Új Néplap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-10 / 238. szám
2 A NAP TÉMÁJA A júliusi és augusztusi forgalom a legtöbb helyen felülmúlta a várakozásokat A jó nyári szezon csökkentette a bevételkiesést a fürdőkben A kijárási korlátozások után fokozatosan próbált magához térni a fürdőágazat. Nyár elején az óvatosság volt érezhető a strandolók számának alakulásán. A július és augusztus viszont felülmúlta az elvárásokat, és bár több Jász-Nagykun- Szolnok megyei fürdőben is érezhető volt a külföldi vendégek hiánya, a belföldi turizmus fellendülése pozitív irányba billentette a mérleget. P. Pusztai Nóra nora.pusztai@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Az év első két hónapja húsz-harminc százalékos növekedést produkált, ami év elejéhez képest nagyon jó. A tapasztalataink szerint elmondható, hogy általános jólét uralkodott el az országban, kezdett megszokottá válni a wellnesshétvége és a belföldi kirándulások, a turizmus fellendült - számolt be az évkezdetről Gál Bertalan, a Cserkeszőlői Fürdő és Gyógyászati Központ vezetője. - A tavaszi kijárási korlátozások idején karbantartási feladatokat végeztünk, utána az újranyitásra készültünk, mely során érezhető volt, hogy fokozódott a magyarokban a kitörési vágy. Mindez ráadásul összekapcsolódott egy kormányzati kommunikációval, a belföldi úti célok felé irányítva a kikapcsolódni vágyókat, összességében talán ez billentette pozitív irányba a mérleget. Június 15-én nyitottunk újra, ekkor még óvatosabbak voltak az emberek az utazás terén, főleg a fürdőlátogatásokkal kapcsolatban. A július viszont már meghaladta az előzetes becsléseket. A tavalyi év hasonló időszakához képest ugyanis csak tíz százalék volt a visszaesés, ami nem előny, de felülmúlta a várakozást - mondta. Hozzátette: az augusztus meglepetést hozott. Tízszázalékos volt a növekedés. Annak ellenére, hogy a tavaszi üzemszüneti időszakban elkezdett munkálatok egy részét - főleg az élményparkot, csúszdafelújítást - nem tudtuk nyárra befejezni. - Nagyon jó volt az őszkezdet, szeptember első felében a forgalmi adatok nagymértékű növekedést mutattak, viszont a másodikban legalább ilyen arányú volt a visszaesés, összességében tudtuk hozni a tavalyi forgalmat. Az októberrel kapcsolatban egyelőre kétes érzéseink vannak, a szálláshelyek egy része jó foglaltságnak örvend, ami stabil bázist biztosít, de az, hogy ez a jövőben hogyan fog alakulni, nagyban függ a közegészségügyi helyzettől - fejtette ki. - A nyári szezon regenerálta a turizmust, az év további részében viszont óvatosak az emberek, most kell különleges praktikákat, akciókat kitalálni, amivel a jogszabályokat betartva, további vendégeket lehet a medencepartra csábítani - összegezte, majd kitért a jövőbeni tervekre is. - Lezárjuk a felújítási és karbantartási feladatokat. Az új ötletek között szerepel a kempingfejlesztés és fürdővízfelület növelése, melyekbe leghamarabb a következő évben tudunk belevágni - magyarázta Gál Bertalan. A földvári strand forgalma meghaladta a tavalyit A Tiszaföldvári Gyógyfürdő és Kemping a szokott módon a hónap első hétvégéjén a téli üzemre átállás miatt bezárta a kapuit, a karbantartásé a főszerep. Meszeljük, majd paravánnal vesszük körül a medencéket, fertőtlenítjük a csőrendszert, és elvégezzük az egyéb, ÁNTSZ által előírt teendőket is - tudtuk meg Csinády Lászlótól, a Tiszaföldvári Gyógyfürdő és Kemping vezetőjétől, aki ugyancsak pozitív tapasztalatokról számolt be a nyári időszak kapcsán. - A július és augusztus meghaladta a tavalyi évi belépőszámot és árbevételt. Az intézkedések betartása mellett sok látogatónk volt, főleg annak köszönhetően, hogy Szolnokon nem üzemelt strand. Tisztán, rendezetten tudtuk tartani a fürdő területét, betartottuk a strandfürdőre vonatkozó szabályokat. Ami viszont