Új Néplap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-02 / 178. szám
2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA Huszonkilenc napig Kereken huszonkilenc napig gyalogolt Weindenbachtól a testvérváros Besenyszögig Erich Kraus, aki végül hétfőn délután érkezett meg a megyénkben kistelepülésre. A borostás, úttól poros, pecsenyére sült nyugdíjas még nyolcszáz kilométer után is vidáman ölelgette a helyieket. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu BESENYSZÖG - Egy-két nappal korábban érkeztem, ez volt a meglepetés - nevet Erich, megsúgva, ennél gyorsabban nem lehetett már gyalogolni. A nemszeretem városokban gyorsított, ott ugyanis tömegközlekedett. Amikor először megvettem magamnak a jegyet Magyarországon, odajött hozzám egy németül beszélő fickó és elmagyarázta, kár volt, ugyanis 65 év felett ingyenesen lehet utazni. Onnantól kezdve vígan vonatoztam, buszoztam a városhatártól városhatárig. Ott aztán leszálltam és gyalog folytattam utamat. Sátor, hálózsák nem volt nálam, ott aludtam, ahol utolért az éjszaka. Németországban, Ausztriában tanyákon, Magyarországon inkább panziókban. Általában napi harminc-harmincöt kilométert baktattam a kerékpárutakon, az autóutak mellett, dűlőutakon. Közben fotóztam, egy hónap alatt tízezer képet készítettem. Beszélgetés közben megjegyezzük, szép színe lett a naptól... - Meghiszem azt! Ide nézzenek! - majd felhúzza pólóját, alatta ott látható a meztelen hátára felvett hátizsák pántjainak fehér csíkja, mintha melltartója volna. Vicces, ugye? Erich elmondja, az időjárással nagy szerencséje volt. július 3-án, amikor elindult otthonról, éppen egy lehűlés kezdődött, akkor kellemes időben baktathatott. Két nap volt csak esős idő, majd jött a magyarországi hőség, ami ellen nem lehet védekezni, csak szenvedni tőle. S bár Spanyolországban megtapasztalhatta az El Caminónál, milyen a kánikula, a magyar meleg másabb, kegyetlenebb. A leglátványosabb különbség az, hogy míg Spanyolországban a bal, addig Magyarországon a jobb karom barnult le jobban. Látják? - kérdezi mosolyogva, mi meg szemügyre vesszük, csakúgy, mint a hátizsákját. Nem túl nagy, de Erich azt mondja, éppen elég volt annak a kevés holminak, amit magával hozott. Megsúgja, alig csomagolt be magának ruhát, mindösszesen két pólóval indult útnak. Elég az, nem? Minden este kimostam a piszkosat, másnapra meg is száradt. Cipőből is csak egyet hoztam, azt a bakancsot, ami rajtam volt végig. Az előző ugyanilyen cipőmben jártam végig a Caminót, a 3000 kilométert. Amikor hazaértem, írtam a svájci gyártónak, hogy jól teljesített a bakancsuk, erre küldtek nekem egy újat. Abba jöttem. A régit az előadásaimra szoktam magammal vinni és egy eurót kérek mindenkitől, aki bele akar szagolni - a férfi nagyokat nevet, miközben beszél. Vesszük a lapot, így arra kérjük, mutassa meg a selyem pizsamáját is, amit becsomagolt a túrájára. Na, azt igazán luxus lett volna a kilós fényképezőgép, a töltők és akkumulátorok, a vezetékek és a liter víz mellé betenni...! Túrabotot se hoztam, ellenben a rózsafüzért, az Atlanti-óceánnál talált kagylóhéjat, egy kokárdát és egy magyar-német kitűzőt igen. Csodálkozva bámuljuk a tenyérnyi nagyságú kagylót, egyelőre nem értjük, ezt miért kellett megutaztatni, végül annyiban maradunk, hogy az útjait jelképezi. És körülbelül ennyi a válasz arra a kérdésünkre is, miért éppen gyalogosan vágott neki a sok száz kilométeres útnak, amit visszafelé már vonattal tesz meg. Erich Kraus csak a legszükségesebb holtaikat pakolva hátizsákjába indult gyalog az útnak Fotó: M. J. Imádja a gulyást és a marhapörköltet Egy hónap alatt két magyar szót sikerült tökéletesen elsajátítania Erichnek: azt, hogy köszönöm és hogy egészségedre. Ezek ugye nagyon fontos kifejezések, főleg étkezéseknél. Márpedig Besenyszögön igen jókat lehet enni, az utazó alig várja, hogy megfőzzék neki a gulyást, a marhapörköltet. De ha ez mégsem kerülne az asztalra, a Balaton szelettel is kiegyezik Erich Kraus, aki egy hónapig gyakorlatilag ezen élt napközben. Forgószárnyasok a szabadstrand fölött TISZAKÉCSKE A hét első napjaiban a tiszai szabadstrandon egy fürdőző a mobiltelefonjával rögzítette - majd feltöltötte az internetre -, amint a Magyar Honvédség egyik, „Mókus” becenévre hallgató AS350 Ecureuil típusú helikoptere ráfordul a Tiszára és alig néhány méterrel a strandolók feje fölött repül el. - Két ilyen típusú gépet még tavaly májusban kapott a Magyar Honvédség, azóta több mint ezer órát töltöttek a levegőben - tájékoztatta lapunkat dr. Koller József ezredes, az Ittebei