Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-17 / 244. szám

6 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy gyermekünk, HEGEDŰS IMRE tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése 1985. október 18-án 13 órakor lesz a tö­rökszentmiklósi Petőfi úti te­metőben. A gyászoló család, Törökszentmiklós. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, volt munkatársaknak, nyug­díjasklub tagjainak, akik fe­lejthetetlen halottunk, ANDRÁSI JÁNOS temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétnyilvánításuk­kal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád, örvény. Fájó szívvel mondunk kö­szönetet mindazoknak, akik férjem, HUSZÁR FERENC temetésén megjelentek. Kü­lön köszönetet mondunk a Víz- és Csatornamű Vállalat, a Zöldért és a MÁV Jármű­javító Vállalat 7 /A osztály dolgozóinak, akik mély fáj­dalmunkban osztoztak: a gyászoló Huszár család, Szol­nok. ZAGYVARÉKASON, Gyimesi út 5. szám alatt levő ház árve­résre kerül, 455 helyrajz szám alatt, 619 m2 területtel. Ár­verés időpontja 1985. október 23-án 9—10 óra között. 1i407­ Z1 frsz.-ú 1300-as Lada, megkímélt ál­lapotban, sürgősen eladó. Érdeklődni a 17-331-es szolnoki te­­lefonszámon. (11481) SZOLNOK belvárosi, kétszobás, gázfűté­ses, szövetkezeti la­kásom eladó, kp. + OTP-átvállalással. „Azonnal beköltöz­hető 957” jeligére a kiadóba. (113821_____ GARÁZS eladó vagy bérbe adó Szolno­kon, a Klauber J. úti garázssoron. Ajánlatokat „Őszi” jeligére a kiadóba kérek. (11541)______ VENNÉK OTE­-S (vagy szövetkezeti) kétszobás, összkom­fortos lakást 400 eze­r Ft készpénz + OTP-átvállalással II. emeletig. városköz­pontban. „Garázs szükséges” jeligére a kiadóba. (11540)____ KÉTSZOB­Á­S, ker­­tes, családi ház el­adó. Szolnok, Hold út 3/1. (11539)______ ÚJSZILVÁSON 1 hold földterület , eladó vagy művelésre ki­adó. Érdeklődni: Szolnok, Hold út 5. ugyanitt 4 szemé­lyes műanyag mo­torcsónaktest, mo­torral vagy anélkül eladó. (11538)_______ Új inframax kazán, Thyssen olajégő, 3000 literes olajtar­tály, «20 literes na­pitartály eladó. Rákóczi­falva, Gábor Áron út 7. (13­288). 11532­__________________ 92 m1-es 3 _ szoba + étkezős, padlófűté­­ses társasházi la­kás (tetőtéri) ■+• garázs eladó nyu­godt helyen. „1 mil­lió kp. + OTP” jeligére a kiadóba. (11508)_____________ SZOLNOKON, a Holt-Tisza-parton, Kertész út 76. szám alatt építési telek el­adó. Víz, villany, gáz, beépítési enge­dély van. Érdeklőd­ni: minden nap 17 óra után. Szolnok, Petőfi út 20. II/5. (11502)_____________ 2 és fél szobás, köz­ponti fűtéses csalá­di ház eladó. Irány­ár : 550 000 Ft. Zagy­­varékas, Szív út 2. (11342)_____________ 110 m2-es társasházi lakás első emel­eten, a városközpontban beköltözhetően el­adó. Árajánlatokat „két család részére is alkalmas” jeligé­re a kiadóba kérek. (11362)______ JASZKARAJENŐ, Rákóczi út 11. szám alatt, 3 szobás, össz­­komfortos ház, ga­rázzsal és műhely­­helyiséggel, minden nemű üzletnek meg­felelő, eladó. Ér­deklődni :­ Kossuth út 90. szám alatt. (11269)_____________ 2 szobás, gázfűtéses öröklakás a ságvári körúton eladó „650 000 bp.” jeligé­­re a kiadóba. (11335) KÉT szoba, össz­komfortos családi ház, állattartásra al­kalmas melléképü­letekkel eladó. Fegy­vernek, Táncsics M. út 56. (11391) TISZAPÜSPÖKI, Dózsa Gy. út 14. szám alatti