Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-29 / 151. szám
1996. június 29., szombat Miről árulkodnak az ősbaktériumok? Amerikai tudósok megkezdték az úgynevezett ősbaktériumok DNS-einek, az örökletes információk hordozóinak megfejtését. Azt remélik ugyanis, hogy ily módon kapnak választ az élet kezdetével kapcsolatos kérdésekre, s az eredményeket a gén- és enzimkutatásnál is hasznosíthatják. A mai kutatások kiindulópontja, hogy az úgynevezett ősbaktériumok struktúrája primitívebb, mint a többi mikroorganizmusé, ráadásul szélsőséges körülmények között is létezhetnek. Thomas Brock, ma már világhírű mikrobiológus, 1967-ben fedezte fel az első hőálló ősbaktériumokat a Yellowstone Nemzeti Park egyik gejzírjének bugyborékoló vizében. A kutatások meglepő eredményekre vezettek. Kiderült, hogy ezek az úgynevezett termofil ősbaktériumok világszerte előfordulnak a vulkánokban, a szárazföldi és mélytengeri vulkáni forrásokban. Mi több, megélnek az olajban és a kőzetekben is, amennyiben elég magas a hőmérséklet. A tudósok most abban reménykednek, hogy a génelemzés segítségével fényt deríthetnek arra, miként kezdődött az élet. A legősibb kőzetekben megtalálták ugyanis a mai ősbaktériumokhoz nagyon hasonló organizmusok lenyomatát. A mai nézetek szerint kereken 4,6 milliárd évvel ezelőtt jött létre a Naprendszer és a Föld egy csillagközi bolygóból. Mintegy 500 millió év alatt hűlt le a Föld annyira, hogy felületén kondenzálódott a víz, létrejöttek az óceánok. Legkésőbb ekkor keletkezhetett Földünkön az élet, bár még nem sikerült eldönteni, hogy egy becsapódó égitest révén „importálódon” vagy vegyi folyamatok során magán a Földön jött létre. Csigák, hangyák ellen A kiskerttulajdonosok sajnos jól ismerik azokat a csúszó-mászó vagy repülő, többnyire kis méretű lényeket, amelyek sokszor tönkreteszik szorgos munkájuk gyümölcsét. A lakásban élők életét is megkeseríthetik az élősködők. Mit tehetünk? A csiga mostanában gyakran felbukkan a kertben. A legfinomabb eprek tövében is megtaláljuk jellegzetes nyálukat. Hobbikertészek kitalálták, hogyan védekezhetnek ellenük. Segítségül hívták a csigák részeges természetét: sörrel töltött pohárkákat süllyesztenek a földbe. A mohó csúszó-mászó rendszerint belefullad. A hangyák - ha bejutnak a házba - eső közeledtét jelzik, de nagyobb baj, hogy esetenként csípnek is. Szórjunk a küszöbre és az ablakpárkányra sütőport. Ennek nem állják az illatát. A molyokat a mesterséges molyirtón kívül a levendula vagy a cédrusfa üldözi ki a világból. A konyhák környékén felbukkanó svábbogár az egyik legutálatosabb bogárfajta. Mindenütt megjelenik, ahol nincs jó szigetelés, ahol nem viszik le rendszeresen a szemetet, ahol nem ügyelnek a tisztaságra. Rendszeres takarítással és irtással védekezhetünk ellenünk. feb - Nem csak nálunk volt ítéletidő. Mexicóban az Alma hurrikán 195 kilométeres sebességgel tört Lazaro Cardenasra, amit majdnem teljesen elpusztított. feb-reuters Védekezz a tűz ellen! Ne játssz a tűzzel! - halljuk gyerekkorunktól. Hogyan viselkedjünk, hogy lehetőleg elkerüljük a tüzet, és mit tehetünk, ha egy szerencsétlen véletlen folytán lángnyelvek csapnak fel körülöttünk? Íme, néhány jó tanács. Erdőben kirándulva, főként a száraz időszakban, véletlenül se dobjunk el egyetlen szál égő gyufát sem! Az avar és a fa könnyen tüzet fog. Még nagyobb lehet a baj, ha szél támad. A kiskerttulajdonosok jól fontolják meg, mikor égetik el a száraz füvet! Csak szélcsendben gyújtsanak tüzet, és akkor is készítsenek oda több vödör vizet vagy homokot! A tábortüzet is csak akkor hagyják ott, ha már egészen biztosan elaludt a parázs. A házban, lakásban ügyeljünk arra, hogy csak jó műszaki állapotú gépeket üzemeltessünk! A vasalót vagy más, nagy teljesítményű háztartási berendezést ne felejtsük el kihúzni a