Szolnok Megyei Néplap, 1984. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-09 / 107. szám

1984. MÁJUS 9. ­ A tévé képernyője előtt Hogy a Hamlet, Shakes­peare tragédiája remekmű, aligha mondok vele újat, hogy megszületése óta min­den kor kereste és meg is ta­lálta benne a neki valót, ezt is bemutatók sora bizonyítja — külföldön és nálunk egy­aránt. A Hamlet-el­őad­ások­nak, amelyek új és új meg­közelítésből születtek, se szeri se száma. Elegendő utalnom a közelmúlt néhány hazai példájára, így a szol­nokiak előadására, melyben érdekes szempontként Polo­­nius lépett elő mellékfigurá­ból szinte főszereplővé, vagy a győriek produkciójára, amelyben a látvány jutott meglehetősen nagy szerep­hez. Hamlet tévéfilmen ismervén Esztergályos Károly rendezői egyéniségét, szélsőséges megoldásokra is hajlamos művészi természe­tét, nem alap nélkül várhat­tunk tőle egy újabb, valóban modern Hamletet, azaz klasszikus drámát „vakme­rően” merész tálalásban. Ez­zel ellentétben, meglepő mó­don Esztergályos ezúttal túl­ságosan is tiszteli a szerzőt, Shakespeare nagysága mint­ha bénítóan hatott volna rá. Ugyanis Hamletjében — té­véfilmjét pénteken sugároz­ta a televízió — semmi olyan merőben újat nem fe­dezhettünk fel, ami a dráma teremtő újjáképzelésére val­­lana, amiből kisejlenék, hogy egyáltalán mi az, ami­ért felvállalta Esztergályos ezt a jelentős feladatot ma, a nyolvanas évek elején. Műve ily módon helyenként szép és összességében becsü­letes munka, mégsem reve­­láns erejű. Ez a Hamlet valahogy nem igazán mai töltésű. Nem sistergősen indulatos, robbanásig teli feszültségek­kel. A harc, amelyet egy if­jú ember vív önmagáért és a gazsággal bepiszkított világ­gal szemben a szép tisztasá­gért, ez a küzdelem nem ké­pes sodrásával magával ra­gadni. Pedig Gálffi László — ő játssza a címszerepet — megjelenésében, habitusá­ban eszményien mai Ham­let, akiben nem a fizikai erő dominál — alakja vékony és törékeny —, hanem a lélek ereje. Érezni: nagy lélek la­kik ebben a fiatalemberben. Érzelmek és gondolatok ne­mes egyensúlyban vannak benne. Nem izgága alak, holmi „modern” lázadó, de minden szavában lázadás van, egy új emberibb vilá­gért perelő. Tekintete nem lángol, de ha felizzik benne a szenvedély, rögtön tüzet vet. Otthonosan mozog a ki­rályi udvarban, de látni, hogy idegenül érzi magát ebben a bűnös világban és elvágyik valahová, máshová innen. S nem valami testet­len vágyakozás ez, tartalma konkrét: oda kívánkozik, ahol az emberség és a tisz­tesség törvényei uralkodnak — hiánytalanul. Ami tehát Gálffi László játékát illeti, nem kell fu­karkodnunk a dicsérettel. Az elmondottakon túl Ham­­letje még ártatlan gyermek is, akiben a jóság természet­adta tulajdonság. De sajnos még az ő játékából is hiány­zik némelykor a kellően ma­gas feszültség. Ami pedig a rendezői szándékokat illeti — a rádióújságban előzetes­ként közreadta őket Eszter­gályos — arról meggyőz ez a tévéfilm, hogy Hamlet „se nem dán, se nem magyar, se nem királyfi, hanem csak egy fiú”, de arról már nem, hogy Hamlet alakjában mai magunkat láthatjuk viszont. Nem tudja megteremteni az azonosulás, a főhőssel való benső kapcsolat mai­ hullám­hosszát. Ehhez