Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-16 / 243. szám

/ VÁRHATÓ Részletek a 14. oldalon 977086591501600243 9 / /.VOOZJ 31JUJ.O Röviden TANÜGYI TÁRSULÁS. A Jász­sági Önkormányzatok Szövetsé­ge döntött arról, hogy megkezdi a Jászági Tanügyi Társulás meg­alakításának előkészítését. Igaz, a kistérségi iskolák között eddig is volt együttműködés, de az új rendszerben intézményes for­mát adhatnának az eddig ad hoc jellegű kapcsolatoknak. A társu­lásban segítséget nyújthatnának egymásnak az oktatási intézmé­nyek például speciális tantervek elkészítésében, összehangolhat­nák a tovább-, illetve átképzése­ket, bemutatóórákon vehetné­nek részt. AZ ÖTVENEDIK: Éppen 50 éve annak, hogy a jászalsószent­­györgyi fiatalember belépett a szolnoki Szigligeti Színház mű­vészbejáróján. Ebből az alka­lomból a Bodnárné pénteki pre­mierje után Vass Lajos igazgató és a társulat köszöntötte Czakó Jenőt (képünkön), aki idén ta­vasszal a Szigligeti Színház örö­kös tagja lett, most ősszel pedig 50. évadját kezdi meg a szolnoki deszkákon. MOZGÁSSÉRÜLTEK NAPJA. A Mezőtúri Mozgássérült-egye­sület hagyományosan minden évben egy nap műsorral egybe­kötött vacsorán vendégül látja a helyi tagokat. A szombati ren­dezvényen nem csak a résztve­vőknek szereztek meglepetése­ket a szervezők, hanem az ott­hon maradt, ágyban fekvő társa­iknak is, mivel szponzorok se­gítségével őket is megajándé­kozták. XI. évfolyam, 243. szám 2000. október 16., hétfő Alig jut exportra hagymából A várakozástól messze elmaradt az idei termésmennyiség Közel három évtizede annak, hogy a településen megkez­dődött a hagymatermesztés. Az eltelt idő alatt a helyiek anyagi lehetőségeit, életmi­nőségét befolyásoló tényező­vé vált, de immár jelentős súllyal jelenik meg a megye gazdasági életében is a ladá­­nyi hagymatermesztés. Szombaton első alkalommal rendezték meg a jászsági hagyma napját. A szervezők szeretnék, ha ezentúl min­den évben ismétlődő szak­mai, gazdasági eseménnyé válna a hagymanap. JÁSZLADÁNY A szakmai programokhoz szí­nes kulturális eseménysor is kapcsolódott, de a rendezvény bevallottan a nagyközség gaz­dasági életének bemutatását, fellendítését célozta. Ennek ér­dekében szervezték meg az el­ső Ladány Expót, ahol zömé­ben helyi vállakozások mutat­koztak be — egyelőre még nem­zönség előtt. Köszöntőjében Dankó István polgármester hangsúlyozta is, hogy céljuk a jövőben minél jobban növelni a kiállítók számát. Az expó megszervezésével ta­lán jobban menedzselhetik szűkebb hazájuk iparának fejlődését. Az expó megnyitójában - a helyi születésű - dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke elmondta, hogy három évti­zeddel ezelőtt még alig 60-70 hektáron indult meg a ladányi határban a hagymatermesztés. A vetésterület napjainkra átlépte a 200 hektáros Nagy vetélytársunknál, Lengyelországban sem volt jó a hagymatermés, ráadásul ők főleg a keleti piacon értékesítik árujukat. Úgy tűnik, idén is fizetőképes oroszorszá­gi felvásárlókra találtak. Számunkra ezzel együtt sem vált könnyebbé a nyugat-euró­pai export, mert a korábbi nagy felvevőnk, Németország egyre inkább önellátásra rendezkedik be, napjainkra szükséglete 60 százalékát termeli meg. Az elmúlt két év kedvezőtlen termése következtébe alig tudtunk exportálni, így fokozatosan kiszo­rulunk erről a