Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-30 / 125. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Már készül az öreg juhász figurája KARCAnTyukodi László népi fa­szobrász még fiatalkorában sze­rette meg a fafaragás művésze­tét. Azóta számos egyéniségét tükröző alkotás került ki a véső­je alól. Képünkön az öreg juhász figuráján dolgozik. (esi) Ajándékműsor a tószegi gyerekeknek gyermeknapi ajándék gyanánt színelőadáson vehettek részt csütörtökön a Tószegi Általános Iskola diákjai az önkormányzat jóvoltából. A Légy jó mindhalálig című darabot tekinthették meg a Magyarock Dalszínház előadá­sában. A társulatnak a település polgármestere, dr. Gyuricza Mik­lós is tagja. (kb) Tájékoztató táblák segítik a turistákat MARTFŰ Tájékoztató táblákat he­lyez el az önkormányzat a vá­ros kiemelt pontjain, amelye­ken Martfű térképe és a legfon­tosabb tudnivalók mellett a tele­pülés nevezetességeinek fotóit és rövid leírását is megtalálhat­ják az ide érkező és az itt élő ér­deklődők. A most készülő, új in­formációs felületek kétoldalas, megvilágítható, fém tactórend­­szerekbe kerülnek. A tájékozta­tó táblák nyomtatását és kihe­lyezését megelőzően közreadják azok tartalmát, várva a vissza­jelzéseket, észrevételeket. (rzs) Fűrésszel esett neki a fának FEGYVERNEK Lopás vétség elköve­tésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást egy tiszaroffi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a huszonöt éves férfi csütörtök délután Tiszaroff külterületén egy erdőből kézi fűrésszel kivá­gott öt akácfát. A favágásra en­gedéllyel nem rendelkező férfi a lopott fákat Tiszaroffon értékesí­tette. A járőrök a bejelentést kö­vetően fél órán belül lakásán el­fogták a jogsértőt, akit elő is állí­tottak a fegyverneki őrsre. (gsz) Először adták át a Vezekényi Ernő-díjat KARCAG A környék gazdálko­dói és agrárszakemberei vet­tek részt tegnap a Debreceni Egyetem ATK Karcagi Kutató­­intézetének szakmai napján. A rendezvényen együttműkö­dési megállapodást írt alá az egyetem nevében Komlósi Ist­ván főigazgató, a kutatóinté­zet részéről dr. Zsembeli József igazgató és Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara megyei szervezetének el­nöke. Itt adták át a Vezekényi Ernő-díjat is, melyet Gyuricza Csaba, az MVH elnöke vehetett át. A konferencián többek kö­zött előadás hangzott el az őszi kalászosok termesztésének ak­tuális helyzetéről is. D. E. 2015. MÁJUS 30., SZOMBAT Mában élő tegnap és holnap III., avagy a szálasanyagok fonásának kultúrája napjainkban címmel nyílt tegnap országos konferencia Szolnokon. A megyei népművészeti egyesület és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett kétnapos rendezvényen a szalma, gyékény, csuhé és a f­űzvessző megmunkálásával foglalkozó kézművesek helyzetét taglaló előadások mellett bemutatók is zajlottak. Az utolsó pillanatban visszavonta a polgármester a kezdeményezését Marad az alpolgármester Hadat üzent az abonyi polgármes­ter a Fidesz-KDNP ellen - leg­alábbis néhány önkormányzati képviselő így értékelte Romhányi­­né dr. Balogh Edit kezdeményezé­sét, melyben vissza akarta vonni a kormánypárti Dévainé Kazinczy Sára alpolgármesteri megbízatá­sát. Az utolsó pillanatban gondol­ta meg magát. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu ABONY Dr. Balogh Edit a május 28-i képviselő-testületi ülésen tett vol­na minderre kezdeményezést. Az ülés legvégéig napirenden is volt a téma. Az alpolgármester menesz­tésére készült előterjesztés azon­ban (mint kiderült) jogszabálysér­tő volt. Romhányiné ugyanis zárt ülést és vita nélküli tárgyalást kezdeményezett annak ellenére, hogy Dévainé ragaszkodott a nyílt üléshez. Balogh Edit ennek ellené­re is zárt ülést akart. Ezek után kérte Dévainé Kazinczy Sára a kormányhivatal segítségét. A tör­vényességi felügyelet május 27-én kelt levelében arról tájékoztatta az alpolgármestert, hogy „a képvise­lő-testület akkor jár el jogszabály­szerűen, ha az előterjesztést nyil­vános - akár vitának is teret en­gedő - ülésen tárgyalja, majd ar­ról titkos szavazással, minősített többséggel dönt.” Végül úgy hatá­rozott a polgármester, hogy kez­deményezését visszavonja, igaz, csak az utolsó pillanatban.