lakóház 600 négyszögöl kert­tel eladó. Érdeklőd­ni : Szolnok, Mikes út 1. szám alatt. (11265)___________ SZÁ­RAZTÉSZTA- készítő gépek és fel­szerelések­ új álla­potban eladók. Szol­nok, Csanády krt. 8. VI/13. (11478)_______ ELADNÁM vagy el­­­­cserélném zagyvaré­­kasi, 2 szobás, für­dőszobás, családi há­zamat, melléképüle­tekkel, 365 négyszög­öles telekkel, szol­noki 1»/* szobás, komfortos lakásra II. emeletig „Meg­egyezés alapján 562” jeligére a kiadóba. ASPARAGUS PLU­­MOSUS (1 éves) és ASPARAGUS SPRENGERI tövek eladók. Ugyanott 10 db hasas anyajuh eladó. Cím Süveges, Kenderes, Dózsa Gy. út 18. 5331. (11490)__________________ HÉTSZINTES, csa­ládi ház eladó. Szol­nok, Radnóti út 36. (11410) INGATLAN IKERHÁZ építésére is alkalmas telek Debrecen belterüle­tén olcsón eladó. Ér­deklődni : Véha Fe­renc, Debrecen, Il­­­lyés Gyula út 70. (10705)_____________ HÁROMS­zob­ÁS, családi ház lakható nagy melléképület­tel eladó. Érdeklőd­ni a helyszínen min­den nap 16 órától Szolnok, Sport út 56. (10710)__________ KÉTSZOBÁS, für­dőszobás, összkom­fortos családi ház el­adó. Érdeklődni egész nap, Zagyva­­rékas, Nagyváradi út 16. (10755)______ ALATTYAN község­ben főúton, Kos­suth út 14. számú 3 szobás családi ház 350 négyszögöl te­lekkel eladó. Háfra Sándor, Szabadság út 16. (10766)_______ ELADÓ azonnali be­költözéssel Martfű, Ady E. út 32. szám alatti családi házin­gatlan. Érdeklődni: Szolnoki II. sz. Ügy­védi Munkaközösség fsz. 3- szobában. (11024)______________ KUNSZENTMÁR­­TONBAN, Szentesi út 8- sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Téglagyári út 7/b. Karakas. (10988)______________ GARÁZS eladó. Ér­deklődni : Szolnok, Pallas I. krt. 5. III/3. hétfőtől csü­törtökig 17 óra után. (10978)_____________ ÜDÜLŐKÖRZET­BEN, Tiszafüreden, a Dózsa Gy. út 12. szám alatt komfor­tos ház, a centrum­ban, a termál gyógy­fürdő mellett, 200 négyszögöles telek­kel eladó. Levélcím: Deák István, 3300 Eger, Gyóni G. út 7. (11363)­­KÉTSZOBÁS, össz­komfortos családi ház eladó. Szarvák Antal, Rákóczifalva, Sallai út 78. (10974) SZA»DASFÖLÖSÖN 300 négyszögöl telek eladó, részletfizetés­re is. „Gépkocsit be­számítok” jeligére a kiadóba. (10972) CSALÁDI ház el­adó, fél hold gyü­mölcsössel. Érdek­lődni lehet: du. 17 órától Tiszaföldvár, Kurázsi szőlő, Egye­­r.las út 2b szám alatt. (11177)_______ A 32-es főútvonalon Jászalsószentgyörgy, Fő út 107. szám alat­ti 3 szoba, fürdőszo­bás, családi ház, ga­rázzsal eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen (11302) OLCSÓN eladó Ti­­szaföldváron, a Fő úton 3 szobás, alá­pincézett családi ház 900 négyszögöl te­lekkel. Érdeklődni lehet: Rudi Ferenc, Eger, Felszabadulás út 21. (11456)______ SZAND­ASZÖLŐS, Kosztolányi út 9. számú ház nagy kerttel eladó. Ér­deklődni : Fazekas M. út 42. alatt, Ecseki Jánosnál egész nap. (H. 2423) MENTETLENEN, a benzinkútnál 300 m2 szőlős kertrész el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Gyökér u. 3/24. ,pénteken, szombaton 18 órától. (H. 2422)____________ SÜRGŐSEN eladó családi ház, társas­­ház-építésre is al­kalmas . Szolnok, Széchenyi út 26. (H. 2481)_______________ 2 szobás, családi ház eladó 496 négyszögöl telekkel. Tószeg, Bem út 19. (H. 2419) 3 szobás ház a bel­városban eladó. Tár­­sasház-építésre is al­kalmas. Szolnok, Petőfi út 19. (H. 