Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-21 / 299. szám

1984. DECEMBER 21. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások A Szolnoki Papírgyár veze­tői és a gyászoló család mély fájdalommal tudatják, hogy MOCHNACS SÁNDOR művezető 56. életévében, tra­gikus hirtelenséggel elhunyt. A gyár saját halottjának te­kinti. Hamvasztás előtti bú­csúztatása 1984. december 21-én 14.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. Mély fájdalommal tudatom, hogy DOBOS FERENC, a szolnoki Víz- és Csatorna­mű Vállalat nyugdíjasa hos­­­szú szenvedés után 93 éves korában elhunyt. Búcsúztatá­sa hamvasztás után történttel. Gyászoló felesége, Szolnok. Köszönetet mondunk mind­azoknak az ismerősöknek, ro­konoknak, munkatársaknak, akik gyászunkban osztoztak, együttérzésükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek, özv. Nyári Elekné és a gyá­szoló család, Újszász. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, nagyapám, BODA SÁNDOR elhunyta alkalmából együtt­érzésüket fejezték­ ki, részvé­tükkel fájdalmunkat enyhí­tették. Felesége, leánya, uno­kája. őszinte köszönetünket fejez­zük ki mindazoknak, akik felejthetetlen édesanya, nagy­mama, dédmama, ÖZV. SZENDREI SÁNDORNÉ temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, fájdalmunkban együtt­­éreztek. A gyászoló család, Karcag. Köszönetünket fejezzük ki a Szolnoki Vízügy SE elnök­ségének, a Víz- és Csatorna­mű Vállalat dolgozóinak, minden sporttársnak, barát­nak, tanítványnak, tisztelő­nek, mindazon sportegyesü­letnek, valamint minden ro­konnak, munkatársnak, is­merősnek, akik­ a mi felejt­­hetetlenj, drága jó fiunk, imá­dott bátyám, IFJ. AGÓCS GYULA temetésén megjelentek és mérhetetlen fájdalmunkban velünk éreztek. Szülei és húga. Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik BALÁZS lajosné Bódi Rozália temetésén részt vettek­, sírjára koszorút, vi­rágot hoztak. Gyászoló csa­lád. INGATLAN 2 és fél szobás, csa­ládi ház eladó. Tö­­rö­kszentmiklós, Je­genye út 19. Ér­deklődni: minden­ nap 14 óra után. (14075) KUNSZENTMÁR­­TONBAN családi ház, kövesút mellett eladó, jószágtartás­ra alkalmas. Érdek­lődni: egész nap, Bajcsy-Zs. út 30. (14240) KIS családi ház el­adó: Jászberény, Cimbalom u. 12. Ér­deklődni: egész nap. (137921 TISZAKÉCSKÉN 8 személyes nyaraló eladó. Tisza termál­fürdő 206 méter. Ér­deklődni: Tarnamé­ra, telefon: 13. (14120) KÉT család részére alkalmas építési te­lek eladó. Zagyva­­rékas, Nefelejcs u. 16. (13962)_____ 2 szobás, családi ház azonnal beköltözhe­tően eladó. Tisza­­földváron, Fő út 65. sz. alatt. Érdeklőd­ni Rauch Ferenc, Tiszaföldvár, Fő út 25.