Néplap, 1990. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-13 / 37. szám
1990. FEBRUÁR 13. Néplap A látszat ellenére nehéz A masszőr monológja Huszonhat éve dolgozom a Tisza Szálló gyógyfürdőjében. Fürdőszakmunkás vagyok. Ez így kimondva persze elég furcsán hangzik, és sokan biztos nem is tudják, mit takar ez a foglalkozás. De ha azt kérdezi valakitől, hogy ismeri-e Szabó Istvánt a gyógyfürdőből, sokan azt felelték: hát hogyne! Annak idején szinte véletlenül kerültem a szakmába. Pesten fociztam, aztán sokszor gyúrtuk, masszíroztuk egymást. Amikor Szolnokra jöttem, hirdették, hogy a fürdőben van felvétel, én meg jelentkeztem. A masszírozáshoz könnyű kéz kell. Azzal nekem soha nem volt bajom, hiszen, mielőtt idejöttem, finom műszerekkel dolgoztam. Meg hát kell az erőnlét is. Van olyan napunk, hogy húsz-harminc masszírozás is vár ránk. Különösen azóta lendült fel a gyógyfürdő forgalma, mióta 60 millió forintos költséggel felújította a Víz- és Csatornamű Vállalat. Korszerűbb lett, a vendégek is szívesebben jönnek, általában naponta háromszázan keresnek föl bennünket. A huszonhat év alatt sok szép élményt éltem meg. Amikor például Szolnokon volt edzőtáborban a magyar nemzeti futballválogatott, engem hívtak, hogy tartsam rendben a fiúk izomzatát. Aztán meg a Lehel SC "kikölcsönzött" egy évre, velük jártam az országot, mint gyúró. El akartak vinni Pestre is dolgozni, de nem mentem. Akkor már itt, Szolnokon volt a lakásom, a feleségem, megszületett a gyerekünk is, mondom: minek szaladgáljak összevissza? Lehet, hogy nem úgy tűnik, de a masszírozás a legnehezebb fizikai munkák közé tartozik. Kívülről talán nem látszik, az ember mosolyog, jópofa dolgokat mond a vendégeknek, bejön a fehér ruhában, aztán nekilát a háznak, kéznek, vállnak... De higgye el, hogy sok erő kell hozzá. Egy szakkönyv írja is, hogy a masszőrnek sokat kell ennie, ha megéhezik, rögtön pótolja az energiát. Ennyi év alatt többezer embert masszíroztam meg. A legnagyobb sikerélmény, ha segíteni tudok valakin. Sokan jönnek ide úgy, hogy fáj a hátuk, nem tudják mozdítani a nyakukat. Néhány kezelés után jobban érzik magukat, és ennek én is örülök. Sokan élcelődnek velünk, hogy persze, jön a sok a csinos vendég! Higgye el, nem azt figyeljük, ki hogy néz ki. Itt nem számít a csinosság. Tudja mit, azt mondom én magának, hogy aki azt nézi, jó csaj fekszik-e az asztalon, az nem is igazi masszőr. Persze előfordul, hogyne fordulna, hogy az ember - hogy is fejezzem ki magam - jó valakinél. No persze azt észreveszem, de ilyenkor úgy teszek, mintha nem vettem volna észre semmit. A lábápolást is sokan igénybe veszik. Ehhez a munkához biztos kéz kell, nyugodt idegrendszer, türelem. Sok elgyötört láb kerül hozzánk. Nem nagyon törődnek az emberek ezzel a testrészükkel. Pedig oda kellene figyelni rá, mert nagy strapát visel el egész nap. Valahogy mégis kevesebb gondot fordítanak rá, mint mondjuk, az arcra. Éppen csak megmossák, megtörölik este, de már arra se hajlandók, hogy legalább egy kis krémmel bekenjék. Vannak, akik csak néha-néha keresik fel a gyógyfürdőt, meg olyanok is, akik gyakran jönnek. Nemcsak a betegek, nehogy azt tessék hinni! Az egészségeseknek is jót tesz. Azt mondják, a masszírozás fiatalít. Frissíti a vérkeringést, megdolgozza az izomzatot. Nem teszünk különbséget az SZTK-beutaltak és a fizető vendégek között. A vendég az vendég - szívesen