Új Néplap, 2020. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-17 / 218. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP A közlekedés helyzetéről egyeztettek SZOLNOK Fejér Andor alpol­gármester, hagyományteremtő szándékkal, közlekedési fó­rumot hívott össze szerdára a szolnoki városházára. Ezen olyan hatóságok és cégek szakemberei, képviselői vettek részt, akik a helyi közlekedés szervezésében dolgoznak. - A célunk az, hogy legyen egy olyan szakmai fórum, ahol rendszeresen tudunk egyez­tetni a közlekedési nehézsé­gekről, a problémákról, a fej­lesztési javaslatokról, illetve a járművezetők közlekedési kul­túrájának javítási lehetősége­iről is - magyarázta az alpol­gármester. A járművezetők­­ közlekedési kultúráját is javítanák Elhangzott, Szolnokon hu­szonöt éve nem volt jelentő­sebb úthálózat-fejlesztés, mi­közben húsz esztendő alatt hu­szonkét ezerrel nőtt a tiszai át­kelési pontok napi járműfor­galma a városban. A legjelen­tősebb, naponta mintegy öt­venöt­ezer járművet felvonul­tató hálózaton mindössze négy forgalmi sávon zajlik a jármű­közlekedés. A szakemberek rámutattak, a városban általá­nosságban több évtizedenként épül egy-egy járműközleke­désre tervezett tiszai híd: a bel­városit 1962-ben építették újjá, 1992-ben a Szent István hidat adták át, a csak gyalogos- és kerékpáros-közlekedést enge­délyező Tiszavirág hidat 2011- ben avatták fel, jelenkorunk­ban pedig 2022-re tervezik for­galomba helyezni az északi el­kerülő tiszai átkelőt. A szolno­ki, illetve a szandaszőlősi vá­rosrész forgalomenyhítése ér­dekében épül meg az úgyneve­zett Csáklya úti híd, amely pro­jekt egyébként már elindult, s különböző engedélyeztetési el­járások szakaszában van.­­ Az első egyeztetésünknek pozitív volt a fogadtatása. Úgy vélem, az állandó párbeszéd sokat segít majd, hogy valódi szakmai válaszokat tudjunk adni a szolnoki közlekedési ki­hívásokra - fejtette ki vélemé­nyét a hagyományteremtő ta­nácskozásról Fejér Andor. Mészáros Géza 2020. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK Október legvégéig terem a dinnye a földjein FEGYVERNEK Huber István családi gazdálkodó földjén még hosszú hetekig, várhatóan október végéig folyamatosan érik a dinnye. A kései érésű ízletes magyar gyümölcsöket közel másfél hektáron termeszti, melyek a sok napsütésnek köszönhetően idén tizenöt-húsz kilósra nőttek. Képünkön a frissen szedett dinnyéket válogatja a gazda. Fotó: M. J. Részben online oktatnak egy hétig a Pálfy­ Vízügyi Technikumban Ú­jabb megyei iskolában jelent meg a koronavírus Kettőszáztizennégyre nőtt az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma szerdára Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében, ez az előző naphoz képest hét új esetet jelent. Szinte nincs már olyan nap, hogy ne jelenne meg a vírus valamelyik oktatási intéz­ményben is, legutóbb a Szol­noki SZC Pálfy­ Vízügyi Tech­nikum jelentette be közle­ményben, hogy két évfolya­mon digitálisan oktatnak to­vább a héten, miután egy pedagógusnál kimutatták a koronavírus-fertőzöttséget. Molnár-Révész Erika erika.molnar-revesz@mediaworks.hu SZOLNOK Az egyik oktató koronavírustesztje lett pozitív a Szolnoki Szakképzési Cent­rumhoz tartozó Pálfy­ Vízügyi Technikumban, ezért az érin­tett 10. és 11. évfolyamos ta­nulókat a héten digitális for­mában oktatják. A többi diák oktatása személyes jelenléttel zajlik tovább - írta szerda reg­geli közleményében Kalmár Andrea, a centrum főigazgató­ja és Hicsó György kancellár. Szinte nincs olyan nap a megyében, hogy ne küldje­nek haza különböző oktatási intézményekből osztályokat, azokat, melyekkel a pozitív tesztet produkáló pedagógus érintkezhetett. A kontakt­kutatást és a további teendő­ket ilyenkor a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhi­vatal Népegészségügyi Fő­osztálya végzi- tudtuk meg Szutorisz-Szügyi Csongortól, a Szolnoki Tankerület igazga­tójától. A tankerület vezetője elmondta, a hozzájuk tartozó intézményekben folyamato­san követik a fertőzöttek szá­mát.