Új Néplap, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-13 / 136. szám

2002. június 13., csütörtök Együttműködő főiskolák A két intézmény korábbi kapcsolatát újjáélesztve együttműködési megálla­podást írt alá tegnap a me­gyeszékhelyen a Szolnoki Főiskola főigazgatója és a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola rektora. A több egyetemi szakkal és kar­ral rendelkező szombathelyi, és a gazdasági képzésben komoly hagyományokkal bíró szolnoki felsőoktatási intézmény között még a 90-es évek közepén ala­kult ki kapcsolat, amely azon­ban később megszakadt. E part­nerség újjáélesztése céljából dr. Törzsök Éva főigazgató meghí­vására látogatott tegnap Szol­nokra prof. dr. Gadányi Károly, a Berzsenyi főiskola rektora. A vezetők a találkozón hiva­talosan is szentesítették azt a megállapodást, amelynek fontos szerepet szánnak a két létesít­mény fejlesztésében. Az együtt­működés kiemelt szempontja­ként fogalmazták meg az EU- csatlakozás megalapozását, a nemzetközi oktatási és tudomá­nyos kapcsolatok összehangolá­sát. Ezen kívül a rendszeres kapcsolattartás a jövőbeni el­képzelések egyeztetését és kö­zös szakok alapítását is lehetővé teszi majd.____________bugáhy Parlagfű (Folytatás az 1. oldalról) — Ezenkívül jelentős előrelépés tapasztalható a nem önkor­mányzati tulajdonú területek­nél, ahol most már évek óta rendszeresen felszólítjuk köte­lességükre, sőt ha kell, meg is büntetjük a nagy területtulajdo­nosokat. Ilyen érzékelhető vál­tozás történt a MÁV, a vízügy, a honvédség, és a közútkezelő kht. esetében — hangsúlyozta az alpolgármester. — A leglátvá­nyosabb változás a közútkezelő kht.-nál következett be, ahol szinte már nincs ilyen problé­mánk, nagyon jól karbantartják a közutak mentén azokat a terü­leteket, amiket nekik kell, és a többi területen is nagyobb az odafigyelés a nagy tulajdonosok részéről, mint az előző években. Lakossági akciót nem tervez­nek. Két évvel ezelőtt volt egy ilyen, amikor a lakosok gyűjt­­hettek parlagfüvet, az orvosok azonban nem javasolták ezt a módszert, mivel aki hajlamos az allergiára, annál könnyen kiala­kulhat intenzív gyűjtés esetén tényleges allergia. Ám Fodor György hozzátette: amit a hiva­tal a költségvetési lehetőségei­hez képest meg tud tenni, azt megteszi. A magántulajdono­soknál pedig a közterület-fel­ügyelet jár el, felszólítja őket a terület rendbetételére, majd ha ennek nem tesznek eleget, ak­­kor meg is büntetheti őket, bgy t MEGY­E­I T­ÜKÖR 5. OLDAL FELIRATOKAT KÉSZÍTENEK. A Trend Technologies tavaly átadott kunszentmártoni gyárában az Ír­országból érkezett gépsor segítségével többek között tartós feliratokat készítenek elektromos alkatré­­szekre (képünkön).____________________________________________________fotó: mészárosjános Diákokat köszöntöttek Az országos tanulmányi versenyeken ki­emelkedő eredményt elért tanulókat, tanára­ikat és szüleiket köszöntötték tegnap a vá­rosháza dísztermében. Szolnok Kovács Libor alpolgármester köszöntőjében ki­emelte a tanulmányi versenyek jelentőségét, és szólt arról az önzetlen segítségről is, amelyet ta­náraiktól, szüleiktől kaptak és kapnak a diákok. Az ünnepségen a város kö­zépiskoláinak legeredménye­sebb tanulóit köszöntötték. Ko­vács Károly, a Pálfy János Mű­szeripari és Vegyipari Szakkö­zépiskola tanulója az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében az automatika PLC tanulmányi verseny komplex kategóriájában első helyezést ért el, de