Új Néplap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-28 / 227. szám

2 A NAP TEMÁJA Vajon milyen lehet siket szülők gyermekeként, de hallóként élni? Miért olyan fontos a siketeknek az artikuláció? Hogyan találhatja meg az ember vakként is élete párját? A kérdésekre megyénkben élő siketek és nemlátók adták meg a választ, akik őszintén meséltek mindennapjaikról. •• HANGOK ÉS SZÍNEK NÉLKÜLI VILÁGOK A legtöbb ember zavarba jön, ha nem látó vagy siket emberrel találkozik. Pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi, ti vagy ők. Csupán annyi a különbség köz­tünk, hogy az ő köreikben nem „illik” panaszkodni. Békési B. - Kovács B. Sokan el sem tudják képzelni, milyen az élet az örök csend bi­rodalmában. Az átlagember ne­hezen tudja elképzelni, milyen lehet nem érteni, ha szólnak hozzá, nem hallani a zajokat vagy a zenét. A siket emberek­re nemegyszer ma is furcsán néznek, bár a televízió és a fel­­világosító munka eredménye­ként már nem csodálkoznak annyian jelelő embertársaik láttán. Az előítéletek lebontása azonban hosszadalmas munka. Pedig siket emberként is lehet teljes életet élni. Érdemes tehát megismerni az ő világukat is, hogy átléphessük azt a gátat, amit a kommunikációs nehéz­ség épít közénk. Ma még legtöb­ben kirekesztve érzik magukat a hallók társadalmából, nem is alaptalanul - hasonlóan a va­kokhoz, akik szintén rengeteg -952 JJuJiynfc iit-ß ■ Zsuzsikát egy ceglédi bálban mutatták be­­ a 11 férjének, aki szintén siketnek született, nehézséggel kénytelenek meg­vívni a mindennapok során. A túrkevei Kromperger Lajos például semmit nem lát. A mi­nap mégis mosolyogva mondta egyik látó ismerősének, aki ne­ki panaszkodott, majd fejéhez kapva elnézést kért: „mondd csak nyugodtan, elbírom ezt is, mint a magamét". Ahogyan a fenti példa is mutatja: ha nem tudná az ember, meg sem fordulna a fejében, hogy egy vak em­berrel beszélget. Kromperger Lajos vidámságát, derűjét és humorérzékét ugyanis bárki megirigyelhetné. - Elsősorban én is ember va­gyok, és csak utána vak - kezd­te Kromperger Lajos. A férfi koraszülöttként egy kiló tíz dekával jött világra, az ikertestvére sajnos nem maradt életben. Sokáig tar­tották , inkubátorban, mely során roncsolódtak a látó­idegek. A férfi bal szem­ére sosem látott, a jobb szeme ké­sőbb romlott el. A Mezőtúron élő Pályi Fe­­rencné - Zsuzsika - siket­ként látta meg a napvilágot, soha nem tapasztalhatta meg a hallás adományát. Halló családba született, kisgyerek­ként mégsem tűnt fel neki kü­lönbözősége. - Csak 10 éves korom után tudatosult bennem igazán, hogy siket vagyok - meséli, jel­tolmács segítségével. - Nekem ez volt a természetes. Pedig már kislányként spe­ciális óvodába járt Budapestre. Sajnos, a jelelést nem tanítot­ták, az óvodában egymástól lesték el, hogy tudjuk megértet­ni magunkat. A 10 évfolyamos, bentlakásos általános iskolá­ban sem jelnyelven zajlott az oktatás; az első két évben száj­ról olvasást és beszédtechnikát tanítottak. Zsuzsika úgy érzi, jól boldo­gul a hallók világában. Annak­idején Besenyszögön laktak, ott ő volt az egyedüli siker, így rá is kényszerült, hogy megértes­se magát. Az általános iskola után, szintén speciális intéz­ményben, elsajátította a varró­női szakmát, és első szolnoki munkahelyén halló kollégák közt tevékenykedett. Párt is talált magának. Egy ceglédi bálban mutatták be leendő férjének, aki szintén si­ketnek született - sőt, szülei, nagyszülei sem hallottak. 24 éve házasodtak össze. A hallás hiánya nem tartot­ta vissza őket a gyermekválla­lástól, bár fennállt a siketség öröklésének veszélye. Két fiuk született - szerencsére mind­ketten tökéletesen észlelték a hangokat! A vakság Lajos életét sem tette teljesen lehetetlenné - első találkozásunkkor pél­dául fehér botjával biztonsá­gosan közlekedett a lépcsőn, nem kívánt élni a lift adta lehetőséggel. A korlátba ka­paszkodva, biztosan sétált fel a második emeletre. - Bátran közlekedek a fe­leségemmel, Irmuskával, bár ő is súlyos látássérült, az én járásom sem stabil a csípő­ficamom miatt - mondta. - Majdhogynem „vak vezet világtalaiit” ha ketten elindu­ lunk, hiszen a párom sem lát kébfoábom méternél távolabb az utcán. Volt igénylőlapom vakvezető kutyára, de nem töltöttem ki, mert épp akkor ismertem meg a feleségemet­­. „Néhány ember számára újdonság, de a jelnyelv nem egyszerűen csak a jelek készlete.” nevetett, hozzátéve: bár meg­találta élete párját, egy vak­vezető kutyával valószínűleg kevesebb alkalommal találta volna magát a földön fekvő közlekedés során. Na, de vajon milyen le­het siket szülők gyerme­keként, de hallóként élni? Jeltolmácsunk, Hamerszki Erika megadja rá a válasz, ő ugyanis ebben a cipőben járt. Egyik szülője sem hal­lott.