Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-02 / 101. szám

y GAZDASZEMMEL Senki se várja azt, hogy az Európai Unió támogatásai egy csapásra meg­oldják az agrártermelők gondjait. Aki nem jól gazdálkodik, csak várja a cso­dát, arra agónia vár. 7. oldal Több az alkalmas fiatal Érvényesült a szigorúbb szabályozás Megyei információ Ha csupán néhány százalék­kal is, de az új egészségügyi szabályozásnak köszönhető­en javult a fiatalok alkalmas­­sági aránya a sorozáson. A megyei hadkiegészítő parancs­nokság parancsnoka, Somkatas Imre ezredes értékelése szerint ugyan lehetett volna jobb is az eredmény, de már az is pozití­vum, hogy nem romlott a sorozá­son megvizsgált fiatalok alkal­massági aránya. A helyzet azon­ban ennél is kedvezőbbnek tű­nik, mivel a mostani alkalmassá­gi mutatók felülmúlják a tavalyit. A leglényegesebb változást az ideiglenesen alkalmatlannak nyilvánítottak számának vi­szonylag jelentős csökkenése je­lenti. Ez az adat idén a felére csökkent az elmúlt évihez ké­pest. Ezen a ponton érvényesül­tek leginkább a megváltozott, szi­gorúbbá vált egészségügyi köve­telmények. Az új rendszer lehe­tővé teszi azt, hogy a pszichiáter már a helyszínen elbírálja azokat a kérdéses eseteket, amelyekre a korábbiakban hosszú hónapokat kellett várni, így gyakorlatilag azonnal eldönthető, ki az, aki va­lóban „rászolgál” az ideiglenesen alkalmatlan minősítésre. Kedve­zőbb a véglegesen alkalmatlanná nyilvánítottak aránya is. Akad a sorozásnak egy olyan momentuma is, amiben jelentős visszaesés tapasztalható. Ez pe­dig nem más, mint a megjelenési fegyelem. A sorozásra berendelt fiataloknak ugyanis több mint az egyötöde meg sem jelent a bizott­ság előtt. Még folyamatban van annak az ellenőrzése, kinek iga­zolt, kinek pedig igazolatlan a tá­volléte. Utóbbiak szabálysértési eljárásra számíthatnak. A testet öltött emlékezet ________JÁSZFÉNYSZARU A város napján megrendezett ünnepségen tegnap felavatták az egykori tanítóknak állított emlékművet, az országban elsőként. A „halhatatlanok ol­vasókönyvének” réz lapjaira több mint száz fényszarui pe­dagógus neve került fel. A Fényszaruiak Baráti Egyesüle­tének kezdeményezésére és tá­mogatásával, valamint számos magánember és intézmény segít­sége révén jöhetett létre az or­szág első, tanítóknak állított em­lékműve. Tóth Tibor, az egyesü­let elnöke elmondta, Szabó Imre­­fia Béla szobrászművész tervei alapján, Tóásó Tibor közreműkö­désével hozták létre az emlékmű­vet. A talapzatra fektetett olvasó­könyv lapjain több mint száz, a településen korábban tanítóként, nevelőként dolgozó pedagógus neve került fel a XVIII. század második felétől egészen napjain­kig. A három évszázad alatt mint­egy háromszáz tanító dolgozott a településen.­­ Ami szívünkben, tudatunk­ban mindig is létezett, az most a valóságban is létrejött — fogalma­zott Győriné dr. Czeglédi Márta köszöntőjében. A polgármester asszony kiemelte: a tanítók gon­dolataikkal, tudásuk átadásával, sőt kétkezi munkájukkal formál­ták Jászfényszarut, s nekik is kö­szönhető mindaz, amit a város el tudott érni. b. cs. ' » % Hegedűs Csőszerelvény és Frítéstechnikai Kft. Cím: 5000 Szolnok, Ostor út 1. Telefon: 56/375-757, 56/343-615 Fax: 56/512 390 JUNKERS L EUROUNE FALIKAZÁNOK