÁL­LALAT azonnali belépéssel fel­vesz ,.E” kategóriás jogosít­vánnyal rendelkező gépkocsive­zetőt. Jelentkezni lehet szemé­lyesen az üzemben (Szolnok, Tó­szegi út.). (6635) A FOTE KISÁLLATFELDOLGO­­ZÓ ÜZEME Jászberény, Szelei u. 1., felvételt hirdet az alábbi munkakörben: gyakorlattal ren­delkező gépkocsivezető, autó­szerelő, kazánfűtő, hűtőgépész, karbantartó asztalos, női és fér­fi betanított és segédmunkás. Bérezés: a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezni le­het­ az üzem munkaügyi elő­adójánál. (6911) A HÍDÉPÍTŐ VÁLLALAT fel­vételt hirdet az alábbi munka­körökben: ács, kőműves, vas­betonkészítő, betanított segéd­munkás, mély- vagy vízépítés­ben jártas technikus részére (női munkaerőt is szívesen vá­runk) technikusi munkakörbe. Érdeklődni lehet: Törökszent­miklós, Dózsa György út 21. sz. alatt. (5569) A SZOLNOKI MÁV KÓRHÁZ ÉS RENDELŐINTÉZET (Szolnok, Verseghy út 6—8.) felvételre ke­res röntgen műszerészt, raktár­­kezelőt, mosodai dolgozót, se­gédmunkást. Dolgozóinkat in­gyenes, családtagjaikat kedvez­ményes vasúti utazás illeti meg. (7048) A SZOLNOKI INGATLANKEZE­LŐ VÁLLALAT távfűtési üzeme (Május 1. út 10.) felvételre ke­res fűtésszerelő szakmunkáso­kat. Bérezés megegyezés sze­rint. (6985) A TISZATÁJ MGTSZ TÖRÖK­SZENTMIKLÓS alkalmaz folya­matos és egy műszakos mun­karendben villanyszerelő, vagy mechanikai műszerész és laka­tos szakmával rendelkező dol­gozókat. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet központjában — Törökszentmiklós, Táncsics M. út . — Tóth Tibor ágazatveze­tőnél. A KISÚJSZ­ÁLLÁSI KUNSZÖV Kisújszállás, Felszabadulás u. 7. pályázatot hirdet műszaki ve­zetői munkakör betöltésére. Textilruházati export konfekció gyártásában jártasak és jó ve­zetői készségűek jelentkezését várjuk, elsősorban textilruházati üzemmérnöki végzettséggel. Mű­szaki és felsőfokú számviteli képesítésű házaspár előnyben. Egy éven belül szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet­ a személyzeti vezetőnél. Telefon: 90/174. (7127) A TISZAJENŐI SZESZFŐZDÉ­BE vezetőt felveszünk. Jelent­kezni lehet a szolnoki áfész ipa­ri osztályán, Szolnok, Beloian­nisz u. 34. sz. (7284) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ-REN­­DELŐINTÉZET (Szolnok Vörös Hadsereg útja 39—41.) felvételt hirdet az intézet központi gyógyszertárába gyógyszertári asszisztensi állásra. Jelentkezés az intézeti vezető főgyógysze­résznél. (7361) A MEZŐHÉKI TÁNCSICS TER­MELŐSZÖVETKEZET mezőhéki kerületébe nehéz univerzális traktorvezetőket (K—700. T—100 M) alkalmaz. Jó kereseti lehe­tőségek. Jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy írásban Bordács András műszaki vezetőnél. Cím: Mezőhéki Táncsics Tsz. I. sz. kerülete, Mezőhék. (7205) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁL­LALAT szajoli sajtérlelője fel­vételre keres szeletelő és csoma­goló munkakörbe női munkaerő­ket, valamint 1­­1 elektroműsze­­részt és 1 beállító lakatost. Tink­­dolgozónak elsősorban fiatal kezdő szakmunkások jelentke­zését várjuk. Jelentkezni