Új Néplap, 2019. május (30. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-28 / 122. szám

HIRDETÉS ÜGYFÉLSZOLGÁLATI TELEFONSZÁMUNK: ELŐFIZETÉSI MEGRENDELÉSÜKKEL, KÉRDÉSEIKKEL, KÉRJÜK, HÍVJÁK A 06-46/998-800-AS EGY PERCBEN Sorra készíti metszeteit TÖRÖKSZENTMIKLÓS Rendhagyó ki­kapcsolódási formát választott magá­nak a törökszentmiklósi származású Tornyi Tímea. Az építészmérnök vég­zettségű fiatal hölgy a diplomamun­kájában alkalmazta először az egye­di technikát. A metszettel már a „Sze­retem Szolnokot" című pályázaton is nyert. ► 6 Megverték és fogva tartották SZOLNOK Az ügyben első fokon eljá­ró Szolnoki Törvényszék napokban meghozott, nem jogerős ítéletében hét év négy hónap fegyházra ítél­te egy háromfős csoport egyik tag­ját. Ők két évvel ezelőtt megvertek, bezártak és fogva tartottak egy nőt, hogy később Németországban pros­tituáltként dolgoztassák. ► 5 Tarolt a Fidesz, erősödött a DK MAGYARORSZÁG Rekordrészvétel mellett aratott fölényes győzelmet a 2019-es európai parlamenti vá­lasztáson a Fidesz-KDNP. A válasz­tók 52,14 százaléka, 1,777 millió fő voksolt a kormánypártokra, 140 ezerrel több, mint 2009-ben, így a kormánypártoknak 13 képviselő­jük lesz az Európai Parlamentben. A Demokratikus Koalíció 16,2 szá­zalékot, és így négy mandátumot szerzett. A Momentum csaknem 10 százalékkal vette az akadályt, két mandátumot szerezve. Az MSZP­­Párbeszéd pártszövetségnek és a Jobbiknak most meg kellett eléged­nie egy-egy mandátummal. ► 9 Jó reggelt! A használt autó és a vásárlá­sa különös dolog. Ismerő­söm monológja szerint: a csilivili járgányon előbb a gondo­san eltüntetett karcolások bukkan­nak fel, majd sorra adja meg ma­gát az elektronika, mígnem eljut a motorvezérlőig a meghibásodá­si sor. Elkoszolódik a fojtószelep, tönkremegy az alapjárati motor. Ha hosszabb útra indulnál, a legtá­volabbi ponton megadja magát az akkumulátor, ha dízel a verda, a porlasztócsúcs. Addig tart ez a fo­lyamat, amíg legalább annyit rá­­költöttél a kocsira, mint amennyi­ért vetted. Itt szokott betelni a po­hár. Eladod a járgányt, s veszel egy másik használtat, hogy indulhas­son az újabb láncfolyamat. S. S. 2019. MÁJUS 28., KEDD • XXX. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM. ÁRA: 185 FT. EraBffiVErs26 FT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP HIRDETÉS Az Új Néplap könyvét vették alapul a szolnoki szimfonikusok Pályázatunk nyertes meséjét dolgoztaul SZOLNOK Egy kis mozdonyról szóló kedves történetet írt éppen tíz évvel ezelőtt a jászberényi Kormos Norbert, akkor még középiskolásként. Ő is jelentkezett az Új Néplap által 2009-ben meghirdetett meseíró pályázatra. Nyert. Lapunk A hét mágikus hangjegy című mesekönyvében szereplő művet most a Szolnoki Szimfonikus Zenekar is feldolgozta. A darabot tegnap a Kodály Zoltán általános iskolában is bemutatták. Fotó: Mészáros János ► 3 Almaik munkájával ismerkedtek JÁSZKUNSÁG Idén harma­dik alkalommal csatlakozott Jász Nagykun-Szolnok Me­gye Esély Szociális Közala­pítványa a Neked munka, ne­kem álom országos program­­sorozathoz. Ebben bizonyos munkáltatók vállalják, hogy fogadják a fogyatékkal élőket egy-egy napra. Szolnokon öt fiatal kapott lehetőséget, köz­tük Mészáros Ákos is, aki az atlétika edzők munkáját is­merhette meg. ► 2 Kigyulladt egy ház Mezőtúron MEZŐTÚR Kigyulladt egy het­venkét négyzetméteres pa­rasztház beépített verandá­ja vasárnap délután Mező­túron, a Sugár úton. A város hivatásos tűzoltói az épület­ből egy szén-dioxid-palackot hoztak ki, amelyet sikeresen visszahűtöttek. A lánglova­goknak egyébként máshol is bőven akadt dolguk a me­gyében. ► 2 Frontálisan ütközött két személyautó Hatan vesztették életüket a balesetben KENDERES­ FEGYVERNEK Frontálisan ütközött két sze­mélygépkocsi vasárnap éjfél előtt a 4-es számú főút Ken­deres és Fegyvernek közötti szakaszán. Az egyik járműben egy ember utazott, a másikban öt. A helyszínre a kisújszál­lási és a törökszentmikló­si önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik feszítő-vá­gó berendezés segítségével szabadították ki a roncsba szorult embereket. Ezt követően pedig közre­működtek az út megtisztítá­sában. A balesetben a járművek mind a hat utasa életét vesz­tette. Köztük volt egy álla­potos fiatal nő is - tájé­koztatta lapunkat a Kis­újszállási Önkormányza­ti Tűzoltó-parancsnokság. Czakó Nóra A négyes főúton történt balesetben a járművek minden utasa életét vesztette Beküldött fotó Az áfa csökkentését javasolják MAGYARORSZÁG Közbeszer­zést a közétkeztetésben egyre inkább csak túl olcsó árakkal lehet nyerni, ame­lyekkel nehéz teljesíteni az előírt egészséges ételkíná­lat követelményét. Az érde­kelt cégek szervezete áfa­csökkentést szorgalmaz. Az árajánlat összegének ki­zárólagossága ellen érvel­nek, és a minőségi feltételek fontosságára igyekeznek rá­világítani. ► 7 Magas fű és sár okozott gondot ÖCSÖD Nemcsak a temetőben, a falu több pontján is magas fű és sár zavarta az itt élőket. Az olvasói jelzés még a múlt héten érkezett lapunkhoz. Az önkor­mányzat emberei nehezen győ­zik a felmerült munkát. Molnár Bálint polgármester és Péntek Ágnes református lelkész el­mondta, a temetőket a változé­kony időjárás ellenére is igye­keznek rendben tartani. ► 4 9 *770865 915023 19122 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: unneplap@unneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 56/999-111 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban 56/516-716 22­24 Ma alapvetően borongós időre van kilátás, k­ísérő­­ként az eső is eleredhet. A csúcshőmérséklet azon­ban így is húsz fok felett várható. ► 13 Bo­d< Tot dog névnapot és nevű olvasóinknak!

Next