konnektorból! Távozás előtt mindig ellenőrizzük, áramtalanítottuk-e a kávéfőzőt is. Viharban, mennydörgés közepette ne nézzünk tévét, és azonnal húzzuk ki a fali csatlakozóból a tévé és a többi elektronikus berendezés dugóját, nehogy elektromos tűz keletkezzék! Ha ég a konyhában az olaj vagy a zsír, ne vizet öntsünk rá! Jobb, ha más valamit dobunk oda, ami a tűzfészket elzárja a levegőtől. Mit tehetünk, ha valahol mégis tűz üt ki? Ne feledjük, hogy nem a lángnyelvek az igazán veszélyesek, hanem az ezt kísérő füstmérgezés. Mivel a hő felfelé áramlik, ha máshogy nem megy, igyekezzünk négykézláb csúszva egérutat nyerni, hogy értesíthessük a tűzoltókat. Ne feledkezzünk meg a mozgáskorlátozottakról és a gyerekekről! Tűzvészben sohase vegyük igénybe a liftet! Ha tüzet fogott a ruhánk, addig hemperegjünk a földön, amíg elalszik! Égő embertársaink ruháját pokróccal és ne vízzel oltsuk! Jó tanács háztulajdonosoknak: tartsunk otthon tűzoltókészüléket, és időnként ellenőrizzük, kifogástalan állapotban van-e? A vészkijáratok kulcsára nagyon vigyázzunk, hogy megtaláljuk, ha szükség lenne rá. Munkahelyünkön, vagy amikor szállodában vagyunk, a biztonság kedvéért jegyezzük meg, merre van a vészkijárat! Érdekességek MÚLTUNK TITKAIBÓL Északkelet-Afrikából jöttünk? A véget nem érő viták legújabb szakaszába léptünk: ismét megerősítették, hogy a „homo sapiens”, a fejlett értelmű ember egyértelműen Északkelet-Afrikában alakult ki. E régen képviselt, majd megkérdőjelezett elméletet újabb kutatások támasztották alá. Amerikai tudósok világszerte 42 emberfajt vizsgáltak meg. A genetikai elemzés a 12. kromoszómánál viszonylag csekély, 13 százalékos eltérést mutatott. Ugyanakkor Etiópiában és Szomáliában ez az eltérés 40 százalékos, a Szaharától délre fekvő országokban pedig 85 százalékos volt. A kutatók most ebből következtetnek arra, hogy az emberiség mintegy százezer évvel ezelőtt Afrika északkeleti részéből kezdett kiáramlani a Föld más tájaira. Az elmélet szerint egyébként az „őshaza” lakóinak száma jóval magasabb volt, mint azt eredetileg gondolták: kerek 150 ezer évvel ezelőtt a Szaharától délre mintegy százezer ember élhetett - tízszer annyi, mint amennyit a korábbi kutatások feltételeztek. Egy háromemeletes ház égett porrá a nevadai Genoa közelében. A tűz martaléka lett a környék zöldnövényzete is. feb-reuters ' Hatvanon túl más az ember? Ki ne vette volna észre önmagán, hogy ha elszállnak az évek, változik a természete is? Sok idős férfi, nő mondogatja elnéző mosollyal vagy szégyenkezve kicsit: „Megöregedtem, néha alig ismerek magamra, olyan más vagyok.” Ez így tréfának is tűnhet, az orvosok, a pszichiáterek azonban nagyon is komolyan veszik az idős korral időnként együtt járó torz lelki tüneteket. Miről is van szó? Az idős ember ifjabb kortársánál nehezebben alkalmazkodik helyzetekhez, új szituációkhoz. Előfordul, hogy görcsösen ragaszkodik tárgyakhoz, a megszokott tárgyak helyéhez, a helyzetekhez. Nem tud beletörődni, hogy olyasmi változik meg körülötte, amit örökkévalónak, élete végéig tartónak ítélt. Úgy érzi, belehajszolja a környezete olyan megoldásokba, amelyekre neki egyáltalán nincs szüksége. Természetesen nem vagyunk egyformák. Ám a környezet bizonyos viselkedési jeleket megfigyelve ítél meg bennünket. Típusokat, jellemző megnyilvánulásokat keresnek. Az öregedő emberek típusait sok kutató tanulmányozta már, és például az öregkori beletörődést, illetve alkalmazkodási képességeket elemezve amerikai tudósok ötféle típust különböztettek meg. Természetesen sok idős férfi, asszony egyik típusba sem sorolható teljesen, a leginkább jellemző tulajdonságok mégis csak „ráhúzhatók” a legtöbb emberre. Ha önmagunkkal tisztában akarunk lenni, nem árt ismernünk a típusok jellemző vonásait. Ezek a következők: - a konstruktív, alkalmazkodó, -a