túlságosan tartózkodó a rendezés, s túl­ságosan is mindent a főalak­ra bíz ez a tévéfilm. Komor képet fest a hamleti világ­ról, de ebből a komorságból hiányzik valahogy az a bel­ső ragyogás, ami a komor­nak is méltóságot adhatna. Mert ha „megdicsőíteni” nem is illik ezt az ifjú Ham­letet,­­a tévéfilmtől mi sem áll távolabb, mint ez, For­­tinbras Hamletet­­ dicsérő szavai nem is szerepelnek Esztergályosnál) az azonban tény, hogy a nagyság igézete nem hiányozhat a Hamlet­ből még film formájában sem. A nagyságé — a mai ember szemszögéből és ko­runk eszközeivel ábrázolva. Egyébként a tévéfilm póz­­talan egyszerűsége megnye­rő; rokonszenvesen néhány látványosabb elemtől elte­kintve Esztergályos a lelki történésekre összpontosít; a közelképet modorosan nem erőlteti, de közelről mutatja meg azt, amit igazán fontos­nak, lényegesnek tart. (Ope­ratőr Bíró Miklós). A terem­tő képzeletnek azonban a képek komponálásában is nagyobb teret lehetett volna adni. Ami a színészi teljesít­ményeket illeti, hogy tudni­illik a Hamlet többi szerep­lőjéről, a szerepek alakítói­ról eddig nem esett szó, saj­nos, közülük nem is emelke­dett ki senki: játékukat a tisztes helytállás jellemzi. Akár Lukács Sándor Clau­­diusára, akár Gyöngyössy Katalin királynéjára, akár Benkő Gyula Poloniusára gondolok. Sokféle Hamletet láthat­tunk már, köztük nem egy tökéleteset. Ez a mostani te­levíziós változat, ha vannak is értékei vitathatatlanok, aligha sorolható az emléke­zetesen nagy teljesítmények közé. Röviden Az évfordulók méltó meg­ünneplése, a hagyományo­san visszatérő ünnepek, mint amilyen az anyák nap­ja is, nem kis gond a televí­zióban. Főhet a feje a szer­kesztőnek, mi kerüljön bele és mi legyen a formája. A rendezőnek sem könnyű a dolga, mi újat lehet kitalál­ni immáron évtizedek óta. Olyasmit, ami például az anyaság felemelő érzéséről, szépségéről, gyermek és édesanya bensőséges kapcso­latáról lélekig hatolóan szól­hat. Hány és hányféle szer­kesztett műsort láthattunk már ebből a fajtából is! Nos, az „Adassék nekik gyönyö­rűség” mégis azt igazolja — vasárnap délután láthattuk —, hogy a „hagyományok terheinek” súlya alatt is le­het figyelemre méltóan újat létrehozni még a montázs műfajában is. Ezúttal fil­mekből vett részletek, költői sorok és muzsika adták az alapanyagot ahhoz a színes szőtteshez, amelyet ügyesen szőtt meg a televízió alkotó­gárdája. Felvillantak az Em­berek a havason, a Valahol Európában és az Árvácska képei, felhangzottak Juhász Ferenc, Nagy László, Zelk Zoltán, Petőfi Sándor, Kiss Anna, Ratkó József versei és a Kormorán együttes zenéje — új egységbe ötvöződve. És alig felejthetjük el Pat­kós Irma áhítatos öregas­­­szonyát és Hegedűs D. Géza sajátosan férfias líráját és mákokat is említhetnék. Színesen szólt ez a műsor az anyai szeretetről és az anyák szeretetéről. Szerkesztette Horváth Tünde, képernyőre rendezte Koltay Gábor. Kevésbé sikerült a Radnó­­ti-emlékműsor, amelyben fő­iskolások mondták — több­nyire — a 75 éve született költő verseit, nem sok meg­győző erővel, „kamaszosan” mutálva, és zavaró ötletek­kel „dúsította” a rendezés is Radnóti rendkívül fegyelme­zett lírai világát, szigorú