__(13806)____________ 2 és fél szobás, csa­ládi ház (4 éves) eladó. Irányár: 450 ezer Ft + OTP-át­­vállalás. Érdeklődni: Jászapáti, Széchenyi út 35. (14119)_______ KARCAG, Apavár út 2. számú családi ház eladó. (14048)________ ELADÓ komfortos, kertes családi ház, mellék­épületekkel, fizetési könnyítéssel. Tör­öikszentmiklós, Kossuth út 281. (14145)_________________ TÖRÖKSZENTMIK­­LÓS, Erdős Imre út 31. alatt ház eladó, azonnali beköltözés­sel. Irányár: 280 ezer Ft. (14072)_____ RÁKÓCZIFALVA, Kinizsi út 52. sz. alatt 2 szobás, für­dőszobás, családi ház azonnali beköltözés­­sel eladó. (14124) BESEN­YS­ZÖGÖN családi ház eladó. Érdeklődni: Be­senyszög, Aradi út 8. sz. alatt. (13998) KÉT szoba, össz­komfortos. családi ház, ugyanitt két sárga sodrott ló os­torkivágásig áron alul eladó. Jásztá­­klóhalmia, Liszt Fe­renc út 6. (14079) GÉPJÁRMŰ 8 éves, platós Bar­kas eladó. Érdek­lődni: Törökszent­miklós, Győrfy Ist­­ván út 10. (13993) UAZ 469—B típusú gépkocsi eladó. Kun­­szentmárton, Mun­­kásőr út 15. (14081) 320-as D. Aro 4x2-es, platós gépkocsi el­adó. Jászberény, Hajt­a 85. (14087) SKODA 1000 MB ér­vényes műszakival és pótalkatrésszel el­adó. Törökszentmik­­lós, Lenin út 179. (14146)_________________ KITŰNŐ állapotban levő ZG írsz. Tra­bant Combi eladó. Karcag, József A. út 17. (14242) UV írsz. Wartburg vonóhoroggal, lejárt műszakival eladó, il­letve 5 mázsás után­futóra cserélhető. Jászárokszállás, Ga­garin u. 20. (14191) CX-es 601-es Tra­bant friss műszaki­val eladó. Kisújszál­lás, Lenin út 10. (1^lOS) ADÁS-VÉTEL DRÓTFONÓGÉP automata, k­étszálas, dróthullámosító auto­mata és egyszálas drótfonógép olcsón eladó. Debrecen, Al­in­os U. 8.__(18402)__ 140 kg-os hízó és két pulikutya el­adó. Törökszent­­miklós, Killián út 60. (13992)____________ SZTEREO autómag­nó rádióval együtt eladó. Jászberény, Nyár u. 11. (14147) __ 10 hónapos pónicsi­­kók eladók. Jászjá­­kóhalma, Fő út 123. (14196)_________________ VÁSÁROLNÉK egy 500 kg-os tolósúlyos mázsát, ármegjelö­léssel. Király Mi­hály, Kunszentmár­­ton, Vörös Hadsereg út 37. szám alatt. (14238)________________ IRHABUNDAK (női, férfi, gyermek) minden színben és méretben, extra mé­retben is, különle­ges fazonokban kaphatók Baloghné, szegedi szűcsmester­nél. Mérey u. 9. Be­­jelentés esetén szom­bat, vasárnap is. Telefon: 06-62-17-821.­­124201_______________ SHARP VC—7830 E típusú VHS PAL­­LECAM NTSC rend­szerű, távirányítású színes videó-magnó eladó. Jászberény, Csók u. 4. (14084) Jó állapotban levő gáztűzhely palack­kal eladó. Érdeklőd­ni: 18 óra után. Szolnok, Kiss J. út 74. (13849) Új fél pézsma bund­a igényesnek eladó. Érdeklődni: l­-116-os szolnoki telefonon. (13870) 106 mázsa burgonya (6 Ft/kg) eladó. Ér­deklődni : szombat­vasárnap. Kisújszál­lás, Költő út 14. (14142) NÉGY fekete-tarka fejős tehén eladó. Kisújszállás, Kos­suth út 58. (14200) EGYÉB KERÍTÉSDRÓTFO­NAT mű­anyagosból, horganyzottból, be­ton oszlop, szöges­­drót, rabicháló, csi­­b­edró­tfonat legol­csóbban beszerezhe­tő. Szállítás, feszí­tőhuzal, kötözőhuzal díjmentesen. Na­gyobb távolságra utánvéttel. Debrecen, Almos u. 8. Tele­fon: 52/20-893. (13404) MÁSFÉL szobás, 1. emeleti, összkomfor­tos lakás üresen vagy bútorozva vál­lalatnak vagy ma­gánszemélynek] ki­adó. ,,Zagyva-part” jeligére a kiadóba. (13762) GMK adminisztráció­ját vagy telefon­ügyeletet lakásomon vállalok. „Január­tól” jeligére a ki­adóba. (13871) A kedvezményes Autó­klub Tagsági Igazol­vány és a vele járó köz­lekedésbiztonsági