Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-11 / 136. szám
KISS ELIZA A szomjatoltó könnycseppek Aprócska szitakötők fejetek felett, kecsesen röpködnek. A múlt, jelen és jövő randevúznak ma előttetek. De nem látjátok, mert eltakar benneteket a virágtenger, Melynek hullámzását szívetek erős lüktetése végzi el. Úgy álltok előttünk, mint a szivárványszínű réten. Megbújó riadt szemű nyuszik, kik elindulni félnek. Keretekben a virágok könnycseppeket kortyolnak, Hálából nektek, most még szebben virítanak. A búcsú nehéz: szorító torokkal mit is mondhatnék, Emeljétek buksi fejeteket szerető tanáraitok felé. A könnyes szemek találkozása még egyszer, A tiszta, nyitott szívek örök pecsétje legyen. Mellettetek nehéz, szakadt, öreg táska hallgat, Melyben nyolc év öröme, bánata benne van. E képzeletbeli táskát hagyjátok itt nekünk, Hogy e kedves terhet egy évig mi is cipeljük. Cserébe egy kisebbet, de újat ajándékozunk, Melyben csak szeretetünk s jó tanácsunk lapul. Az iskola és az igaz ember közt hosszú az út, De vigyázz, le ne térj, mert zsákutcába jutsz! Mintha sürgős segítséget várnának tőletek. Mert lám újra megjelentek kecsesen röpködve. Ha ti is ily gyakran látogatnátok minket, Mint ezek a szitakötők, mik újra megjelentek. S a virágotokon levő csillogó könnycseppből. Nagyokat kortyolgat: múlt, jelen, jövő. Szomjukat oltva, az egyik erőre kap újra, S harmatszárnyain a jövő veletek elsuhan. * * * Ezt a verset Kiss Eliza jászberényi hetedikes tanuló küldte a ballagóknak. A gyerekek küldték: A III. alapítványi gála Már nagyon vártuk június harmadikát. A tanév kezdetétől készültünk, és reménykedtünk abban, hogy szerepelhetünk a hagyományos iskolai alapítványi gálán, amelyet az idén a VMK-ban rendeztünk meg. Sok-sok produkció közül válogatták ki a legjobbakat. Hogy jött össze ez a számtalan műsorszám? A Zsolnaiprogram lehetővé teszi számunkra, hogy a tanulás mellett sok mást, például néptáncot, színjátékot, bábot is tanuljunk. A zenei tagozatosok énekes produkciókban mutatták be tudásukat. Szinte az iskola apraja-nagyja az 1-től a 8. osztályig szerepelt ezen az estén. A nézőtéren nem volt szabad hely, egy gombostűt sem lehetett leejteni. Miért jó egy ilyen gála? Elsősorban jó bemutatkozási lehetőség számunkra. Jó azért is, mert a szülők, ismerősök megláthatják, hogy a tanuláson kívül még miket , tudunk. És nem utolsósorban mi is megnézhetjük iskolatársaink műsorszámait. Jövőre is szeretnénk elmondani mindenkinek, hogyan sikerült a szolnoki Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola gálája. A tudósítást szőtte-fonta: Mészáros Nándor, Nagy Dániel, Faragó Tamás, az iskola 5. osztályos tanulói. Itt a vakáció! JÁSZBERÉNY: A Déryné Művelődési Központ és a Gyermekek Háza fotó, szövő, korongozó, rajz és ügyes kezek műhelyei alkotótábort szerveznek június 27. és július 2. között az öregerdei gyermektáborban. Az érdeklődők jelentkezhetnek és részletes felvilágosítást kérhetnek a Gyermekek Házában (Bercsényi u. 52., tel.: 57/311-783.) A Déryné Művelődési Központ és a Gyermekek Háza a nyári szünidő idején júliusban napközis tábort szervez. Változatos programmal várnak minden érdeklődőt. Jelentkezés, felvilágosítás a programokról és a költségekről a Gyermekek Házában. Társastánc tábort szervez Jászberényben az Ifjúsági Ház. A táborozásra július 5—16-ig kerül sor. Jelentkezést elfogadnak egy, illetve két hétre, ahol igény szerint ebédet is biztosítanak. A tábort Molnár József táncpedagógus vezeti kezdőknek valamint haladóknak napi 3 órában. A tánctanulást