költői rendjét. Ez az össze­állítás nem csinált kedvet a versek olvasásához. — VM — SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Záporpróba az Operaház új színpadán A megifjodó Operaház új színpadai tegnap reggel víz alá került: zápor­próbán vizs­gáztatták — a tűzoltók és a szakmabeliek­ előtt — a dal­színház legfontosabb bizton­sági berendezését, amelynek 600 m hosszú csőhálózatá­ra felszerelt 184 vízszórórózsa 26 méter magasságból sűrű vízfüggönnyel árasztotta el a játékteret. A Csőszerelői­pari Vállalat dolgozói készítették ezt a tűzvédelmi berendezést, amelynek tartályaiban 80 köbméter vizet tárolnak — óvatosságból a szükségesnél mintegy 50 százalékkal töb­bet. Ezúttal csupán a víznek egy részét használták fel, mert azt vizsgálták, beteríti-e a víz a színpad minden tal­palatnyi helyét. A szakértők szerint a próbán a berende­zés sikeresen vizsgázott. Ké­sőbb tovább folytatják a szükséges ellenőrző vizsgála­tokat. Az új berendezés jóval nagyobb, mint a régi, mert szükség esetén a hátsó szín­padot is elárasztja vízzel. Az ütemterveknek megfe­lelően megkezdődtek a szín­pad 16 süllyeszthető és emel­hető pódiumának egységen­kénti p­­óbái is. Az Operaház Dalszínház utcai oldalán pe­dig már á­tadták a művészek öltözőit, s a bebútorozással, a szekrénysorok, az öltöző- és sminkpultok elhelyezésével a visszaköltözködés is megkez­dődött. Május végéig még két nagy épületrészt adnak át a Középületépítő Vállalat dol­gozói: ai két hatalmas, dísz­letfestő műtermet a hozzájuk tartozó műhelyekkel és rak­tárakkal,­ valamint az épület felújított tetőzetét. A több mint 10 ezer négyzetméter felületű tetőt műemlékpalá­val borították, kicserélték a palát tartó deszkázatot, a szi­getelést és a tetőszerkezet meggyengült gerendáit. Az épület kőhomlokzatának csaknem 60 millió forint ér­tékű felújítási mun­kálatai, a málladozó és sérült kőelemek pótlása és a levegő szennyeződésétől piszkosszürkére színeződött. felületek megtisztítása is megkezdődött. A nézőteret pedig hamarosan elfoglalják az asztalosok, és felszerelik a széksorokat. A szárnyra ka­pott híresztelések ellenére nem készítettek új,­­kényel­metlen székeket, hanem meg­őrizték a régieket, de ezek már természetesen felújítva, új huzattal bevonva kerülnek régi helyükre. Az építők ed­dig teljesítették a rekonst­rukció ütemtervét, s minden lehetőség adva van ahhoz, hogy szeptember 27-én, a nyitáskor minden készen fo­gadja a közönséget. 5 Klub az iskolában Szórakozva tanulnak •Segítség a pályaválasztáshoz Azokban az országokban, amelyekben „félnapos” az iskola, mindenütt gond a diákok szabad idejének ész­szerű és célszerű kitöltése. Különösen égető probléma ez azoknál a családoknál, ahol mindkét szülő dolgozik. Kü­lönböző megoldásokkal kísér­letezgetnek a tanulási és a szabad idő arányainak he­lyes felhasználására. A leg­­kezdetlegesebb forma a gyer­mekmegőrző funkciót­­ betöl­tő „napközi”, vagy tanuló­szoba ahol a jobb sorsra ér­demes kisgyerekek több­nyire ugyanannak a tante­remnek ugyanazon padjaiban zsúfolódnak délután is, mint délelőtt. A különbség csu­pán annyi hogy más a tanu­lás formája, s más pedagógus „vigyáz” rájuk. A jobb anyagi