utal­vány az AUTÓKLUB Szolnok megyei irodájá­ban kapható. (Szolnok, Thököly u. 48—56.) Tel.: 18-662 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Olimpiatörténet diaképeken A Magyar Diafilmgyártó Vállalatnál elkészült az olimpiák történetét­ végigkí­sérő diasorozat, amelyet az alkotók — Dr. Keresztényi József sporttörténész, Fehér Judit szerkesztő, Molnár Ot­tó grafikus — csütörtökön sajtótájékoztatón mutattak be. A 64 diafilmkockán 250 képet dolgoztak fel, ezek montázsszerűen ismertetik az ötkarikás játékok évezredes történetét. A sorozat az ókori olim­piák helyszíneit felidéző ké­pekkel indul, majd bemutat­ja az újkori játékok születé­sének körülményeit, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság alapító tagjait, köztük a le­gendás hírű Pierre de Cou­­bentin bárót, valamint a ma­gyar Kemény Ferencet is. A diaképek többsége már a XX. században lezajlott téli és nyári olimpiáknak állít emléket. Rendkívül jó mi­nőségű, sok, eddig még nem látott felvételen lehet érzé­kelni a nagy sportünnepek hangulatát, a képekről, „visszaköszönnek” a múlt nagy külföldi és magyar versenyző egyéniségei. Az alkotók a diafilmen he­lyet biztosítottak többek között olyan legendás külföldi spor­tolóknak, mint Paavo Nur­mi, Jesse Owens, Wilma Rudolph, a magyarok közül Hajós Alfréd, Petschauer Attila, Gerevich Aladár, Papp László, aztán Zsivótcz­­ky Gyula, Gedó György és a századik­­ magyar olimpiai aranyérmes, Hegedűs Csaba is látható. Nyári olimpia Tovább nő a kassza Újabb jelentés szerint még mindig nem végleges a nyá­ri olimpiai játékok pénzügyi mérlege. A korábban közölt 150 millió dolláros bevétel tovább nőtt, mert mint ki­derült, a kiadások összege a vártnál alacsonyabb volt, s különböző forrásokból to­vább gazdagodik a Los An­­geles-i játékok kasszája. Az­­ UPI hírügynökség tegnap 215 millió dolláros bevételről számolt be, de elképzelhető, hogy tavaszra ez még tovább emelkedik. 7 öt nap barátok között Sportlétesítményeket építő gyárak Kjusztendil akrobatikában, művészi tornában és könnyű atlétikában erős Bulgária is jó karácsonyi bevásárlás lázálban ég, bár ott az ünnep nem munka­szüneti nap, mégis minden­ki az üzletekben tolong. Csillogó fényes kirakatok, Télapót ábrázoló babák, dí­szek adják az ünnepi jelle­get és csalogatják az ajándé­kozni, vásárolni szándékozó­kat. A Szolnoki MÁV MTE munkáját segítő és a Szol­t megyei pártbizottság titkára a bolgár emberek ter­mészetéből adódó szerény­séggel mutatta be megyéjét, amelyben a felszabadulás előtt nem volt ipar és még ma is a mezőgazdaság adja a termelés zömét. A 200 ezer lakosú, 3 ezer négyzet­­kilométeren elterülő megye a legnagyobb gyümölcstermő terület Bulgáriában, azon kívül évente 850 ezer tonna dohányt takarítanak be. A vegyiparából és a gyógysze­rekből exportra is jut, a kondenzátorgyára kielégíti az ország igényeit, azon kí­vül gyártanak transzformá­tort, szerszámokat és textilt. Akárcsak nálunk, ott is gond a kevés munkáskéz, jelenleg 2 ezer 500 munkahely üres. Az utóbbiról már Veszelin Lucsánszki, a megyei