Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-17 / 114. szám

1985. MÁJUS 17. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Értesítjük a rokonokat, is­merősöket, hogy férjem, CSONTOS SÁNDOR hamvasztás utáni búcsúzta­tása 1985. május 21-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. Gyá­szoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatom azokkal, akik ismerték és szerették, hogy KESKENY ERZSÉBET 1985. május 12-én 63 éves korában, súlyos betegség és hosszú szenvedés után el­hunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatásáról később történik intézkedés. Gyászolják ke­resztlánya és hozzátartozói. Mély fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy TIHANYI LAJOS életének 73. évében, türelem­mel viselt súlyos betegség után, május 14-én elhunyt. Hamvasztás után temetjük. Tihanyi Lajosné, felesége és fia Gábor. Ezúton mondunk köszönetet a rokonoknak, munkatársak­nak, barátoknak, a zagyva­rékasi Béke Tsz vezetőségé­nek, a helyi tanács dolgozói­nak, az önkéntes tűzoltó cso­portnak, valamint szomszé­doknak, ismerősöknek, akik CSAK MIHÁLY szerető férjem, felejthetetlen édesapám temetésén részt vettek, koszorúikkal, virága­ikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. gyászoló csa­lád, Zagyvarékas. Köszön­etünket fejezzük ki az Alföldi Téglaipari Válla­latnak, hogy saját halottjá­nak tekintette ÓNODI ZOLTÁN-t és mindazoknak, akik el­hunyta után részvétüket nyil­vánították vagy búcsúztatá­sakor megjelentek. A gyá­szoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, isme­rősöknek, akik férjem, édes­apánk, nagyapánk, dédnagy­­apánk, testvérünk, PODMANICZKI PÁL temetésén megjelentek, virá­gaikkal és részvétnyilvánítá­sukkal együttérzésüket fejez­ték ki. A gyászoló család, Mezőtúr. INGATLAN A 6-os busz végál­lomásától 10 percra 209 négyszögöl zárt­kert eladó. Hétvégi h­áz és villany van. ..300 030” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1139)______________ ALCSISZIGETEN eladó 400 négyszög­öl gyümölcsös és szántó. Érdeklődni: S­­olnok. Április 4. ut 11. bármikor. (H. 1117)__________________ TISZAVÁRKONY­­BAN, a Tiszához közel 300 négyszög­öl tö­ tk eladó. Ér­deklődni: Árpád út 14. (H. 1118)_________ TIS­Z­AF­ÖLD­V­ÁR. Fürst S. út 10. alat­ti lakóház 200 négy­szögöl portával el­­adó. (5066)___________ A NAGYERDŐN minden igényt ki­elégítő, generációs együttélésre is al­kalmas, 4 szintes angol villa igényes­nek eladó. Tele­fon : 06-52-17-510. Ér­deklődni az esti órákban. (5136)______ TÖRÖKSZENT­­MIKLÓSON családi, kertes ház eladó. Munkás­őr út 2. Ér­deklődni a helyszí­nen. (4920)___________ KIS ház 200 négy­szögöl telekkel el­adó. Rákóczifalva, Zrínyi út 29. Ér­deklődni : 16 óra után. (5206)__________ JÁSZJÁKOHAL­­MÁN, a 31-es főút mellett a község központjában egy nagyobb és egy ki­sebb komfortos, csa­ládi ház azonnal be­költözhetően eladó TáSzjákóhalma, Fő 0*­­9 (5062) ELADÓ kertes, csa­ládi ház, Abádsza­­lók, Hársfa út 11. szám alatt. Érdek­lődni : Abádszalók, Hétvezér út 19. A Kiss (5120)__________ CSALÁDI ház sür­gősen eladó. Jászbe­rény, Alkotmány út 41. Árverése 1985. május 24-én 11 óra­kor lesz. (4916)_____ A NAGY Tisza-par­­ton 500 négyszögöl föld eladó. Lehet megosztva is. Szol­nok, Petőfi út 23 fa. (H. 1124)______________ 1­7. kétszobás kom­fortos. családi ház