Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-26 / 71. szám

2 veszélyben Feltehetőleg szén­­monoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy nő és gyermeke egy újszilvási családi házban, mindkettőjüket kórházba szállították hétfő kora reggel - tájékoztatta a katasztrófa­­védelem és a mentőszolgálat az MTI-t. Spitz Alexandra, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivőjének közlése szerint az Ady Endre utcai családi házban lakó anya és fia fej­fájásra panaszkodtak, ám mire a ceglédi tűzoltók kiértek, ad­digra átszellőztették a lakást, így a műszerek nem mutattak rendellenes gázkoncentrációt. A cirkófűtéses házban valószí­nűleg a kazánból áramolhatott vissza gáz - tette hozzá a szó­vivő. Nagy Zsófia, a mentők sajtóügyletese az MTI érdek­lődésére azt mondta, hogy az ingatlanból egy negyven év kö­rüli nőt és egy tíz év körüli fiút vittek kórházba megfigyelésre. Mint azt megírtuk, leg­utóbb Jászberényben történt szén-monoxid-mérgezés, ami­kor is egy négytagú családot, két felnőttet és két gyermeket láttak el a kiérkező mentősök, végül megfigyelésre kórházba szállították őket. ■ A helyszínen érték tetten a kábeltolvajokat lopás A helyszínre kiérkező járőrök március 24-én, va­sárnap délelőtt Szolnokon, a Csáklya utcában két gyanús személyt igazoltattak, akik a gát oldalába bújtak meg. Ekkor derült ki, hogy K. József és L. Kálmán egy társaság tulajdo­nát képező szivattyúházban megrongálták a vízkiemelőt. A 18 éves férfiak elvágták a ká­beleket egy fogó segítségével, és éppen kereket akartak ol­dani zsákmányukkal, amikor az egyenruhások tetten érték őket. A rendőrök a helyszínen lefoglalták a levágott vezetéket és a fogót is, amellyel a tolvajok cselekményüket elkövették. A két szolnoki fiatal kihallga­tását követően őrizetbe került­­tájékoztatott tegnap a megyei rendőr-főkapitányság. ■ MEGYEI KÖRKÉP Szén-monoxid­­mérgezéstől lett rosszul anya és gyermeke Milliókat tudnak spórolni megoldás Felváltja a gázt az energiafű, a nád, a nyárfa és a csutkaszár Az egyik legnagyobb mér­tékű kiadást, a közintézmé­nyek fűtését alternatív mó­don tervezik megoldani több településen is. Tiszaszőlősön például energianyárt ültet­tek, máshol évek óta bevált a napraforgószár és a nád. Munkatársainktól - nagyon örülünk ennek az energiaültetvénynek, hiszen így jelentős költséget takarít­hat meg az önkormányzatunk - mondta egy, Tiszaszőlősön élő idős férfi. - Úgy tűnik, vis­­­szatérünk a régi időkhöz. Fiatal koromban is jó volt a fa, most is ugyanúgy elég az! - húzta ös­­­szébb kabátját az energiaültet­vény mellett. - Évente minimum három­millió forintot is tudunk majd spórolni az alternatív fűtési megoldásnak köszönhetően - mondta Kerekes András, Tisza­szőlős polgármestere. - Tavaly „energiaültetvényt” létesített az önkormányzat 7,7 hektá­ron a programban részt vevő közmunkásokkal. A területen „energianyárt”, közismertebb nevén szürkenyárt ültettünk. Az idei évben huszonnyolc fő fogja gondozni, kapálni, locsol­ni az energianövényeket. Ezek a növények két-három eszten­dős korukban karvastagságúra nőnek, ekkor kell majd első al­kalommal levágni, ezt követően pedig gyökérszaggató géppel se­gíteni a sarjadzást - tette hozzá. Kerekes András arról is be­számolt, hogy a településen az összes közintézményt alter­natív módon szeretnék fűte­ni a­ közeljövőben: az iskolát, óvodát, könyvtárat, az orvosi rendelőt és a védőnői szolgálat épületét. A község távolabb fek­vő helyén, az Egyesített Szociá­lis Intézménynél ki is építettek egy külön kazánházat. - A másik öt közintézmény