Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-01 / 205. szám

Kinevezések Az Országgyűlés önkor­mányzati bizottsága támo­gatta Zsuffa István BM-köz­­igazgatási államtitkárrá tör­ténő kinevezését. Zsuffa je­lenleg a tárca helyettes állam­titkára, és a távozó Verebélyi Imre posztját tölti be a jövő­ben. Az Országgyűlés kultu­rális, valamint oktatási bizott­sága együttes ülésén támo­gatta Honti Mária közigazga­tási államtitkárrá történő ki­nevezését a Művelődési és Közoktatási Minisztériumba. Új telefonközpont Ma a Matáv Rt. Debreceni Igazgatósága egy 800-as ka­pacitású kihelyezett digitális központfokozatot helyez üzembe Szandaszőlősön. En­nek keretében 240 Gorkij úti előfizető kerül át az új köz­pontra. További bekapcsolá­sokra a hálózatbővítés befe­jezése után nyílik lehetőség. Harckészültségben Csütörtöktől átveszik a harckészültségi szolgálatot a MiG 29-es vadászgépek a rendszerből kivont MiG 21-esektől a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Harcá­szati Repülőezrednél. Erdélyi Lajos alezredes, honvédelmi szóvivő szerdán elmondta, hogy eddig 20 pilótát képez­tek ki az új technika kezelé­sére, és hamarosan folytató­dik a repülőgép-vezetők át­képzése. Ismét elhalasztották Tegnap sem tárgyalta az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa a Szolnok Papír Rt. ügyét, mivel még folytatják a tárgyalásokat a szakmai befektetővel a cég újraindításáról. Az IT várha­tóan a jövő héten dönt a pa­pírgyár sorsáról. Miniszteri tanévnyitó A kormány arra törekszik, hogy valóban elinduljon az oktatásnak az a tartalmi mo­dernizációja, amelyre oly ré­gen vár a magyar társadalom - jelentette ki Fodor Gábor kultuszminiszter Gyöngyö­sön, tanévnyitó ünnepségen. Az oktatásügy legfőbb gond­jairól elmondta: a tankönyvek színvonala alacsony, ugyan­akkor áruk egyre növekszik, ami már-már elérhetetlenné teszi azokat a szociálisan hát­rányosabb helyzetű családok számára. A hazai iskolaszer­­kezet máig tisztázatlan, és a nemzeti alaptan­terv körül sem tudnak nyugvópontra jutni a viták. A művelődési miniszter egyik legsúlyosabb problémaként említette a pe­dagógusbérek kérdését. Változékony idő Nyárias meleg, változé­kony idő lesz. Időnként erő­sen megnövekszik a gomoly­­felhőz­et, és elszórtan zápor, zivatar alakul ki. A mérsékelt déli, délkeleti szél zivatarok idején átmenetileg megerő­södhet. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtökön 26 és 31 fok között valószínű. Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap V. évfolyam, 205. szám 1994. szeptember 1., csütörtök Szeptember 2-án előfizetőinknek QUELLE melléklet Magyar-cseh külügyminiszteri találkozó Csehország és Magyarország adottságai és a nemzetközi fel­tételrendszer egyaránt lehetővé teszik azt, hogy nagyon jó part­nerei legyenek egymásnak - így foglalta össze szerdán 24 órás prágai látogatásának benyomá­sait Kovács László külügymi­niszter, aki a délelőtti órákban cseh kollégájával, Josef Ziele­­neccel a Cemin-palotában átte­­kinette a kétoldalú kapcsolatok, az európai biztonság és a regio­nális együttműködés kérdéseit. Zieleneccel közös sajtóérte­kezletén Kovács László fontos összekötő kapocsnak nevezte, hogy a magyar és a cseh külpo­litikának egyaránt stratégiai célja az európai integráció, é s mindkét fél úgy látja, hogy az Európai Unióba való bejutásunk esélyeit növeli, ha ezt nem egymással rivalizálva, hanem erőfeszítéseinket összehangolva tesszük. Fontos körülmény még - tette hozzá -, hogy mindkét ország számára szükségszerű­ség a regionális együttműkö­dés.” A külügyminiszter külön is kiemelte a megbeszélésein Ma­gyarország iránt tapasztalt ro­­konszenvet, az új magyar kor­mány iránti hangsúlyozott bi­zalmat s a kérdések pragmati­kus megközelítését. Josef Zieleniec elmondta: megállapodtak a csehszlovák­magyar szerződések jogutódlá­sának rendezéséről, s arról, hogy a gazdasági együttműkö­dés számára kedvező feltétele­ket kell kialakítani. Kovács László ígéretet tett arra, hogy gyorsított eljárásban a parla­ment