kell fogadni és mindent megtenni azért, hogy jól érezze magát. Lejegyezte: Paulina Éva Rádió Szolnoki Stúdió 15.00- 17.00: Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Szerkesztő: Tamási László Telefon: 44-618 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Korim Éva tel: 41-133 (A tartalomból: Hírek -17.15: Zenés percek. Slágerantikvárium - 17.30: Tini-tanoda. Miért kell ezt tanulni? - Zeneturmix - 18.00: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Szolnok városi tanács ülése - Új növényvédőszerek nyugatról - Jótékonysági koncert - Látlelet című lapból - Vendéglátás és idegenforgalom - Felvételi után a kéttannyelvű gimnáziumban - Hírösszefoglaló) Kossuth rádió 6.20: Pártok választási műsora. - 7.20: Pártok választási műsora - 8.05: Hangszemle. - 8.20: Tér-idő. - 8.50: Külpolitikai figyelő. - 9.00-11.00: Napközben /Élő/ - 11.05: Postabontás. -12.30: Pártok választási műsora. - 12.50: Világhírlap. - 13.00: Klasszikusok délidőben. -14.35: Operettfinálék. - 14.55: Egy pohár szeretetről. - 15.00: A Rádiószínház bemutatója - Labirintus. - 15.51: Maurer: Négy darab rézfúvós ötösre. - 16.00: Tizenhat óra. - 16.15: Muzsikáló természet. - 16.20: "Ég szülte földet, föld szülte fáját..." Az emberélet születéstől halálig 4. rész: Isten tenyerén. - 17.00: Lámpa - Pákolitz István versei. - 17.05: A véges végtelen. - 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. - 18.30: Esti Magazin. - 19.15: Pártok választási műsora. - 19.20: Sportvilág. - 19.40: Két altató. - 19.50: Beszélni nehéz. - 20.00: Osztódással szaporodnak. - 20.30: Homérosztól Mozartig... - Születésnapi beszélgetés Újfalussy Józseffel. - 21.00: Nyugat-keleti átjáró. - 22.00: Hírvilág - sport - 22.30: A Linde Consort Haydn-szimfóniákat játszik. - 23.26: Barangolás régi hanglemezek között. Petőfi rádió 8.05: Rivaldafényben - Az Andrews Sisters énekegyüttes. - 9.05: Társalgó. -10.05: Operettkedvelőknek. -11.05: Kapaszkodó. -11.41: Ki kopog? -12.10: Asztali muzsika. - 13.05: Popzene sztereóban. - 14.00: Hozott anyagból ...avagy így rádiózunk mi. - 15.05: Csúcsforgalom /Eső/ - 17.05: Kataposta. - 17.30: Kamasz-panasz. - 18.30: Pop-regiszter. -19.05: Táncházi muzsika. - 19.30: Daráló - Folytatásos ifjúsági történet. - 20.00: Mi történt? - 21.05: A vasút története. - 21.15: Rólunk van szó! - 21.20: "Nóta-só" - 22.20: Ponyván - Válogatás a XIX. század magyar ponyvairodalmából 4. rész. - 23.10: Sporthíradó. - 23.20: A dzsessz története. 80/60. rész: Bartók rádió 9.15: Zenekari muzsika. -10.30: Délután hatkor. - 11.00: Romantikus muzsika. - 12.05: Rossini operáiból. - 13.00: Pogányok : Herczeg Ferenc regénye. - 14.00: Magyar zeneszerzők. - 15.02: A Drezdai Kreutzcher Schütz-motettákat énekel. - 15.31: Zenei Tükör. - 16.05: Zenetörténeti értéktár. -17.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót /Élet/ -18.05: Két Vivaldi-concerto. -18.30: Na matemjem jeziku - A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. - 19.05: In der Muttersprache - A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. - 19.35: A Rádió Dalszínháza. - 20.42: Prágai Tavasz 1989 - IV/1. rész. - 22.02: Donald McIntyre Wagner operáiból énekel. - 22.31: A magyarországi cigányok népzenéje 1. rész. - 22.56: A Rádiószínház bemutatója - Kíséretcsárdás. Televízió 1. műsor: 8.25: Képújság - 8.30: Galgóczi Erzsébet: Hasznát koporsó. Tévéfilm /1979./ ism. - 