2416) GÉPJÁRMŰ TJ rendszámú 1200- as Lada eladó. Ér­deklődni: Kunszent­­márton, Bercsényi út 27. (11537)__________ UH rendszámú 1200- as Zsiguli, ’86. ápri­lisig érvényes mű­szakival, jó álla­potban eladó, érdek­lődni : munkaidő után, Szolnok, Ba­lassa B. út 2/1. Var­ga. (10637)__________ TRABANT, Wart­burg, 126-os Polski Fiat sebváltók, aj­tók, ülések, karos­­­szériaelemek, futó­művek, 5 db új 126- os Polski Gumi el­adó. Tiszanána, Pe­­tőfi út 9. (11152) izs Planetta motor­­kerékpár eladó. Kar­cag, Tanya 465. Ti­­lalmasi út mellett. (11294)__________ 1300-as Dácia, 5 éves, jó állapotban eladó. Karcag, Kölcsey út 1.. (11290)___________ ZC rendszámú Tra­bant Limousine Hy­­comat eladó. Kar­cag, Hunyadi út 6/a. (11289)_____________ Jó állapotban levő 750-es Zastawa friss műszakival eladó. Szolnok, sorompó út 3. Érdeklődni 18 óra után. (11415) KÉT Trabant Speci­al UV és Ki­s for­galmi rendszámú el­adó. Érdeklődni le­het : Budai Andor­­né, Jászszentandrás. Széchenyi út 5. szám alatt. (11433)_______ ALIG használt, egy­éves, platós, ZSUK vonóhoroggal, von­tatásra vizsgáztatva. 1 db 0 km-es út 500 kg-os, fék­es utánfutóval eladó. Külön-külön is le­het. Kunhegyes, Ma­­linovszki út 81. (11449)_____________ ELADÓ egy UAZ 452 fixplatós és egy IZS TGK. Érdeklőd­ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 17. ni : okt. 18. 19-én 10—16 óráig. Cím: Szolnok, Kun Béla krt. 11. X/8. (H. 2417) adás-vétel 90 mázsa rózsabur­gonya eladó. Kisúj­szállás, Cserepes út 7. Janó Károly. (11531)_____________ HÓDFARKÚ cserép, hazai, 15 000 db el­adó. Az 1,50 Ft/db, kisebb tételekben is. CZ 175 cm2 motor­­kerékpár, jó állapot­ban, nem vizsgázta­tott, eladó. Ár: 4000 Ft. Besenyői, Ken­deres, Petőfi út 36. (11530)___________ OLAJKALYHA, olaj­bojler, kukoricamor­­zsoló eladó. .Szol­nok, Ibolya út 17. (10756)_____________ OLAJKALYHA ol­csón eladó. Megte­kinthető bármikor, Szolnok, Szilvás út 7. (10646)__________ RADAL radiátor, 617-es 2 db és 45 m2 gőzölt bükkpar­­ketta eladó. „Épít­kezés” jeligére a ki­adóba. (10871)______ HOHNER 120 bas­­­szusos harmonika új állapotban áron alul eladó. Jászapáti, Jó­­zsef A. út 13. (11170) NÉMET juhász kis­kutyák győztes szü­lőktől eladók. Szen­tesi Lajos, Karcag, Fürst S. út 13. (11288)______________ TOLÖS rokkantko­csi eladó. Kisújszál­lás, Felszabadulás út 48. Kiss Istvánná. (11360)_____________ 2 éves német juhász kankutya 1500 Ft-ért állatbarátnak sürgő­sen eladó. ..Elköl­tözünk” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2424) ELADÓ! Sztereó rá­dió-magnó, Mini Compo. Érdeklődni: Szolnok, Ragó An­tal út 18. fsz. 3. 18 órától. (H. 2418) MIA dízel motor üzemképes állapot­ban, HIRSC és Frank gyártmányú 1000-es simaágyas eszterga­pad üzemképes 2500- as esztergapad szét­szedett állapotban, régi motoralkatré­szek eladók. Új­­szász, Nap út 42. (H. 2413)___________ VENNÉNK 1 db 3 évesnél nem idősebb LATVIA mikrobusz­t sürgősen. Telefon: 17-743. (11396) EGYÉB VIRÁGÁRUSOK, fi­gyelem ! Vágott fe­hér és snowdonkri­­­­zantém. fólia alól már szállítható. Abony, Szemere Bertalan út 48. (11504)___________ azonnali kezdés­sel vállalunk közü­leti és magán meg­rendelésre víz-, gáz- és központifűtés-sze­relési, felújított, il­letve új munkát, anyagbeszerzéssel is. Cím: Szakszerelő GMK, Szolnok, Vosztok út 2/9. (10840)_____________ ÉPÍTKEZŐK, figye­lem ! Rendkívüli le­árazás ! 