Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-20 / 247. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Felújítják a templomot 1996-ban, a hon­foglalás 1100 évfordulójá­ra az egykori tűzoltó szertár­ból kialakított Szent Kereszt római katolikus templom a térség legkisebb temploma most van felújítás alatt. Rö­­videsen megszépülve várja a hívőket és az érdeklődőket a település központjában. Ké­pünkön Csontos Miklós a külső sérüléseket javítja. (mj) Elismerték több évtizedes munkáját Többek között az Egri Főegyházmegyei Ka­­ritász Központ javaslatá­ra Leblanc Lajosné Caritas Hungarica díjban részesült több évtizedes karitász mun­kája elismeréseként. A dí­jat a napokban vette át Bu­dapesten, a Magyar szentek templomában. (ta) Vidám napokon vannak túl Szüreti hetet tar­tottak a Napsugár Művésze­ti Modell Óvodában. A gyere­kek egy héten át a szüret ha­gyományaival ismerkedhet­tek meg, ezen kívül kézmű­­veskedtek, népi játékokat ját­szottak, őszi terméseket gyűj­töttek, barkácsoltak, szőlőt préseltek. Az intézményben a gyerekek már a Mikulásra, az adventi ünnepkörre és a ka­rácsonyra készülnek az óvó­nénik segítségével. (ta) Horgászhelyeket alakítottak ki­ ­ Az elmúlt napok­ban a Tisza-tavi Sporthor­gász Közhasznú Nonprofit Kft. halőrei ismét új horgász­helyeket alakítottak ki, vala­mint megtisztítottak néhány, korábban használt partsza­kaszt. A Kis-Tisza, Tisza-híd­­hoz közel eső részén a 33- as főút mentén így már közel húsz hely várja a horgászni vágyókat. (ta) Sokszor nagy a tumultus a 2-es postán Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK Azt is megkérdeztük, vizsgálják-e, kinek a felelőssége az, hogy leszakadt az álmennye­zet. A 2-es postán óriási a forga­lom, sorokban állnak az embe­rek, intézkednek-e annak érde­kében, hogy ne legyen tumul­tus? Újbóli rákérdezésünkre azt a feleletet kaptuk, hogy kedden már mindent megválaszoltak, ha van valami fejlemény, lapun­kat is értesítik róla. Azt azonban bárki láthatta, hogy tegnap dél­utánig nem kezdődött el az ügy­féltér helyreállítása, az ablakok nagy részét azonban már lera­gasztották - talán a kíváncsis­kodók miatt. T. A. 2016. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK A megyei pedagógus-szakszervezet elbocsátásoktól is tart Megosztó a kötelező felvételi Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG - Manapság egy gimnázium célja az, hogy be­juttassa egyetemre, főiskolára a náluk tanuló diákokat. Ehhez feltétlenül szükséges a felvéte­li, hogy a legrátermettebb diá­kok kerüljenek be az iskolába. Nálunk amióta a jogszabály le­hetővé teszi az ilyen megmére­tést, azóta alkalmazzuk is, az­az már több évtizede van felvé­teli a Verseghyben - teszi hozzá az igazgató. Más a helyzet a legtöbb vi­déki szakgimnáziummal. Vass Zoltán, a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium igazgatója lapunk­nak elmondta, hozzájuk az általános iskolában elért ta­nulmányi eredmények alap­ján kerülhetnek be a diákok. Csak a közszolgálati osztály­ba történő jelentkezéskor kell alkalmassági-fizikai felvéte­lin részt venniük a fiatalok­nak. Kérdésünkre, miszerint a felvételi kötelezővé tétele ho­gyan érintheti az iskolát, Vass Zoltán így fogalmaz:­­ Minden attól függ, mi a cél. Amennyiben az, hogy a felvételi eredményei alap­ján lemérjék, mennyire reá­lis egy-egy általános iskola értékelése, az üdvözlendő. De amennyiben kikötik, hogy bi­zonyos eredményszint alatt diákok nem vehetők fel egy adott iskolába, az már nem fel­tétlenül szerencsés. Veszély­be sodorhatja egy iskola létét és korlátozná a tanulók sza­bad iskolaválasztási jogát is - fogalmaz az intézmény ve­zetője. - Az Oktatási Hivatal olda­láról le is tölthetők a gimnázi­umi felvételi korábbi matema­tika és magyar nyelvi feladat­sorai - hívja fel rá a figyelmet Földváriné Jeneses Katalin, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek (PSZ) megyei elnöke. - A megszigorítással egyetértünk, jogos is, ha az a célja, hogy a gyengébb tanulók ne a gimná­ziumot