lehet: Sajtérlelő, Szajol, Ráczki János érlelővezetőnél. (6540.) a középtiszai Állami gaz­daság MELIORÁCIÓS FŐMÉR­NÖKSÉG, Karcag, Püspökladá­nyi u. 82. sz. azonnali belépés­sel felvesz: külső munkahelyre nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező erőgépvezetőket, nehézgépkezelői jogosítvánnyal nem rendelkező, de 8 ált. isko­lai végzettségű tanuló-gépjármű­vezetőket, „D” kategóriájú gépkocsivezetőket, rakodógépke­­zelőt, kotrókenőt. Jelentkezés fenti címünkön, szombat kivé­telével, bármely munkanapon. (6782) Gyakorlattal rendelkező szer­dáin k­észí­tő tt. géplakatost ki­emelt bérrel, valamint villany­­szerelőt, szerkezetlakatost és segédmunkást fölveszünk Ér­deklődni lehet: SZMT Vasipari Vállalat, Szolnok, Hunyadi út 4. Üzemfenntartás. (H. 1715) NEFAG MŰSZAKI ÉS ANYAG­­ELLÁTÁSI ÜZEME (Szolnok, Besenyszögi út telefon: 12-897) azonnali belépéssel alkalmazna hidraulikus gépszerelő, lakatos­hegesztő, autófényező szakmun­kásokat, gépalkatrész-ismerettel rendelkező raktárost. CH. 1684) TISZAMENTI VEGYIMŰVEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA Szolnok, felvételt hirdet érett­ségizett nő részére előadói mun­kakörbe egyéves időtartalomra. Bérezés megegyezés szerint. Je­lentkezni a művelődési központ igazgatójánál lehet. Szolnok, Tó­szegi út. (H. 1716) A VIDIA Kereskedelmi Vállalat Szolnok megyei Kirendeltsége felvesz: gyors- és gépírót, sta­tisztikust (közgazdasági techni­kumi érettségi). Jelentkezés: Szolnok. Landler Jenő út. (H. 1723) AMFORA ÜVÉRT új, korszerű, gépesített raktárházába felvesz raktári dolgozókat, gépkocsikísé­rőket, középfokú végzettséggel számlalikvidátorokat, gépírni tu­dó adminisztrátorokat, mintater­mi ügyintézőt, takarítókat je­lentkezés: a lerakatvezetőnél, Szolnok, Csaba út 28. (H. 1724) A MEGYEI TANÁCS V. B. ÉPÍ­TÉSI ÉS VÍZÜGYI OSZTÁLYA Szolnok, Kossuth L. u. 2. pá­lyázatot hirdet vállalatirányítás­sal és beruházáspolitikai fel­adatokkal foglalkozó munkakör betöltésére. Pályázni lehet köz­gazdasági egyetemi, vagy szám­viteli főiskolai végzettséggel, a fenti címen. (7145) A HOTEL PELIKÁN. Szolnok, Jászkürt utca 1. szám felvételre keres szakácsot, felszolgálót, szo­balányt és konyhai segédmun­kást. Jelentkezni lehet: fenti címen a munkaügyi előadónál (6549) TANÁCSOK KÖZÖS KÖLTSÉG­­VETÉSI ÜZEME kunszentmár­toni telepére felvételre keresünk szállítómunkásokat. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: Kunszentmárton. Vég u. 3. sz. alatt az üzemvezetőnél. (6783) Ipari mérlegképes könyvelő 15 éves szakmai gyakorlattal vég­zettségének megfelelő beosztást vállal. ..Szolnoki munkahely” jeligére a kiadóba. (7072) A KUNMADARASI VAS- ÉS ELEKTROMOS IPARI SZÖVET­KEZET felvesz: raktárvezetőt középfokú rak­tárgazdálkodási képesítéssel, szállításvezetőt tech­nikusi képesítéssel, forgalmi könyvelőt mérlegképes könyve­lői képesítéssel, anyaggazdálko­dási ügyintézőt közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel. Felvételt hirdet továbbá erős­áramú (villamos gépek szakon végzett) villamosmérnök (üzem­mérnök), közgazdász (ipari sza­kos üzemgazdász) házaspár ré­szére. Felvétel esetén szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban a szövetkezet elnökénél. Kunma­daras, Kálvin út 28—30. (6750.) • A TITÁSZ SZOLNOK VIDÉK KIRENDELTSÉGE szolnoki te­lephellyel felvételt hirdet vil­lanyszerelői, illetve villamos­ipari szakközépiskolát végzett dolgozók részére. Jelentkezés: Szolnok, Verseghy u. 0 Szol­nok Vidék Kirendeltségen. (7301) A TISZAMENTI VEGYIMŰVEK SZOLNOK azonnali belépéssel al­kalmaz­­ gépkönyvelőt és admi­nisztrátori munkakörökben gyors- és gépírókat. Jelentkezni lehet a vállalat munkaerő-gaz­dálkodási csoportjánál. (6516) A KALOREX TKV Szolnok Abo­­n­yi út 24. sz. felvesz tüzelés­technikai vizsgával és gyakorlat­tal rendelkező munkavállalókat. Saját gépkocsihasználat: 42 órás munkahét. Telefon: 12-088, mun­kaidőben. (6835) Azonnali belépéssel felveszünk lakatos, forgácsoló szakmunkáso­kat, hegesztő szak- és betanított munkásokat. Felveszünk továbbá egy fő targoncavezetőt emelő vil­lás targoncára Fizetés: meg­egyezés szerint. Vasipari Válla­lat üzemegysége. Mezőtér, Rá­kóczi út 23. (6563) HIRDETMÉNYEK Kisújszállás város Tanácsa megalkotta a települési kör­nyezet védelméről szóló 1983. évi 1-es számú, a díszpolgári cím, valamint a „Kisújszál­lás városért” kitüntetés ala­pításáról és adományozásáról szóló 1983. évi 2-es számú tanácsrendeletét. A tanács­rendeletek a városi tanács vb titkárságán megtekinthe­tők. A Városi tanács végre­hajtó bizottsága. (7121.) A MEOE törökszentmiklósi szervezete tenyészszemlét és ,,B"- törzskönyvezést rendez a városi­­ sporttelepen német juhász és magyar pásztorku­tyák részére 1983. augusztus 14-én 9 órától. (7430.) A 633. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézetben működő Dolgozók Ruhaipari Szakkö­zépiskolája az 1983—84-es tanévben is indít I. osztályt, és akik szakmunkás-bizo­nyítvánnyal rendelkeznek, azoknak II. osztályt. Jelent­kezés: 1983. augusztus 20-ig Szolnok, Petőfi út 1. sz. alatt a titkárságon. (H. 1710.) Karcag város Tanácsa 1983. június 14-i ülésén megalkotta az alábbi tanácsrendeleteket: — az 1983. évi 4. sz. tanács­­rendelet a piacokról; — az 1983. évi 5. sz. tanács­­rendelet a településünk, környezetünk védelméről; — az 1983. évi 6. sz. tanács­­rendelet az általános ren­dezési tervhez készült városrendezési előírások­ról. A tanácsrendeletek hivata­los órák alatt a VTVB titkár­ságon (Tanácsháza, I. eme­let 29. sz. szoba) tekinthetők meg. (7360) Elveszett, ezért érvénytelen az alábbi szövegű három­szögletes bélyegző: BVM Szolnoki Gyára Anyagátvétel 2 (H. 1713.) Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű V. Szolnok városi-járási üzemvezetősége Lenin park 2. telephelyéről Vízmű u. 1. sz. alá költözött. (6873.) Tiszamenti Vegyiművek eladó telket keres Szolnokon, az Ady Endre u. 39—43., Thököly út 1—13., Keskeny János u. 4—32. és Hold u. 5 —31., illetve 10—18. számok által bezárt útszakaszon, va­lamint a Bajnok utca mind­két oldalán. (6830.)

Next