mások véleményére nagyon adó, úgynevezett függő típusú ember, - a védelembe vonuló, - a rosszindulatú, - az önmagát is gyűlölő. Attól függően, hogy saját magát hova sorolja valaki, a típusokról véleményt is mond a szőkébb környezetük. Megfigyelték például, hogy az élet gondjait legjobban elviselők, a családban harmonikusan, nagyobb beleilleszkedési zavarok nélkül élők a konstruktív típusú idősek körébe tartoznak. Az ilyen idős bácsit, nénit szinte mindig szereti a környezete, meg lehet beszélni velük a családi problémákat. Magyarán, beilleszkednek a közegükbe, vállalják a gyerekeik, az unokáik gondjait is. A védelembe vonulók vagy a függőségüket hangsúlyozók szintén elfogadható családtagok, inkább csak az érzékenységükre, néha a sértődöttségükre illik tekintettel lenni az ifjabb generációnak. Jóval nehezebb azokban a családokban és más közösségekben a helyzet, ahol az idős ember a gyűlölködők típusába tartozik. Ez a vonása többnyire rosszindulattal társul, a gyűlölködő a gyűlöletét legtöbbször áthárítja a családjára, a környezetére. Sőt az is előfordul, hogy öngyilkosságot kísérel meg, ugyanis nem képes leküzdeni a típusával járó negatív megnyilvánulásokat. Családban sem kellemes, ha „gonosz öreggel” kell együtt élni. Még komolyabb a gond, ha a szociális otthonban, öregek, nyugdíjasok házaiban egyazon szobába kerül a konstruktív típusú, békés öreg egy gyűlölködő, rossz természetű társsal. Az idősek személyiségvizsgálatai azt is megállapították, hogy az idősek közösségeiben általában háromféle embertípus él együtt: az önmagának való, békés egyéniség, a közösségi, örökké segítőkész - és sajnos - a diktatórikus, a parancsolgató. Nem könnyű az együttélésük. S igen érdekes orvosi megfigyelés, hogy a „túlélők”, a hosszú életűek zömében egyáltalán nem a békések, az alkalmazkodók. Ők a sérülékenyek, sokat kínlódnak, sok stressz éri őket mindenfajta közösségben. Viszont a kissé agresszív, önző és érzéketlen idős emberek gyakorta jobban elviselik az öregkori bajokat, túlteszik magukat minden kellemetlenségen, ők a családban, a közösségben a nagy „túlélők”. Cukkinik,brokkolik, patisszon Új ízek - mikrohullámra hangolva Ma már senkinek nem kell bemutatni a cukkinit, a brokkolit és a patisszont: nemcsak a zöldséges standokon, de a kiskertekben is egyre gyakrabban láthatók ezek a néhány éve még ismeretlen zöldségek. Népszerűségüket nemcsak az indokolja, hogy igénytelen, szapora és egészséges növények, hanem hogy roppant sokoldalúak is: húspótlóként, köretként, főzeléknek, sütve, főzve, rántva és párolva színesíthetik étrendünket. Ennek bizonyítéka az alábbi három recept is, amely mikrosütőben pillanatok alatt elkészíthető. A lecsós patisszon íze és elkészítési módja alig különbözik a megszokottól, ám egészségesebb és kevesebb energiát tartalmaz, mintha kolbásszal, szalonnával ízesítenénk. 15 dkg finomra vágott vöröshagymát hevítsünk üvegesre, hintsük meg fűszerpaprikával, majd öntsük fel fél deci vízzel. Ízesítsük sóval, borssal és egy gerezd apróra vágott vagy zúzott fokhagymával. Ezután adjunk hozzá 60 deka kockára vágott patisszont, 15 deka cikkekre vágott paradicsomot és ugyanennyi zöldpaprikát. Mikrohullámon 6-8 percig pároljuk, rizzsel tálaljuk. A cukkinipörkölt is a hagyományos magyaros konyha zöldségre hangszerelt, percek alatt elkészíthető változata, amely gyomrunkat és pénztárcánkat egyaránt kíméli. Pirítsunk a mikrobán 3-4 percig egy fej apróra vágott vöröshagymát, hintsük meg fűszerpaprikával, majd öntsük fel egy evőkanál vízzel. Adjunk hozzá 80 deka hámozatlan, karikára vágott cukkinit, egy zöldpaprikát és paradicsomot. Sóval, borssal, apróra vágott bazsalikommal ízesítsük, majd további 5-6 percig pároljuk. Rizskörettel tálaljuk. Sültekhez, főtt húsokhoz kiváló köret a tejfölös brokkoli. Egy kiló brokkolit rózsába szedünk, szárát kisebb darabokra vágjuk, és egy mély jénai tálba tesszük. Az edénybe annyi - enyhén sózott - vizet engedünk, hogy a brokkolit ellepje, majd a mikrobán 6-8 percig főzzük. Ezután a vizet leszűrjük róla, és hozzáadunk 5 dkg vajat, egy csomag kaprot és két deci tejfölt. Törött borssal ízesítjük, majd visszahelyezzük a készülékbe, és 3 percig pároljuk. A tetejére reszelt sajtot hinthetünk. 