Új Néplap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

1997. február 8., szombat Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását Horoszkóp II. 10-től 16-ig KOS III. 21.-IV. 20. Szerelem: A ködös napok mintha megdermesztették volna lán­goló életkedvét, lelkesedését. Bár csöppet sem otthon ülő típus, most szívesen üldögél otthon, akár egyedül is. Hivatás: Nehe­zen tudja áttekinteni a munkahelyi viszonyokat, a nehezen átte­kinthető jogszabályok, az egyre nagyobb terhelés mellé ezúttal még a kollégák intrikája is társulhat. BIKA IV. 21.-V. 20. Szerelem: Erotikus vonzereje most túlságosan romboló is lehet. Olyasvalaki kerülhet a bűvkörébe, aki miatt akár a biztonságos otthont is hajlandó felrúgni. Szerencsére sok Bika ellen tud állni a csábításnak. Hivatás: Öné a világ! A munkájában örömét leli, sikere és népszerűsége most olyan helyzetbe hozza, hogy válo­gathat a feladatokban. IKREK V. 21.-IV. 21. Szerelem: Tele van várakozással. Érzi, hogy történni fog va­lami. Sürgetné az időt, pedig nem érdemes! A kellemetlen meg­lepetés igazán várathat magára. Most különben is hosszabb fo­lyamat kezdetén van, és ha nem elég óvatos, szakítás lehet a vége. Hivatás: A munkáját unalmasnak érzi, de nem igazán tudja, mit csinálna szívesebben. RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Csöndes, egyhangú napok következnek, aminek most kifejezetten örül. Boldogan behúzódik „csigaházába”, és rendezgeti az emlékeket­­ a fiókokban és a lelkében egyaránt. Hivatás: Most érdemes volna társulnia a barátaival vagy part­nerével, mert az anyagi fellendülése mások üzleti vállalkozásá­hoz csatlakozva oldható meg. OROSZLÁN VII. 23.-VIII. 23. Szerelem: Sokakban a szerelem mostanra érik elhatározássá, törvényesíteni kell a kapcsolatot. Ha viszont nem elég mély a vonzódás, akkor (különösen a július végi Oroszlánok esetében) ezek a napok a válás perceit hozzák. Hivatás: Bizonytalan ön­magában, hiába kapja a legizgalmasabb feladatokat, úgy érzi, nem állja a versenyt. SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Vonzza a titokzatosság (főleg ha szeptember köze­pén született). Partnerét idealizálja, olyan erényeket tulajdonít neki, amely pedig távol áll természetétől. (Esetleg eltitkol előle valamit?) Hivatás: A munka most olyan hatással van önre, mint másra a kábítószer. Ha művészeti, alkotó tevékenységet folytat, sikerre számíthat. MÉRLEG IX. 24.-X. 23. Szerelem: Ne kergessen álmokat, a boldogság karnyújtásnyira van. És ezekben a napokban Vénusz igazán a kegyeibe fogadja szülötteit. Hivatás: Az idő valóban rohan, egyre távolabb kerül egykori elképzeléseitől. Talán nem is azokat kellene erőltetnie, érdemesebb volna valami újat kezdeni. SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: Az anyagiak tönkre tehetik a legboldogabb kapcso­latot is. Ráadásul érzelmileg is labilis Biztonságos, meleg ott­honra vágyik, de kimondani szégyelli. Hivatás: Lassan ugyan, de elszántan halad célja felé. Az akadályok bosszantják, de van elég szívóssága ahhoz, hogy csak azért is valóra váltsa üzleti vagy egyéb elképzelését. NYILAS XI. 23.-XII. 21. Szerelem: Aggodalomra semmi ok, az ég nem borul be ön fö­lött, még ha egy-két felhő megjelent is. A kapcsolata stabil, és hosszú távra szól, e­miatt nem kell aggódnia. (Később épp azért kesereg majd, mert túl szorosnak érzi párja kötődését!) Hiva­tás: Lelkiismeretességével néha kihozza a sodrából kollégáit, de nehogy e miatt változtasson stílusán! BAK XII. 22.