­­ A csütörtöki nyílt képviselő­­testületi ülés legutolsó pontja volt az alpolgármesteri megbízatás visszavonása - számol be a történ­tekről dr. Barangó László, a Gazda­sági Bizottság elnöke. - Csak köz­vetlenül a napirend sorra kerülé­sekor jelentette be Romhányiné dr. Balogh Edit, hogy visszavon­ja kezdeményezését - tette hozzá. Megkeresésünkre a polgármes­ter asszony megerősítette a kezde­ményezés visszavonását, azonban indokolni nem akarta döntését la­punknak. Ugyanezen az ülésen a polgár­­mester fel akarta számolni a Gaz­dasági Bizottságot is. Az ülésen el­mondta, amire létrejött a bizott­ság, azt a funkciót nem tölti be, például nem teremtett új munka­helyeket Abonyban. Mindeközben az érintett bizottságnak hatáskö­ri átfedése is van. A Gazdasági Bi­zottság munkáját például a Pénz­ügyi Bizottság is el tudná látni. A Gazdasági Bizottság megszünte­tése ugyanakkor költségmegtaka­rítást is jelentene az anyagi gond­ban lévő városnak. - A szavazáson a képviselőtes­tület túlnyomó többségben úgy döntött, mégis maradjon meg bizottságunk - foglalta össze a végeredményt a bizottság elnö­ke, dr. Barangó László, aki a Fi­desz-KDNP frakcióvezetője is Abonyban (ez a bizottság volt az, minek elnöke többször szá­mon kérte már a polgármeste­ren a város szabad pénzeszköze­inek befektetését). Ismeretes, egy évvel ezelőtt Abonynak 600 millió forint ma­radt a kasszájában az önkor­mányzatok adósságkonszoli­dációját követően. Ma azonban már nem képes hitel nélkül mű­ködni a város. A polgármester ugyanis decemberben a képvi­selők tudomása nélkül 270 mil­lió forintért részvényt vett a Qu­aestornál, ez a pénz azóta sem jött vissza. Ezért az abonyi ön­­kormányzat arra kényszerült, hogy 100 millós likvidhitelt ve­gyen fel és 103 milliós rendkí­vüli segélyért folyamodjon az ál­lamhoz az oktatási intézmények működtetésére, szociális kifize­tésekre és közétkeztetésre. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Campus & kamara bérlet keretében 2015. június 1-jén, hétfőn 19.00 órai kezdettel balettestet rendez a Szolnoki Főiskola Campus főépületében. Ez alkalommal Muszorgszkij- Ravel „Egy kiállítás képei" és Delebes „Coppélia” című műveire láthat a közönség koreográfiákat a Szitz Melinda által vezetett Mozdulat Tánc­műhely előadásában. A Szolnoki Szimfonikus Zenekart Gulyás Nagy György vezényli. Jegyinformáció: +36-20/533-5860 Érdekes javaslattal állt elő a képviselő Furcsa ötlettel állt elő és felaján­lást is tett Fehér Endre képvise­lő Abonyban. Testületi ülésen je­lentette be, hogy 100 ezer forin­tot helyez letétbe a Quaestor ügy­ből fakadó kár fedezetére és arra kér minden Balogh Edit szavazót, hogy tegyenek ugyanígy. Ha hisz­nek neki most is, akkor higgyék el, amit Romhányiné mond: vissza­kapja Abony a bent ragadt pénzt, és ha ez így lesz, akkor a város vis­­­szautalja minden felajánlónak a 100 ezret. Addig pedig hitel nél­kül, biztonságban gazdálkodhat to­vább az önkormányzat. A testület szó nélkül hagyta a felajánlást és a polgármester javaslatára megsza­vazták a 103 millió forint likvidhi­tel felvételét. Kikötőt és sétányt alakítanának ki MARTFŰ Támogatta a martfűi képviselőtestület az ötletet, mi­szerint a várost és a gyógyfür­dő környezetében lévő területet gyógyhellyé nyilvánítsák, az eh­hez szükséges eljárást elindít­sák. Ezzel a lehetőséggel egy he­lyi turizmussal foglalkozó vál­lalkozó kereste meg az önkor­mányzatot, a gyógyhellyé nyil­vánítást ugyanis csak az önkor­mányzat kezdeményezheti. Dr. Papp Antal polgármester szerint a minősítés megszerzése után új pályázati, beruházási le­hetőségek nyílhatnak. A későb­bi rendezési tervben is ki kell je­lölni azt a területet, amit gyógy­hellyé nyilváníttatna az önkor­mányzat, erről a héten egyezte­tő megbeszélést tartotak. A ta­lálkozón a városban működő vállalkozások is részt vettek, ja­vaslataikat, fejlesztési igényei­ket és érdekeiket ugyanis az ön­­kormányzat figyelembe veszi a rendezési terv kialakításánál. - A terv módosítása hosszabb ideig tart, egy-másfél évbe is be­lekerül, mire végig tudjuk vin­ni a különböző hatóságoknál - mondta dr. Papp Antal polgár­­mester hozzátéve, számos öt­let merült fel a találkozón. Ilyen például a Tisza part rendezése, sétány kialakítása. A kemping melletti partszakaszon pedig ki­kötőhelyet hoznának létre, ami szintén érintené a település ren­dezési tervét. J. zs. Emelt vízszint marad a Tisza-tóban TISZA-TÓ A tervek szerint a kö­vetkező hetekben marad az emelt vízszint a Tisza-tavon. Ez nem csupán a halak számá­ra kedvező, hanem aszályos nyárra készülvén, e tízmillió köbméteres víztöbblet bizton­ságot nyújt a vízkészlet-gaz­dálkodásban is. A Kötivízig tájékoztatása szerint az intéz­kedés azért nagy jelentőségű, mert az elöntött füves területe­ken szaporodó fajok ívását se­gíti elő, s a Tisza-tó halainak zöme ezek közé tartozik. Mint ismert, a Kiskörei szakaszmér­nökség idén újra emelt, a Kis­körei felső mércén mért 735+­ 5 centiméteres vízszintet tart a tározóban. SZ. ZS.

Next