Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-17 / 218. szám

22012. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ Éjszaka kellett felrobbantani a repeszgránátot Szolnokon veszély Az utóbbi időben egyre több világháborús repeszgránát, lövedék kerül elő. Ezúttal Szol­nokon egy kutyát sétáltató férfi az Aranyi Sándor út végén lévő faludnál, egy törmelékkupac tetején talált rá pénteken egy gyanús vasdarabra, melyről azonnal értesítette a rend­őrséget. A kiérkező rendőrök azonnal biztosították a helyszínt a tűzszerészek megérkezéséig, akik megállapították, hogy felte­hetően egy II. világháborús tü­zérségi repeszgránátot találtak, mely erősen korrodált állapota miatt nem szállítható. Ezért úgy döntöttek, még az éjszaka folya­mán a közelben megsemmisítik. A robbantás helyszíne a lakó­házaktól körülbelül háromszáz méterre esett, mely területet a rendőrök azonnal átvizsgáltak. Két férfit találtak a bokros terü­leten a sötétben, akiket rögtön kikísértek a biztonságos zóná­ba, majd a területet lezárták. A robbantás károkozás és sérülés nélkül, valamivel éjfél előtt meg­történt - tájékoztatott Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ Sikeres volt a kenderesi szántóverseny agrárium Tizennyolc verseny­­ző részvételével rendezte meg szombaton a Kenderesi Szak­f­­­iskola, Középiskola az I. Kende­resi Regionális Szántóversenyt. Az indulókat Pádár Lászlóné polgármester köszöntötte. A megméretést középiskolások, felnőttek és nyugdíjasok vállal­ták, a rangidős a 81 éves kende­resi Bordás József volt. A zsűri nézte a nyitó- és záróbarázda minőségét éppúgy, mint a trak­toros talajviszonyokhoz való alkalmazkodási képességét. A díjátadáson dr. Fazekas Sán­dor vidékfejlesztési miniszter elismeréssel szólt a szakiskola kezdeményezéséről, s reményét fejezte ki, hogy jövőre is lesz regionális szántóverseny még több középiskolással, mert a magyar agráriumnak szüksége van hasznos tudással és szak­mai gyakorlattal felvértezett fiatalokra. ■ D. E. I MEGYEI KÖRKÉP Az élet különböző terüle­tein kiemelkedő alkotó­kat köszöntötték tegnap a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megyei elnöksége által szer­vezett reprezentatív ünnep­ségen, Szolnokon. Immár nyolcadik alkalommal adták át a megyei Prima-díjakat. Munkatársainktól - Álmokat ébreszteni, célo­kat kitűzni csak úgy lehet, ha azok nem hiú, valóságtól elrugaszkodott ábrándok, ha­nem szívós munkával elérhe­tők - fogalmazott Lits József, a VOSZ megyei elnöke. - Nincs ez másként az üzleti életben, a mindennapokban. Kell lenni egy jövőképnek, melyért dol­gozunk. Erőfeszítés, munka nélkül azonban a legszebb ál­mok is csak álmok maradnak. A munka azonban furcsa mód az elmúlt években leértékelő­dött társadalmunkban. A Pri­ma Díjak a munkáról szólnak. Nem szoros értelemben vett fizikai tevékenységről, hanem egy szélesebb alkotótevékeny­ségről - hangsúlyozta a VOSZ megyei elnöke. Tízéves jubileumát ünnepli idén a Prima Primissima Díj. A megyében 2005-ben alapí­tották meg a díj helyi megfele­lőjét, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Prima Díjat. A gála az elmúlt nyolc évben közéleti eseményé vált. A Pri­­ma-díjra tíz területről polgár­­mesterek és civil szervezetek ajánlásai alapján választották ki a harminc jelöltet. A döntő­be Illés János (irodalom), Radó Denise (színház), Ötvös Nagy Ferenc (képzőművészet), dr. Tóth Albert (tudomány), Gal­­si Erika (oktatás), Cseuz Im­re (építészet), Mészáros János (sajtó), a Pendzsom Néptánc Együttes (népművészet és köz­­művelődés), Bischof László (ze­neművészet), Pór Péter (sport) került. Közülük egy kurató­rium javaslata alapján válasz­tották ki a díjazottakat. Hárman részesültek idén Prima Díjban: a Pendzsom Néptánc Egyesület, Pór Péter, illetve Radó Denise. Idén is volt mód arra, hogy a közön­ség is véleményt mondjon a jelöltekről, a lapunkban meg­jelent szavazólapok segítsé­gével. Ebben az esztendőben közel tízezer szavazat érkezett be. Ezek alapján a közönségdí­jat Bischof László kapta meg, míg Tiszteletbeli Prima Díj­jal ismerték el Baráth Etelét. A rendezvényen adták át az év megyei vállalkozója díjakat is. A színvonalas gálaműsor­ban többek között fellépett Mága Zoltán hegedűművész, a Szolnoki Szimfonikus Zene­kar, a Tisza Táncegyüttes és a Bartók Béla Kamarakórus is. Elsők