Új Néplap, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-08 / 259. szám

2 Programok megyeszerte HANGVERSENY Szolnok. A Szolnoki Szimfo­nikus Zenekar hangversenye, a Skandináv est november 8- án este hét órakor kezdődik az Aba-Novák Kulturális Köz­pontban. Közreműködik Dra­­tsay Ákos fuvolaművész, vezé­nyel Bolyky Zoltán. KISGYEREKESEKNEK RÁKÓCZI­FALVA. Hétfőnként Ba­bázó címmel foglalkozásokat tartanak a városi könyvtár­ban. A kicsinyek és anyukáik ölbeli játékokkal, mondókák­­kal ismerkedhetnek meg a kö­zösségi házban. KIÁLLÍTÁS Jászberény. Természetfotók el­nevezéssel Rabóczki András­­né, a Digitálisan Fotózok Klub­ja tagjának fotóit mutatják be november 8-tól a hónap végéig a Déryné Művelődési Központ­ban. jászapáti: Ikonkiállítás látható a Vágó Pál Helytörténe­ti Gyűjteményben (István ki­rály út 23.) november 30-ig. VÉRADÁS CSERKESZŐLŐ. November 8-án az idősek klubjában 8-tól 11 óráig fogadják a lakossági vér­adókat. cibakháza. A művelő­dési házban ma 12 és 15 óra 30 között lehet véradásra je­lentkezni a lakosoknak. tisza­­püspöki. A gondozási köz­pontban november 9-én 8-tól 10 óra 30-ig lehet vért adni a lakosságnak. Kisújszállás. A művelődési házban november 10-én 6-tól 13 óráig fogadják­ az önkéntes véradókat. Szol­nok: munkanapokon - ezen.A héten csütörtök kivételével - a megyeszékhelyen, a területi vérellátóban (Hetényi Géza Kórház területén) is 7 és 12 óra között várják a véradókat. A Magyar Vöröskereszt kéri a lakosságot, hogy a következő hetek biztonságos ellátása ér­dekében a véradók minél na­gyobb számban jelenjenek meg a véradásokon. * * * Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyele­tek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelőssé­get nem vállalunk. SZOUON.hu További programok olvashatók a SZOUON.hu hírportálon. MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2010. NOVEMBER 8., HÉTFŐ A kazah atomvonatról egyeztettek forgatás Egy tízrészes játékfilm több jelenetét vették fel tegnap Karcagon Csendet kérünk, senki ne nézzen a kamerába, kez­dünk! Ez a mondat több­ször is elhangzott vasár­nap a Karcag határában lévő Kun emlékhelynél. Egy tízrészes kazah játék­film több jelenetét vették fel itt karcagi néptánco­sok, lovasok és talpas íjá­szok közreműködésével. Daróczi Erzsébet Reggel kilenckor az emlékhely­nél már javában főzte a karcagi birkafőzők baráti társasága a bir­kapörköltet a stábnak és a karca­gi szereplőknek. Pár méterrel ar­rébb a Pusztai Róka Nomád Ha­gyományőrző Egyesület lovasai Bene Sándorral az élen nyergelik épp a lovaikat. Később Mészáros László és ifj. Györfi Sándor egy kazah stábtagnak azt is megmu­tatja, hogyan kell lecsutakolni a lovat. Tóth Endre eközben pár méterrel arrébb a lovat fekteti. A Kun emlékhely előtt befejezték a három jurta és a színpad állítá­sát, a kunhalom tetején lévő kun kőszobrok előtt pedig a Karcagi Talpas íjászkor tagjai készülnek Csízi Sándor vezetésével. A jurta előtt a kazah Igor Vov­­nianko rendező Bene Krisztiná­val, a magyar filmesek gyártás­­vezetőjével egyeztet. Ekkor de­rül ki, kellene széna a színpad­ra. A szomszédos tanyáról Kun József gazda hoz át két bálát a stábnak. Mivel még jó egy óra múlva kezdődik a forgatás, van idő a színpadot leteríteni a szé­nával, és a szomszédos erdőből pedig tölgyfaleveleket is lehet szedni, mert a rendező ezt is kér a széna tetejére. Aztán kiderül, a Déryné Pánt­lika néptáncosaira nemcsak a fellépésükkor lesz szükség, ha­nem előtte tömegnek kellenek egy jelenethez, így a stáb kellé­kes tagjait Krisztina riasztja is, hozzanak gyorsan takarót és pa­dokat, hogy a néptáncos lányok leülhessenek. Eközben már jó félméteres szénahalmaz áll a színpadon, kezdődhet a kamera­próba, ki hova is ül vagy áll majd. Amikor ez kész, a rét kö­zepén a lovasokkal egyeztet a rendező a jelenetről. Arra kéri Bene Sándorékat, tegyenek pár kört az emlékhely és a jurták kö­rül, hogy lássa, mit tudnak a lo­vasok. A vágta után máris össze­állt a jelenet, amit a rendező megoszt a fiúkkal: a jurták előt­ti színpadon fog zenélni egy ka­zah művész, akit a néptáncosok hallgatnak, közben a lovasok a háttérben többször ellovagolnak, az íjászok pedig lőnek. A tízrészes kazah játékfilmről, a 001-es szállít­mányról ekkor tudjuk megkérdez­ni a rendezőt, Igor Vovniankot.