sport­­hivatal elnöke adott tájékoz­tatást. A tizennégy sportágat 73 társadalmi munkás és­­ függetlenített­ dolgozó irá­nyítja, közülük választják ki azt a tizenegy tagú el­nökséget, amely havonta ülésezik. A megye 88 egyesü­letét valamilyen szerv eltart­ja. Minden munkahelyen, dolgozónként és évenként, fi l­vát kötelező sportcélokra fordítani, de ennél többet is adhatnak. A sportlétesítmé­nyeket saját erőből építik a nagyobb gyárak, üzemek — ugye milyen ismerős — a munkahely vezetőjének sportszeretetétő­l függően. Mi kevésnek találtuk, hogy egy megyében csak tizen­négy sportág működjön, de elmondták, hogy anyagiak miatt három évvel ezelőtt, központilag így döntöttek. neki Mezőgép sakkozóiból álló kis csoport nem azért látogatott megyénk bulgáriai testvérmegyéjébe, Kjuszten­­dilbe, hogy a karácsonyi for­gatagban nézelődjön, hanem azért, hogy ismerkedjen test­vérmegyénk sportjával, ne­vezetességeivel és tovább erősítse a már nyolcadik éve kialkult barátságot. j­ö­vőt látnak a cinkbányá­szatban, amelyből jelenleg évente 200 millió leva érté­ket termettnek. Kjusztendil 11 járásában 187 település található, köz­te hét város. Nagy az épít­kezési kedv, de mint meg­tudtuk, a négy, hat, vagy nyolcszobás lakásokban mindössze egy, vagy két szobát használnak tulajdono­saik. A gépkocsivásárlás vi­szont lényegesen nehezebb, egy új személyautóra 10 évet kell várni. Ennél is nagyobb gond, hogy három hónapig nem esett csapadék. Kötele­ző a középiskolai végzettség, nagy súlyt helyeznek a kul­turált pihenésre, és termé­szetesen a minőségi, valamint a tömegsportra. Kjusztendil megyének három sportágban, akrobatikában, művészi tornában és könnyű atlétikában kell olyan ver­senyzőket nevelni, akiktől elvárják, hogy világverse­nyeken dobogós helyezéseket érjenek el. A bolgár művé­szi torna magas színvonalá­val a televíziós közvetítések­ben már megismerkedhet­tünk, s erről, jövőre, ha­zánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére szer­vezendő dísz­tornán Szolno­kon mi is meggyőződhetünk majd. Kjusztendilben egyébként racionális megoldásokkal ta­lálkoztunk. A stadionban — amelyben többek között tar­tán futópálya, labdarúgó-pá­lya, futófolyosó, asztalite­nisz-terem, művészi tornász helyiség, étterem található — székel a sporthivatal és mel­lette épült a mutatós négy­szintes sportszálló. A kombi­nátban dolgoznak a szövet­ségek vezetői, tehát mindent egy helyre összpontosítottak. Rendkívül büszkék a megye­­székhely öt fürdőjére, ame­lyet külföldiek is felkeres­nek gyógyulás céljából és a helyreállító központnak ne­vezett fürdőre, amelyben sportolókat gyógyítanak, egészségüket ellenőrzik és kartonon nyilvántartják ada­taikat. Ebben a létesítmény­ben tizenhárman dolgoznak. Remiztek a sakkozók Egyébként, hozzánk hason­lóan, Kjusztendilben is ve­zetőségválasztó és beszámo­ló taggyűléseket tartanak, ezekben az időkben zsúfolt a sportvezetők programja. Azért arra maradt idő, hogy a sakkozók összemérjék ere­jüket és az igazságos döntet­lennel végződött csapatver­seny után bőségesen futotta szakmai