-I. 20. Szerelem: Amennyiben valamit el akart titkolni partnere elől, a héten fennáll annak a veszélye, hogy kirobban a botrány. Ha igen, kénytelen tiszta vizet önteni a pohárba, és szinte felszaba­dul az eddigi érzelmi stressz alól. Hivatás: A következő napok­ban, hetekben anyagi téren mindenben az ön „kezére játszanak” a bolygók. Használja ki! VÍZÖNTŐ 1.21.-II. 19. Szerelem: Túlzásokba eshet, ha nem vigyáz. Most olyan kön­­­nyedén ér célba, hogy hajlamos azt hinni, mindenki a kegyeit keresi. Lehet, de a boldogságért önnek is tennie kell! Hivatás: Talán felmerül gondolataiban, hogy nem azon a poszton van, amit pedig tehetsége révén megérdemelne. Még ha így is lenne, ne most változtasson állást! HALAK II. 20.-III. 20. Szerelem: Nagyon vágyott már egy kis „külön boldogságra”, hát most elérkezett az ideje. Állandó partnere mellett apró ka­landok várják. Fontos azonban, hogy ne vigye túlzásba a kicsa­pongást! Hivatás: Váratlan kiadások miatt jó lenne egy kis pluszmunka, de ehhez nem fűlik a foga. Inkább a barátaitól várja, hogy jobban fizető főállást szerezzenek. A riói karnevál február 6-án kezdődött el, s mint min­den évben,, a hangulat a tetőfokán áll. feb-reuters Érdekességek Hogyan könnyíthetünk az életünkön? Mindannyian tudjuk: a legtöbb napot egyszerűen meg kellene dupláznunk, annyi a teendőnk a munkahelyünkön és otthon. A munka és a háztartás után a gyerekek is igényt tartanak ránk, esetleg baráti találkozóra kaptunk meghívót, egyszer végre színházba, moziba mennénk. Mindezeken kívül rendszeresen szeretnénk sportolni, sétálni, kerékpározni, futni. De hogyan? A legfontosabb: nem szabad az állandó rohanási kényszert személyes kudarcként átélni. Ehelyett fogadjunk meg néhány jó tanácsot. 1. Készítsen valós időbeosz­tást! Ha például eltervezi, hogy naponta 15 percen át fut, akkor ne feledje: ennél többre van szükség, hiszen át kell öltözni, majd fürdés, hajmosás, ismét öltözködés. így lesz egy óra a negyedórás futásból. 2. Összpontosítson egy fel­adatra! Ha valaki úgy próbál időt megtakarítani, hogy egy­szerre két dologgal akar foglal­kozni, például főzés közben szeretne idegen szavakat ta­nulni, akkor egyiket sem tudja maradéktalanul elintézni. 3. Feltétlenül szakítson ma­gának szabadidőt! Húzzon ki mindent a programjából, ami­hez éppen nincs nagy kedve, s ne tervezzen még további teen­dőket! Csak akkor menjen például úszni, ha az adott napon való­ban kedve van hozzá! 4. Időben hagyja abba azt, ami nem megy! Ott hever pél­dául a félig megkötött pulóver. Noha már rég nincs kedve ah­hoz, hogy folytassa, ráadásul most éppen szívesebben ol­vasna, mégsem teszi le a kötést. 5. Szakítson a terhes prog­ramokkal! Vannak ugyanis olyan „kötelezettségek”, ame­lyeket nehezen visel, de nem akar megbántani senkit, és fél a lelkifurdalástól. Inkább órákon át ücsörög a panaszkodó kollé­gával. Más a helyzet persze, ha va­lakinek segíteni akar és tud, mert akkor ez elégedettséggel tölti el. Ferenczy Europress Tizenöt méter magas hótemplom épült Helsinki­ben. A múlt században ezen a helyen állt Ulrika Eleonóra­­templom mását készítették el a hó- és jégszobrászok, meg is nyitották a nagyközönség előtt, sőt esküvőket is tartanak benne. feb-reuters 7. oldal A világ legkisebbnek ismert Rembrantja (6x10 cm) 2.9 millió dollárért kelt el New