között az elsőket díjazták elismerés Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a megyei Prima-gálát A díjkiosztó gálaműsort a szolnoki Szigligeti Színházban rendezték meg. A Príma-díjban részesültek mellett a szakmák legjobbjait is díjazták. Drávucz Rita vízilabdázó olimpikon Szalay Ferenc polgármestertől most vehette át a Szolnok Városért emlékérem arany fokozatát LI I Megyei Príma-díjasok ^ 2005 SIMON FERENC szobrászművész DR. LENGYEL LAJOS ny. főiskolai­ főigazgató F. BEDE FERENC néptáncos, a Tisza Tánc­együttes alapító tagja DR. SZÁZ JÁNOSNÉ ny. tanár (kiszönst’gt­íj) 2006 SEBESTYÉN ÉVA színművésznő LENGYEL BOLDIZSÁR újságíró BAY JÓZSEF, a Szolnoki Szimfonikus Zene­PAPP ALICE ny. tanárnő (közönségdíj) GYÖRFI SÁNDOR szobrász DR. HERCZEG BÉLA kardiológus SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR MÁRKUS ICA népdalénekes (közönségdíj­) B. NAGY PikLiXulinjtőrixk­uL bajnok (különdíj) 2008 DEME JÓZSEF világbajnok és olimpiai második hely­ezett kajakozó ÁLMOSDI ÁRPÁD és CSENDES MÓNIKA építész SZOLNOKI KODÁLY KÓRUS VALKÓ MIHÁLY, a Verseghy Gimnázium egykori tanára, szinikritikus (közönségfzíj) 2009 JENEI GYULA költő MOLNÁR LÁSZLÓ színműm: DR. NEMES ANDRÁS más DIENES ESZTER költő(­ubileumiPD) D. SZABÓ MIKLÓS újsá­gíró(Jubileumi PD) DR. KISS KÁLMÁNNÉ iskolaigazgató (Jub­i Inuni Príma Díj) POGÁNY GÁBOR BENÖsztbniszművész (Jubileumi Prima Díj) HALÁSZ MIKLÓS iskolaigazgató (Juli. PD) MARKÓ IVÁN bmcméh­ész-koreagiiifus (tiszteletbeli Príma DÍJ) 2010 FAZEKAS MAGDOLNA festőművész BALÁZS PÉTER színművész, a Szigligeti Színház igazgatója BARTÓK BÉLA KAMARAKÓRUS KORIM ÉVA újságíró (közömégdíj) VITÉZ KALITZKY ERVIN színművész (tiszte­letbeli Príma Díj) 2011 KERTÉSZ MARCELLA színművész BÉRES JENŐ iskolaigazgató BÁN JÁNOS író, lapunk kiadóvezető-főszer­kesztője FOLLÁTH JÁNOS edző (küzönségdíj) MÉSZÁROS JÁNOS építész (különdíj) DÓZSA LÁSZLÓ színművész (tiszteletbeli díj) DR. DAJKA MIKLÓS orvos (tiszteletbeli díj) L ^ kar alof­ztója 2007 A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területi Príma Díj idei kitüntetettjei PENDZSOM NÉPTÁNC EGYESÜLET (Lu­kácsi György): - Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki a díj odaítélésében részt vett. Nem csak a magam, hanem az egyesület minden tagja nevében köszönöm az elismerést. Örülök, hogy az ítészek úgy gondolták, jó helyre kerül a díjjal járó elismerés és pénzösszeg. Én ebben biztos vagyok. Közel nyolcvan olyan táncosunk van, akiknek a fejlődésében, a ruhák elké­szítésében bizony elkél a segítség. pór Péter (sport): - Először is na­gyon boldog vagyok, hogy megkaptam ezt a díjat, ezt a megtisztelő elismerést. Azt azonban hangsúlyoznom kell, hogy ez az elismerés nem csak nekem szól, hanem a csapatnak is. A mi sportágunk ugyanis csapatjáték, ha én kapok egy díjat, az az egész csapat­nak, a Szolnoki Olaj KK-nak is szól. Az igazi tetteket ugyanis a fiúk hajtot­ták végre a pályán, én csak kívülről irányítottam őket. Radó Denise (színház): - Óriási meg­tiszteltetés számomra, hogy megkap­hattam ezt a díjat. Külön fantasztikus érzés, hogy a Szigligeti Színház szín­padán történt Nem számítottam erre a díjra, ezért különösen nagy meglepetés volt számomra, hogy végül engem is méltónak talált a zsűri az elismerésre. Titokban ugyan reménykedtem, hogy az én nevemet is felolvassák az este folyamán a többi kiváló ember mellett, és végül valóra vált az álmom... Bischof László (zeneművészet): - Természetesen nagyon örülök ennek az elismerésnek Főleg mivel közönség­díjról van szó. Az általam vezetett nép­dalkor tagjai is örömmel vették már a jelölést is, és végig mellettem voltak. Biztos vagyok benne, hogy a közönség­díjat az ő támogatásuknak is köszön­hetem. Egyébként azt vallom, hogy szá­mítani egy ilyen díjra soha nem sza­bad, akkor az igazi, ha meglepetésként éri az embert... baráth ETELE: - Először is, nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt a ren­dezvényt. Csodálatos a szervezés, évről évre egyre nagyobb ünnepnek számít ez a gála. Külön öröm, hogy most már évek óta itt vidéken, Szolnokon is át­adják ezeket az elismeréseket. Az pe­dig, hogy rám is gondoltak egy ilyen tiszteletbeli díjjal, még fantasztikusab­­bá teszi ezt az estét Gratulálok min­denkinek, aki jelölt volt, a díjazottak­nak pedig különösen. 1­t­t

Next