elé terjeszti ratifikálásra a beruházások kölcsönös védel­méről és a kettős adóztatás elke­rüléséről szóló szerződést. A magyar külügyminiszter elmondta még, hogy a kétoldalú érintkezések folytatódni fog­nak: november 1-jén Buda­pestre érkezik Václav Havel cseh elnök, jövő év elején pedig kormányfői találkozót tartanak. Családi dráma a szolnoki Motor úti telepen Kést kapott hasába apjától a tiszteletlen lány A megyeszékhely negatív nevezetességei közé tartozik - többek között - a címbeli Motor úti, vagy másként a Törteli úti telep. A főként cigánycsaládok által lakott barakkok csekély alapterületük ellenére sok eset­ben több generációnak jelente­nek hajlékot. A tiszaburai Dankó Pista utcához kísértetie­sen hasonló környék nemcsak a sajátos épületeivel és a benne élőkkel, hanem a jelek szerint az ott uralkodó különös indula­tokkal is meglehetősen távol esik a várostól, Szolnoktól, az európai településtől. A nem mindennapi esetről egy taxisofőrtől érkezett a rend­őrség ügyeletére a bejelentés. A Raffael családnál­­ ők tudják, min vesztek össze, de­­ kedden késő este javában „állt a bál”. Az apa és a lánya kapott össze valamin. Először szóban tört ki a „háború”, majd az indulatokat szabadjára engedve a tettleges­­ségre is sor került. A „kaput az tette be”, amikor a tiszteletlen lány apjára rontott, s egy tányért vágott az 59 éves férfi fejéhez. Az apát persze ez végképp kihozta a sodrából, és - ahogyan az ilyenkor lenni szokott - ő is a lehető legros­­­szabb megoldást választotta. Dühében felkapott egy konyha­kést, és azzal többször is meg­szúrta lányát. A több sebből vérző sebesültet a Hetényi Géza Kórházba szállították, ahol az orvosok azonnali műtétet hajtot­tak végre a 37 éves nőn. A hasi szúrás ellenére a sér­tett állapota nem életveszélyes. Az ügyben a Szolnoki Rendőr­­kapitányság bűnügyi osztálya súlyos testi sértés alapos gya­núja miatt indított nyomozást az indulatos apa ellen. A gyanúsí­tottat nem vették őrizetbe. Önkormányzati kísérlet a lakásgondok megoldására Mint arról már tudósítottunk, a városi képviselő-testület ked­den tartotta soros közgyűlését. A maratoni hosszúságú, hajnali egyig tartó ülés első négy napi­rendjéről tegnapi lapunkban számoltunk be. A további 22 előterjesztésről Várhegyi Attila polgármester tartott sajtótájé­koztatót. Közel egyórás vita után sem született döntés az utcanév- és házszámtáblák elhelyezésének, a házszámozás rendjének szabá­lyozására, de Szolnok általános rendezési terve belterületi ha­tárvonal megállapítását tartal­mazó rendelet módosítását el­fogadta a közgyűlés. A döntés -mely a lakóövezetet nem érinti - értelmében az ipartelep egy része külterület lett. A képviselők döntöttek a Mártírok útja-Indóház utca- Temető utca által határolt terü­let (mely a leendő skanzen terü­lete) kisebb jelentőségű rende­zési tervében, mely elsősorban az építési engedélyek kiadása miatt volt fontos. A közgyűlés elfogadta Szolnok hosszú távú városfejlesztési koncepcióját, mely - mint a a polgármester ki­jelentette - nem lehet merev „anyag”, hiszen változnak az igények, a szabályok s az anyagi lehetőségek. Döntés született az - orszá­gosan elismert munkát folytató - Ifjúsági Iroda elhelyezéséről, mely az utóbbi években szinte állandóan új helyre költözött. A közgyűlés megszavazta, hogy az önkormányzat - jelképes bér­leti díj fejében - a mostani iro­dát, a Somogyi Béla utca 1. szám alatti helyiséget bérbe adja az Ifjúsági Irodának. Az önkormányzati támoga­tással beindítandó lakásépítés kísérleti program megvalósítá­sát is megszavazták a képvise­lők. A közeljövőben pályázatot írnak ki a Sóház utca 1. szám alatti telken építendő bérlaká­sok építésére. (Folytatás a 2. oldalon) TANÉVNYITÓ ÉS TANTEREMAVATÓ KARCAGON. A karcagi Zádor Úti Általános Iskola életében ünnepnap volt a tegnapi. A tanévnyitó ünnepségen a megjelent 400 tanulót, a szülő­ket, a képviselőket Cs. Németh La­­josné igazgatónő köszöntötte. Az alsósok kis műsor­­ral kedveskedtek, majd dr. Fazekas Sándor