York-ban egy Sotheby’s auk­ción. FEB-REUTERS A nevetés jót tesz A borongós hangulat előbb­­utóbb megbetegít, aki viszont jókedvű, az tovább és egész­ségesebben él. A szakértők a tudományos ta­pasztalatok alapján - uram bo­­csá’ - azt is hozzáteszik, hogy a jókedvnek adjunk olykor egy kis lökést is, azaz nem bűn időnként egy-egy pohárkával lehörpinteni. A társasági viselkedést ta­nulmányozó dr. Geoffrey Lowe és kutatócsoportja megállapí­totta: aki társaságban megiszik egy-egy pohárkával, sokkal többet nevet, mint a színjóza­nok. A kis mennyiségben elfo­gyasztott alkohol szíverősítő, s a hangulatunkat is javítja. De kiket is tartanak az angol­szász kutatók mérsékelten ita­lozóknak? Azokat, akik hetente kevesebb, mint 50 egységnyi szeszes italt gurítanak le a tor­kukon. Egy egységnyi alkohol megfelel egy pohár bornak, fél üveg sörnek vagy egy kupica töménynek. Tesztet végeztek kocsmák­ban is. Kiderült, hogy ott is a keveset ivók nevetnek a leg­többet. Vagyis az ivást - így a sörö­zést sem - szabad túlzásba vinni. Aki többet iszik a kelle­ténél, annak tovaszáll a­ jó han­gulata. Ekkor már nem tud megálljt parancsolni magának, és akár betegre is hajlandó inni magát. Ferenczy Védjük bőrünket a hideg ellen! Az időjárás napi változása, a frontok megtámadják a bőr természetes védőköpenyét: a faggyúmirigyek termelése is csökken, és a bőr pórusai ös­­­szehúzódnak. Csökken a bőr nedvességtartalma, s ezáltal fe­szes lesz. Íme néhány ötlet, hogy ezeket a kellemetlen hatá­sokat csökkenthessük.­­ Az arcon a bőr vastag, de csak kevés nedvességet tartal­maz. A téli hidegben sokunkat bosszant, ha durva és reszelős lesz a bőrünk, különösen, ha hideg szélben vagyunk kényte­lenek órák hosszat kint tartóz­kodni. Használjunk nappal is éjszakai krémet! Ne akarjuk té­len a régi hámréteget erőszakos módon ledörzsölni az arcbő­rünkről! Ha mégis csúnya lett a bőrünk, alkalmazzunk hidratáló maszkos pakolást.­­ Ajkunk az arc legérzéke­nyebb része. Az ajkaink akkor maradnak puhák, ha rendszere­sen, naponta többször ajakzsír­ral kezeljük. Ha mégis kitöre­dezett, éjszakára kenjük be a szánkat mézzel, és fogkefével dörzsöljük egészen addig, amíg az elhalt finom bőrdarabkák nem válnak le!­­ Testünket ugyancsak meg­viseli a kinti hideg. Ha meleg fürdés során megdörzsöljük a bőrünket egy frottírkesztyűvel, sok elpusztult hámréteget távo­líthatunk el. Ezután minden­képpen kenjük be hidratáló, természetes krémekkel vagy olajjal!­­ Hajunk okozza télen a leg­több gondot. A sapka, fejkendő lenyomja a frizuránkat. Hajszá­rítás előtt kenjük be enyhén zsí­ros lotionnal a fejbőrünket vagy mossuk be azt a hajunkba. A fésűre is tehetünk egy kevés hajlakkot, amit jól belefésülünk egy természetes anyagból ké­szült - nem műanyag - fésű se­gítségével. (feb) A vicc poénját, melyet a főso­rokban rejtettünk el, február 13-án várjuk szerkesztősé­günkbe. Címünk változatlan: Új Néplap, 5001 Szolnok, Pf. 105. Meghívás című, február 1- jén megjelent rejtvényünk­be- Bocsánatkérés lyes megfejtése: „Szabóékat is meg kell hívnunk, ők szoktak reggel elmosogatni”. A helyes megfejtést bekül­dők közül az alábbi olvasóink­nak kedvezett a szerencse: Ba­dari Sándor Jászberény, Fácán u. 1.; Ökrös István Karcag, Hold u. 1.; Tápainé Dávid Ibo­lya Csépa, Somogyi B. u. 24. Nyereményük Simon Béla: Szülőföldem, a Jászkunság című könyve, melyet postán küldünk el részükre.

Next