Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-04 / 182. szám

Kevesebb a mérgezés JÁSZSÁG Talán egy hónap múlva szaba­don engedhetik a nemrég természetvé­dők által megtalált parlagi sast. Mivel sú­lyosan megsérült, a jászberényi Sasköz­pontba került, ahol távozása után sem kell lemondaniuk a követéséről. ► 4 Hasán landolt egy Boeing DUBAI Leszállás közben a futómű nyi­tószerkezetének hibája miatt a földhöz csapódott és kigyulladt egy Indiából érkező gép a dubaji repülőtéren. ► 7 HIRDETÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL, KÉRJÜK HÍVJÁK A 06-40/510-510-ES HELYI TARIFÁS SZÁMOT. KOLLÉGÁINK KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK KARCAG Nagyon kicsi az esélye, hogy a nemrég kezdődött felszámolási eljárásban visszakapja befektetett pénzét a Karcagon kirobbant Kun-Mediá­­tor ügy másfél-kétezer kárvallottja. A kár elérheti a húszmilliárd forintot is. A hoppon maradtak egy részét képviselő ügyvéd, Dobrossy István elmond­ta, egyelőre hiába kérik, hogy hozzanak létre számukra kártérítési alapot, pedig szerinte jelentős az „állami és banki felelősség” az ügyben. Korábbi in­formációk szerint a bedőlt cég vezetőjének, az Interpol által is körözött D. Sándorné „Marcsikénak” az eltűnése után 181 millió forint Kun-Mediátor va­gyont zároltak, ez azonban vélhetően csak az elmaradt dolgozói bérek, végkielégítések kifizetésére lesz elég... A megyei rendőr-főkapitányság közben arról tájékoztatta lapunkat, hogy a jelenleg is folyamatban lévő nyomozás érdekeire való tekintettel egyelőre nem árulhatnak el részleteket. Jó reggelt a világ leghosszabb randi­­ját tudhatja magáénak az a holland férfi, aki tíz na­pig várakozott egy kínai repülőté­ren online társkeresőn megismert barátnőjére. A dolog szépséghibá­ja, hogy a lány nem tudott róla, vi­szont a holland fiatalember ennek ellenére türelmesen várt. Azt nem tudni, kilenc napig miben remény­kedett, ám végül pszichikai kime­rültség miatt kórházba szállítot­ták. Mint kiderült, a leányzó azért nem tudta felvenni a hősszerelmes ifjúval a kapcsolatot, mert kórház­ban volt. A férfi végül hazatért, de a kínai lány megígérte neki, amint felépül, szívesen meglátogatja. Hi­ába, ilyen ez a világfalu, sok más férfitársunknak elég otthon marad­ni egy ugyanilyen ideg-összeroppa­­násért... SZ. T. HIRDETÉS Keresik az őröket már Madarasra is MAGYARORSZÁG Kétezer-öt­száz álláshelyet hirdetett meg a büntetés-végrehajtás: nyolc új börtönbe keresnek alkal­mazottakat. A lehetőség akár 220-330 ezer forintos, cafete­­riával kiegészített jövedelem­mel kecsegtet. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Keme­­csén, Komádiban, Komlón, Óz­­don és a megyénkben Kunma­darason épülnek majd - mond­ta szerdán Szalai Tímea, a Bün­tetés-végrehajtás Országos Pa­rancsnoksága (BVOP) kommu­nikációs főosztályvezetője. A férőhely-bővítési prog­rammal párhuzamosan munkavállalók toborzásába kezdett a büntetés-végrehaj­tás; az új intézetekben vár­hatóan két és fél ezer munka­­lehetőséget teremt a felügye­lőktől a reintegrációs tiszte­ken és az egészségügyi sza­kápolókon át az adminisztra­tív dolgozókig. ► 7 Nagyadósok: százával tartoznak JÁSZKUNSÁG Nemrég ismét nyilvánosságra hozta a Nem­zeti Adó- és Vámhivatal a nyil­vántartott, száznyolcvan na­pon keresztül folyamatosan fennálló, tízmillió forintot meg­haladó adótartozással rendel­kező magánszemélyek listá­ját. A friss, június végi állapo­tot tükröző adatok szerint me­gyénkből száztizenketten ke­rültek a lajstromba (ennyien rendelkeznek hivatalosan me­gyei lakcímmel). ► 3 Szavazzon, mi legyen az újság! JÁSZKUNSÁG A Szoljon.hu és az Új Néplap új kezdeményezé­sének köszönhetően Ön is be­leszólhat abba, hogy mit írjon meg az újság. Tud valamit, és szeretné, hogy megírjuk? Mi érdekli? Mi bosszantja? Mi te­szi boldoggá? Arra kértük az Olvasóinkat, írják meg, miről olvasnának szívesen. Szerkesztőségünkhöz hat téma érkezett. Volt, akit az érdekelt, mikor kezdik el építe­ni a szolnoki citromsavgyárat, más valakit az, hogy lehet-e fej­leszteni a megyeszékhely fürdő­it, valaki pedig azt kérdezte, mi­kor szüntetik meg a vízlefolyót a Bajcsy buszmegállóban, illetve a RepTárral kapcsolatban is ér­deklődtek. A mostani, második körben a beérkezett kérdéseket szavazásra bocsátottuk, s vár­juk, hogy Önök eldöntsék, me­lyiket dolgozzuk fel. Szerkes­­­sze Ön is az újságunkat! Vok­solni augusztus 9-éig lehet a www.szoljon.hu oldalon. CZ.N. Készült Magyarország Kormánya megbízásából 9 770865 915047 16182 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 Csak Líbiából közel egymillió bevándorló akar Európába jönni. NÉPSZAVAZÁS 2016. OKTÓBER 2. MA HOLNAP 29 32 A felhők és a szél csak rövid ideig tehetik tönkre a kelle­mes, nyárias napsütést megyénk területén. A szomba­ton megérkező front azonban lehűlést okoz majd. ► 10 dog névnapot Domonkos, Dominik nevű olvasóinknak!

Next