piacról. Európában hagyo­mányosan a vezető exportőr Hollandia, idén is mintegy 600 ezer tonna hagymát szállítanak a külpiacokra. Átlagos évet zár­nak, mikor is 55 tonnás átlagtermést pro­dukáltak, határt is, 500-600 milliós árbevételt jelentve az itt élőknek. A munkaigényes növényi kultúra ezreknek ad munkát, így növeli a vidék megtar­tó erejét is. A helyiek ereje az összefogásban van: a Jászföld Rt. integrálta, összefogta a ter­melőket, így jelentős gazdasági súllyal jelenhet meg a piacon. A jelen lévő szakemberek figyel­mét azonban felhívta arra, hogy az Európai Uni­óban egy ilyen munkaigényes növényi kultúrát magas technikai színvonalon, gyakorlatilag tel­jes gépesítéssel lehet csak folytatni. Ennek meg­valósításához is összefogásra lesz szükség. A Jászföld Rt. vezérigazgatója, Dankó István a szakmai előadások bevezetőjeként elmondta, hogy a ladányi vöröshagymával az elmúlt évti­zedek alatt Kelet- és Nyugat-Európában egy­aránt széles piaci kapcsolatrendszert tudtak ki­építeni, terményeiket mindenütt szívesen fogad­ják. Az általános helyzetképet elemezve Fü­leki László, a Hagyma Terméktanács titkára hangsú­lyozta, hogy a kedvezőtlen időjárás nagy káro­kat okozott. (FOLYTATÁS A 4. OLDALON) túl nagy számban — a nagykő- A jászsági hagyma napját hagyománnyá szeretnék tenni FOTÓ: S. J. A HAGYMA VETÉSTERÜLETE 2000-BEN (HA) Magyarországon: 6830 Jász-Nagykun-Szolnok megyében: 1078 A Jászságban: 405 Jászladányon: 200 VISZONTELADOK VENDÉGLÁTÓSOK KÖZÜLETEK! ÜVEG, MŰANYAG, PORCELÁN NAGYKER. RAKTÁRÁRUHÁZ Szolnokon, a Rákóczi út 50. szám alatt. Vevőszolgálat: 50/412-659 „Üveg, műanyag, porcelán, * a CSUPOR-nál mindent megtalál' SPORTEXTRA Tudósításaink a hét végi sporteseményekről a 11-13. oldalon olvashatók Otthon — lakók nélkül !__________________ JÁSZDÓZSA Ha minden az eredeti elképzelé­sek szerint alakult volna, akkor a tavaly októberben átadott idő­sek otthonába már a nyár köze­pén beköltözhettek volna az in­tézmény első lakói. A legfris­sebb hírek szerint azonban már arra sincs esély, hogy az „Erdős” Otthon névre keresztelt intéz­mény még idén működni kezd­jen. (CIKKÜNK A 3. OLDALON) Két gyógyszálló épülne Még mindig első helyen a Hortobágy Megyei információ A tervek szerint a követke­ző években megyénkben is épülne két gyógyszálló. Ez további lehetőséget biztosí­tana az idegenforgalom fej­lődésének. Az Észak-alföldi Regionális Ide­genforgalmi Bizottság (RIB) meg­vitatta a régió turizmusfejlesztési koncepcióját, amely 2006-ig java­solja a szükséges lépéseket. Mint Kocsis Róbert RIB-elnöktől meg­tudtuk, a fejlesztési koncepció­ban a Hortobágy mint kiemelt idegenforgalmi vonzerő szerepel. Emellett másodikként a gyógytu­­rizmus jelentősége és fejlesztésé­nek fontossága áll. A javaslat a ré­gió három megyéjében (Sza­bolcs, Hajdú, Szolnok) hat gyógyszálló építését tartalmazza a következő években. Megyén­ként kettő-kettő valósulna meg, Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben az egyik gyógyszálloda nagy valószínűséggel Szolnokon épül majd, a másik feltehetően Cser­­keszőlőn vagy Mezőtúron. Ez at­tól is függ, hogy hol lesz hozzá vállalkozói tőke, és az önkor­mányzatok mennyit tudnak segí­teni. A gyógyturizmus mellett az öko-, a tiszai, a konferenciaturiz­mus fejlesztésére látnak lehető­séget, illetve ezeknek a fejleszté­se