20% enged­ménnyel, szállítás­sal együtt lambéria, kerítése­lem, parket­ta, komplett lépcső­­feljáró, lépcsőoszlo­pok és egyéb fa­áruk. Korlátlan menyyiségben kap­hatók. Előrendelést is felveszünk. Szol­nok, Jászi F. út 10. vn/3fl. (10745) _____ GARÁZS kiadó a Bőség ABC mellett. Érdeklődni: Szolnok, Kassák L. út 17 fsz. l/ll 17 óra után. (10809) _____________ ANGOL nyelvokta­tás kezdőknek,­ ha­ladóknak. „Teszt” jeligére a kiadóba. (10810) _____________ ELFOGLALTSÁGOT keresek, hétköznap délután.­ „Besegítő” jeligére a kiadóba. (10977)_____________ LAKÁST­A HÁRÍ­TÁST vállalok. Heti egy alkalommal. „Tisztaság” jeligére a kiadóba. (10973) FÖLD kiadó, 5000 négyszögöl, Török­­szentmiklós, tisza­­püspöki elágazásnál, kőúthoz közel. Per­gő, Szőlőhát dűlő 28. (10904) A MÓRA Ferenc La­kásszövetkezet a Móra F. út 13. sz. épületben 41 ma te­rületű összkomfor­tos Irodahelyiséget bérbe adó. Érdek­lődni lehet­ a la­kásszövetkezet gond­nokságé­n. Telefon: 15-462. (11212)___________ BÚTOROZOTT csa­ládi ház albérletbe kiadó. Papp László, örményes, Dózsa Gy. út 27. (11418) KÚTFÚRÁS teljes felszereléssel, ga­ranciával. őszi ked­vezmény 500 Ft. Igény szerint vizet is vihetek a fúrás­hoz. Levélcím: Mé­száros, Szeged, Pf. 608. (6701)__________ ÉJJEL-napnak­ tele­fonügyelet 62/56-718. (11422)_____________ KB. 400 négyszögöl gyümölcsös bérbe adó. Szandaszőlős, Krúdy Gyula út 56. Érdeklődni: 14 óra után. (H. 2414) lakáscsere KÉT szoba, össz­komfortos, családi házamat tanácsi la­kásra cserélném. „Őszi csere 197” jel­igére a kiadóba. (10988)____________ HÁZFELÜGYELŐI lakásom kis kertes házra cserélném. „Minden megoldás érdekel” jeligére a kiadóba. (1­987) HÁZASSÁG 35 éves, elvált, főis­kolai végzettségű, vezetői beosztásban dolgozó férfi, társa­ság hiányában ez­úton keresi falun élő, s ott élni sze­rető leány vagy el­vált nő ismeretségét házasság céljából. Válaszokat „Tisza­­part” jeligére a ki­adóba kérek. (11472) 45 éves, 165 cm ma­gas, barna, függet­len hölgy vagyok, rendezett anyagiak­kal rendelkezem. Várom józan életű, becsületes, függet­len, szakmával ren­delkező férfi rész­letes bemutatkozó, fényképes levelét, házasság céljából. „Tartós egyetértés, kölcsönös szeretet” j­eligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 7420) A Termékgazdálkodási Igazgató­ság pusztamonostori őrsége fel­vételt hirdet négy őr részére. Korhatár 35 év. Háromváltás parancsnoki munkakörbe, érett­ségivel. Érdeklődni: a pusztamo­­nostori őrségen. (11172) Kivitelezői kapacitást keresünk négyemeletes lakóépületek kar­bantartási-felújítási munkáihoz az alább­i szakmákban: kőmű­ves, ács-állványozó, tetőfedő, bádogos, vízvezeték-szerelő, vil­lanyszerelő. Ajánlatokat a Fáy András Lakásszövetkezet címére kérjük Szolnok, Szántó krt. 8. fsz. 1. (11214) A Mezőtúri Állami Gazdaság fel­vételt hirdet fiatal villanyszerelő és vízvezeték-szerelő szakmun­kások részére. Jelentkezni le­het, személyesen a gazdaság központjában az építésvezetőnél. (10986) A Móra Ferenc Lakásszövetkezet nyugdíjas műszaki ügyintézőt keres felvételre. Havi 50 órás elfoglaltsággal. Jelentkezni le­het­ a lakásszövetkezet gond­nokságán. Telefon: 15­462. (11211) Szakképzett felszolgálót felve­szünk. Jelentkezés: a fegyver­nek­­áfész-étterem