­­ A rend­szerváltás­­­­kor Kazahsz­tán volt az egyik legna­gyobb nukleá­ris nyersanya­got tároló or­szág, melyből atomfegyvere­ket lehetett vol­na készíteni. Amikor a Kazah Köztársaság füg­getlen lett, az or­szág vezetése elhea-Igor Vovnianko rendezi a tízrészes játékfilmet távozta, békés célokra használja ezt az anyagot, átadják azt az amerikaiaknak - kezdte a törté­netet Igor Vovnianko.­­ Erről Na­­zarbejev elnök Bill Clintonnal tárgyal, közöttük a nemzetközi atomenergiai bizottság tagja is közvetít, a projektről Budapes­ten egyeztetnek. Mivel már több­ször jártam Karcagon, s a város vezetői mindig nagy szeretettel fogadtak, elhatároztai­ mintegy három jeléül, beleszövöm a film­be a várost is - tette hozzá a ren­dező. - Tudom, hogy nagyon erő­sek itt a kazah-magyar kapcso­latok, őrzik és ápolják a kun és kipcsak hagyományokat. A ka­zah főhős így amerikai társát meghívja Karcagra, az etnová­­rosba, ahol részt vesznek egy népünnepélyen. Eközben a poli­tikusok fontos globális problé­mákat beszélnek meg Karcagon, az ősi kunok földjén, a kun em­lékhelynél. A filmben a felek megállapodnak, a nukleáris nyersanyag, a 001-es szállít­mány Amerikába megy. Mivel nem akartam csak politikai té­májú játékfilmet, ezért színesí­tettem a karcagi résszel. Kelle­meset, a hasznossal, hiszen a filmben ez a szellemi feltöltődés a kellemes, a kétoldalú megálla­podás a hasznos rész. A táncosok elfoglalják a helyü­ket a padokon a színpadon, azzal a széna tetején pedig máris éne­kelni kezd Edil Huszainov, s egy zsetigenen kíséri magát. A ren­dező közben kiadja az utasítást, íjászok kezdjenek, majd kicsit később, a lovasok induljanak. A jelenetet aztán négyszer-öt­­ször is újra kell venni, mert vagy a hang nem jó, vagy az állandó­an változó fényviszonyok miatt - hol előbújik a nap, hol felhős lesz az ég - elégedetlen a kész felvé­tellel. Jó másfél óra telik el, mire azt mondja: oké! A következő je­lentben a kun emlékhelyen sé­tálgat az amerikai és a kazah po­litikus, s közben tárgyalnak. A két színészt gyorsan újrasmin­kelik, mert kisütött a nap, és már forog is a kamera. A harmadik felvétellel már elégedett a ren­dező, így jöhetnek a talpas íjá­szok. Ennél a jelenetnél a hangot - amikor a nyílvessző célba ér a táblában - külön is felveszik. A rendező és az operatőr, Mu­rat Alijev a táncosok vezetőjével, Oroszné Millinkhoffer Ritával megbeszélik a következő jelene­tet. Rita csak annyit mond: a kar­cagi jön, egy, kettő, három, a Pi­­pás zenekar már húzza is a talp­­alávalót, a Pántlikások pedig ropják. A tánc végén a jurta előtt ülő kazah közönségtől tapsol, a rendezőtől pedig egy hangos bravót kapnak jutalmul, hiszen a jelenet tökéletes, nem kell megismételni. A Karcagi Talpas íjászkor tagjai is szerepelnek a filmben. Képünk az egyik jelenetüket örökítette meg. A képgalériát keresse a SZOLJON.hu hírportálon. A nagykövetség is segítette a filmest A karcagi forgatásra eljött kezdte a konzul. - Már több Budapestről Kairat Kara­­bajev, a Kazah Köztársa­ság Magy­arországi Nagy­­követségének konzulja is. - EZ A JÁTÉKFILM azért is fontos nekünk, mert Kar­cagnak van egy kazah test­vérvárosa Merki -kazah dokumentumfilmet for­gattak a kunsági városban, de játékfilmet még nem. Re­mélem, sokan megnézik jövő­re ezt a filmet, hiszen a ká­belcsatornák is átveszik, nemcsak a Kazah Televízió­ban lesz látható. kihelyezték. A Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület tagjai új szemét­­gyűjtő edényeket helyeztek ki a városközponti tóparton. Ezeket a közeli áruház vásárolta és az egyesület tagjai szerelték fel (képünkön). i­ll. £ £ Vigadalom. Márton-napi viga­dalmat tartottak a hét végén az Aba-Novák Kulturális Központban. Natura-nap. Bemutatók, egészségszűrések és tanácsadás is volt vasárnap Jászberényben a DMK Ifjúsági Házban a Natura-nap kereté­ben. E rendezvényt mindig november első felében tartják meg. Az ütközés után árokba csúszott a két autó Közlekedési baleset történt va­sárnap délután a 442-es főúton, Szolnok és Rákóczifalva között. Pásztorné Kovács Ágnes főhad­nagy, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője a Szol­­jon.hu-nak elmondta, senki nem sérült meg az ütközés so­rán. Elsődleges adatok alapján két gépkocsi haladt Rákóczifal­va felé, amikor egy szabályta­lan előzés után a két autó ös­­­szeütközött, és az út menti árokba csúszott. Az autókban utazók nem sérültek meg, így a mentésre kivonuló tűzoltóau­tók az áramtalanítás után vis­­­szatérhettek a tűzoltólaktanyá­ba. Az ügy részleteit a rendőr­ség vizsgálja. ■ E. Cs.

Next