9.40: Szeress gyengéden/ism./Angol zenés film -10.10: Panoráma. Világpolitika percről percre - ism. -10.55: Mozgató. Torna mozgáskorlátozottaknak. - 11.00: Képújság - 16.20: Képújság - 16.30: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió híradóműsora. Dél-dunántúli hírek, információk, események. -16.40: Nachrichten - Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. - 16.45: Nas ekran. A pécsi körzeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazinja. -17.15: A nevünk: Düvő együttes. -17.25: RTV Közönségszolgálat. - 17.30: Számadás. Gazdasági negyedóra - 17.45: Sherlock Holmes és doktor Watson kalandjai. Szovjet tévéfilmsorozat. VII/7. rész: Az Agra kincse. - 19.05: Esti mese. Frakk. Éji zene. Magyar rajzfilm. - 19.20: Reklám - 19.30: Híradó - 20.00: Reklám - 20.05: Választási műsor. Nemzedékek Pártja - Fiatal Demokraták Szövetsége - 20.15: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat XI/8. rész: A végakarat. - 21.00: Választási műsor. - Magyar Veteránok Pártja - Magyar Néppárt - 21.10: Reklám - 21.15: Stúdió ’90. A Televízió kulturális hetilapja. - 22.00: Kézenfogva. Érdekvédelmi műsor az értelmileg sérült embereknek és segítőiknek. - 22.20: Híradó 3. 2. műsor: TV 2 Kudlik Júliával és Dombóvári Gáborral - 17.00: Képújság - 17.15: TV 2 - Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. Teledoktor. Orvosi tanácsok. Szénmonoxid mérgezés. -17.45: Mozaik. Telefonos játék. - 18.00: Telesport. - 18.25: Gyerekeknek! Atomhangya. Amerikai rajzfilmsorozat. 1. A Hangya-dombi banda. 2. Nem lehet tudni, mit választ a pudli. 3. Lássuk a medvét! - 18.46: TV 2 - 19.00: Álmában sem hinné. Szovjet film /1981./ - 20.27: TV 2 - 20.30: Fejezetek az első világháborúból. Amerikai dokumentumfilmsorozat. XXVI/13. rész: Partraszállás Gallipolinál /FF/ - 20.54: TV 2 - 21.00: Híradó 2. - 21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta. - 22.15: Magnificat. Kanadai film. - 23.05: Szimultán. Kb.23.50: TV 2 Moszkva: 4.30: 120 perc - 6.35: Szembenállás. Film III. - 7.40: Rajzfilm - 8.00: Régen volt... - 8.25: Gyermekek órája. Francia nyelvlecke - 9.25: Utazók klubja - 10.25: Reklám... 10.30: Híradó -13.30: Gyermekfilm - 14.40: Miért építed ezt a házat? Dok.film - 15.00: Filozófiai beszélgetések -15.45: A kórus és mi -16.30: Kis fantázia - 17.40: I. Kaler hegedűn játszik - 17.50: Szembenállás. Film III. - 19.00: Híradó - 19.30: Ember és törvény - 20.55: Zene az éterben - 21.55: Hírösszefoglaló - 22.15: A madár repülése, film 1-2. rész - 0.26: Sporthírek - 0.56: Szovjet dalok Szlovák: 16.05: Sportmagazin -16.45: Nézetek és álláspontok - 17.30: Csehszlovákia-Lengyelország, férfi kézilabdamérkőzés - 19.10: Torna - 19.30: Híradó - 20.00: Fiatalok tv-klubja - 21.30: Híradó - 22.00: Világhíradó - 22.15: Misk háza - NSZK film Újvidék: 16-10: Műsorismertetés - magyarul - 16.15: Tv napló magyarul -16.25: Ismétlőműsor -16.55: Műsorismertetés -17.00: Tv napló - 17.20: Aranyhomok - Dán sorozatfilm - 17.45: Testnevelés - magyar nyelvű műsor - 18.15: Ma, tegnap, holnap - ruszin nyelvű műsor - 18.45:Dokumentműsor - ruszinul - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv napló - magyarul - 19.55: Reklám - 20.00:Meztelen élet - 4/2. rész - 20.50: Lottósorsolás - 21.00: Fesztiváli bemutató - Vérszomj - angol, film - 22.50:Zenés műsor - 23.20: Tv napló - 23.40: Műsorzárás Eurosport: 6.00: Üzleti