vezetőjénél. (11394) Üzemegység-vezetőt és műszaki csoportvezetőt alkalmazunk mű­szaki főiskolai végzettséggel. Je­lentkezés : SZOLTISZ Szolnok, Dózsa György út 5. személyzeti vezetőnél. (H. 2405) A NAGYALFÖLDI KŐOLAJ- ÉS FÖLDGÁZTERMELŐ VÁLLALAT felvételre keres számítástechni­kai rendszerszervezet, R—35-ös számítógépre történő rendszerek kifejlesztésére IDMS adatbázis­ismeretekkel és angol nyelvtu­dással, valamint olajipari szak­mai gyakorlattal rendelkezők előnyben. R—35-ös számítógéphez hardver-csoportvezetőt. A mun­kakör betöltéséhez szükséges Is­kolai végzettség villamosmérnök vagy villamos üzemmérnök. Spe­ciális szakképzettség: EC—1035 központi egység javítására jogo­sító tanfolyami végzettség. Orosz vagy angol nyelvtudással ren­delkezők előnyben. Jelentkezni írásban vagy személyesen a vál­lalat személy­zeti és oktatási ön­álló osztályán lehet. Szolnok, Ady E. út 26. (H. 2360) A 605. SZ. F. BEDE LÁSZLÓ IPARI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET ÉS SZAKKÖZÉPIS­KOLA felvételre keres központi tanműhelyébe raktári segédmun­kást. Jelentkezni lehet Szolnok, Bán u. 9. a gazdasági szervezet vezetőjénél. (11545) a földrengéskárosultak és az úttörőcsapatok javára A Szolnok Városi Úttörőszövetség és a Kelet-magyarországi MÉH Nyersanyag­­hasznosító Vállalat 1985. október 19-én 8—12 óra között a Széchenyi lakótelepen vas- színesfém és papírhulladék gyűjtési akciót szervez Átvevőink az Ecseki F., K. Bozsó­k„ Dr. M­unni­ch f. úti általános iskolák udvarán várják a város minden hasznosítható hul­ladékkal segíteni tudó lakóját. (11349) Szabad kapacitás havi 300 órában hengeres és térgörbe fa­alkatrészek marására vállalkozunk bér­munkában, mesterdarabok alapján 80 mm átmérőjű és 810 mm csúcstávolságú máso­ló-maró gépre. Telex: 33 665. Telefon: 15 és 283. Vas- Fa- és Építőipari Szövetkezet, Kisújszállás (10264) a Nagykunsági EFHG pályázatot hirdet műszaki igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére FELTÉTELEK: — erdőmérnöki vagy gépészmérnöki és gazdasági szakmérnöki végzettség, — felsőfokú politikai végzettség, — legalább­­5 éves vezetői gyakorlat, — 45 évnél nem magasabb életkor. BEREZES: Az 5/1983. (XI. 12.) ME. alapján megegyezés szerint. JELENTKEZÉSEKET: A NEFAG személyzeti osztályá­ra az eddigi tevékenység részletes megjelölésével és az oklevelek másolatával együtt kérjük benyújtani (Szol­nok, József Attila út 34.). (11544) Pályázati felhívás! A Szolnok Megyei Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat pályázatot hirdet az újon­nan nyíló karcagi „SÖRBAR” mintabolt — étkezési lehetőséggel — egységébe. A részletes szakmai pályázatot az alábbi munkakörökre kérjük: — üzletvezető — üzletvezető-helyettes (vendéglátó üzletvezetői képesítés, lega­lább 5 év gyakorlat.) — szakács, felszolgáló, — csapos, konyhalány. Bérezés: a 12/1983. ÁBMH sz. rendelkezés alapján, megegyezés szerint. Nyitás: 1985 november hó. A pályázatot a vállalat központjába, Szolnok, Beloian­nisz út 6. kérjük beküldeni. (11519) Gyár és Gépszerelő Vállalat felvitelre keres: csőszerelő szakmunkáso­kat, valamint most vég­zett lakatos, hegesztő szakmunkások jelentke­zését is várjuk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet a Szolnoki Papírgyár Gyár- és Gépszerelő V. kiren­deltségén. (10294)

Next