tapasztalatcserére is. Az utánpótlást adó sport­iskola a művelődési minisz­tériumhoz tartozik, hetven­hét fizetett edző irányítja a szakmai munkát, huszonöt szervező a tömegsportot és külön apparátus a létesítmé­nyeket. Közbevetettük, hogy ilyen szervezés mellett kön­­­nyű irányítani. Erre Veszelin Lucsánszki széttárta a kar­ját: „És ha valami ok miatt nem adják a támogatást?” S, ahogy nálunk, ha szüksé­ges, ott is segít a tanács. Az összeállított gazdag program közül minden hazai turistának ajánlhatjuk a mű­emlékkel teli rilai kolostor megtekintését, Borovec sí­­paradicsomát, ahol lanovká­val utaztunk a több mint 2 ezer méter magas, ködbe bunkalódzott hegycsúcsra, az 1550 méter magas, hármas tölgy­tető, ahol a legtöbb tölgyfa három felé ágazik, de szinte a hegyekben er­dőkben gazdag egész Kjusz­tendil megyét. Bármerre járnak, baráto­kat találnak. (pataki) Gyümölcs, dohány, ipar, építkezés Három sportág világszínvonalon Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: Roppanástól — koppa­­násig (ism.). — 17.35: Derűs percek. Válogatás szilveszteri műsorainkból I. — 18.09—18.30: Alföldi krónika. KOSSUTH: 8.20: Tsukoda Expo ’85. — 8.50: Nóták. — 9.09: Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala. Drámai jelenet. — 9.33: Ki ko­pog? — 10.05: A féltékenység kórtörténetéből. Kálnoky László versei. — 10.10: A Szovjet Rá­dió és Televízió szim­fonikus ze­nekara játszik. — 11.00: Gondo­lat. — 11.45: Lantzene. Kecskés András játszik. — 12.30: Ki nyer ma? — Hatvanban. — 12.45: Száraz György: A tábornok. — 12.55: A zene is összeköt. — 14 10: Tanulságok, teendők II. rész. — 15.00: Van új a Nap alatt. — 15.30: Beszélgetés Pet­h­es Istvánná Csobán Anna csán­gó énekessel. — 16.­g: Világnagy zsebkendő. Urbán Gyula mese­játéka. — 17.00: Senki sem pró­féta ... — riport. — 17.25: Sza­bó Miklós operettdalokat éne­kel. — 17.47: Daloló, muzsikáló tájaik. Zalai népdalok. — 20.00: A zeneirodalom remekműveiből. — 20.32: Örökzöld dallamok. — 21.30: Fűtől — fáig- Madarak és emberek. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Igen is, nem is . . . — 23.00: Operaegyüttesek — 0.10: A­ngyas együttes ját­szik. PETŐFI: 8.05: Klasszikus operettekből. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fú­vóspolkák. — 12.21: Édes anya­nyelvünk. — 12.30: Népi mu­zsika. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Péntektől — péntekig. —■ 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak. — 19.55: Tudósítás az FTC—II. Dózsa bajnoki jég­korongmérkőzésről. — 20.00: Nó­takedvelőknek. — 21.05: Ismeret­len Ismerősök. Aszlányi Károly. — 22.05: Hokivarázs. — 23.20: A mai dzsessz. John Kremer fel­vételeiből. — 24.00: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR. 9.08: Népdalok. — 9.35: Elena Sullotis operafelvételeiből. — 10.10: Bigband dzsesszfelvéte­lekből. — 10.49: Bécsi_klasszikus muzsika. — 12.07: Vokális mu­zsika. — 13.05: Magyar Irodal­mi Arcképcsarnok. Laczkó Gé­za — ív 13. rész. — 13.30: Barcs 1984: Tóth Anna beszámolója. II. nemzetközi rézfúvós kamaraver­senyről