ez. dó vagy elcse­­rélhető szövetkezeti lakásra értékkülön­bözettel, Széchenyi kizárva. Szolnok, Gólya út 13. (H. 1133)___________________ SZOLNOKON. a Ceglédi úton levő Garázsomat eladom. Érdeklődni: 17 óra után a 16-249-es te­lefonon. TISZAFÖLDVÁR, Kurázsi főút 11. szám alatt, kétszo­bás családi ház 500 négyszögöl szőlővel eladó, azonnal be­költözhető. Érdek­lődni : Ókincsem fő út 44. Buszmegál­lóval szemben. (4982) CSALÁDI ház — Szolnok, Csallóköz 28. szám alatt el­adó. Érdeklődni: az 50. szám alatt. (4266) KERTVÁROSBAN, befej­ezés előtti, te­tőtérbe épített ház, főút mellett eladó. Lakást beszámítok. „Magán kisiparos­nak előnyös” jeligé­­re a kiadóba. (4575) SZOLNOK, Daru út 15. szám alatt 2 szo­ba, összkomfortos lakás, melléképület — 2 helyiségből ál­ló — gazdasági épít­ménnyel eladó. Ér­deklődni: Bozsó K. út 5. fsz. 7., Mikó, délután 16 órától, minden nap._(4584)_ SZOLNOK-Szanda­­szőlősön, a Karinthy F. út 4. szám alatt családi ház, beköl­tözhetően eladó. Vil­lany van, víz az ud­varban, gázvezetési lehetőség is van. Ér­deklődni : szombat és vasárnap 8—12 óráig. (5343)__________ SZOLNOK, Holt-Ti­­sza-part, Emese út 60. alatt, 96 négy­szögöles, közművesí­tett hobbitelek fa­házzal, sürgősen, áron alul eladó. Ér­deklődni : szombat délután és vasárnap délelőtt a helyszí­­nen. (5338)___________ KTSÜJSZÁLLÁS központjában. két­szintes, családi ház felső szintje, 3 szo­bás, összkomfortos, gazdasági épületek­kel (ipari áram), 131 négyszögöl tel­ken eladó. Szabó Lőrinc, Kert út 2. (5334)_______________ ELADÓ 200 négy­szögöl víkendtelek Tiszafüreden, köz­vetlenül a parton, szilárd út, víz, vil­lany van. Érdeklőd­ni: Németh György­­né, Tiszafüred, ÁFÉSZ. Telefon: 124 vagy 171. (5135) TISZAFÖLDVÁR, Bezerédi út 17. más­fél szobás ház, 1052 m2-es telekkel, azon­nali beköltözése i le­­hetőséggel eladó. Érdeklődni: 17 óra után és hétvégeken. *5110­_________________ TISZAFÖLDVÁR, Újszőlő, Fő út 11. szám alatti családi ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. (5069) ELADOM Szolnokon, Zagyva-parti. 49 m2- es, kifogástalan ál­lapotú OTP-s örök­lakásomat 520 000 Ft + OTP-átvállalás­­sal. Érdeklődni a hirdetést követő szombaton és vasár­nap 14—17 óra kö­zött. Kun Béla krt. 1. VI/12. (5193)__________ ELADÓ garázsnak telek, mész és boj­ler. Schnetter Péter Szolnok, Bokányi Dezső út 1/b. (4327) GÉPJÁRMŰ 0 km-es 250-es ETZ eladó. Tiszajenő, Széchenyi út 4. (H. 1142)__________________ SKODA 110 L ZC-S műsza­kival, Pl­ s Wartburg műszaki­val eladó. Érdek­lődni : szombat, va­sárnap. Kenderes, Petőfi út 36. (5108) 110-es Skoda, bon­tásra eladó. Karcag, Villamos 13. (5203) 8 éves 1200-as Lada eladó. Sárközi, Jász­berény, Határ út 6. Érdeklődni: 18 óra után, szombat, va­sárnap egész nap. (5133)_________________ IK-s Zsiguli eladó. Tiszaföldvár, Döb­­rei J. út 43. Ér­deklődni egész nap. (H. 1132)______________ _—445 traktor rotá­ciós kapuval eladó. Szentes, Kasza utca 15. (5335)____________ 21-es Volga, utánfu­tóval, friss műszaki­val eladó. Ecsegfal­va, Kossuth út 24. (5333)__________________ 9 éves Lada Combi, reális áron eladó. T­ö­r­öksze­n­tm­iklós, Ady út 37. (4620) PA frsz. Wartburg de Luxe, kitűnő ál­lapotban eladó. Tó­szeg, Táncsics út 19. (Ü­r^eváros) ■ (4565) FRISSEN műszaki­zott. IP-s rendszámú 412-es Moszkvics el­adó. Jászberény, Al­kotmány