Új Néplap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-28 / 125. szám
Egy emlékezetes Carmen 1969-ből. Carmen szerepében Jane Rhodes, Don Jose, Jean Bonhomme Illyés Gyula Dózsa György című drámáját 1971-ben mutatták be a Dóm téren. Dózsa szerepében Bessenyei Ferencet láthatta a közönség Webber világhírű musicaljét, a Macskákat az idén is játsszák Szegeden. Képünkön jelenet a tavalyi előadásból CSILLAGSZÍNHAZAK Szupersztárok Szegeden SZABADTÉRI JÁTÉKOK: CARMENTÓL A MACSKÁKIG A La Mancha lovagja, Magyar lakodalmas, Carmen és a tavaly már nagy sikerrel játszott Macskák a Szegedi Szabadtéri Játékok idei Dóm téri kínálata. A nyitányt július 24-én M. Leigh zenés játékának bemutatója jelenti. A La Mancha lovagja főszerepében Méhes Lászlót láthatja a közönség. Az Állami Népi Együttes évtizedek óta vissza-visszatérő szereplője a szegedi nyári színházi fesztiválnak. Gálaestjüket július utolsó és augusztus első napján mutatják be a Dóm téri színpadon. Az igazi sláger viszont - csakúgy, mint tavaly - Webber musicalja lesz, melynek négy előadására - augusztus 19-e és 22-e között - máris óriási érdeklődés mutatkozik. Jóformán valamennyi jegy elkelt, csupán a „kakasülőre" kaphatnak 100 forintos belépőket a szerencsések. A Madách kőszínházi sikerdarabja jóval túl az 500. előadáson, úgy tűnik, megunhatatlan, nem utolsósorban szereplőinek köszönhetően, akik közül elég legyen megemlíteni Haumann Pétert, Almási Évát és Szakály Györgyöt. Ami pedig a nehezebb, komolyabb műfajokat illeti, aki látott már operaelőadást a Dóm téren, nyilván egyetért azzal, hogy ez az a műfaj, ami igazán él, igazán erre a színpadra termett. A látvány, a csillagok felé törő, szabadon szárnyaló zene és ének nagyszabású, felemelő élményt ígér, kivált, ha olyan szupersztárokkal találkozhatnak a nézők, mint az idei Carmen címszereplője, Gail Gilmore amerikai néger énekesnő. Bizet operájában lép színpadra Mario Malagnini és Carlo Hartmann - mindketten Európa élvonalába tartozó művészek - és a magyar világsztár, Tokody Ilona, aki ezen a nyáron is szívesen, örömmel fogadta el szülővárosa meghívását. Az érdeklődést tekintve, a Carmen vetekszik a Macskákkal, ami azt is jelzi: az opera nem csupán a „vájtfülűek" műfaja. Mellesleg a Szabadtéri Játékoknak szüksége is van a közönség támogatására, hiszen az előadások költségei rendkívüli módon megdrágultak. Ha igaznak bizonyulnak a szabadtéri igazgatóságának optimista jóslatai, az idei produkciókat megközelítőleg százezer ember látja majd. Közép-Európa legnagyobb, több mint 6 ezer nézőt befogadó népszínháza tehát hű marad nevéhez és hivatásához is. A mai ínséges világban alighanem óriási eredmény, hogy a jegyárak a tavalyihoz képest semmit sem változtak: 100- 500 forintnyi összeg ellenében élvezhetők a nem mindennapi élményt jelentő előadások. Az utóbbi esztendőkben egyre sürgetőbben vetődik fel a kérdés Szeged városban: a gyönyörű, olasz reneszánszra emlékeztető Dóm teret meddig csúfíthatja még a mozdíthatatlan monstrum, a szabadtéri nézőtere? Nos, tervek már születtek az óriási vasszerkezet elbontására, egy össze- és szétszerelhető nézőtér kialakítására. A városvédők nyugalmát nyilván e tervek valóra válása adná vissza. Ám addig sincs semmi ok a nyugtalanságra, hiszen a jelenlegi nézőtér a folyamatos, minden évi felújításának köszönhetően, makacsul állja az idők próbáját. S ha nem is a legszebb, de mindenképpen biztonságos. Amíg az újra nincs pénz, igazán nagy bűn volna lebontani, és ezzel megfosztani a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok messze földön híres, s ha szabad azt mondani, az utóbbi esztendőkben egyre színvonalasabb produkcióitól. A lényeg ugyanis ez utóbbiakon van. A magyarországi közvélemény már megtanulta - reményeink szerint hamarosan az európai is -, hogy a napfény városának egyik legszebben ragyogó sugarát épp a Szabadtéri Játékok adják. S nem lesz ez másképp ezen a nyáron sem. Török Erzsébet Fáj Gurulótábor, honismeret, népi játékok Kunhegyesen A kunhegyesi Művelődési Ház és a Zsigmond Ferenc Városi Könyvtár rendkívül gazdag programot kínál, elsősorban az általános iskolás gyerekeknek. A Művelődési Központ nyári napközis tábort tervez, aminek - elképzeléseik szerint - a református templom kertje adna helyet. Itt a századelő gyerekjátékait készíthetik el a tábor résztvevői. Ismerd meg lakóhelyedet! Ezt a címet kapta az a mozgalom, amely egy gurulótáborba invitálja a kunhegyesi ifjúságot. A kerékpártúrák során a történelmileg fontos helyekre - pl. Kolbaszék - látogatnak el, de ez a program összekapcsolódik a környezetvédelemmel is. Pl.: a Holt-Tisza élővilágával való ismerkedés. A volt munkásőrbőzis ad helyet a nyári Zenei és Kun Fafaragó Tábornak. Azért a szervezők nem felejtkeztek el az iskolapadot kinőtt kunhegyesiekről