a villamosipari szakterület OKJ gyenge­áramú kategóriájának versenyét is megnyerte. — Sokat jelent számomra a sikeres szereplés a különböző megméretéseken. Egyrészt egyetemi felvételit, a technikusi vizsga alóli mentességet, de ami legalább ilyen fontos, a tanáraim és a ba­rátaim elismerését is. Azt hiszem, leginkább az­zal hálálhatom meg a bizalmukat és a segítségü­ket, hogy a műszaki egyetemen jól helytállók, s a terveim szerint később talán tanári diplomát is szerzek. Szabari Margit, a Varga Kata­lin Gimnázium tanulója az orszá­gos Kazinczy-versenyen Kazin­­czy-díjat kapott. — Megtisztelőnek érzem, hogy a város ezzel az ünnepség­gel gondolt a diákjaira. A siker pillanatában eszembe jutnak mindazok, akik segítettek ne­kem. Édesanyám, aki meséket olvasva nekem, már gyermekkoromban megis­mertette velem a magyar nyelv szépségét, a csa­ládom, a barátaim, valamint Farkasházy István és Venczelné Polgár Anna is, akiknek szintén na­gyon sokat köszönhetek. Bár orvosi egyetemre készülök, ezt a „hobbimat” sohasem fogom elfe­lejteni. MOLNÁR C. ATTILA A fiatalok színháza lesz A Híd Színház kísérletező kedvű fiatalok vállalkozásaként indult, és máig megtartotta az újdonságok iránti érzékenysé­gét. Előadásai olykor szokatlannak tűnnek, ám mindvégig kitartott mellette egy szám szerint nem nagy, de lelkes kö­zönség. A 2001—2002-es évad végén Rigó Józseffel, a csoport vezetőjével beszélgettünk az elmúlt évadról és a terveikről. Szolnok A Híd Színház az elmúlt évadban két darabot játszott, Balázs Béla A kékszakállú herceg vára és Ten­nessee Williams Beszélj mint az eső, hadd hallgassalak című da­rabját. Az előbbiből az évadban 7 (összesen 22), az utóbbiból 9, (összesen 13) előadást tartottak. Az adatokból kitűnik, hogy mind­két darabot korábban mutatták be, az elmúlt évadban nem tartot­tak premiert. Mint Rigó József el­mondta, ennek az volt az oka, hogy bár ősszel stúdiót indítot­tak, a jelentkezők közül kevesen tudták vállalni a profi igények ki­elégítéséhez szükséges heti há­rom próbát, azt, hogy a Híd Szín­ház, ahogy ők mondták, „életfor­ma” legyen számukra. Darabjaikat több országos szemlén játszották, például Tali­­ándörögdön, Kapolcson, Zsám­­békon, Nyíregyházán, Balassa­gyarmaton az alternatív színházi szemlén. A színházi világnapon a Beszélj, mint az eső, hadd hall­gassalak értelmező műhelyfoglal­kozásként került színre, közön­ség előtt. Ősztől a csoportnak várhatóan nyolc tagja lesz. A tervek között szerepel a jászberényi főiskolán a művelődésszervező hallgatóknak tréning indítása, de a középisko­lásokkal is szorosabb kapcsolat kialakítását tervezik. Az ősszel kezdődő évadban mindenképpen terveznek premiert, bár jelenleg játszott két darabjuk műsoron marad. Az új bemutató a tervek szerint egy antik görög tragédia, az Antigoné lesz. B. A. Csakhogy VÉLEMÉNY BARANYI GYÖRGY Hatástalan vér Huszonötmillió forint és egymillió forint. Szép summa mindkettő. Csakhogy nagyon szomorú­ak azok az esetek, amiért ezeket az összegeket zsebre lehetne tenni. Az előbbit ugyanis annak ajánlotta fel az országos rendőrfőkapitány — tíz­millióról emelve fel a tétet —, aki a móri bank­rablás ügyében „nyomra vezet”, míg az utóbbit az kaphatná meg - a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének felajánlásából -, aki az abonyi rablógyilkosság elkövetőjének a nyomára vezet. A felajánlott pénzek nem kis összegek - bár egyetlen áldozat életé­nek „értékével” sem lehet összehasonlítani