játékok, vetélkedők egészítik ki. Elsősorban általános iskolásokat várnak. A további részleteket az Ifjúsági Házban (Jászberény, Bercsényi u. 1., tel.: 57/312-823) lehet megtudni. A táborba június 20-ig lehet jelentkezni. JORDI. A kisfiú kilencéves, és már meghódította a világot. A nagy sztárok életét élhetné, de a szerencsére megmaradt gyereknek. Impresszáriója az édesanyja. Részt vesz fesztiválokon, megnyeri az első díjakat, majd megy haza és a villanyvonatával játszik. Szülei szeretnék, ha felnőtt korára már nem énekes, hanem komputermérnök lenne. FEB-fotó „Csupa játék" Játék a betűkkel: Anagramma Egy szó vagy mondat (vagy verssor) betűinek átrendezése oly módon, hogy az új betűcsoport új értelmet adjon, , Használható titkosírásra, rejtőzködésre is jó álnév. Pl.: Adél - Léda. Kik ők? ZAFÍRczenczy NÓRÁ, NYÁJAS! . DAIS.L.PÓR IT-STÖ . JÓ MÓKA ÍR IDEA? REND? HÍRES ÍGY FIRKANT Költészet és játék „Itt a színdús indus eszik vitamindús ételt.” * * * Erőszakos vevő „Három doboz Gezarolt A boltostól kizsarolt.” „Azt mondják a hatalmasok, akinek a hatalma sok, az már elég hatalmas ok, hogy ne legyen hatalma sok.” * * * Kik írták a nevettető rímeket? Repül a nehéz kő... A címben szereplő mondat egy el- ..........ajos beszélő költeményből való. Szerzője ító Nagyszalontán született. Ki ő? bolya .........énes Keressük a költemény főhősének aátyás nevét is. amás Ha az itt felsorolt hiányos neveket stván kiegészítitek és a kiegészítésként be- ároly írt betűket helyes sorrendbe rakja Igatok, akkor megtudhatjátok, kiről is van ándor szó.ászló Ha eljutottál idáig az olvasásban, akkor az azt jelenti, hogy megoldottad a „Csupajáték” rejtvény első fordulójának három feladatát. Ettől kezdve minden számban más-más ismeretkör kerül játékos formában , felboncolásra”. Ha szereted a tudományokat, művészeteket, sportot, még többet megtudhatsz ezekről, ha beküldöd számunkra az itt található feladatok megoldását. B Ballagásodra allagás? Máris? Hiszen még most volt, hogy életed első tanévnyitójára készültél szüleiddel együtt... ! Szinte egy pillanatnak tűnik ez a nyolc év. Persze voltak óráknak tetsző percek is, amikor a felelés, a dolgozat j izgalma töltött el. De az emlékezés, az emlékezet jótékony: a felejthetőt törli, és csak a jó marad meg benne. Az emlékezet talán éppen az ünnepélyes pillanatokat őrzi meg a legélénkebben. Ezek a pillanatok az ember életének fordulópontjaihoz kötődnek. Igen, ez elkövetkezett a Te életedben is. Tavaly, amikor Te készítetted a ballagótarisznyákba a belevalókat, lehet, arra gondoltál, milyen jó már nekik . . .És most, amikor Te bontogatod a senki máséhoz nem hasonlító batyudat, izgatottan nézegeted, mi van benne. Pedig tudod jól, hogy mit tartalmaz, hiszen minden útrakelő ugyanazt a csomagocskát kapja! De ez most mégis más, mert ez a Tiéd, s ezt Te kaptad, ezt Te viszed magaddal. A „hamuban sült” pogácsa, a víz, a kisfillér, az osztálynévsor szépen összetekerve. Szétnyitod, olvasgatod, keresed benne Magad. Talán benne van az iskoládról egy kis kép - keresed a tantermetek ablakát, ami mögött a sok-sok napod telt... Aztán, amikor megszólal a búcsúcsengő, kuncogsz, nem vetsz, izgatottan keresed a helyed a sorban. Talán zavarban vagy, amikor elkezdesz énekelni, mert valamilyen furcsa, s kissé fojtogató érzés fog el, olyan, amilyen eddig még nem volt. Nem tudod, sírjál vagy nevessél. Hogy is kell ilyenkor viselkedni? Vonulsz szép sorban a többiekkel együtt... ! Szinte egy óriási virágcsokor az egész osztály. Mire gondolsz, miközben ott vannak melletted osztálytársaid, tanáraid, az