út 45. Sass­­né. (5293) adás-vétel OLED-MAC 950 lánc­fűrészhez alkatrész eladó, légszűrő, lánc­vezető, kuplung röpsúly, gyújtóte­­kercs. Érdeklődni: Bodré Mihály, Ti­szaföldvár, Retek út 23. (5070) 2 db vemhes üsző eladó, és 2 db kanca­csikó . Érdeklődni: csak szombaton 15— 19 óráig. Tiszaföld­vár, Mariházi ta­nya 1. (5067) PANNÓNIA motor­­kerékpár, páraelszí­vó, középképernyős tv (színes), hűtőszek­rény és 4 szemé­lyes kempingsátor, kéthangfalas sztereó lemezjátszó eladó. ,Szlolnok, József At­tila út 92.__(4367) 5 méteres fém folya­mi csónak eladó. Érdeklődni lehet: Ballagó Sándor hal­őr. Abádszalók. 14555­__________________ 4 személyes Mah­a­­góni csónak olcsón eladó. Jászberény, Szabadság út 18. (4915)_________________ 1000 férőhelyes Delta típusú tolóketrec el­adó. Érdeklődni: Erős András. Kar­cag, Iskola út 16. /5737) egyéb CSAK egy telefon, lakásán szőnyegét, bútorkárpitját ki­tisztítom az ön által megadott időpont­ban. Vajó Gáspár, Karcag. Ady E. 37. Telefon: 1101. (5248) lakáscsere ABONYI, kertes há­zat szolnoki, taná­csira cserélnék. Ér­deklődni: Abony, Gyarmati út 24. 17 óra után. (H. 1141)__ NAGY, másfél szo­bás, összkomfortos, erkélyes. tanácsi la­kásom elcserélném kis méretű garzon­ra vagy komfort nélküli, tanácsi la­kásra. „Kun Béla krt.-i” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1130) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Atlétika Középfokú tanintézetek versenye A Szolnok Megyei Ta­nács vb művelődési osztálya és középiskolai sportbizott­sága megrendezte a közép­fokú tanintézetek hagyomá­nyos megyei fiú terematléti­kai versenyét. 36 m gát egyé­ni: 1. Sárközi (Szolnok, Ver­seghy F. Gimn.) 5,03, 2. Pol­gár 5,40, 3. Kiss (mind Szé­kács Mg. Szabid. T.miiklós) 5,45 mp. Csapat: 1. Székács Mg. Szakközépiskola T.m­ik­­lós (Tn.: Jávor László), 2. Verseghy F. Gimn. Szolnok, 3. Ványai A. Gimn. és Szafók. Túrkeve. 30 m-es rajtver­seny: 1. Rózsa (Verseghy) 3,99, 2. Bordás (605. sz SZMKI) 4,05, 3. Szabó (Vá­nyai) 4,07 mp. Csapat: 1. Verseghy F. Gimn. (Tn.: Tóth Béla), 2. 605. Ip. Szak­munkásképző Int., 3. Szé­kács Mg. Szakk. T.miklós Ötösugrás egyéni: 1. Sárközi 15.96, 2. Szabó (Verseghy) 14.96, 3. Szécsi (Bercsényi M. Gimn.) 14,87 m. Csapat: 1. Verseghy F. Gimn. (Tn.: Tóth Béla), 2. Székács E. Mg. Szakik., 3. 605. sz. Ip. Szak­munkásképző. Tömött labda dobás egyéni: 1. Sárközi 18,47, 2. Orbán (Székács) 17,77, 3. Czakó (Bercsényi) 17,27 m. Csapat: 1. Székács­­ D. Mg. Szakk. (Tn.: Jávor László), 2. Versegihy F. Gimn., 3. 605. sz. Ip. Szak­munkásképző. Magasugrás egyéni: 1. Fru­kker (Székács) 190, 2. Nádudvari (605.) 185, 3. Jászberényi (Ványai) 180 cm. Csapat: 1. Székács E. Mg. Szakk. (Tn.: Jávor Lász­ló), 2. 605. sz. Szakmunkás­képző, 3. Kereskedelmi Szakk. és SZMKI. Az összetett csapatver­senyben nagy küzdelem után a Székács E. Mg. Szakkö­zépiskola nyert 1 ponttal a Verseghy F. Gimn. előtt. Események Kézilabda. NB I. Női: Jászbe­rényi Lehel—FTC, Szolnok, ti­­szaligeti sportcsarnok, 15. NB II. Férfi: Alföldi Olajbányász— Tiszaföldvár, tiszaligeti sport­­csarnok, 18. Labdarúgás. UEFA-torna 16 éven aluli válogatottaknak: Francia­­ország—Görögország, Szolnok, Tiszaliget, 15.30, Divinyi (Van Swieten holland, Szilágyi). Iz­­land—Skócia, Jászberény, 15.30, Contcsev (bolgár), Savcsenko (szovjet). Makó. 7 