polgár­­mester átadta az elkészült, modern épületszárnyat. A 11 millió forintos beruházással elkészült épületben ki­alakítottak egy számítástechnikai (képünkön), két technikai és egy elsős tantermet, így megszűnt az is­kolában a váltott tanítás. Az augusztus 22-i műszaki átadás után sikerült egy hét alatt berendezni az új épü­letrészt, az aktív szülői munkaközösségnek és az is­kola dolgozóinak köszönhetően. (Fotó: Korényi) A Társadalmi Kamara tiltakozik A Társadalmi Kamara java­solja: az energia árának emelése előtt kötelezzék a szolgáltató­­vállalatokat arra, hogy elhelye­zett, illetve befektetett pénzesz­közeikről nyilatkozzanak, és ezt hozzák nyilvánosságra. A ka­mara, amely a legnagyobb civil tömörülés, nyilatkozatba fog­lalta álláspontját, amelyet eljut­tat a kormányzó pártok frakció­­vezetőinek, az ipari és a népjó­léti miniszternek, valamint az érintett államtitkároknak. Ebben a Társadalmi Kamara tiltakozik a Magyar Energia Hi­vatal javaslata ellen. A szerve­zet úgy véli, a lakosság életkö­rülményeit ilyen jelentős mér­tékben rontó döntésben nem ke­rülhetők ki olyan fórumok, mint a parlamenti bizottságok, az ÉT. A szervezet kifogásolja azt is, hogy szakértőit nem vonták be az intézkedés előkészítésébe, holott a koalíciós pártok prog­ramnyilatkozatai nem ezt ígér­ték. (MTI) Másfél millió általános és középiskolás diáknak kez­dődik az új tanév ma az országban. Szőkébb hazánk­nál maradva, Jász-Nagykun-Szolnok megyében ezen az őszön mintegy tizenháromezren tanulnak a gimná­ziumokban és szakközépiskolákban, 7500-an a szak­munkásképzőkben, ezren a speciális szakiskolákban és közel 42 ezren az általános iskolákban. Hogy hoz­závetőlegesen mennyibe kerül szüleiknek ilyentájt, szeptemberben az iskolakezdés, a becsengetés, erről szól szolnoki körképünk a 3. oldalon. Közeledik a kukorica betakarítása Kisebb lett Szolnok belterülete Húszezer hektárt már lesilóztak Bár még pontos adatok nem állnak rendelkezésre, a Jászkun Teszöv becslése szerint a me­gyében 20 ezer hektárnyi kuko­ricát silóztak le a termelők. Összességében 65 ezer hektárra tehető a szemes betakarításra szánt vetés, valamint 7 ezer hektárra a hibrid kukorica, így - a silózott területeket leszámítva - mintegy 52 ezer hektár vár majd betakarításra. A legutóbbi termésbecslések - az FM-hivatal adatai - szerint mintegy 4,5 tonnás átlagtermés várható hektáronként. A legkö­zelebbi becslés szeptember ele­jén fut be az FM-hivatalba, s va­lójában ez ad majd teljesen tiszta előképet a kukoricáról. Annyi bizonyos, vélik a Te­­szövnél, hogy a gazdaságok to­vábbi területeket nem kívánnak lefilózni, ugyanis nincs mivel megetetni a takarmányt, így azokon a területeken is betaka­rítják a kukoricát, ahol a ter­mésátlag egyessel kezdődik majd. A mostani csapadékos időjá­rás már a napraforgónak és a kukoricának nem használ, ugyanakkor nagyban elősegíti a talajmunkák megkezdését. A föld ugyanis annyira kiszáradt, hogy eddig jóformán sem eke, sem erőgép nem tudott volna megbirkózni vele. ISMÉT, DE CSAK 3 NAPIG! (1994. szeptember 1­3-ig) A szolnoki SKÁLA Tiszavidék Áruház KIRAKODÓVÁSÁRT RENDEZ az áruház előtti területen, ahol engedményes árukkal, kóstolókkal és friss csapolt sörrel várjuk kedves vásárlóinkat. Reklámáras árukínálatunkból: - TOMI KRISTÁLY mosópor 3,6 kg 499 Ft - Papírzsebkendő 100 db 49 Ft - Papírzsebkendő 10 db 5,70 Ft - JACOBS kávé még régi áron 71 Ft - Liszt 1 kg 33 Ft - Műanyag zöldségállvány - kettőt fizet hármat kap akció - Bébi Box vásárlásakor + egy meglepetés - Asztali lámpák 1.160 Ft-tól 1.999 Ft-ig + ajándék 1 tubus folyékony lufi - Zsebszámolók, kerti bútorok - SAMSUNG VIDEOKAZETTÁK engedménnyel - MARC férfi félcipők 4.300 Ft-tól­­ 8.500 Ft-ig - Sporttáskák 600 Ft-tól 2.700 Ft-ig - FIORUCCI farmernadrágok 3.390 Ft-tól 3.810 Ft-ig - Női blézerek, kosztümök, férfizakók - Ágyneműgarnitúrák 900 Ft-ért - Kézi csomózású és szőtt szőnyegek HA EGY KICSIT SZÁMOL, NÁLUNK BIZTOS VÁSÁROL! Keresse fel áruházunkat Önnek is megéri... -sswa/iH-

Next