Szolnok Megyei Néplap, 1984. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

XXXV. évf. 119. sz. 1984. augusztus 1., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TARTALOMBÓL: Új kutatási információk és technológiák A szerkesztőség postájából A vörös grófnő „Vizes ünnep” Kanadában Cheysson belgrádi látogatása Jugoszláv—francia kül­ügyminiszteri tárgyalások kezdődnek ma Belgrádban. Claude Cheysson, a francia diplomácia vezetője Raif Dizdarevics szövetségi kül­ügyi titkár meghívására tesz kétnapos munkalátogatást a jugoszláv fővárosban. Chey­sson látogatása a Jugoszlá­via és Franciaország közöt­ti hagyományos és rendsze­res magas szintű vélemény­­cserék folytatását jelenti. Ralf Dizdarevics és Claude Cheysson a két ország együtt­működéséről és az időszerű nemzetközi kérdésekről foly­tat eszmecserét. Várható, hogy különös figyelmet szen­telnek a gazdasági kapcso­latoknak, mivel továbbfej­lesztésükre — mindkét fél véleménye szerint — számos, eddig még kiaknázatlan le­hetőség kínálkozik. Az utób­bi időben némileg csökkent ugyanis a jugoszláv—francia áruforgalom, s jelenleg évi 650—700 millió dolláros szin­ten mozog. Közel-keleti válság A szovjet javaslatok visszhangja A PFSZ politikai osztá­lyának vezetője, Faruk Kad­­dumi pozitívan értékelte a közel-keleti rendezés elvei­re és­ módjára vonatkozó legutóbbi szovjet javaslato­kat. A palesztin politikus tegnap Tuniszban úgy nyi­latkozott, hogy az összes ér­dekelt fél, köztük a két nagy­hatalom részvételével tartan­dó nemzetközi konferencia a legjárhatóbb út az igazsá­gos és átfogó közel-keleti rendezés felé. Szíria tegnap ismét értés­re adta, hogy kész támogat­ni nemzetközi konferencia megtartását a közel-keleti válság rendezése érdekében. A damaszkuszi rádió kom­mentárjában egyebek között rámutatott, hogy Szíria tá­mogatja a palesztin problé­mára vonatkozó ENSZ-hatá­­rozatok megvalósítását. Az Egyesült Államok nem tudta megoldani a közel-ke­leti konfliktust különakciók révén — jelentette ki Jev­­genyij Primakov, a Szovjet­unió Tudományos Akadémi­ája Kelet-kutató intézetének igazgatója tegnap a szovjet tévéhíradóban. A Camp Da­­vid-i különalku vagy az Iz­raellel karöltve Libanonra ráerőltetett megállapodás csak hátráltatta a közel-ke­leti béke elérését, tovább rontotta a helyzetet a tér­ségiben. Na­bih Berri, a londoni síita Amal-mozgalom elnö­ke, a dél-libanoni, újjáépí­tési és fejlesztési ügyek ál­lamminisztere pozitívnak minősítette a legutóbbi szov­jet kezdeményezéseket. A Szovjetszkaja Rosszija tudó­sítójának nyilatkozva azt mondta, hogy e javaslatok megnyitják az utat az át­fogó­, igazságos és tartós bé­ke megteremtése felé a Kö­zel-Keleten. Nagyrév, Jászapáti Fajtakísérletek, műszaki fejlesztés Ne legyen ráfizetéses a zöldbabtermesztés Amint azt a nagyrévi Ti­szazug -Tsz-ben tegnap meg­tartott termesztési tanácsko­záson és fajtabemutatón is megtudhattuk, a konzervipar számára fontos alapanyag a zöldbab. A térség termése egyik legnagyobb felvásárló­jának, a Nagykőrösi Kon­zervgyárnak a képviselője elmondta, hogy évente 800 hektárról, mintegy 3500 ton­na babot vásárolnak és dol­goznak fel főzelékkonzerv­­nek. Mintegy 30 százaléka ennek a hazai boltokban ke­rül forgalomba, a többit ha­tárainkon túl, elsősorban a KGST-országokban értékesí­ti a gyár. Ennél a mennyi­ségnél azonban jóval na­gyobb az igény idehaza és külföldön egyaránt. A nagy­kőrösi üzem zöldbabfeldol­gozó sorának kapacitása is jószerivel csak hatvan száza­lékban van kihasználva. Az egy szezonban feldolgozott 3500 tonna bab mindössze 5 százalékát teszi ki a gyár alapanyag-igényének. Ennél a mennyiségnél te­hát sokkal többet is feldol­gozhatna a gyár, ha a ter­mőterület aránya a konzerv­igényekkel egyenes arányban nőne. Az arány azonban for­dított, mert az ágazat fej­lesztésében egyre kevésbé érdekeltek a termelők. Ez utóbbinak az okairól tájé­koztatták a tegnapi szakmai tanácskozás résztvevőit a há­zigazda Tiszazug Tsz szakve­zetői. A fővetésben 200, má­sodvetésben 100 hektáron in­tenzív körülmények között — öntözve, okszerű tápanyag­gazdálkodással és hatékony növényvédelemmel — ter­mesztett zöldbab jövedelme­zősége évről évre csökkent a közös gazdaságban. Hiába értek el az utóbbi öt év átla­gában jó, hektáronként hat tonna feletti termésátlagot, a haszonból