természetesen­ -, jog­gal vélhetnénk, erre mégis csak megmozdul valaki, aki bármiféle előrevivő információval segíteni tudja a bűnüldözők munkáját. Ám mint az eredmény — vagy eredménytelenség — mutatja, egyelőre egyik esetben sincs látványos elő­relépés (vagy csak mi nem tu­dunk róla), és Abony nem film úgy tűnik, ha a rendőrség úgy­nevezett nyomravezetői díjat ajánl fel, az már egyben azt is je­lenti némiképp, hogy egyelőre nem igazán tudják, merre is indul­janak el, vagy hogy elakadt a nyomozás. Nem egy esetben hallani ilyen nyomravezetői díjról, ám arról már kevesebbet, hogy azt vé­gül ki is fizették volna valakinek. Persze ez egyrészt érthető is, hi­szen senki sem szeretné nagydobra verni, hogy X. Y. bűnözőt az én segédletemmel buktatták le, vagy nekem is közöm volt a kézre kerítésében. A félelem ott munkál az emberben, még akkor is, ha a pénz jól jönne. Ki tudja, milyen kapcsolatokkal rendelkezik az el­fogott bűnöző, ki tudja, a hűvös börtöncellából is hova érhet el a keze. Ezért aztán névtelenek maradnak a bejelentők, a nyomrave­zetők. Sőt, sokszor nem is mondanak inkább semmit, mert úgy vannak vele, hallgatni még mindig jobb, mint rosszul végezni. A lelkiismeret persze győzhet ezen hozzáállás felett, de a „ne szólj szám, nem fáj fejem” mentalitás azért sokszor erősebbnek bizo­nyul a legkecsegtetőbb nyomravezetői díjnál is. A vadnyugati filmekben ilyenkor jön a fejvadász, aki aztán hol rafináltan, hol halált megvető bátorsággal a bűnöző nyomába ered­ve szállítja az „árut”: a bankrablót, a gyilkost a seriffnek a vérdíjért. Csakhogy Mór és Abony nem film, hanem a valóság. És egyelőre nagyon úgy néz ki, nyomravezetői díj ide vagy oda, hogy a munka dandárja a bűnüldöző szervekre marad továbbra is... Ön mire allergiás? Körkérdés Újra itt a parlagfűdömping, tüsszög a fél ország. Ezek­ben a hetekben, hónapok­ban éljük a pollenallergia szezonját, amely megfázás­hoz hasonló tüneteivel ha­zánkban is százezrek életét keseríti meg. Lapunk tegnap arra volt kíváncsi: vajon a járókelők mire érzékenyek. Csapó Erika, 29 esztendős műanyag-fel­dolgozó: - Időnként elő­fordul, hogy minden átme­net nélkül tüsszögni kez­dek és megfáj­dul a fejem, majd az egész aho­gyan jött, úgy el is múlik. A kór­házi teszt szerint azonban nem szenvedek allergiában. Azt vi­szont orvosi papírok nélkül is tu­dom, hogy a hazugságra, a kép­mutatásra és az igazságtalanság­ra túlérzékeny vagyok. Terenyei At­tila, 46 éves grafikus: — A szemem érzé­keny, de hogy mire, annak még sohasem jártam utána. Elképzelhető, hogy a pollen, vagy az utcai por irritálja. Egyéb­ként azonban nyugodt ember va­gyok. A váratlan kellemetlensé­geket is higgadtan fogadom, nem kapok tőlük „kiütést”. Ipacs Antal­­né, 55 eszten­dős nyugdíjas: — Lakótelepen élek, a környé­künkön sok a parlagfű. Le­het, hogy en­nek tulajdonít­ható, amikor reggelente megfázáshoz hasonló tünetekkel ébredek. Ezek azon­ban napközben fokozatosan el­múlnak. A politikára viszont egész nap allergiás vagyok. BUGÁNY Fokozódik a kullancsveszély Egészségügy Óvatos becslések szerint is megnégyszereződött a kul­lancsok száma, ráadásul sokkal aktívabbak és agres­­­szívebbek lettek a vérszívó élősködők. Ennek okán fo­lyamatosan emelkedik a Ly­me-kóros megbetegedések száma is. Az ország legfertő­zöttebb területei Zala, az Északi-középhegység és So­mogy megye. A kullancsveszély időszaka kora tavasztól késő őszig tart — mond­ta dr. Bálint György, Somogy me­gyei tiszti főorvos helyettese.