világhíradó - 6.30: Európai üzleti hírek - 7.00: DJ Kat Show - 9.30: Eurosport-étlap - 10.00: Jégkorong - Nemzeti Jéghoki Liga - 12.00: Észak-amerikai fedettpályás teniszbajnokság -14.00: Ökölvívás - 15.00: Micsoda hét! - 16.00: Nemzetközi autó- és motorsport -17.00: Kosárlabda- 18.00: Teniszlegendák -19.30: Funboard - 20.00: Teremlabdarúgó Eb - 21.00: Motorsport - 22.00: Pankráció - 23.00: Kosárlabda - 1.00: Body building - 2.00: Műsorzárás Super: 7.00: Nap kezdet - 8.00: Egyveleg - 16.00: Forró drót -17.00: Hullámhosszon - 18.30: Kék éj - 19.30: Időlánc - 19.55: Időjárás - 20.00: Ultra sport - 22.00: Hírek, időjárás - 22.10: Ultra sport - 0.10: Hírek, időjárás - 0.20: Egyveleg - 1.20: Időlánc - 1.50-7.00: Egyveleg Tv 5: 16.05: Hírek - 16.15: Új Világ - 17.15: Esély a daloknak - 17.45: Főzőlecke - 18.00: Számok és betűk - 18.20: Incifinci fantázia - 18.35: Pihenőidő - 19.00: Territóriumok - 19.30: Hírek, időjárás - 19.40: Csillogó papiros - 20.00: Jelenidő. Dók. műsor - 21.00: Sportmagazin - 22.00: Tvhíradó - 22.25: Időjárás - 22.30: Te jó ég, kedd van! - 24.00: Kerevet - 0.25: Pierenne, Pireneos - 0.55: Műsorzárás MŰSOROK 5 Szól a rádió Rólunk volt szó A héten nehéz volt válogatni a rádióműsorokban, annyi sok érdekes, aktuális témát ígért a rádióújság. Külön fejezetet érdemelnének azok a műsorszámok, amelyek hétről hétre közelebb hoznak olyan embereket, akik ország-világban nevezetes alkotóként ismertek. Például a héten Borisz Paszternák volt a Hét költője. Nem ám a Zsivágót méltatta, vagy idézte a rádió, hanem bemutatta a száz éve született nagy orosz író néhány szép versét - mert nemcsak regényíró, kitűnő költő is volt a sokat szenvedett Paszternák. Az emlékezés kedden este zenével folytatódott. A Kossuth adón húsz órától éjfélig A magyar zene estje a rádióban című monstre műsorban Dohnányi Ernő otthonában kamarahangversenyen vehetett részt a hallgató. Marilyn Monroe is szerepelt a hét műsorán, s a szőke szépség mellett nagyon örültem egy másik szőkének: Szőke Kató kétszeres olimpiai aranyérmessel beszélgetett Martinkó Károly Los Angelesben. Csak a fiatalabbak kedvéért jegyzem meg, hogy a legendás 1952-es olimpiáról hozott haza két aranyat Szőke Kató, aki sajnos rég nem él már itthon. Csütörtökön két műsorba hallgattam bele. A "Nagy Fehér Ember"-re (a fiatal rádiósoktól így hallottam annak idején becézni Ipper Pált), emlékezett néhány régi kollegája, s mivel a rádió megteheti, szólt ő is, a 168 óra megalapítója hangszalagról. Nekem eszembe jutott róla az is, hogy sokat járt Szolnokon 1957- 60 között, amikor a vidéki stúdiók dolgait igazgatta, s nagyon szívesen sétált a Tisza-parton, szerette a folyót. Ugyancsak csütörtökön Kiier-kabaré volt a Petőfin, amelyből megtudhatta mindenki, hogy a gyomai híres nyomdász, Kner Izidor íróként is szerepelt, mi több, humoristának se volt akárki. Pénteken éjjel rólunk volt szó. Nem a Rólunk van szó című műsorról akarok beszélni, ami hetek óta fut a műsorban. A Mérlegről, amely mindig pénteken éjjel jelentkezik, s érdekesnél érdekesebb témákat tűz műsorára. Nos, most rólunk, újságírókról beszéltek neves publicisták, politikusok. A rádióújság csak az újságírók "hajlékonyságát" ígérte a beszélgetések témájának, de bizony az volt a lényeg, amit sokszor kérdésként is föltesz újságok, folyóiratok sok olvasója: az újságírók most őszinték, vagy rég nem voltak őszinték? Bába