7. oldal Gazdálkodj okosan! - A fehér táskákat, cipőket, öveket tejjel és tojásfehérjével varázsoljuk újjá! Ezeket egyenlő arányban vegyítsük. A bőrárut fehér gyapjúronggyal töröljük át! - A kényes selyem vagy műselyem ruhákat nehéz szépen kimosni és kivasalni. A tiszta ruhát akasszuk rövid időre vízgőz fölé! A ráncok kisimulnak, és megtakaríthatjuk a vegytisztítót. Ez az eljárás a nyersbőr öltözékeknél is alkalmazható. Ezt a végén a szál ellenében át kell finoman kefélni. Ne dobjuk ki a gyerekek által kinőtt vékonyabb kabátféléket! Vágjuk le az ujjakat és adjuk rájuk mellényként! - A beszáradt cipőpasztát mentsük meg! Tegyük néhány csepp tejjel ismét használhatóvá! - A villanysütő aljára tegyünk alufóliát! Ha mégis kifutna valami a sütés közben, a ráégett részt könnyen el lehet távolítani. Ha valamely szennyeződést nem tudunk lemosni, vegyünk szappanos vizet, amelybe egy kevés spirituszt is teszünk. Környezetbarát tisztítószer és olcsó. Az ételmaradékos főzőlapot sós vízzel újítsuk fel! Az értékes juhsajtot tegyük még finomabbá! Áztassuk be fokhagymagerezdes olívaolajba, tegyünk hozzá őrölt borsot, babérlevelet és szükség szerint más fűszert! - A virágokról a levéltetűt természetes módszerrel távolítsuk el! Főzzünk erős fekete teát, hűtsük le, és permetezzük rá a virágra! - A fából készült virágládákra vigyázzunk jobban! Kenjük be kívül-belül lenolajjal! így tovább bírja a vizes földet. - A citrommal is enyhíthetjük a szúnyogcsípés fájó nyomait. A viszkető helyet többször kenjük be vele! - A szántott narancshéj távol tartja a molyokat. Tegyünk belőle a szekrénybe! - Készítsük el magunk az éjszakai krémünket! Vegyünk 5 evőkanál patikai arckrémet és hozzá 1 evőkanál mandulaolajat! Keverjük össze, és próbáljuk ki! Különösen a száraz bőrűeknek tesz jót. - A borecetet ne öntsük ki! Akár hajöblítőszemek is használhatjuk. - Ne öntsük ki a krumplifőzéshez felhasznált vizet! A növények hálásak a benne található tápanyagért. Ezen kívül a kerti kövekről az algákat és moszatot is eltávolíthatjuk vele. Ha vízben tároljuk a sárgarépát, ennek a levét is felhasználhatjuk viráglocsolásra. A szép nyári virágokat szárítsuk meg magunk! A virág vizébe tegyünk 2 napra glicerint, ezek után akasszuk fel a szálvirágot fejjel lefelé! Száraz helyiségben tároljuk! Először mindig a lenvásznakat vasaljuk ki! Ezután vegyük vissza a vasalón a hőfokot, és vasaljuk ki a fehérneműket! A legvégül a maradék meleg vassal a zsebkendőket és a törlőruhákat szépíthetjük meg. Készítsünk magunk szép csomagolópapírt! A névnapokra, születésnapokra ne adjunk ki sok pénzt díszes, mintás papírért! Színes filccel írjunk rá mi a kedves szavakat, és rajzoljunk rá néhány szál egyszerűbb virágot! - Ne dobjuk ki a látszólag beszáradt filctollakat! Tegyünk a kupakjába ecetet! Ismét írni fog. - A behorpadt teniszlabdákat merítsük forró vízbe! Ismét gömbölyűek és használhatóak lesznek. Kedvenc szappanunk utolsó, apró darabját ne dobjuk ki! Tegyük a következő mosás vízébe! A ruha finoman illatozni fog. - Az elvékonyodott ágyneműhuzatból készítsünk kisebb párnahuzatot vagy konyharongyot! Akár gyermekágyneműnek is átszabható. - A teraszról petrezselyemmel vagy bodzával űzzük ki a hangyákat! Megspórolhatjuk a rovarölőszert. - A fonnyadt paradicsomot hámozzuk le, készítsünk belőle pürét, majd fagyasszuk le apró kockák formájában! Remek levesadalékot nyerhetünk belőle. Ferenczy