UEFA 185 Ma Szolnokon és Jászberényben színre lépnek a csapatok Akárhogy is nézzük, az így első ízben megrendezett UEFA-torna lázában ég vala­mennyi érdekelt. Az MLSZ „forró drótot” tart fenn Szolnokkal, és szinte órán­ként kér megnyugtatást ar­ról, hogy minden a legna­gyobb rendben van? Az UEFA képviseletében ketten is vizsgálódnak: vajon meg­felelő-e a szállás, az étkezés, és nem felejtettek-e valamit a rendezők a fiatal labdarú­gók vendégfogadásánál? Az­tán tegnap délután megérke­zett Renato Orlando, az UEFA ifjúsági bizottságának titkára, aki részt vett a technikai értekezleten is. Az árgus szemek nem találtak hibát, a nemzetközi testület ,,revizorai” azzal az egyér­telmű véleménnyel nyugtáz­ták a felkészülést, hogy ..Minden oké!” Tegnap délben az Arany­lakat étteremben hivatalo­san is megnyílt az UEFA- torna mérkőzéssorozat Szol­nok megyei rendezvénye. Szabó József, a megyei sport­­hivatal vezetője köszöntötte a vendégeket és a csapatok vezetőit, majd Fenyvesi Jó­zsef, a városi tanács elnöke nyitotta meg a tornát Szol­nok megyében. Ahány csa­pat, annyi várakozás. A pre­mierláz érthetően nem kerül­te el az egyes nemzetek szakvezetőit sem: miközben valamennyien győzelmi esé­lyeket dédelgetnek, tám­pont híján merész jóslások­ba érthetően nem bocsátkoz­hatnak. Mindenesetre érde­kes a delegációvezetők prog­nózisa egy nappal a torna rajtja előtt. A görög Thoamhtis, aki a küldöttség „első embere”, szívesebben beszélt a várha­tó esélyek helyett arról, hogy miként választották ki a fia­talokat a nemzeti színek képviseletére. Elmondta, hogy természetesen az egész országot bebarangolták tá­­lentumok után, és akik itt vannak, azok a tizenhat évesek múltak tavaly augusz­tusban a korosztályuk leg­jobbjai. Minden győzelem aranyat ér számukra,­­ és miután az ifjak koruknál fogva naivak is, alighanem döntő lesz, minő meglepeté­sek érik őket a pályán. S a várható taktikai „leckékre” hogyan tudnak válaszolni? Egyébként reméli a görög szakvezető, hogy a Szolno­kon vendégeskedő fiatalok olyan jó futballisták lesz­nek, mint a mai görög sztá­rok, akik közül nem egyet ő nevelt fel­­ edzőként. Az izlandi Helgi Tho­­rvaldsson elmondta, hogy 8 klubból válogatták össze a benevezett labdarúgókat, ám ezek a gyerekek ma már egy csapatot alkotnak. Az esé­lyek? A skótok_ Helsinkiben 3:1-re kikaptak a finnektől , ők viszont Reikjavikb­an 1:0-ra megverték a finneket.­­.Mindenesetre nincs még kezükben a hazafelé szóló repülőjegy. Talán majd a budapesti döntő után? A skótok szövetségi kapi­tánya. R. Mathie, a prognó­zis készítés előtt mindenkép­pen el kívánta mondani, mi­lyen elégedett már azzal is, hogy idáig eljutottak. Nem reméltek ilyen vendégszere­tetet — dicsérte a házigaz­dákat, majd egy jóízű kaca­gás kíséretében hozzátette: — Ez egy skót szájából sok is, meg kevés is. Ami pedig a szakmai értékelést illeti, valamennyi együttesnek jó esélye van a továbbjutásra. A franciák mestere Henri Guerin olyan gárdával érke­­­zett, amely kellő alaposság­gal készült a mérkőzéssoro­zatra. Tizenegy meccset ját­szottak, többek között Skó­ciával vívtak 0:0-ás meccset, majd győztek Monacóban, megverték a spanyolokat, az olaszokat és az NSZK-t. És ha mindehhez hozzátesszük, hogy a felnőtt csapatuk volt az Európa-bajnok ... — De hát nincs itt Platini — fejezte be a felsorolást mosolyogva a francia szak­vezető. Ma délután Jászberényben az Izland—Skócia mérkőzés­sel. Szolnokon a Tiszaliget­­ben a Franciaország—Görög­ország összecsapással kezde­tét veszi a mérkőzéssorozat, amelynek megszervezésében Szolnok megye számtalan, sportszerető társadalmi mun­kása szívét-lelkét beleadta.