egyre többet vitt el a növényvédő szerek, mű­trágyák, az importból be­szerzett vetőmagvak áremel­kedése. Mindezek ellensúlyo­zására tett erőfeszítéseikről tájékoztatták a szakembere­ket a Növénytermesztési és Minősítő Intézet, a NÖMI és a Mezőgépfejlesztő Intézet, a MEFI munkatársai. Kétségtelen, hogy a jöve­delmező babtermesztés egyik kulcskérdése a megfelelő fajtaválaszték. A nagyrévi téeszben — azzal a nem tit­kolt szándékkal, hogy a gaz­daság is mielőbb hozzájus­son a saját termesztési kö­rülményei között legnagyobb hozammal biztató, a beteg­ségeknek leginkább ellenálló és az öntözést legjobban megháláló fajtákhoz — tíz hektáron vállalkozott a leg­újabb vetőmagvak kipróbá­lására. A negyedhektáros kí­sérleti parcellákban kilenc sárgahüvelyű és tizenegy zöldhüvelyű fajtát hasonlí­tottak össze a NÖMI szak­embereinek irányításával. Amint arról a helyszínen a szakmai bemutató résztvevői is meggyőződhettek, ezek kö­zül a sárgahüvelyűek eseté­ben a Reygold, a zöldhüve­­lyűek közül az Empress im­portból beszerzett fajták „tudják” a legtöbbet. Bizta­tó, hogy két hazai nemesíté­­sű fajta, a Rovet és a Róna — az előbbi zöld, az utóbbi sárga színű konzervnek való — is ígéretesnek mutatkozik a nagyrévi kísérleti táblákon. Másik, a fajtapolitikához hasonlóan fontos feltétele a gazdaságos nagyüzemi zöld­ségtermesztésnek, hogy a be­takarítási technológia, pon­(Folytatás a 3. oldalon.) A Jászapátin kivitelezett műszaki módosítás révén nagyobb teljesítményű betakarítógép felkeltette a szakemberek érdeklődését A szabadban 30 fok meleg van, a kemencék mellett olykor 50 fokig is felkúszik a hőmérő higanyszála. Fenti képünk a Volán 7. sz. Vállalat rugófelújító üzemének kovácsműhelyé­ben készült. (Közel a tűzhöz című képes riportunk a 3. oldalon) Augusztus 14—20-i­g Mezőgazdasági tájkiállítás a 650 éves Gyöngyösön Bemutatkoznak a Szolnok megyei termelési rendszerek A kétévenként sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítások (OMÉK) közötti időszakban rendezett szakmai bemutat­kozók sorában kiemelkedő jelentőségűek az esztendőn­ként más-más területeken szervezett tájkiállítások. A rendezvények fő célja az adott térség élen járó ter­melési eredményeinek és az ezt megalapozó — a táj adottságaihoz igazodó —mű­szaki, technológiai szervezési megoldásoknak bemutatása. Ez évben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium jóváhagyásával és tá­mogatásával a tájkiállítás a 650 éves Gyöngyös városá­ban kerül megrendezésre augusztus 14. és 20-a között. A közeli Szilvásváradon eb­ben az időszakban bonyolít­ják le a IV. fogathajtó vi­lágbajnokságot. A gyöngyösi Mezőgazdasá­gi Főiskola területén meg­rendezésre kerülő tájkiállí­táson Borsod-Abaúj-Zemp­lén, Heves, Nógrád, Hajdú- Bihar, Pest és Szolnok me­gyéből több mint 70 gaz­dálkodó szervezet — mező­­gazdasági és élelmiszeripari üzemek, vállalatok, intéz­mények — vesz részt. A be­mutató legnagyobb hányadát az élelmiszeripari termékek képezik. Kiemelkedő a hús- és konzervipari gyártmá­nyok, valamint a borok és alkoholmentes italok száma. Az élelmiszer-bemutató kü­lön érdekessége lesz az új termékek kiállítása. A nagy­üzemi kertészeti ágazat te­vékenységét szemléltető be­mutatót jól egészíti majd ki a kertbarátok bemutatko­zása. Az utóbbinak érdekes látnivalója lesz az úgyne­vezett dombágyas kultúra, amely a háztáji zöldségter­mesztés új, korszerű mód­szerét mutatja be. A műszaki-technológiai bé­rmutatók hasznos kiegészí­tését képezi a szélesebb kö­rű elterjesztésre ajánlott új termékeket, eljárásokat nép­szerűsítő újítók kiállítása. Ezen a TE­SZÖ­V szervezésé­ben bemutatkoznak majd Szolnok megye mezőgazda­­sági nagyüzemeinek újítói is. Rajtuk kívül három ter­melési rendszer, a Gabona és Iparinövények Termelési Rendszere, az Agrocoop Ál­lattenyésztési és Takarmány­termesztési Rendszer, vala­mint a Palotás­ Kacsate­nyésztési Rendszer képviseli majd megyénket az augusz­tus 14—20-ig Gyöngyösön megrendezésre kerülő Észak­magyarországi Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Tájki­állításon. Az Alföldi Szilikátipari Vállalat törökszentmiklósi­­ üvegtechnikai üzemében mintegy száz­féle termék készül évi 28 millió forint értékben az OMKER Vállalat megrendelésére. Az üzemrész az első féléves tervét 105 százalékra teljesítette *

Next