Új Néplap, 2019. október (30. évfolyam, 228-253. szám)
2019-10-10 / 236. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Pattanjunk két kerékre! Megyeszékhelyünkön örvendetesen megszaporodott azok száma, akik biciklivel jönnek-mennek, bár még mindig sokan vannak azok, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy a legkisebb távokat is ne autóval tegyék meg. Ismerünk olyanokat, akik nem sajnálják az időt, energiát, hogy a garázsból előhozzák a kocsit csak azért, hogy a pár perc járásnyira eső boltig elfurikázzanak. Pedig gyalog még a készülődés hosszú perceit is megspórolnák... Különösen, ha szabad parkolót keresve ráadásul még keringeni kell egy sort. Pedig ha már úgy érzik, ezt a kis távot is túl fárasztó megtenni számukra saját lábukon, előkaphatnák akár a kerékpárt is. A csomagtartón vagy a Egyesek mániákusan ragaszkodnak a négy kerékhez... kormányra akasztva még egyegy táskát, szatyrot is könnyűszerrel hazavihetnék. De nem. Egyesek mániákusan ragaszkodnak a négy kerékhez, így nem csoda az sem, hogy csúcsidőben szinte alig lehet ki- vagy bejutni a városba. Tekerni pedig jó dolog! Legalább jó időben ildomos lenne minél több városlakónak nyeregbe pattannia! Erre biztatja a szolnokiakat a Bringás reggeli program is, melyet már évek óta megtartanak. Gyarapodott is a bicajosok száma - tegnap reggel a Kossuth téren legalábbis mindenképp. Az ilyen figyelemfelhívó összejöveteleknek a közösségi élményeken túl is van némi foganatja. Talán ugyanis azt látva, hogy a szomszéd, a barát, az iskolatárs, a kolléga, netán az általa nagyra tartott ismert ember sem átall „drótszamaragolni”, az is kap némi motivációt a pedálozáshoz, aki addig csak bámészkodni szállt ki a kocsiból... m ■ ^ f ZZa ■ / Am *a A jovő fő kihívásairól szólt az agrárfórum (Folytatás az 1. oldalról) SZOLNOK A megyei alelnök szerint mindez kihat agrár- és élelmiszer-gazdaságunk évenkénti teljesítményére, a helyi gazdaság fejlődésére, a foglalkoztatásra, a települések népességmegtartó képességére. Megyénk infrastruktúrájának fejlesztése elmarad a szomszédos megyékhez képest, ez komoly gátja a felemelkedésének, ugyanakkor a humán erőforrások és természeti adottságok összekapcsolása megyénket gazdaggá is tehetné. Szabó Endre, a megyei kormányhivatal agrár- és vidékfejlesztést támogató főosztályának vezetője az agrártámogatások aktualitásairól tájékoztatta a gazdákat. Lovas Attila, a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság első embere a megyei öntözésfejlesztési stratégiáról beszélt, a vízmennyiség szélsőségeit is prezentálta. Arról is szó esett, hogy megyénkben harmincharmincegyezer hektárt öntöznek, ezt mesterséges vízgazdálkodási rendszerek segítik. Dr. Fazekas Sándor országgyűlési képviselő pedig saját tapasztalatait is megosztva arról értekezett, milyen fontos kihívásokkal kell szembenéznie a magyar agráraimnak az elkövetkező évtizedekben, különös tekintettel a mesterséges élelmiszerek és az élelmiszerpazarlás kérdéskörére. Infrastruktúránk fejlesztése elmarad a szomszédos megyékhez képest Az eseményen díjakat is átadtak: a Magyarok Kenyere programban való helytállásáért, illetve jelentős adományáért elismerést vett át Pádár Lászlóné kunhegyesi polgármester, valamint Bálint János, Bede Ferenc, Nagy Sándor, Radácsi Róbert gazdálkodók. Kovács Berta Továbbra is a város fejlődése a céljuk SZOLNOK A