meglepetést okozott, hogy szeptemberben a szokottnál is többen látogattak a strandra - foglalta össze, majd hozzáfűzte, a téli üzemre felkészülve, október 23-án nyitnak újra. A gyógyászati részleg is üzemelt Túrkevén A vírushelyzet miatti nehézségek és bizonytalanságok ellenére a Túrkeve Termál és Élményfürdő is megnyitotta kapuit a szezon kezdetén. Hegyi Csaba ügyvezető elmondta, egy hónappal később már a gyógyászati részleg is várta a vendégeket. - Ezeknek a szolgáltatásoknak módosítottuk az árait. Ez okozott némi aggodalmat az üzemeltetés sikerességét illetően, ám ennyi idő távlatából elmondhatom, remek kihasználtsággal működik azóta is - részletezte. Hozzátette, a fürdőt látogatók és a szálláshelyeket foglalók száma lassan emelkedett, ám végül a tavalyi évhez hasonló érdeklődés mutatkozott. A szállások népszerűségéhez minden bizonnyal a közösségi felújítás is hozzájárult. A helybeliek munkája, felajánlásai megszépítették a házakat, a tematikus arculat kialakítása vonzóbbá tette az apartmanjainkat - magyarázta az ügyvezető. Az uszodát ugyan nem tudták megnyitni ebben az évben, nem látták biztosítottnak az üzemeltetéshez szükséges költségek kitermelését. - A fedett fürdőcsarnokban minden medence és az összes kültéri gyógyvizes működik - emelte ki Hegyi Csaba. Heti háromezer látogatójuk volt a főszezonban A törökszentmiklósi strandon a hideg vizes medencéket május végén, a kempinget június elején, a gyógymedencéket pedig csak június végén nyitották meg a koronavírusjárvány miatt. A későbbi nyitás a fürdő idei bevételén is érezhető volt. - Amint már a normál nyitvatartással üzemeltünk, az időszaknak megfelelő, esetenként kicsit nagyobb vendégforgalmat bonyolítottunk le. Ez főszezonban heti háromezer látogatót jelentett - válaszolta Róth Ervin, a strandot üzemeltető Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője. Elmondta, a strandfürdő és kemping kiadásai a normál üzemi szinthez közel voltak, míg a zárvatartás és korlátozott nyitás számottevő árbevétel-kiesést okozott. A bevételkiesést májusjúniusban könyveltünk el a strandon és a kempingben is. Májusban csak egy hetet voltak nyitva a hideg vizes medencék. A gyógymedencék és ezzel a kezelések igazán csak júliusban indultak el. A kempingbe is csak júliusban volt elfogadható a vendégszám - tette hozzá az ügyvezető. A kijárási korlátozás idején karbantartási feladatokat végeztünk Hamarosan megnyitja kapuit az újraépített szolnoki, Véső úti MÁV-strandfürdő. Már elkezdődött a teljesítés, a sátorállítás Fotó: Nagy B. A cserkeszőlői fürdőben a szeptember eleje is jó forgalmat hozott illusztrációfotó: M. J. Júniustól augusztusig elsősorban a csoportok maradtak el Kisújszálláson A Románia Gyógy- és Strandfürdő az idei nyári szezont a veszélyhelyzet elmúlását követően azonnal megnyitotta. A június nagyon bizonytalanul indult, a tavalyi évhez viszonyítva mindössze negyvenszázalékos látogatottságot értünk el. Ez az arányszám júliusban nyolcvanhat, míg augusztusban kilencvenhárom százalék volt, ebben az időszakban álltunk vissza a korábban megszokott nyitvatartási rendre. A nyári három hónap alatt vendégeink egynegyedét veszítettük el, főleg a csoportok maradtak el - foglalta össze tapasztalatait Zámbori Péter ügyvezető. - Sajnos a szakemberállomány egy részétől is meg kellett válnunk a nehézségek miatt, a munkatársaink részmunkaidőben kezdték el a nyári szezont. Néhány kisebb rendezvényt tartottunk, ezekben az esetekben is költséghatékonysági szempontokat tartottunk szem előtt - közölte. Hozzátette: a gyógyászati részleg a veszélyhelyzet alatt is folyamatosan üzemelt, telefonos orvosi szakrendelések mellett online gyógytornát, fizikoterápiás kezeléseket tartottak. További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZOLJON.hu 2020. OKTÓBER 10., SZOMBAT