Iván, Soltész István, Barabás Tamás, E.Fehér Pál véleménye több volt, mint érdekes. Leszögezték például, hogy az ember változik, változnak nézetei, véleménye is. Az újságírónak a változásra legfogékonyabbnak kell lennie, hiszen nevében hordozza az "új", a változás szükségességét. A vitázók közül valaki kijelentené: aki 15 évvel ezelőtti dolgot most ugyanúgy, ugyanolyannak lát, mint akkor, nem alkalmas az újságírói pályára. Más vélemény (milyen igaz) "az újságírók élvezik a sajtószabadságot", s minden valószínűség szerint ezért is nőtt meg a bizalom a rádió, a tévé, az újságok iránt. A több mint félórás beszélgetésben egyetlenegyszer hallottam a vidéki újságíró nehézségeiről - ezt viszont sajnáltam. (SJ) Lezárult egy korszak A 301-es parcella véget ért Az 1989-90-es színházi évad egyik legtöbbet tárgyalt darabja Schwajda György A 301-es parcella bolondja című műve volt. Lassan befejeződik a színházi évad, újjáépítik a színházat, vagyis megújul a megye egyik legfőbb kultúrközpontja, véget ér a 301-es parcella is. Lezárult egy korszak. Maga Schwajda György sem gondolta még tavaly nyáron, hogy forradalmian merész, bátor hangú - megírása idején őszintesége miatt még teljességgel szokatlan - darabja immáron történelmi témájú művé válik, mire a színházi évad bezárul. Gyakran azt hisszük, a társadalmi változások, a megújulási törekvések Magyarországon lelassultak. Aki azonban az évad utolsó felében látja a 301-es parcella bolondját, észreveszi, hogy milyen messzire jutottunk időközben Nagy Imre temetésétől. Ami a nyáron még szívdobogtató, lelkesítő, új esemény volt, mára már történelemnek tűnik, s ez így nagyon jó, így természetes, így van rendjén, így kell lennie. Bármennyire tele vagyunk félelemmel, aggodalommal, a ki-kit csap agyon dilemmával, mégis jó érzés most megnézni a 301-es parcellát. Noha maga a téma nyomasztó, a néző most mégis kényelmesebben ül a székében, de jó, hogy ezen már túl vagyunk! Mégiscsak nagyot változott a világ Magyarországon! Valamennyit előre léptünk. Igaz, hogy most van Duna-gate, Tisza-gate, de bizonyos nyomasztó dolgokat - mint az egypártrendszeri diktatúrát - már legyőztünk. Mit jelent tehát az évad végi nézőnek a 301-es parcella? Egy visszaemlékezést. Schwajda régebbi darabjai is önkéntelenül eszünkbe jutnak, s megint csak azt gondoljuk: nemcsak a 301-es parcellától jutottunk messzire. Érzésvilágunk is megváltozott. Két éve még, mikor Schwajda Lúdas Matyiját néztük, másnap bizony féltünk, mit szólnak azok az elvtársak és elvtársi feleségek, akikről a darab szólt? Akkor még aggódtunk, mi történik azzal, aki mindazt, amiről a Lúdas Matyi is szólt, el merte mondani? Akkor ugyan nem történt vele semmi, de félő, hogy egyszerűen csak azért, mert az elvtársak, akikről szólt, nem értették vagy nem akarták felismerni, hogy itt ebben a megyében is, személyesen az ő hatalmaskodásaikról, mindent elsöprő egyeduralmukról volt szó. Történelem lesz ez már lassan. A színházi évad kezdetén ezt még senki nem gondolta. Mást jelentett a 301-es parcella az ősszel, mást jelent most februárban. Az ősszel ujjongtunk, hogy: megcsináltuk, mi csináltuk meg, mi vittük keresztül Nagy Imréék tisztességének helyreállítását, mi töröltünk el egy nyomasztó, besúgáson alapuló diktatúrát. Februárban pedig mindez már úgy természetes, ahogy természetesnek kell lennie: éljük (már majdnem) a demokráciánkat. (kátai-)