megyeszékhely fejlődik és lehetőségekben gazdag - egyebek mellett erről beszélt tegnap Szalay Ferenc, a Fidesz- KDNP polgármesterjelöltje a megyeszékhely Kossuth terén. - Tizenhét éve vezetem a várost. Mindig az volt számomra az első, hogyan tudom fejleszteni, segíteni Szolnokot - kezdte. Hozzátette, ebben igen nagy szerep jut azoknak az embereknek, akikkel együtt dolgozik. Fontosnak tartotta továbbá azt a gondolatot, mely szerint a város fejlődését a továbbiakban is biztosítani kell. Az elmúlt időszak beruházásai, újításai igen meghatározóak voltak a megyeszékhely életében, melyhez a pályázati források jelentős segítséget biztosítottak. Úgy gondolom, az eddigi eredmények önmagukért beszélnek. A munkanélküliség aránya három és fél százalékra csökkent, a foglalkoztatás mértéke hetven százalék, a megélhetés biztonsága magas szinten áll - részletezte. Szót ejtett arról, hogy szerinte a város az oktatási és egészségügyi területeken is fejlődik. A Debreceni Egyetemmel közös együttműködés jelenőségét is kiemelte. A képzések ugyanis találkoznak a város és a térség munkaerő-piaci igényeivel. SZ. L. L. 2019. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK Oktatási intézményekben is tesztelik a technológiát Harc a fertőzés ellen Több mint fél éve vezette be a szolnoki MÁV Kórház azt az új fertőtlenítő technológiát, melyet jelenleg a műtéti osztályon és a hosszú ápolási idejű osztályon alkalmaznak. SZOLNOK - A tesztet az antibakteriális lakkal végeztük, ez egy ezüst ion technológián alapuló, gyorsan száradó akrilbevonat, mely permanens ellenállást biztosít a baktériumokkal szemben - mondta az erről szóló sajtótájékoztatón dr. Rudner Ervin, a kórház igazgatója. - A kezelt felületek folyamatos önfertőtlenítő technológiával rendelkeznek. A kórházi fertőzések megelőzése számunkra stratégiai kérdés, így minden lehetőséget megragadunk, mely ezt a célt szolgálja. A hagyományos, jogszabályban meghatározott fertőtlenítési technikákon túl ezzel a módszerrel a kritikus felületeket, többek között a mosdókat, kilincseket, villanykapcsolókat kezeljük - mondta az erről szóló sajtótájékoztatón dr. Rudner Ervin, a kórház igazgatója, aki a rendszeres vizsgálatok tapasztalatairól is beszámolt. A textíliáknál negyven mosásig, vagyis több mint egy hónapig, a különböző kritikus felületeken a kezelés óta, vagyis több mint fél éve tartja a hatását. - Nekem is van két kisgyermekem, és családapaként tudom jól, hogy milyen fontos a betegségek megelőzése - vélekedett Nagy Viktor, a Szolnoki Dózsa válogatott vízilabdázója, a kórház által választott termék forgalmazója. - Ha kontrolláljuk a bacilusok elszaporodását, akkor sokkal többet tudnak a gyerekek iskolában lenni, kevesebb lesz a hiányzás. A Szolnoki Tankerületi Központ vezetője, miután tájékozódott az új technológiáról elmondta, egy-két iskolában az idei tanévben kísérleti jelleggel kipróbálják a módszert. - Amikor fertőzéses időszakok vannak, bizony sok gyerek nem biztos, hogy teljesen egészséges állapotban megy iskolába. Kíváncsiak vagyunk, egy év tapasztalata után vajon csökkent-e a hiányzások, a betegségek száma, mert ez mindenképpen jó lenne, gyerekeknek, családoknak, iskoláknak egyaránt - hangsúlyozta a tájékoztatón Szutorisz-Szügyi Csongor. Molnár-Révész Erika Nagy Viktor (balra), dr. Rudner Ervin főorvos és Szutorisz-Szügyi Csongor beszéltek az együttműködésükről