­ ­ Pb - Fenyvesi József, a szolnoki Városi Tanács elnöke nyitot­ta meg a megyében lezajló rendezvénysorozatot A franciák a felnőttek hírnevéhez méltóan kívánnak sze­repelni Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: A Kormorán együttes játszik. — 17.15: Noteszlap. — 17.20: Új felvételeinkből. A ti­szaf­öld­vári Hajnóczy gimnázi­um kórusa énekel. — 17.30: Egy közéleti ember portréja. —17.45: Beatparádé. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 8.15: Mai kulturális progra­mok és a múzeumok állandó kiállításai. — 8.25: Koránkelők. — 8.55: Verbunkosok, nóták. — 9.33: Óvodások műsora. — 10.05: Dante-versek. — 10.10: Opera­áriák. — 10.40: Iránytű. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Könyv­szemle. — 12.55: Lemezmúzeum. — 14.10: Daloló, muzsikáló tá­jak. — 14.25: Pataky Kálmán emlékezetes szerepei. — 15.00: Erről beszéltünk. — 15.30: Hét­­színvirág. — 16.05: Irodalom gyermekcipőben. — 17.00: Kos­­suth-díj korhű keretben. — 17.25: Zenekari muzsika. —19.15: Húszas stúdió. — 20.15: A zené­ről. — 21.10: Nótafelvételek. — 21.30: Az anyag körforgása. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30­: Klasszikus operettekből. — 23.00: A dzsessz világa. — 0.10: Zenekari operarészletek. PETŐFI: 8.05: Népzene Norvégiából. — 8.17: Dubarry. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvósátiratok. — 12.25: Édes anyanyelvünk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.05: Pophul­lám. — 14.00: Péntektől — pén­tekig. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: A Nino, a So-Ho és a Szeptember együttes felvételei­ből. — 18.50: Sport. — 19.35: Egészségünkért! — 19.50: Régi nóta, híres nóta. — 21.05: A lyukasztás bérlet. — 21.47: Nép­szerű operarészletek. — 22.00: Bagoly. — 24.09—4.30: Éjféltől — hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Zenekari muzsika. — 10.00: Mesedélelőtt. — 10.27: Csak fiataloknak! — 11.25: Sáry László műveiből. — 12.10: Ope­rafelvételek. — 13.05: Sirályok barna csomagolópapírban. — 13.51: Zenekari muzsika. — 15-28: Új lemezeinkből. — 16.25: A ze­neirodalom remekműveiből. — 17.15: Norvég versek. — 17.30: Félóra népzene. — 18.00: A Ma­gyar Állami Operaház rézfúvós ötöse játszik. — 18.30: Holnap közvetítjük ... — 18.50: Könyv­szemle. — 19.05: Új lemezeink­ből. — Közben: 20.14: Nemcsak a versekért. — 20.34: Az Új le­mezeinkből című műsor folyta­tása. — 21.38: A rocktörténet nagy előadói. — 22.38: Száza­dunk kamarazenéjéből. Televízió 1. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). —8.05: Iskola­tévé. Fizika (ált. isk. 8­ oszt.) A hang és kép továbbítása, rög­zítése. — 8.30: Systéme Interna­tionale. 