Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-12 / 214. szám
HIRDETÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL KÉRJÜK HÍVJÁK A 06-40/510-510-ES EGY PERCBEN Életük munkája veszett oda KUNHEGYES Ennyi is elég: egyetlen villámcsapás tette tönkre egy egész élet munkáját. Az augusztus végi vihar többmilliós kárt okozott Szabóék házában. Egyelőre maguk sem tudják, pontosan mekkora a káruk, s hogy mikor sikerül újra megfelelőképpen lakható állapotba hozni. A város is összefogott értük. ► 4 Emberöltőkre előre terveznek MAGYARORSZÁG A magyar GDP negyedét a mezőgazdaság adná 2050- re, ebben a tervek szerint benne van a húszmilliárd eurósra belőtt agrárexport is. Czerván György államtitkár hétvégén már kitért a stratégia egyes elemeire is. ► 7 Frissítik a kasszákat MAGYARORSZÁG A kiskasszákat üzemeltetőknek ez nem kerül pénzbe, a PC-alapú pénztárgépeknél kétoldalú frissítésre szükség lehet. Az NGM szerint a jelenleg aktívan üzemelő 167 ezer kiskassza tulajdonosa észre sem veszi majd a változást. ► 7 Nyert a Füred és a Miklós is JÁSZKUNSÁG Nagy verésbe szaladt bele az eddig veretlen Újszász a megye egyes focibajnokság hétvégi fordulójában. Az élcsapatok közül győzött a Tiszafüred és a Törökszentmiklós is. ► 15 Jó reggelt! Nézd, kókuszpálma! Nem is tudtam, hogy ezt cserépben is lehet nevelni - csodálkozott rá a lány a bolt bejáratához rafináltan közel telepített szobanövények egyikére. Bár valószínűleg nem hobbikertészeti tippekért jöttek a diszkontba a fiatalok, máris megfogta őket az amúgy tényleg tetszetős pálma. A párja is belelkesedett, s rögtön elkezdték latolgatni, hogy hol férne el odahaza a fiatalon is méretes darab. A lakáscsinosítási ötletelésnek végül mégis a fiú adott új irányt. - Erről igazából nem most kéne gondolkodnunk - szólt lehalkított hangon. A kókuszpálma inkább majd azután legyen téma, ahogy utalták a fizetést... N. L. Л&к 2016. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ • XXVII. ÉVFOLYAM, 214. SZÁM. ARA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT « У Шк _____ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK ‘ШЯ [UNK] Y 4í I Hj "W“ jBB WSt MEGYEI NAPILAp U i Néplap ■kjf www.szoljon.hu ш [UNK] [UNK]в [UNK] я [UNK]Я [UNK] [UNK] [UNK] Változtatnának a britek m a bevándorlási szabályokon ► 8 Halálos baleset: meghalt a motoros SZOLNOK Halálos baleset történt péntek este Szolnokon, az Abonyi úton, ahol egy motorkerékpár és egy személygépkocsi ütközött. A baleset során a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt indított eljárást az ügyben, melyet szakértők bevonásával vizsgál - tájékoztatott Csesznok Csilla megyei rendőrségi sajtóreferens. CZ. N. Visszadobott tervek, szorító határidők MAGYARORSZÁG Az év végéig dolgozhatnak a víziközmű-társaságok azon, hogy meglegyen a törvényben rögzített, százötvenezer felhasználói egyenértéknyi ügyfelük. Ha nincs, nem szolgáltathatnak. A szigorú feltételt a 2011 utolsó napján hatályba lépett törvény fogalmazta meg, melynek hatására egymást követték az ágazaton belüli fúziók, s mostanra negyvenegy társaság maradt. ► 7 Rengeteg repcét vetnének JÁSZKUNSÁG Gőzerővel folynak a tarlóápolások és vetőszántások a megyében, viszont igen nagymértékű a gyomosodás a tarlókon. Az átlagos nyár végi gyomok mellett a parlagfű is általános a műveletlen táblákon - tájékoztatta lapunkat a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának főosztályvezető-helyettese. Holló László elmondta: augusztus közepén megkezdődött a talaj előkészítése. Az augusztus huszadiki ünnep előtt már egy pár táblát el is vetettek, a 22-én lehullott esővel pedig már ki is keltek a növények. ► 3 9 770865 915016 NE KOCKÁZTASSUK MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT! SZAVAZZUNK NEMMEL! 16214 MA HOLNAP SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 31 31 FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS Az utolsó erejéig küzd a nyár, s szeptember jó néhány napját kellemessé varázsolja meg. A hétvége felé azonban már jön a lehűlés... ► 13 Boldog névnapot Mária és Irma nevű olvasóinknak! W Kosárlabda: itt sem érhet véget az éjjel LONDON/MAGYARORSZÁG Negyedik mérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos a magyar férfi kosárlabdaválogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában: Sztojan Ivkovics együttese szombat este a britek vendégeként győzött nyolc ponttal. Ez pedig azt jelenti, hogy fél lábbal már az Európa-bajnokságon érezheti magát csapatunk tizennyolc év után. A hétvégén talán már teljesen tét nélküli lesz a macedónok vendégjátéka Szolnokon. Az éjjel kosárlabdában sem érhet véget? ► 16 V