adhat reményt a régió turiz­musában a további előrelépésre. P. É. Ingadozó felvásárlási ár Agrárinformáció A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága adatai sze­rint a vágósertés felvásárlási át­lagára az elmúlt év májusáig fo­lyamatosan csökkent, majd a 193 forintos kilónkénti garantált ár bevezetése eredményeként több mint egy évig 200 forint közelé­ben alakult. Jelentős változás ez év júliusában következett be, amikor gyors növekedéssel meg­haladta a 250 forintot. Az állattar­tási kedvet a felvásárlási árak vál­tozása mellett számottevően be­folyásolta, hogy az állatok takar­mányozásához használt gabona­félék közül a búza felvásárlási át­lagára - a megyei székhelyű vál­lalkozások adatai szerint - idén júliusban az egy évvel korábbit több mint 70 százalékkal haladta meg, és ennél is drasztikusab­ban, kétszeresére növekedett az árpa és másfélszeresére a kukori­ca ára. ________________________­ug Megváltozik a parkolási rend A szolnoki belvárosban vége az ingyenes várakozásnak Szolnok A közgyűlés október 19-i ülésén várhatóan rendeletet alkot Szolnok új parkolási rendjéről. Az alábbiakban az előterjesztés alapján fog­laljuk össze a fontosabb tudnivalókat. A szolnoki közgyűlés legutóbb 1999 novemberi ülésén foglalko­zott a témával, s döntött az irány­elvek megadásáról. A parkolók üzemeltetésére vonatkozó üzleti javaslatra felhívást tett közzé, amelyre hat vállalkozás jelentke­zett. A beadott üzleti javaslatok két alternatívát tartalmaztak: elő­re váltott parkolójeggyel és bérlet­tel történő üzemeltetés meghatá­rozott zónák szerint, illetve a par­kolóautomatákból váltott szel­vénnyel és bérlettel való üzemel­tetés, szintén meghatározott zó­nák szerint. A fizető-parkolóhelyek mun­kanapokon 7-18, szombaton 7-14 óra között működ­nek. Vasárnap és munkaszüneti na­pokon a parkolóhe­lyek használata in­gyenes, kivéve a Ti­­szaligetet és a pia­cot. A Tiszaligetben szombaton, vasár­nap és ünnepnap­okon 7-15 óra között kell fizetni. A piacnál annak nyitvatartási ide­jével egyezik meg a fizetőparko­lók működési ideje. A III. zóna te­rületén (Klapka utca, használt­­cikk-piac) csütörtökön, szomba­ton és vasárnap 6 és 14 óra között kell fizetni a parkolásért. Azokon a parkolóhelyeken, ahol ez kor­láttal történő elzárással megold­ható, kizárólagos használati jog is vásárolható az I. díjosztályba tar­tozó járművek részére, azaz ame­lyek 5,5 méternél nem hosszabbak, és súlyuk nem haladja meg a 3500 kilo­grammot. Az új rendszerrel a városban összesen 2641 fizető-parkolóhelyet létesí­tenek, ezeket 65 jegyauto­mata szolgálja ki. A II. zóna bizonyos területein (a tisza­­ligeti strand előtt és mö­gött), valamint a 3. zónában par­kolóőrök által adott jegyekkel is lehet parkolni. A díj a nagyjából a belvárost magában foglaló I. zó­nában óránként 80 forint az első és 240 forint a második díjosz­tályba tartozó járműveknél. _______________(FOLYTATÁS A 3. OLDALON) JÁSZKARAJENŐI LOVASNAPOK. Póni-, kettes és négyes fogatok részvételével tartották meg a már hagyományosnak számító lovasnapokat a hét végén. A maratoni, díj- és akadályhajtás mel­lett fogatszépségverseny, felvonulás a faluban és kézműves-kirakodóvásár is szórakoztatta az érdeklődőket. Felvételünkön az egyik legnehezebb akadály látható._________fotó: mészáros János

Next