4. A sebesség, a gyor­sulás, az erő és a tömeg mér­tékegységei. — 8.45: Környezet­­ismeret (ált. isk. 3. oszt.) Mon­dok neked valamit! A kom­munikációról. — 9.00: Német nyelv. Willkommen in der DDR. 18. Student an der Karl-Marx- Universität. — 9.25: Barangolás a művészetek tájain. Közép- Anatólia és Kappadókia (ism.). — 10.10: üt a rivaldafényig. — Szovjet rövidfilm. — 10.30: Já­tékos időtöltések. NSZK—kana­dai—francia rövidfilm sorozat. Hongkong (ism.). — 11.00: Kép­újság. — 15.05: Iskolatévé. Já­ték műalkotásokkal 6. Tárgyak között. — 15.25: Szeretném, ha vadalmafa lennék. (Az 5. osz­tályos magyar irodalomhoz.) — 15.45: Mi és a számítógép. Szá­mítógépkedvelők műsora. — 16.20: Hírek. — 16.30: A rövid­filmstúdiók műhelyéből. Pan­nónia rajz- és animációs film­stúdió. 1. Szélkötő Kalamona. 2. Hétpettyes autó. 3. Uhuka, aki egész nap a tv-t nézte. 4. Több mese egy sorban. 5. Ellopták a vitaminomat. 6. Kutyagumi. 7. Három nyúl. — 17.30: Három nap tévéműsora. — 17.35: Pos­tafiók 250. Takács Mária mű­sora. — 17.50: Képújság. —17.55: Reklám. — 18.00: Ablak. —19.00: Reklám. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Telefere. Vitray Tamás műsora. — 21.00: A hét mű­tárgya. Than Nór: Újoncozás az 1848 előtti időkből. (Magyar Nemzeti Galéria). — 21.05: Mó­dos Péter: Egy fiú bőrönddel. Tévéfilm. — 22.35: Ez a Ma­xim . . . Részletek a budapesti Maxim varieté műsorából. — 23.10: Tv-híradó 3. — 23.20: Himnusz. .. MŰSOR: 17.05: Képújság. — 17.10: Csör­gősipka (8.). MOST! (ism.). — 17.25: Don Quijote: Spanyol rajzfilmsorozat. XXXIX/32. rész: Barataria szigete. — 17.55: Lab­darúgó UEFA-torna. Magyaror­szág—Szovjetunió labdarúgó­mérkőzés. Közvetítés Zalaeger­szegről. —A szünetben: Rek­lám. — 19.35: David Sanborn és zenekara az esseni Rockpalotá­ban. — 20.00: A Scraples Divat­ház. Amerikai tévéfilmsorozat VI,2. rész:. — 20.50: Tv-híradó 2. — 21.10: A barokk világa. Oszt­rák ismeretterjesztő filmsoro­zat VI/2. rész: A csoda igéze­tében. — 22.10: S. O. S. Gyer­mekfalu. Dave Edmonds műso­ra. — 22.35: Kulisszán innen, ku­lisszán túl. III/3. rész: Gúzsba­­kötve táncolni. — 23.20: Képúj­ság. MOSZKVA I.: 8.00: Híradó. — 8.35: Ügyes ke­zek. — 9.05: Hol voltál Odüs­­­szeusz? Film I. rész. — 10.25: Koncert. — 11.15: Dokumentum­film. — 11.30: Hírek. — 12.30: Hírek. — 12.50: Dokumentum­filmek. — 13.20: Orosz beszéd. — 13.50: Hírek. — 13.­55: Doku­mentumfilm. — 14.50: Mese­film. — 16.35: Néps­zerű-tudo­mányos film. — 16.45: Ma a világban. — 17.00: Rajzfilm. — 17.10: Heti posta. — 17.40: Hí­rek. — 17.45: Hol voltál Odüs­­­szeusz? Film III. r­ éfet. — 19.00: Híradó. — 19.35: N. Szlicsenko, a Szovjetunió népművészének alkotói estje. — 20.45: Ma tör­tént a világban. — 21.00: Ke­rékpár-VB. — 21.30: A győze­lem stratégiája — tv-dokumen­­tumfilm V. (A kaukázusi pajzs). — 22.35: Hírek. — 22.40: Zenés film Oleg Popov szereplésével. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: Hírek. — 16.10: Kelet: szlovákiai Magazin. — 16.55: Bohemians Praha—Dukla Praha labdarúgó ligamérkőzés. A szü­netben : Kerékpáros békever­seny 8. szakasz. — 18.50: Ez is lehet hobbi. — 19.00: Tv-torna. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19 30: Tv-híradó. — 20.00: Prá­gai Tavasz ’85. Hangversenyköz­vetítés. — 21.30: Időszerű ese­mények. — 21.56: Időjárásjelen­­tés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Emlékeznek még? Szórakoztató összeállítás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.15: Fia­talok fóruma. — 20.30: Dalok. — 20.40: Gazdasági figyelő. — 20.50: Norvégiai képek. — 21.00: Vi­lághíradó. — 21.15: A román filmtörténetből... — 21.50: Tv­­híradó.­ ­A rádió és la televízió műsora

Next