sem, hiszen június 21-én a Radnóti Szín-pad kabaréestjén színpadra lép többeközött Tábori Nóra, Máté Erzsi, Balázs Péter. Lassan-lassan már hagyománnyá válik a városban, hogy jeles ünnepeinken a református templomban neves művészek közreműködésével hangversenyt rendeznek. Ez mos is így lesz, hisz augusztus 20-án a Tomkins énekegyüttes műsorát hallgathatja meg a közönség. A Zsigmond Ferenc Könyvtár dolgozói is felismerték azt a tényt, hogy a legtöbb család - anyagi okok miatt - nem is gondolhat üdülésre, kirándulásra, sőt az általános iskolák sem tudnak nyári tábort szervezni a megemelkedett költségek miatt. A könyvtár szeretne segíteni a szülőknek, nyári élményt adni a gyerekeknek színes programok biztosításával. Terveik között szerepelnek helyi programok és egy-egy napos kirándulások is. Heti két alkalommal szabadidős foglalkozásra várják az általános iskolás gyerekeket. A hét egyik napján a városhoz közeli M3-as csatornához és a tölgyeserdőhöz viszik a csoportokat, ahol előreláthatólag lesz közös főzés bográcsban, népi gyermekjátékok és népdalok tanulása, valamint növénygyűjtés és azonosítás. Esős A Zsigmond Ferenc Könyvtár (képünkön) sok szép programot kínál a gyerekeknek a nyárra napokon pedig a könyvtár épülete ad helyet a gyerekeknek, ahol játékos szellemi vetélkedőkön mérhetik össze erejüket. Az érdeklődők megismerkedhetnek a cserkészélet néhány sajátságával is. A gyermekfoglalkoztatási program ezen részét a könyvtár saját erőből finanszírozza. Ahhoz, hogy az autóbusz-kirándulások keretében a gyerekek eljussanak Hollókőre, Sárospatakra, Lillafüredre és környékére, egy pályázatot nyújtottak be a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés és népjóléti bizottságához. A kirándulás előtt a gyerekek megismerkednének a fenti települések irodalmi, történelmi nevezetességeivel, népi kultúrájával. Ilyen módon szeretnék a gyerekeket játékos formában rávezetni a kézikönyvek használatára. A kirándulást megelőző felkészülést játékos szellemi vetélkedő zárja. CSILLAGSZINHAZAK Honismereti nyári egyetem Túrkevén Túrkevén Hegyfoky Kabos emlékére rendeznek tudományos ülést június 9- én. Hegyfoky Kabos 1891-1919-ig volt plébános a városban, s papi hivatása mellett időjárási megfigyeléseket végzett. Tudományos értékű munkássága mellett segítette, irányította a város kulturális, társadalmi életét is. A városban második alkalommal nyitja meg kapuit az Ifjúsági Honismereti Nyári Egyetem július 5-én. A kéthetes kurzus témája Túrkeve és Nagyszalonta irodalma. A nyári egyetemen többek között Dánielisz Endre nagyszalontai kutató tart előadást Arany Jánosról, Zilahi Lajosról. A sci-fi irodalomról az ugyancsak szalontai Fekete Pál Péter, Sinka Istvánról dr. Bellon Tibor, a karcagi múzeum igazgatója tart előadást, dr. Balogh János munkásságát pedig dr. Tóth Albert elemzi. A nyári egyetem vendége lesz Nemeskürthy István is, aki az 1848-as szabadságharcról beszélget a fiatalokkal író-olvasó találkozón. A kurzus során természetesen Túrkeve íróiról is - Gajzágó Salamonról, Laskai Mihályról, Kupa Árpádról és Szabadffy Elekről - hangzanak el előadások. Emellett természetesen szerepelnek a programban kirándulások, kenyérsütés, játszóház, szavalóverseny is. A könnyedebb műfaj kedvelőit június 14-én nótaestre várják a Korda Sándor Filmszínházba. A műsorban többek között Madarász Katalin, Gaál Gabriella, Tarnai Kiss László lép a közönség elé. Az est teljes bevételét a nyugat-újvárosi iskolakörzet fejlesztésére létrehozott alapítvány javára ajánlják fel. A Györffy Tanya Szabadidő Központban ezen a nyáron is várják a vendégeket a bojtár- és a csikóstáborba, s augusztus 20-án idén is megtartják a már hagyományos fogathajtó versenyt a város legjobb kocsisa címért. Tenisziskola Kisújszálláson A kisújszállási kulturális intézmények a nyárra elsősorban szórakoztató rendezvényeket kínálnak, így például a Művelődési és Ifjúsági Flázban június 21-én „Az élet egy kabaré” címmel műsoros rendezvényt tartanak, amelyen többek között Balázs Péter, Máté Erzsi, Tábori Nóra művészek is fellépnek. Sok sportprogramot kínálnak a gyerekeknek, fiataloknak, a kisebbeket rendszeresen játékházba várják, számukra kéthetes turnusokban vadvirág táborozást szerveznek helyben. Nagyobbaknak tenisziskolát, lovasiskolát indítanak, továbbá kosárlabda-, foci-, tollaslabdabajnokságot hirdetnek meg. Abádszalókon július 26-tól augusztus 4-ig csoportos üdültetést szerveznek. Boldogkő várára augusztusban 4 napra szintén kirándulnak egy csoporttal. Hétvégeken a tizenéveseket biciklitúrára hívják a Berettyó partjára. S ismét megrendezik a tehetséges középiskolásoknak a megyei képzőművészeti alkotótábort július 3-tól 12-ig. A rendezvények iránt érdeklődőknek a Művelődési Házban részletes felvilágosítást adnak.