Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-20 / 246. szám
HIRDETÉS Tisztelt ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önökat, hogy hirdetési és terjesztési (előfizetési) ügyfélszolgálatunk 2015. október 22-én (csütörtök) technikai okok miatt ZsÍRVtt tart. Új Néplap EGY PERCBEN Építkezne az igazgató JÁSZBERÉNY Szeptember derekán kezdte meg munkáját a jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatójaként dr. Sinkó Káli Róbert. Az egészségügyi szakembert a megyében aligha kell bemutatni, hiszen mind háziorvosként, mind kórházi szakemberként, illetve a közegészségügyi szakhatósági tevékenység irányítójaként rengetegen megismerhették már tevékenységét. Jászberényben szeretné a jászok kórházát úgy formálni, hogy az vidéki intézményként is vonzó legyen az egészségügyi szakemberek számára. ► 4 Kis híján ismét Röszke lett magyarorszáG Drámai helyzet alakult ki hétfőn a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, egyelőre nem tud több menekültet fogadni - közölték a horvát hatóságok. Ausztria is korlátozásokat jelentett be. A horvát-szerb határon is ezrek torlódtak fel. A horvát-szlovén határon pedig a senki földjén rekedt a migránsok egy csoportja. Drávamagyaródnál megpróbáltak áttörni a szlovén rendőrkordonon. Közben a horvátok is kordont emeltek mögöttük - így nem sokon múlott, hogy megismétlődjön a röszkei dráma. Aztán nagy nehezen mégis megnyitottak egy folyosót. ► 6 Lelkész lesz a móri mészáros MAGYARORSZÁG A 2002-ben nyolc ember haláláért felelős gyilkos bankrabló a börtönben tanul. Úgy akar vezekelni, hogy papi pályára lépve jó útra terelné sorstársait. ► 8 Jó reggelt! Ez nem igazság! - panaszkodik egy kislány az áruház polcai között, miközben hol a jobb, hol a bal lábára nehezedik - Mi a baj megint? - kérdezi türelmét vesztett anyukája. - Hát az - feleli a szőke fürtös -, hogy a fiúknak sokkal-sokkal-sokkal könnyebb a pisilés. Kis híján felnevetek, de - a folytatásban bízva - türtőztetem magam...- Igazad van, ez tényleg nem igazságos. Akkor most mi legyen? A lányka némi gondolkodás után kérdéssel felel a kérdésre: „Sehogy sem tudjuk úgy csinálni, mint ők?” - Nem nagyon zárná rövidre a krémek közt kotorászó anyuka. - Kár, mert már nagyon kell - jelenti ki a gyermek. - De hisz’ itt, a boltban nem lehet, sem ülve, sem állva. - Akkor a fiúknak se szabad mindent, ugye? Ezt megmondom Balázsnak. BARLANGI MEZŐTÚR Egyes szám első személyben készült beszámolók olvashatók Vakvezető Vackoló Vacak Facebook-oldalán. Bármily vicces is, de akad olyan olvasó, aki elhiszi, hogy tényleg a kutyus írja a bejegyzéseket, melyek természetesen gazdájától, a mezőtúri Lukács Ágotától származnak. De honnan is jött az ötlet, hogy a kutyus nevében tegye közzé mindennapi élményeiket? ► Erőnek erejével vette el a tizenhárom éves fiútól a telefonkészüléket Kisgyerekre támadt a rabló SZOLNOK A Széchenyi városrész egyik társasházában támadt meg egy 32 éves férfi egy 13 éves kisfiút. Előbb pénzt, majd mobiltelefont követelt tőle, amelyet erővel elvett a fiútól, majd elmenekült. A rendőrség rövid nyomozás után sikeresen kézrekerítette az elkövetőt. Vasárnap délelőtt érkezett telefonhívás egy hölgytől, aki elmondta, egyik tanítványát megtámadták és kirabolták - idézte fel az esetet Kocsis Péter őrnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának életvédelmi és helyszínelő alosztályvezetője. - Nagy erőkkel vonultunk ki a helyszínre, ahol a fiút meghallgattuk. Elmondta, egy nála jóval idősebb férfi állította meg a lépcsőházban, pénzt követelt tőle, hogy mindezt nyomatékosítsa, többször meg is fenyegette. Ezt követően pedig a mobiltelefonját akarta megszerezni. A fiú