válasszák, bár a mai gyerekek jellemzően a későn érő típusba tartoznak. Igaz, régen sem volt könnyű egy ti­zennégy éves gyereknek el­dönteni, hogy mi az, amivel felnőttként szívesen foglalkoz­na. Érthető, hogy a gimnáziu­mok nem kettes-hármas tanu­lókat szeretnek felvenni, ám ha egy ilyen, gyengébben telje­sítő gyerek később mégis úgy dönt, hogy tovább akar tanul­ni és ebbe energiát is hajlan­dó fektetni, akkor más iskola­típusból sokkal nehezebb lesz felsőoktatási intézménybe be­jutni. Félő - emeli ki a PSZ me­gyei elnöke -, hogy valójában a szakgimnáziumok felé akar­ják irányítani a gyerekeket, ami viszont hátrányokkal jár, ha a gyerek időközben rájön, hogy mégis inkább valamilyen humán pálya érdekli. Attól is tartani lehet, hogy tovább szi­gorodik a középiskolai felvéte­li, ami nagyon megszűri a je­lentkezőket, kevesebb osztályt tudnak majd indítani, és ez vé­gül oda vezet, hogy elbocsátá­soktól kell tartani. Jelenes Katalin azt is hang­súlyozza, jó lenne, ha komoly szakmai munka, háttértanul­mányok, egyeztetések előz­nék meg - nem csak ezt­­ a döntést, mivel előzőleg is na­gyon hirtelen vezettek be új elképzeléseket, melyeknek azért voltak nem kellően át­gondolt összetevői. Az viszont egyelőre még nem tudni, hogy a kormány a hatosztályos gimnáziumok­ban is be akarja-e vezetni kötelezően a felvételit, vagy csak a négyosztályosakban. Joó Zsuzsa, Kovács Berta TISZASZENTIMRE Az önkormányzat föld­jén négy hektáron ül­tettek fűszerpaprikát aminek november vé­géig is eltart a szedése. A szárításra váró ter­mést a közfoglalkozta­tásban résztvevők egy csoportja (képünkön) felfűzi, majd a most ké­szülő paprikamalom­ban fognak őrleményt gyártani belőle. M. J. g A létszámot kéne inkább megszabni Molnár László, a Varga Kata­lin Gimnázium igazgatója sze­rint a felvételi mindig is vitatott dolog volt. ** Szerintem a jelenlegi megol­dás megfelelő, a felvételit nem kellene kötelezővé tenni, hi­szen vannak olyan térségek, ahol annyi gyerek jelentke­zik, amennyit fel tudnak venni, nincs szükség ilyen válogatás­ra - véli az igazgató. - Inkább a férőhelyek számát kéne ma­ximálni. Úgy öt évvel ezelőtt Szolnokon volt is olyan felvetés a középfokú intézmények ve­zetőinek körében, hogy a gyer­mekek egyharmadát a gim­názium, kétharmadát a szak­képzés irányába kellene terel­ni, amit egyébként jó elgondo­lásnak tartok, de a társadal­mi igények nem igazodtak eh­hez az elképzeléshez, ezt ak­kor jeleztük is. Most körülbelül fele-fele ez az arány, van, ahol több is a gimnáziumot választó diák - mutat rá Molnár László. JÁSZBERÉNY Dr. Fekete Lajos történész, akadémikus, a török kor kutatója születésének százhuszonötödik évfordulója alkalmából rendeztek emlékünnepséget tegnap Jászberényben. A Jász Múzeum és a jászberé­nyi Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében megtartott rendezvény keretében felavatták a felújított török-magyar emlékművet a Ferencesek terén. B. CS. Rendőrökre támadt egy férfi Szolnokon SZOLNOK Családi veszekedés­hez hívták segítségül a rend­őröket tegnap kora reggel Szolnokon. A hatóság jelen­leg rendelkezésre álló ada­tai szerint két család tagjai közt alakult ki a vita. A la­kóházhoz kiérkező rendőrö­ket az egyik férfi a kezé­ben lévő eszközökkel meg­támadta - tájékoztatta szer­kesztőségünket Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A járőrök megfékezték, majd elfogták a huszon­két éves támadót, és előál­lították a Szolnoki Rendőr­­kapitányságra. A rendőrök a helyszínen biztosították a közrendet és a közbiztonsá­got. Az eset során személyi sérülés nem történt. A ga­rázdaságban résztvevő fele­ket előállították, a rendőrök­re támadó férfi ügyét pedig a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkö­vetése miatt vizsgálja. A megyei főügyészség ille­tékesétől megtudtuk, hogy a rendőrökre támadó férfit őri­zetbe vették, és várhatóan ma az ügyészség vádat emel ellene felfegyverkezve elkö­vetett hivatalos személy el­leni erőszak bűntette miatt. CZ. N., M.G.

Next