vonatkozásában is szeretnénk kialakítani egy hőközpontot, s mivel ezek az épületek rela­tíve közel vannak egymáshoz, így nincsen szükség több ka­zánházra. Ennek érdekében is pályázunk - mondta a polgár­­mester. Nagyiván és térsége bővel­kedik alternatív energiahor­dozókban. A szükséges alap­anyag, a szalma, a csutkaszár, a napraforgószár és -héj, a nád nagy mennyiségben áll rendel­kezésre helyben, mondta Lajtos István polgármester. Ésszerű volt tehát az üzem létesíté­se, így a nádfeldolgozás során képződő, jelentős mennyiségű hulladék eltüntetése is megol­dódik. A késztermékkel a köz­­intézményeket is lehet fűteni. Tiszasas élen jár az ener­gianövények termesztésében. A település három évvel ez­előtt vágott bele az energianád termesztésébe abból a célból, hogy az önkormányzati épü­letek fűtését ezzel oldják meg. A község először fél hektáron kísérletezett a növénnyel, a feb­ruári aratás után a nádat kúp­­olták, kiszárították, majd beda­rálták.­ Ebből a darálékból van a fűtőanyagunk. Most a régi tésztagyár helyén a brikettáló üzemünket építjük, hiszen a nádzúzalékot tömöríteni kell - mondta Győr Gábor polgármes­ter, aki hozzátette, a brikettáló gép már tavaly megérkezett. - Az elmúlt évben hatmillió fo­rintot fizettünk a gázért, ennek az összegnek 80 százaléka meg­takarítható, ha náddal fűtünk - állítja a településvezető, akitől megtudjuk, további másfél hek­táron kísérleteznek idén, kide­rítve, mely lágy szárú növények a legéletképesebbek. GYORSSZAVAZAS ■ Ön szerint hosszú távon jók lehetnek az energianövények? Szavazzon hírportálunkon !■ ma 16 óráig: SZOLJON.hu A szavazás eredményét holnapi szá­munkban közöljük. A tiszaszőlősi Levitzki Elemér, a közmunkaprogram vezetője mutatja, hogy egyelőre a földutakon összeszedett növényekkel kezdik meg a kazánház próbaüzemét Kiépülhet a közintézmények alternatív fűtési rendszere TOMAJMONOSTORA IRÁNYÍTÁSÁ­VAL kezdődött meg Abádszaló­­kon a mezőgazdasági minta­projekt a közmunkaprogram keretében márciustól. Az ener­gianyár alprojektben kilenc fő tovább folytatja a 2012-ben indí­tott ültetvénytelepítést újabb ki­­lenchektáros terület bevonásá­val. Tavaly még csak háromhek­táros területen neveltek energia­növényt. A tervek szerint az ös­­­szesen 12 hektáros ültetvény­nek köszönhetően kiépülhet a közintézmények alternatív fűté­si rendszere. A közmunkaprog­ram keretében egyébként 2012- ben a megye tíz települése kez­dett bele energianövények ter­mesztésébe. 2013. MÁRCIUS 26., KEDD Hatékony további munkára törekednek az új polgármesterek tervek Új polgármester irá­nyítja Tiszabőt és Örményest. A két településen vasárnap tartottak időközi választást, mindkét helyen egyértelmű volt a megválasztott vezetők győzelme. A megkezdett munkát folytatja tovább Örményes új polgármestere. Fürj János­­né néhány hónapja, az előző faluvezető halála óta alpolgár­mesterként vezeti a települést, tegnaptól pedig ő a település polgármestere. - Nagy öröm­mel fogadtam, hogy a telepü­lésen élők többsége bizalmat szavazott nekem - nyilatkozta érdeklődésünkre Fürj János­­né. A polgármester asszony, mint mondta, mindent megtesz azért, hogy meghálálja a belé vetett hitet. - Kényszerű helyzet miatt hónapok óta végzem a mun­kát, a jövőben is ezt az utat folytatom. Számos feladat áll előttünk, beruházások, pályá­zatok, olyanok, melyek idén realizálódhatnak, most ezek a legfontosabbak. Nem kön­­­nyűek, de munkatársaimmal mindent megteszünk a siker érdekében - tette hozzá Fürj Jánosné, aki nagy fölénnyel nyert a hét végi időközi válasz­táson. Ahogy hangsúlyozta, a