Fotó: Mészáros János Az ügyész szabadságvesztést indítványozott a miklósi férfi ellen Késeit is az agresszív nagypapa (Folytatás az 1. oldalról) TÖRÖKSZENTMIKLÓS A férfi, akit korábban is elítéltek életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, ez év március 16-án egyik ismerősét megkérte, hogy őt, élettársát és unokáját vigye el gépkocsival Soltra - tájékoztatta lapunkat a büntetőügyről dr. Varga Árpád megyei főügyész. Soltról visszatérve Törökszentmiklóson megálltak egy áruháznál, ahol a férfi élettársa a boltból ismeretlen helyre távozott, és emiatt a férfi dühös, ideges lett. A gépkocsiban az autót vezető ismerősét, annak az autóban utazó hozzátartozóját és kiskorú unokáját szidalmazni kezdte és megfenyegette őket, hogy árulják el élettársa tartózkodási helyét. Az agressziójáról ismert férfi a gépkocsival hazavitette magát, majd mindenkit beparancsolt a házba, bezárta az ajtót és elővett egy kést, amellyel tovább fenyegetőzött. Azt akarta elérni, hogy élettársa jöjjön haza. A kisunoka azonban hiába hívta nagymamáját, nem sikerült őt elérni telefonon. A férfi idegességében ekkor felkapta a kikészített kést, majd a neki háttal ülő ismerősét annak jobb oldalán megszúrta, mellyel életveszélyes sérülést okozott. A férfi ezután letette a kést, kinyitotta az ajtót, kiengedte a bezárt személyeket, és a megszúrt sértettet orvoshoz küldte. Az ügyészség a különös visszaeső vádlottal szemben letartóztatásának fenntartása mellett végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta a Szolnoki Törvényszéknél, és egyben kezdeményezte a férfi korábbi ítéletéhez kapcsolódó feltételes szabadság megszüntetését, valamint a vádlott feltételes szabadság kedvezményéből való kizárását. Mészáros Géza Átadtuk a fődíjat BEREKFÜRDŐ Molnár János polgármester (balra) és Perge József, a Berek-Víz Kft. ügyvezető igazgatója lapunk munkatársától, Daróczi Erzsébettől vette át „A megye 7 csodája” kitüntető cím viseléséről szóló emléktáblát. Mint ismert, az Új Néplap szavazásán a berekfürdői gyógyvíz nemcsak bekerült a megye hét csodája közé, hanem a verseny első helyén végzett. Fotó: Új Néplap Látogasson el hírportálunkra! SZOLJON.hu Parkot építenének a Piramis helyére TÖRÖKSZENTMIKLÓS Két témában tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Törökszentmiklóson Budai Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. Az egyik az M4-es gyorsforgalmi út építése, a másik pedig a város központjában több mint tíz éve félkészen álló Piramis Center sorsa. A polgármesterjelölt szerint 2021-ig elkészülhet az M4-es Törökszentmiklós és Tisza-híd közötti szakasza. A Piramis Center ügyében szerinte az elmúlt években semmi nem történt, statikusokkal megvizsgáltatva az épületet pedig kiderült, a felszíni részek nem alkalmasak hasznosításra. Terveink szerint itt egy szabadidőpark épülne majd, fiatalok és idősek számára egyaránt, ahol az emberek le tudnak ülni, délután a fiatalok egy kicsit mozogni, hiszen szabadtéri fitneszlehetőséget is biztosítunk. Emellett virágosítjuk, parkosítjuk a területet, így mindenki örömmel és szívesen használhatja majd - számolt be elképzeléséről a polgármesterjelölt. Boldog István, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a választás tétje az, hogy a következő öt évben egy szép park épül vagy öt év múlva is ugyanez a torzó áll majd a város központjában. ÚN