Kiss József hadnagy helyőrség és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka. - Az említett mozgóképen az látszik, hogy katonáink az egyébként rendkívül csendes hanghatású forgószárnyas technikával különleges földközeli, illetve terepkövetéses repülési feladatot hajtanak végre a Tisza-part mentén, azon az oldalon, ahol teljesen biztonságos távolságban vannak a fürdőzők. Többek között ezek azok a helikopterek és katonák, akik a határainkon az országot és a magyar embereket védik - tette hozzá a parancsnok, hangsúlyozva, mennyire fontos az állomány tökéletes kiképzése. M. G. MEGYEI KÖRKÉP g Apadó sörcsap Szathmáry István unneplap@unneplap.hu Szomorú hír, hogy egy nagy forgalmú, számos munkahelyet teremtő cég a jövőben visszafogja itteni termelését. Ennek a lépésnek a kellemetlen következményeit hamarosan sokan érzik majd a saját bőrükön. A munkáját elvesztő több tucatnyi ember mellett a sörgyárnak helyet adó Martfű is összébb húzhatja a nadrágszíjat. A döntést a gyár termékeit érintő adó nagyságával indokolják, mivel véleményük szerint így nem elég jövedelmező a termelés fenntartása. Valószínűleg érthető az adókulcshoz ragaszkodó kormány álláspontja, miszerint nem akar követeléseknek engedni. De a kép bonyolultabb ennél. Annak nem most kereshetjük a felelősét, hogy egykor állami szintű döntéssel került ebek harmincadjára a hazai ipar jó része, amit meg sem kísérelték működtetni, esetleg hatékonyabbá tenni. Egyszerűen a lovak közé dobták a gyeplőt, mindent eladtak, amire vevő akadt. Legfeljebb a cégek többsége helyett csak az általuk birtokolt piac maradt. A sörgyár is hazai vállalkozás volt a privatizációig. A mostani probléma jórészt az akkori szerencsétlen döntésnek a következménye. Egy idegen céget érthető módon elsősorban a hatékonyság érdekel, érzelmi kötődése nincs ahhoz a helyhez, ahol éppen megtermelik számára a profitot. Valószínűleg más lenne egy helyben felépített vállalkozás szemlélete, de ezen már régen túl vagyunk. A jelenlegi helyzetben sajnos oda juthatunk, hogy sok, a problémáért egyáltalán nem felelős ember, s velük együtt egy egész település kénytelen szembenézni komoly anyagi nehézségekkel. Egy korábbi döntés következménye a mostani jelentős probléma. Neumann János az egyetem neve (Folytatás az 1. oldalról) KECSKEMÉT/SZOLNOK Ez alkalomból tegnap egy névtáblát leplezett le dr. Ailer Piroska rektor és Finta Zita kancellár Kecskeméten az Izsáki úti főépület előtt. Ailer Piroska beszédében elmondta: az intézmény nevének megváltoztatását a szenátus kezdeményezte. A rektor azt is felidézte, hogy még 2002-ben a GAMF Kar informatika intézetének épületét a főiskola elnevezte Neumann Jánosról, és a matematikus mellszobrát elhelyezték az Izsáki úti parkban. Ailer Piroska hangsúlyozta: meggyőződésük, hogy a magyar származású világhírű tudós tudományos-kutatási öröksége és szellemisége minden tekintetben kapcsolódik az egyetem sokszínű szakmai, tudományos és képzési tevékenységéhez. Finta Zita kancellár arról beszélt, a jövőben struktúrában, szolgáltatásokban magasabb színvonalat szeretnének képviselni. Szerinte azután, hogy a tavalyi integrációt követően a kecskeméti-szolnoki lett az első alkalmazott tudományok egyeteme, ki lehet jelenteni: ez a jövő egyeteme. Dr. Ailer Piroska rektor beszédét tartja Fotó: MW Gőzössel tisztelegtek az elhunyt mozdonyvezetőre Nosztalgiavonattal emlékeztek SZOLNOK A közelmúltban, 63 esztendős korában sajnálatosan elhunyt Rimaszombati István, Magyarország nosztalgiavonatainak egyik legismertebb (gőz)mozdonyvezetője, fiatalon a Szolnoki Olajbányász SE egykori kosárlabdázója. Munkáltatója, a Magyar Államvasutak Zrt. emléke előtt tisztelegve, a szolnoki vasutasember keddi temetése napján az Indóházhoz, az ószolnoki pályaudvarra, majd a jelenlegi vasútállomásra érkeztetett egy nosztalgiaszerelvényt. A három Pullman-kocsivontatmányt húzó, legendás 204-es, nagykéményes gőzmozdonyt ezúttal Rimaszombati úr egykori kollégái vezették Szolnokig és vissza. A szerelvényt, annak faránál egy szintén legendás mozdony, a „Púpos” csúfnevű, zöld színű M40-es dízel gyorsította fel. A vasúttársasággal és a vasúttörténettel elhivatott Rimaszombati István korábban beszélt arról, hogy a 204-es gőzmozdonyt magyar tervek alapján osztrák mozdonygyárak is építették. Az őt búcsúztató 1900-ban készült, 1952-től a csepeli szabadkikötőben dolgozott, majd 2016-ban újították fel. Mészáros Géza A gőzös húzta nosztalgiaszerelvény és kollégái is búcsúztatták a közelmúltban elhunyt Rimaszombati István vasutas-mozdonyvezetőtFotó: Mészáros János