HI/3. rész. — 13.53: Széll György vezényli a Cleve­landi szimfonikus zenekart. — 15.11: Cid. Részleteik Massenet operájából. — 15.57: Magyar ze­neszerzők. — 16.40: Zenei Le­xikon „polka”. — 17.00: Nyitni­­kék — Kisiskolások műsora. — 17.30: Kapcsoljuk­ a Magyar Rádió márványtermét. Egész év­ben Bach — a Magyar Rádió hangversenysorozata XX/8. — Kb. 18.30: Hangszerszólók. — 18.50: Száraz György: A tábor­nok. — 19.05: Fejezetek a cseh zene ezeréves történetéből XIV/8­. rész. — 19.35: A Magyar Állami Operaház énekkara operakóru­sokat énekel. — 20.00: Kilátó. — 20.45: A Londoni szimfonikus zenekar játszik. — 21.47: Emlé­kezetes hangversenyek. Melis György énekel, Onczay Csaba gordonkázik. Ferencsik János zongorázik. —■ 23.05: Rádiószín­ház. Másodvirágzás. iTelevizle I­I. MŰSOR: 9.50: Lottósorsolás. 10.05: Energetikáról — energetikusoknak. Az Ipari Minisztérium és a Magyar Televízió szakmai műsorsorozata — n. rész. 10.45: Játékos időtöltések. NSZK—kanadai—francia rövidfilmsorozat Kill 8. rész: Thaiföld I. (ism.). 11.10: Egy úr az űrből. Amerikai filmsorozat (Ism). 11.35: Képújság- 15.00: Iskolatévé. Deltácska. Szárnyas kerék. (A vasút története II.) (ff). 15.20: Energia HI/3. A jövő energiaforrásai. 15.45: Móra Ferenc: A szánkó. (Az alsótagozatos magyar irodalomhoz) (ff). 16 10: Hírek. 16 20: Fépmagnósok, figyelem! (ism.). 16.50: Képújság. 16.55: Szép szó. Könyvek a karácsonyfa alatt. 17 50: Reklám. 18.00: Új Reflektor Magazin. 19.00: Reklám. 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ünnepi országgyűlés. Megemlékezés az 1944. decemberi ideiglenes országgyűlés és kormány megalakulásáról. 20.40: Szivárvány. Országos vetélkedőműsor — IV. elődöntő: Békéscsaba—Szeged. 22 45: Tv-híradó 3. 2 MŰSOR: Spanyol rajzfilmsorozat. XXXIX/ll. rész: Dulcinea del Toboso. 18.20: Az állatok nyomában. Francia filmsorozat XII/9. rész: Figyelem (ism.). 18­30: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. 18.50: Csali. Horgásztíz perc. 19.00: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. 19.30: Cziffra György zongoraestje. Részletek az 1984. m. 15-i pécsi koncertből (ism.). 20.35: Északi tájak művészete. Szovjet kisfilm­­ 20.45: Tv-híradó 2. 21.05: Színház filmszalagon. Hazatérés. Amerikai tévéfilm (18 éven felülieknek!) 22.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ. 15.15: Hírek. 15.20: Gyerekeknek — felnőtteknek. 19­05: A meséig: Jozef Kroner 3. rész. 19.20: Esti mese (ism ). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Goya és kora. Dokumentum­film. 20.45: Miroslav Valek megzenésített verseiből. 21.30: Időszerű események. 22.00: Carmen: Tv-komédia (ism.). BUKAREST. 15.05: Nyelvművelés. 15.25: Rajzfilmek. 15 35: Német nyelvű adás. 16 05: A volánnál — autóvezetőknek. 16.15: Kulturális híradó. 20­00: Tv-híradó. 20.20: A szocializmus útján. 20.50: A zongorista. Játékfilm. 21.30: Az RKP kongresszusa j­egyében. 21.50: Tv-híradó. IA rádüó­l a televízió műsorai 9.45: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 17.45: Képújság, 17.50: Don Quijote.

Next