elővette a készüléket, a támadó lefogta a fiú karját és kicsavarta belőle a készüléket, és elmenekült a helyszínről. A helyszíni adatgyűjtés eredménnyel járt, és olyan információk jutottak a tudomásunkra, amely szerint egy férfi nagyon olcsón próbál értékesíteni egy mobiltelefont - folytatta az őrnagy. - Sikerült is azonosítani, majd elfogni a rablással alaposan gyanúsítható 32 éves férfit. A mobilkészüléket időközben értékesítette, amelyet szintén megtaláltunk, majd lefoglaltunk - magyarázta Kocsis Pétert. Lapunk információi szerint a fiúnak nem keletkeztek sérülései, hiszen a rabló, aki egyébként már több alkalommal is összetűzésbe került a törvénnyel, nem bántalmazta, csak a telefon megszerzésénél alkalmazott testi kényszert. Továbbra is kell a jó szakember TÖRÖKSZENTMIKLÓS A jó szakemberek képzésének és a kétkezi munka megbecsülésének fontosságára hívták fel a figyelmet a Claas Hungária Kft. törökszentmiklósi gyárának tanműhelyében tartott tanévnyitón hétfőn. A Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Baross Gábor Gépipari, Közlekedési Szakképző Iskolájának hatvanöt tanulója kezdte meg tanulószerződéssel idén a tanulmányait a törökszentmiklósi tanműhelyben. A gyakorlati képzésben résztvevők a hegesztő-, a szerkezetlakatos- és iparigépész-szakmákat sajátíthatják el. ► 2 SZOLNOK Ma délután a világliga első idei mérkőzését játssza a magyar férfi-vízilabda válogatott Grúziával a tiszaligeti Vízilabda Arénában. Tegnap a Szolnoki Dózsa-Közgép csapatával játszott felkészülési mérkőzést a válogatott (kék sapkában). ► 12 Szerződést bontottak a MÁV-edzővel SZOLNOK Gyenge játékkal 3 -1 re kikapott a Szolnoki MÁV FC a Soprontól a labdarúgó NB II 10. fordulójában. Ezzel a feljutást megcélzó szolnoki csapat mindössze a 12. helyen szerénykedik. Mindez edzőváltáshoz vezetett. Az utóbbi hetek eredménytelensége miatt Kis Károly és a Szolnoki MÁV FC közös megegyezéssel szerződést bontott - írta a klub honlapja. A klub vezetése megköszönte az edző eddigi munkáját és további sok sportsikert kíván neki. - Kár lenne tagadni, hullámvölgybe kerültünk. Számomra nagy öröm, hogy nagyszerű emberekkel dolgoztam együtt - nyilatkozta Kis Károly. ► 12 Már meg sok az eső a földeken JÁSZKUNSÁG Eddig szinte az aszály jellemezte időjárásunkat, most meg annyi eső esik, hogy képtelenség a földeken normális munkát végezni. Visszaveti az őszi mezőgazdasági munkákat a száraz nyári idő után csapadékosra fordult időjárás. A kukorica nagy része még kint ázik a földeken, a gazdák a talajelőkészítési munkákkal sem haladnak. Legalább háromhetes lemaradást kell behozni. - Sajnos az időjárás teljesen megakasztotta a munkákat a földeken - adott helyzetképet Pozderka Gergely tiszazugi gazdálkodó. - Az őszi vetések közül az őszi árpa és őszi búza még teljes egészében hátra van. A múlt héten abba kellett hagynunk a szántást, annyira felázott a talaj. ► 2 Bográcsban terelgeti a birkát TÚRKEVE Négyesztendős kora óta juhászkodik a túrkevei Kovács Sándor. Manapság azonban már inkább csak bográcsban „terelgeti” a birkákat, nem kevés sikerrel. Nem mindennapi szakmát választott Kovács Sándor: jelenleg ő az egyedüli, az utolsó juhász Túrkevén. Elhivatottsága úgymond vele született, hiszen már négyesztendős korában felkelt hajnali egy órakor a juhokhoz. - Juhász volt mindkét nagyapám, az édesapám, szinte az összes nagybátyám, sőt, az édesanyám is szakmabeli - tudtuk meg tőle. ► 11 15246 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MAI HOLNAP 13 Ma nagyrészt esős, borongós, szeles idő várható egy hidegfront hatására. A hőmérséklet reggel 8, délután csak 9 ° C körül alakul. ► 10 dog névnapot Vende és Iringó nevű olvasóinknak!