lehetőség­ek­kel rendelkező országokban — és nálunk elsősorban a komplex nevelési központok­ban, ahol azonos szervezeti és építészeti egység az isko­la, a könyvtár, a művelődési ház, a mozi stb. — máir meg­teremtették a feltételeket a diákok tanulási és szórakozá­si szokásaik helyes kialakí­tására. Ennek egyik sarka­latos pontja: a diák szívesen ott maradjon­­ az iskolában a tanítási órák befejeztével is, jól érezze magát, s a délutáni tanulás előtt, vagy után hasznos, kedvére való szóra­kozást találjon. A karcagi Arany János úti Általános Iskolában már évek óta próbálkoznak a diá­kok délutáni elfoglaltságának célszerű szervezésével. Ez annál is inkább nagyon fon­tos, mert az iskola tanulóinak több mint egyharmada ci­gány s­zármazású, s a szülői ház körülményei nem minden esetben megfelelőek a tanu­láshoz. A klub-napközi a je­lenlegi formájában­­ egészen fiatal, de az iskola nevelői máris örvendetes tényeket tapasztalnak. De mi is ez a klub-napközi? Az egésznapos iskolai foglalkoztatás része, amikor is a tanuló megtanul­ja a következő napra feladott tananyagot, s a délután fenn­maradó részében hajlama és készsége szerinti szakköri foglalkozáson vesz részt. Jelenleg közel száz­ötödik­­nyolcadik osztályos tanuló vesz részt a klub-napközi fog­lalkozásain, s főleg az ötödik, hatodik osztályos gyermekek tanulmányi eredménye javult számottevően. A klub-napköziben külön­böző csoportokban tanulnak a gyerekek, a legjobb tanu­lók nevelői felügyelet nélkül. Ahol szükséges, természete­sen ott vannak a szaktaná­­rárok. A kétórás szil­énei­u­­mot a szakköri foglalkozás követi, a gyerekek 12 féle foglalkozásból­ választhatják ki a kedvükre valót. A szakkörök fenntartásá­hoz, vezetéséhez nagy segít­séget adnak a város üzemei és szövetkezetei, valamint a szülők. Nem csupán arról van szó, hogy a különböző szakkörökben — a fazekas, főzőcske, természettudomá­nyi, nyelvhelyességi, díszítő, stb. — a gyerekek szórakoz­va tanulnak, de a pályaorien­tációt is segítik ezek a fog­lalkozások. A karcagi Arany János úti nevelőik kezdeményezése és munkája példamutató, a klub-napközi elterjedése a­z általános iskolákban minden­képpen hasznos lenne. A le­hetőségek minden bizonnyal tovább bővülnének, ha az iskolán kívüli közművelődési szervek mielőbb meglátnák a k­lub-napköziben rejlő műve­lődési lehetőségeket, s konk­rét segítséget adnának az is­koláknak. — ti — A klub­ napközi szakköreinek munkáiból kiállítást rendeztek az iskolában A műit kutatója Első látásra semmi külö­nös nincs ebben a magas, szikár, szemüveges, őszes hajú, rekedtes hangú, 73 éves emberben. Hacsak az nem, hogy még ma is fiata­lokat meghazudtoló kitartás­sal kutatja a régmúltat, egy­szóval dolgozik. A tavaly át­adott 45 ezer kötetes könyv­tár helytörténeti gyűjtemé­nye között beszélgettem Szikszai Gábor nyugdíjas pedagógussal, Jászapáti tör­ténetének avatott ismerőjé­vel. Ebben a községben szü­letett, paraszti családban ne­velkedett öt testvérével együtt. Ott járt elemibe, s az érettségét bizonyító okleve­let is Jászapátin állították ki. A szülők biztatták, tanult fiam, és tanácsukat megfo­gadva Egerben tanítóképzőt, majd Szegeden tanárképzőt