bizalom arra kötelezi, hogy maximálisan végezze munká­ját az örményesiek érdekében. A Fidesz által jelölt Szabó Béla győzött Tiszabőn a­ vasár­nap megtartott időközi hely­hatósági választáson, miután közel százzal több szavazatot szerzett, mint legnagyobb ri­válisa, Domány István. A hat képviselői helyből ötöt füg­getlen jelöltek szereztek meg. Az eredmény ismeretében in­formációink szerint eddig vá­lasztási kifogás nem érkezett a bizottsághoz. - Természetesen nagyon örülök neki, hogy én nyertem, annak pedig különösen, hogy ilyen egyértelmű volt a győ­zelem - mondta az újdonsült polgármester, aki egyébként 2002-2006 között már vezette a települést. - Szeretnék mie­lőbb leülni a képviselőkkel, és arra törekszem, hogy együtt tudjunk dolgozni. A tervek sze­rint már a jövő héten megtart­hatjuk az alakuló ülést. ■ R. Á.-SZ. ZS. Vajon kit árul majd el a hangfelvétel? bajnok-per Az egyik vádlott feleségének bankszámlájára utaltak volna 60 milliót ► Folytatás az 1. oldalról Az elhunyt szülők lánya, dr. B. Ágnes, majd férje is, a meghall­gatásukkor arról beszéltek, hogy együtt külföldön tartózkodtak, s csak közvetlenül a bűncselek­mény előtti napokban a fiatal asszony édesanyjának születés­napjára érkeztek haza. Az ünne­pi vacsorán látták utoljára élve a lány szüleit, mert a sajnálatos események előtti napon B. Ágnes Londonba utazott egy állásinter­­júra, míg férje Debrecenbe, kon­zultációra. A fiatal asszony azt is elmondta, csupán ezen az utazá­sán múlott, hogy az ominózus nap reggelén nem tartózkodott ő is a szülei otthonában... B. Ágnes feleleven­ítette, hogy az egyetlen napos utazása során többször szeretett volna szüleivel mobiltelefonon kap­csolatot teremteni, de nem tu­dott: édesanyjáé ki volt kapcsol­va, édesapja pedig nem vette azt fel. Viszont kapott informá­ciókat telefonján arról, hogy az otthon maradt bankkártyáján keresztül, ismeretlen személyek három tranzakciót is kezdemé­nyeztek: két alkalommal 100 ezer forint készpénzt vettek fel bankautomatán keresztül, har­madjára azonban ez sikertelen maradt, a 200 ezer forintos li­mit miatt. Időközben, a 2011. november 17-én történt bűncse­lekmény napjának délutánján a Baunok-rokonok már javában keresték a házaspárt, majd a Debrecenből hazatérő férj az el­tűnésükről szóló bejelentést is megtette a rendőrségen. Dr. Pongrácz bíró egy hang­­felvételt is lejátszatott a tárgya­lóterem hallgatóságával. Azon, egy Baunok Istvánként bemu­tatkozó, de B. Ágnes által az édesapjáéval nem megegyező, ismeretlen hangú személynek egy banki alkalmazottal való telefonos beszélgetését lehetett hallani. Az ismerős, ám egyelő­re nem beazonosított hangú sze­mély, Baunok István bankszám­lájáról a pénzintézet „call cen­terén” keresztül a másodrendű vádlott feleségének számlájára egy 60 millió forintos átutalást kezdeményezett. A hangfelvétel szerint a tranzakciót elindítot­ták, végül a tényleges átutalás mégiscsak sikertelen maradt. A miértről egy következő tárgya­láson hallgatnak meg egy tanút. Szomszédokat is meghallga­tott hétfőn a bírói tanács, de hogy érdemi információval szolgál­tak-e a tisztánlátás érdekében, azt majd Pongrácz Zsolt fogja vé­gül eldönteni. A korábbi tárgyalási napokon az ügy hat vádlottjának vallo­mása hangzott el. A kettős gyil­kosságban való részvételt egye­lőre senki sem vállalja magára. A per áprilisban folytatódik. ■ M.G. Bartókra emlékeztek. Koszorúzással egybekötött hangversenyen em­lékeztek névadójuk születésnapjára a szolnoki Bartók Béla zeneiskolában. Felvételünk a Bartók Béla Kamarakórust örökítette meg.

Next