­­ Otthon a jelelést láttam, de mellettünk lakó nagyszüleim­­től az élőbeszédet is tökéletesen elsajátítottam. Ez a kettősség hozzásegített, hogy mindkét világot tökéletesen megértsem és természetesnek találjam. Osztálytársaim azonban ijesz­tőnek találták szüleimet és fur­csa kérdéseket tettek fel, ez éb­resztett rá, hogy nem olyan hét­köznapi a helyzetem. Rájöttem arra is, milyen nehézséget okoz a kapcsolatteremtés a siketek­nek. Ők sokszor bezárkóznak és inkább a hozzájuk hason­lókkal érintkeznek, a hallók meg, ha nyitnának is, feladják, hiszen nem tudnak beszélget­ni, nem működik a kommuni­káció. Van előrelépés, de még sok felvilágosító munkára len­ne szükség. Sokan nem tudják, de a jelnyelv sem egyszerűen a szavaknak megfeleltetett jelek készlete, hanem külön nyelv­tana, szórendje van, ami a sike­tek gondolkodásához igazodik. Fontos, hogy nyisson egymás felé a két világ. Ha kapcsolatba kerülünk egy siket emberrel, próbáljunk vele kommunikál­ni, kapcsolatot létesíteni!­­ Mi egyszer például a szol­noki vasútállomáson, az út­testre lépve estünk el - mesélte tovább Lajos. - Nem jött senki, aki segített volna felállni, de legalább hasznát vettük az első­segély-tanfolyamnak, ahonnan épp jöttünk: tanulmányoztuk, hogy nem tört-e el a lábam. Az ilyen esetek ellenére főként po­zitív tapasztalataim vannak, hiszen általában azok jönnek csak ide hozzám, akik segítő szándékúak. Előfordult, hogy álltam a zebránál, és valaki meg­kérdezte, hogy átvezessen-e, de nem hallottam a forgalom zaja miatt. Lehet, sokan n­em tudják, de egy vak embert célszerű meg­érinteni, ha valaki hozzászól, hi­szen nem biztos, hogy hallja is, amit mondanak neki. Akadtak olyanok is, akik elém vágtak, és csak arra eszméltek fel, hogy va­lamibe beleakadt a lábuk. Nem másba, a fehér botomba. Amikor Irmuska elárulja, hogy csinos, fiatal hölgy az „áldozat”, még ezt sem bánom - jegyezte meg. Beszélgetésünk végén Lajos, talán érezve a pillanatnyi meg­torpanást, megjegyezte: - Az emberek nem mernek viszont­látással sem köszönni, mint ahogyan nem merik a vak szót sem használni, pedig erre sem­. „Sokan nem tudják, de egy vak embert célszerű megérinteni, ha valaki hozzászól.” mi szükség - nyugtatott. - Mi is emberek vagyunk, nem gon­dolom, hogy az állapotunk mi­att be kellene gubózunk a négy fal közé. Biztatnék mindenkit, hogy mozduljon ki, kirándul­jon, és ha vannak is rosszabb napok, próbálja a dolgok humo­ros oldalát nézni - búcsúzott. Zsuzsika is ellát minket né­hány gyakorlati jó tanáccsal: - A siketeknek nagyon fontos az artikuláció, a mimika láttatása, hogy tudjanak szájról olvasni! Azt is elárulta nekünk, hogy érzékeli a rezgést, a ritmust, és nagyon szeret táncolni. - Táncmániás vagyok!- vall­ja, majd hozzáteszi: - Az ének­lést azért szívesen kipróbál­nám egyszer... A nem látó Kromperger Lajos és felesége, Irmuska igyekeznek mindig a dolgok humoros oldalát nézni. A túrkevei pár vakként is igyekszik teljes életet élni. Pályi Ferencné leginkább a jelnyelv segítségével tudja kifejezni magát a tagoknak. Sokakat érint a siketség A SIKETEK VILÁGNAPJÁT a Sike­tek Nemzetközi Szövetségé­nek határozata alapján 1958 óta ünnepeljük minden év szeptemberének utolsó vasár­napján. HAZÁNK LAKOSSÁGÁNAK 10 százaléka küszködik valami­lyen mértékű hallásproblé­mával. WHO adatok szerint 60 ezer a siketek, s mintegy 300 ezer a súlyos fokban na­gyothallók száma Magyar­­országon. siNOSZ (siketek és Nagyot­hallók Országos Szövetsége) érdekvédelmi szervezetént se­gíti a siket és nagyothalló emberek társadalmi beillesz­kedését. Pályi Ferencné a me­gyei szervezet elnöke, Ha­merszki Erika pedig jelnyelvi tolmácsként nyújt segítséget 2013. SZEPTEMBER 28., SZOMBAT Még a mérlegük is beszél Lajosnak segítségére van­nak a különleges eszközök A túrkevei Kromperger Lajos be­szélgetésünkkor előhúzta zsebé­ből legújabb szerzeményét, egy fénydetektort, mely magasabb hangot ad ki, ha fényes hely, pél­dául ablak felé irányítják. Nem ez az egyetlen különös segédeszköze a nemlátó férfinak. - tavaly nyáron egy légy szállt a mérlegre, nevettünk, amikor a mérleg megszólalt: „két gramm" - számolt be La­jos a mulatságos eseményről. - Persze hátrányai is vannak a hangos eszközöknek. Egy nemlátó sorstársam például, nem ok nélkül becsukott min­den ajtót, amikor ráállt a be­szélő személyi mérlegre. Anyukája azonban kisvártat­va bekiabált neki a szobába: „hallottam, hány kiló vagy!”. Főként pozitív tapasztalatai vannak a túrkevei párnak a közlekedés során

Next