BEVEZETŐ ÁRON MÁJUS 11-ig A MÁRKAKERESKEDŐNÉL „Ujjé, a ligetben nagyszerű...” A nyárias idő megyeszerte tíz­ezreket csalogatott a majáli­sokra. Programok sokasága várta a kikapcsolódni vágyó­kat, s nem hiányoztak a má­jus elseje elengedhetetlen kellékei, a sergők, mutatvá­nyos bódék, kifőzdék sem. Megyei körkép Meleg és tömeg - ez fogadta mindazokat, akik tegnap kiláto­gattak a szolnoki Tiszaligetbe. Aki családostól az egész napot a majálisnak szerette volna szenteli, annak igencsak vastag pénztárcával kellett útnak in­dulnia. Még úgy is, hogy a tava­lyihoz képest alig-alig változtak az árak. Egytálételt 500-600 fo­rintért adtak, a sört kétszáz fo­rint körül mérték, így egy gyer­mekes családnál a pénztárcát igazán a vásárfia, no és a vurst­li terhelte meg igazán. — Egy lakásra valót? - moso­­lyodik el az egyik kifőzdében ügyködő fiatalember. Ő már csak hallomásból ismeri a régi majálisokat, amikor egy-egy forgalmasabb étterem pincére borravalóból és a külön e napra járó fizet­ségből megalapozhatta jövőjét. Az árak így senkit nem leptek meg. Az év­tizedekkel ezelőtti május elsejék olcsó söré­re és virslijére legfeljebb csak az idősek gon­doltak némi nosztalgiával. Egy idősebb­­ szerint persze annak is meg volt a böjtje „Május elseje előtt már napokkal eltűnt , sör a boltokból, hogy a munkások ünnepén mindenkinek elegendő jusson a folyékony kenyérből” - idézte fel Varga úr nagyot kor­tyolva műanyag poharából. Egy valami nem változott, a vállalatok többsége most is igyekezett kifizetni dolgo­zóit az ünnepre. A cégsátrakat viszont ke­resni kellett. Nem úgy pártokét. Idén szinte minden meghatározó párt felállította stand­ját. Egymás után sorakoztak a tiszaligeti sé­tány jobb és baloldalán a szocialisták, a Fi­­desz-MDF, a Munkáspárt, a MIÉP és az SZDSZ sátrai. Az asztaloknál azonban job­bára a csak a pártok szimpatizánsai ücsö­rögtek. (FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Több ezer ember látogatott ki tegnap Jászberényben a Zagyva-parti Ligetben megrendezett majálisra. fotói s. j Elhanyagolt munkavédelem Veszélyes kardántengelyek, működésképtelen kézifékek, túlzsúfolt vezetőfülkék Megyei információ Mezőgazdasági erő- és mun­kagépekre kiterjedő célvizs­gálatot tartottak megyénk­ben a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség szakemberei. Az eredmé­nyek sok esetben elszomorí­tóak. Az országra kiterjedő vizsgálat keretében történt megyei ellenőr­zések során nyolcvanhárom gaz­dálkodó egységet (18 rt.-t, 36 kft.-t, 3 bt.-t, 17 szövetkezetet, 8 egyéni vállalkozót és egy mező­­gazdasági szakiskolát) kerestek fel. A szakemberek kiemelten vizsgálták a traktorokat, a szip­pantókocsikat és a talajművelő eszközöket. A március 1-től április 15-ig tar­tó vizsgálatokat közvetlenül a vál­lalkozásoknak nem jelentették be, de hogy lesz majd ilyen jelle­gű ellenőrzés, azt Horváth Károly, a felügyelőség igazgatója egy szakmai fórumon jelentette be. A hír így is gyorsan terjedt... A vizsgálat előzetes eredmé­nyeiről Horváth Károly elmondta, hogy a 83 vállalkozásnál összesen 455 munkavállalót érintett az el­lenőrzés. A szakértők 551 mun­kaeszközt ellenőriztek, köztük 371 traktort és 180 munkagépet. Ez utóbbiak közül a legveszélye­sebb a kardántengellyel hajtott szippantókocsi, a takarmányki­osztó kocsi és a permetezőgép. A vizsgálat során ellenőrizték bizonyos dokumentációk meglét­ét is, a traktorosoknál pedig meg­nézték, rendelkeznek-e a kezelés­hez szükséges jogosultsággal. Ti­zenkét embernél nem találtak er­re vonatkozó dokumentumot. Azt is ellenőrizték például, hogy a traktor fülkéjét raktárnak használják-e vezetőik. Ez azért fontos, mert a túlzsúfolt fülke ese­tében nem biztonságos a pedálok kezelése. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Megkezdődött a strandszezon Tanmedencét és szökőkutat avattak a cserkei fürdőben Megyei körkép Megyénk strandfürdői közül több május elsején nyitotta meg a kapuit. Körképünkben arra kerestünk vá­laszt, mennyiért és milyen új szol­gáltatásokkal várják a fürdőzőket a létesítmények működtetői. A szolnoki Damjanich uszodában lesze­relték a sátortetőt, valamint elvégezték a szükséges karbantartási munkákat, a gyer­mekmedence új külsőt kapott. Április 29- től a régi árakon várják a fürdővendégeket: felnőtteknek 330, diákoknak, nyugdíjasok­nak 210 forint a belépőjegy ára. A tiszalige­ti strand, valamint a Véső úti MÁV uszoda egyaránt június 15-én, a nyári tanítási szü­net kezdetén nyit. Az abádszalóki három medencés me­­legített vizű strand április 28-ától fogadja látogatókat, gyermekeket 300 (heti bér­let 1000 Ft.), felnőtteket 500 forintért (he­ti bérlet 1500 Ft.). A helybeliek 1000 fo­rintos havi belépővel látogathatják a für­dőt. A Tisza-tavi szabadvizű strand csak június elsejével nyit, ám alacsony ára­kon. A napijegy felnőtteknek 250, a gyer­mekeknek 200 forint lesz, míg a helyiek­től egész szezonra csak 100 forintot kér­nek a kapunál. Jászberényben a Lehel Sport Kht. által üzemeltetett uszoda télen is nyitva tartott, de a társaság szabadtéri strandja csak má­jus 25-én lesz fogadóképes. Utóbbi egy strandfoci-pályával bővül. A tavalyi árakon egyelőre nem változtat az üzemeltető. A Városi Termál- és Strandfürdő május else­jével kezdte meg idei működését. Az uszo­da területén strandröplabda-pályát alakíta­nak ki. Az árak: felnőtteknek 320, diákok­nak, nyugdíjasoknak 220, testnevelési jegy 130 forint, és csoportos, valamint bérletes kedvezmények csalogatják a fürdőzőket. _________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) A cserkeszőlői gyógyfürdőben a nyári szezon nyitányaként tegnap impozáns szökőkutat és tanmedencét avattak. A 35 millió forintos beruházást 17 millióval támogatta a megyei területfejlesztési tanács. FOTÓ: M. J. i Röviden FELOLDOTTÁK. Az erdőkre és az erdők melletti területekre március 16-án elrendelt általá­nos tűzgyújtási tilalmat a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tegnaptól felol­dotta. Erdőkben tüzet gyújtani azonban továbbra is csak a kije­lölt és kiépített tűzrakóhelyen, szélcsendes időben szabad, s annak eloltásáról távozáskor minden esetben gondoskodni kell. A szakemberek emellett azt kérik mindenkitől, hogy gyomégetéskor ugyancsak foko­zott óvatossággal járjanak el. MILLIÓK INFORMATIKÁRA: A városháza informatikai háló­zatának korszerűsítésére Mező­túr a napokban közel hatmillió forintra nyújtotta be pályázati igényét a Miniszterelnöki Hiva­tal Informatikai Kormánybiztos­ságához. /11

Next