végzett. Magyar—történelem szakos tanár lett. Friss dip­lomásként a szülőföld, az is­merősök, a barátok hívására hazajött, és a Központi Ál­­­talános Iskolában kezdett tanítani, ötvenhárom táján az iskola igazgatását­,­ majd a diákotthon vezetését bíz­ták rá. 1971-ben, hatvan éves korában a „tornyos is­kola” igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba. Negyven évig állt az okta­tás szolgálatában. Lelkiis­meretes munkáját több ki­tüntetéssel ismerték el. Töb­bek között megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát is. Mindig szerette faluját, igazi patrióta. Már aktív tanárkodása idején is gyűjtötte és jelenleg is gyűj­ti a községre vonatkozó rég­múlt adatokat, mert azt tartja, hogy a mindenkori élők magukat becsülik meg azzal, ha elődeik tiszteletre­méltó cselekedeteit ismerik, és ápolják haladó hagyomá­nyaikat. Nyugdíjba vonulása óta fokozottan foglalkozik szűkebb hazája, Jászapáti­­ helytörténeti emlékeinek felkutatásával. Írt helytör­téneti dolgozatokat, melyek­ben feldolgozta a Jásztej múltját, Velemi Endre éle­tét és munkásságát. Kitartó, szorgos, mindenre kiterjedő kutatómunka előzte meg a ,,Helyismereti olvasókönyv az én falum Jászapáti törté­netéhez” című könyvének megírását is, mely 1526-tól napjainkig 370 oldalon ke­resztül elemzően bemutatja a község múltját. Ez a mun­kája 1980-ban a szolnoki Damjanich Múzeum pályá­zatán első díjat nyert. Valódi pedagógus egyéni­ség, szereti a gyermekeket. Saját bevallása szerint az is ösztönözte az említett könyv megírására, hogy megkön­­­nyítse a fiatalabb generáció múltban való eligazodását. Az utóbbi években a hely­­történet jelentősége megnőtt az oktatásban. Nagyon fon­tos a haladó múlt ismerete, mert a jelen többek között abból is táplálkozik. Most készült el csaknem 600 fotóval „Jászapáti ké­peskönyve”, mellyel Szikszai tanár úr ismét elévülhetet­len érdemeket szerzett. Je­lenleg a község történetét ír­ja „Az én falum negyven esztendeje” címmel, mely Jászapáti felszabadulásától, vagyis 1944. november 13-tól 1984. november 13-ig ter­jedő időszakot öleli fel. A Vágó Pál Helytörténeti Emlékház egyik alapítója és hosszú ideig az ott lévő gyűjteményt is gondozta. Je­lenleg is aktív, előadásokat tart és vezeti a helytörténeti szakkört. A szűkebb haza szeretetére és tiszteletére próbálja nevelni a község lakóit, legfőképp a fiatalokat azzal, hogy megismerteti őket elődeik nem mindig könnyű életével, hétköznap­jaikkal, szokásaikkal. Szikszai Gábor nemcsak tanítványait nevelte a kö­zösségért tenni akaró embe­rekké, példáját két lánya is követte. Egyikőjük 12 éve tanítja — talán nem is vé­letlenül — a jászapáti gyere­keket történelemre, magyar­ra, rajzra, a másik lánya pe­dig az olvasás, a könyvek szeretetét kívánja tovább adni, mint a nagyközség könyvtárának vezetője. Mindig azon volt, hogy teljes életet éljen, ott ahol született, él, dolgozott és dol­gozik ma is, mindezt úgy, hogy ne veszítse szem elől a közösség érdekeit sem. Többek között ezt ismerte el a jászapáti tanács és a Hazafias Népfront helyi bi­zottsága azzal, hogy a közel­múltban Jászapáti Nagyköz­ségért plakettet adományoz­ta Szikszai Gábornak. Nagy Tibor

Next