ünneplő tömegben szüleid, rokonaid, ismerőseid? Mit viszel magaddal életednek ebből a szakaszából? A lelked kistarisznyájában a szép emlékek, eltelt évek mellett ott vannak céljaid, amiket meg akarsz valósítani. Majd I holnaptól. Most gyűjtögeted az ünneped boldog mosolyait, virági csokrait. Elteszed őket emlékbe ... És később majd vissza cseng füledben még e nap legtöbbször elhangzó gondolata is: „Fogadd szeretettel ballagásod emlékére!” ________________________________________________ Tímár György: Nevető lexikon (részletek) FILOZOPTER - Légcsavarral ellátott szárnyaló bölcselő. FOLKLÓR - Műalkotások közkedvelt tisztítószere. FOSZTÓKÉPZŐ - Tengerihántásra felkészítő szakiskola. Bgnap alkalmazzák , a legjobb tanítókat. FŐCSŐVEZETŐ - Csaptelepi csőlakók által választott, önkéntes tűzoltásra is kötelezett gondnok. A betolakodó jövevényeket neki kell slagban tartania. GINGALLO - Haranglábra húzott hosszú nadrág. GLADIÁTOR - Az ókori római arénák fűtőberendezése. GLADIOLUS - Egy szál kardvirággal az oroszlánok elé vetett rabszolga a régi Rómában. GOMOLYA - Bárányfelhőből készült túró. GRIMBUSZ - Meseautó. GRIZZLY - Grízzel és prézlivel elkészített medvehús a Panír fennsíkon (lásd ott). HA KITALÁLOD - NYERHETSZ! A labdarúgó VB kedves kabalafigurája egy szelet finom csokoládét tart a kezében! Mi a neve a csokinak? (válaszd ki) - SNICKERS - MILKY-WAY - BOUNTY A tippedet írd fel egy levelezőlapra, ragaszd mellé a kabalafigurát és küldd be legkésőbb 1994. június 18-ig az Néplap szerkesztőségébe! Címünk: 5000 Szolnok, Kossuth tér 1 ShrttfChpfS''»'.....r~1 Nyereményként 3 db MARS «WS5; ajándékcsomagot sorsolunk ki! v~ Az előző rejtvény helyes megfejtése: A Tisza Coop Nagykereskedelmi Kft.-t az áfészek alapították. Nyerteseink: Igrinyi Gyula (Rákóczifalva, Déryné u. 4.); Szöllősi Szilvia (Jászjákóhalma, Vas Gereben u. 2.); Tóth István (Szolnok, Alkony u. 2.). Gratulálunk a nyerteseknek! A Tisza Coop-ajándékcsomagot szerkesztőségünkben vehetik át. Továbbra is várjuk a megfejtéseket. Az oldalt szerkesztette: Horváth Ida Hegedül, táncol, gólokat lő, mellesleg kitűnő tanuló Az aprócska góliát Tavaly augusztusban egy aprócska, 10 éves legényke mosolygott rá az egész országra a televízió képernyőjén keresztül, amikor a Tiszafüredi Népitáncegyüttes a Ki mit tud? döntő eredményhirdetésére várt. Szabó Csabi kicsit megilletődötten, de szemeinek huncut csillogását megőrizve állt felnőtt társa mellett a Madách Színház világot jelentő deszkáin. Mi tagadás, nem hatott károsan népszerűségére eme tény. Ám ő maga is tesz azért, hogy ezt a tetszést fokozza. Amellett, hogy 3 éve táncol, a helyi zeneiskola népzenei „fakultásán” hegedülni tanul. Igaz, hogy Csabi a legkisebb a Góliát FC focicsapatában, de már országszerte rettegett „gólvágó”. A legutóbbi megyei döntőn megkapta a legjobb vidéki góliát címet. Hogy is szokták mondani? Sámlival együtt csak 130 cm a már 11 éves „öreglegény”, akit egyáltalán nem zavar ez a tény, mert eredményei alapján valóban GÓLIÁT lett. Szülei nem titkolt büszkeséggel újságolták, hogy bizonyítványába a Zrínyi iskolában tanul - még véletlenül sem került négyes osztályzat. Első osztályos kora óta színkitűnő. Csak a magatartás címszó alatt „csúfoskodik” mindig négyes. Mikor kérdeztem az okát, huncut szemekkel hallgatott. Tehát még gyerek ő: virgonc, eleven, igazi tűzgolyó. Emellett nagyon tehetséges. Még nem tudja, mi lesz, ha felnő, de csak azt csinálja, amit szeret. Szívvel, lélekkel. Ezért nem féltem Csabit. Biztos, hogy jól fog választani. -percre-