­­ A szerda reggeli adatok szerint a Szolnoki Tanke­rületi Központhoz tartozó ti­zenkétezer diákból három igazoltan koronavírus-fertő­­zött van. Az ezernégyszázöt­ven pedagógusból pedig egy. Természetesen ettől a szám­tól jóval több tanuló és peda­gógus van karanténban, hi­szen a családban vagy bárhol máshol érintkezhetett fertő­zöttel, ezért jelenleg tesztelés alatt állnak - mondta az in­tézményvezető. Egy kérdőív alapján dönt az orvos A házi gyermekorvosoknak az is­kolákkal kapcsolatban járvány­ügyi teendőjük nincs, viszont be­tegség esetén, a hallott tünetek alapján kérhetik a páciens tesz­telését.­­ Lázas, légúti beteg gyermek nem jelenhet meg a rendelő­ben, mindenképpen telefonon kell keresni bennünket. Egy ki­fejezetten erre a célra szolgáló kérdőív alapján döntjük el, hogy kérünk-e a gyermek számára koronavírustesztet, vagy sem. Dönthetünk úgy, hogy nem ké­rünk vizsgálatot, de akkor is tíz napig mindenképpen otthon kell maradnia a gyermeknek, hogy­ha mégis beteg, akkorra már ne legyen fertőzőképes. Ahhoz, hogy újra közösségbe mehes­sen, a tünetek kezdetétől számí­tott tíz nap, plusz háromnapi tü­netmentességnek kell eltelnie - válaszolta kérdésünkre dr. Orosz Ágnes szolnoki házi gyermek­­orvos. Hozzátette, amennyiben a gyermekgyógyász úgy dönt, hogy tesztet kér páciense szá­mára, értesíti a mentőszolgála­tot, amely elvégzi a mintavételt, majd a kapott eredményeket a háziorvos az Elektronikus Egész­ségügyi Szolgáltatási Térben, vagyis a számítógépes rendsze­ren keresztül látja. További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZOLJON.hu Az önkormányzat is csatlakozott a gyermekek születését ünneplő kezdeményezéshez Babazászlókat tűztek ki a szolnoki városházán ✓ / SZOLNOK - Azért itt állunk, mert ha kicsit továbbmegyünk a folyosón, a házasságkötő te­remhez érünk. Az­az a hely, ahol a szolnoki párok jelentős része elkezdi a közös életét. Szerencsére egyre többen vá­lasztják az együttélés ezen for­máját, annak ellenére, hogy a világban egyre inkább terjed az elmélet, hogy nincsenek ne­mek, nincs szükség a család­ra, nincs szükség gyerekekre. Szolnok azonban egészen más­hogy gondolkodik - emelte ki Szalay Ferenc azon a tegnapi eseményen, amelyen babazász­lókat tűztek ki a városháza épü­letében. A megyeszékhely polgár­­mestere hangsúlyozta, a vá­ros büszkélkedhet a Családba­rát Önkormányzat díjjal, a szü­letendő gyerekeknek kis aján­dékkal kedveskednek, de a csa­ládoknak is sok támogatás jut. Ezekkel összhangban úgy gon­dolták, csatlakoznak azon kez­deményezéshez, hogy minden gyermek születését egy-egy zászló kitűzésével ünneplik.­­ Amikor valaki eltávozik közülünk, akkor kitesszük a fekete zászlót, tegyük hát ki a rózsaszín, illetve kék zászlócs­kákat, ha valaki érkezik, meg­születik - hangsúlyozta a vá­rosvezető. Az országos adatok alapján is látszik, a népességfogyás meg­állt, stagnál Magyarország la­kosságszáma, Szolnok népes­sége jelenleg 72 ezer. Elhang­zott, nem öröm, hogy elmen­nek fiatalok a városból, és ke­vésbé jönnek vissza, az viszont igen, hogy azért mennek el, hogy tanuljanak, diplomát sze­rezzenek.­­ A mi dolgunk az, hogy olyan feltételeket teremtsünk, hogy minél többen visszajöj­jenek. Most tehát e zászlókkal örüljünk minden megszülető szolnoki babának, aztán min­den gyereknek biztosítsuk a bölcsődét, az óvodát, az isko­lát, majd menjenek, tanulja­nak, s végül vissza tudjuk őket fogadni. A képviselő-testüle­tünk egyik legfontosabb felada­ta, hogy a családok biztonságát a legnagyobb mértékben támo­gassa - emelte ki végül Szalay Ferenc és feltűzte a zászlókat. Az eseményen kiderült, ter­vezik, hogy a születendő gyer­mekek ajándékcsomagjába is kerüljön majd ilyen zászló, a lá­nyoknak rózsaszín, a fiúknak kék. Arról is szó esett, hogy nemsokára az említett Család­barát Önkormányzat elisme­rést jelző zászlót is kitűzik, egy pályázaton kiválasztották a lo­gót, s készül a zászló is. R. Á. A hivatal épületében helyzeték el a zászlókat­Fotó: Nagy Balázs

Next