­­ Bár a súlyosabb betegségek kiala­kulása ritka, ez csak a megelőzés­nek, illetve a korai felismerésnek köszönhető. A kullancs két külö­nösen veszélyes betegséget okoz­hat: az agyhártyagyulladás víru­sát, illetve a borellát terjeszti, ami a Lyme-kór okozója. Az agyhár­tyagyulladás ellen hatékony segít­ség a védőoltás, a Lyme-kór ellen azonban a figyelem az egyetlen védekezés. Tapasztalt erdőjárók tanácsolják: zárt öltözetben in­duljunk kirándulni, és nagyon alaposan vizsgáljuk át magunkat a természetjárás után.­­ A Lyme-fertőzést csak utó­lag lehet kezelni — tette hozzá Ábel Antal járványügyi felügyelő. — Ezért nagyon fontos a korai fel­ismerés. A megfigyelésekből ki­derül, egyre több embert betegít meg a kórokozó, amit a szakértők sem a vírusok, sem a baktériu­mok közé nem tudnak sorolni. Az agyhártyagyulladással azonban más a helyzet: védőol­tással meg lehet előzni a fertő­zést. A vakcinát három lépcsőben kapja meg az igénylő a háziorvo­sától. Ez pénzbe kerül. Egy fiola teljes ára 2480 forint, de mivel tá­mogatott gyógyszer, a patikában 1295 forintot kell érte fizetni, há­rom alkalommal. A védőoltást há­rom év után kell ismételni. Ingye­nes oltás a legfertőzöttebb me­gyékben is 1997-ben volt utoljára. Magyarországon mintegy 20 féle kullancs él, de nem mind­egyik terjeszt az emberre is veszé­lyes betegséget. A tölgyerdőket és az árnyékos helyeket kedveli, az erdő aljnövényzetében, a bozóto­sokban tartózkodik, ezért minden kirándulás után alaposan át kell vizsgálni az egész testfelületet. A kullancsot azonnal el kell távolí­tani. A szakemberek szerint, az agyvelőgyulladás szempontjából 4-6 óra, a Lyme-betegség szem­pontjából 24 óra számít biztonsá­gos időnek. Legegyszerűbb mód­ja az, ha körömmel vagy csipes­­szel megfogjuk és kitépjük a bőr­ből. Vigyázni kell, hogy ne nyom­juk szét a potrohát, akkor ugyanis a kullancs béltartalma bekerül a szervezetünkbe. Ugyanezért nem szabad tekergetni vagy bezsírozni sem: ez öklendezésre készteti az állatot, és a fertőzött váladék be­jut a szervezetünkbe. Ha véletle­nül beszakad a feje, vagyis az áll­kapcsa, az nem akkora baj: né­hány nap múlva általában magá­tól kilökődik. Ha nem, el kell tá­volítani, mert gyulladást okozhat, de fertőzést már nem. RÉGIÓPRESS Lyme-kór: Huszonkét évvel ezelőtt az amerikai Lyme városában jelent meg először az az ízületi gyulladásos járvány, amelyet a dugó húzó­­szerűen csavarodó - Borellia burgdorferi nevezetű - baktérium okozott. A betegség feltűnő bőrpirosodással, hányingerrel, hi­degrázással és szív-, ízületi, illetve idegrend­szeri panaszokkal jár, amelyet antibiotikum­okkal lehet kezelni. A betegség szélsőséges esetben lehet halálos is. Védőoltás még nincs ellene. á SOROKBAN TÁMOGATOTT TÁBOROK. Kisújszálláson a művelődési, oktatási és ifjúsági bizottság döntése értelmében 24 tábor ka­pott 8-65 ezer forint közötti ön­­kormányzati támogatást. A szét­osztott 530 ezer forintból az is­kolai táborok mellett városi szintű városvédő, vízi, művé­szeti, alkotó, hagyományőrző, napközis tábort is szerveznek. DE ROAD-SHOW. Az Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgató­ság június végén kétnapos bel­földi road-show-t szervez. A be­mutatkozások helyszínéül a bu­dapesti Liszt Ferenc téri és Vö­rösmarty téri Tourinform-irodák szolgálnak. Május közepén ha­sonlóképpen mutatkoztak be a régió irodái más, fővárosi Tour­­inform-irodákban. szs

Next