Új Néplap, 2021. május (32. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-20 / 115. szám

TISZAFÜRED A városüzemeltetési és hatósági iroda a napokban elbontotta a Morotva Kerékpáros Pihenőpark balesetveszélyessé vált kilátóját. A 2010-ben átadott faszer­kezetű tornyot sokszor hónapokra lezárták a szükséges javítások miatt. Az önkormányzat tájékoztatása szerint a bontást több statikai és faanyagvédelmi vizsgálat előzte meg, melyek kimutatták a szerkezet nagy részének végleges károsodását. Egyelőre nem tudni, hogy később tervezik-e egy másik építését. Fotó: Újvári László Az ösztöndíjprogram révén sok képzett fiatalt bírnak maradásra Felkarolják a hátrányos helyzetű falvak diákjait A továbbtanulás diákoknak és szülőknek egyaránt kihí­vást jelent. Akkor kell csak igazán mélyen a zsebbe nyúl­ni, mikor a középiskolásból egyetemi vagy főiskolai hall­gató lesz. Az anyagi terhek könnyítését hivatott szolgál­ni az egyik, Debreceni Egye­temhez köthető vállalkozás ösztöndíjprogramja. Újvári László laszlo.ujvari@partner.mediaworks.hu TISZA MENTE Még 2008-ban hív­ta életre a Szolnoki Főiskola által megalapított, de ma már a Debreceni Egyetem tulajdo­nában lévő Merkating Non­profit Kft. a Tiszaroffi Tovább­tanulási Ösztöndíjpályázatot. A program célja, hogy anya­gilag támogassák a tiszaroffi, tiszaburai, tiszagyendai, kő­telki, tiszasülyi és tiszabői kö­zépiskolások felsőfokú tanul­mányait. Az ösztöndíj maxi­mum harmincezer forint ha­vonta, de amennyiben a támo­gatott fiatal felvételt nyer fel­sőoktatási intézménybe, ez az összeg akár ötven­ezer forint is lehet.­­ Fő célkitűzé­sünk, hogy mi­nél többen eljus­sanak a PhD-foko­­zat megszerzéséig, amit százezer fo­rinttal tudunk tá­mogatni havonta - magyarázta dr. Szakács Attila főiskolai docens, a Merkating Nonprofit Kft. ügyvezetője. - A tiszaroffi ösztöndíjprog­ram lehetőséget teremt a me­gye halmozottan hátrányos helyzetű térségében élő fiata­loknak a továbbtanulás költ­ségeinek csökkentésére - tet­te hozzá. A programot először 2015- ben hirdették meg az emlí­tett hat településen, bevon­va a polgármestereket, isko­lákat, valamint a térségben műkö­dő szociális szer­vezeteket, utóbbi­ak közül azóta is kiváló kapcsolatot ápolnak a Máltai Szeretetszolgálat­tal. Szeretnék el­érni, hogy az érin­tett családokat ne állítsa meg­oldhatatlan feladat elé a gyer­mekek taníttatása. A fiatalok ezáltal óriási lehetőséget kap­nak, pláne ha csak azt ves­­­szük alapul, hogy megan­­nyian élnek halmozottan hát­rányos körülmények között vagy csonka családban. Az el­múlt évek során az ösztöndíj sokakon segített, van olyan család, ahol minden gyermek részese lett, de olyan is akad, ahol a szülő szintén kedvet kapott a tanulás­hoz, így az egész família a felsőok­tatásban tanul.­­ A pályázat si­kerét bizonyít­ja, hogy manap­ság már annyi a jelentkező, hogy a rendelkezésre ál­ló pénzügyi keret miatt válo­gatni kell közöttük. Van, aki középiskolásként, majd felső­fokú tanulmányai idejére is kiérdemelte a támogatást - árulta el dr. Szakács Attila. Majd kifejtette: tapasztalata­ik világosan mutatják, hogy a tiszaroffi program hat a tér­ségre. Többen a diploma meg­szerzése után ugyanis úgy nyilatkoztak, hogy lehetőség szerint a tudásukat a térség­ben szeretnék kamatoztatni -jó páran közülük valóban visszaköl­töztek a térségbe. A Merkating Nonprofit Kft. ügy­vezetője egy konk­rét példát is felho­zott: Négyesi Pé­ter az egyik ilyen visszatérő, aki je­lenleg az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskoláját végzi, és ez­zel párhuzamosan matemati­katanár egykori általános is­kolájában, Tiszagyendán. Ha a támoga­tott fiatal fel­vételt nyer, az összeg akár 50 ezer forint is lehet A pályázat si­kerét bizonyít­ja, hogy annyi a jelentkező, hogy válogatni kell közöttük Hívja az Uj Néplap 0 m 0­0­0 m­0 . újságíróját elsősorban a Tisza-tó tér­ségében élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, tárcsázza a 30/220-7919-es telefonszámot hétköznapokon, vagy küldjön üzenetet a laszlo. ujvari@partner.mediaworks.hu e-mail-címre! ! TISZA-TÓ g HÍREK Partközelben jó most a kapás TISZA-TÓ Ismét árad a szőke folyó, ezért zárta a zsilipeket a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság. Az utóbbi na­pokban a horgászok többsé­ge a holtágakon próbált sze­rencsét, azonban a békés halak étvágya elmarad a vá­rakozásoktól. Mindennap ér­kezik hír süllőfogásról, több­nyire kishallal, halszelettel eredményesek a horgászok. A tapasztalatok szerint söté­tedés után, partközelben ér­demes most próbálkozni. (ul) Rajzpályázatot hirdettek TISZAFÜRED Kedvenc me­sém címmel hirdetett rajz­versenyt a Kovács Pál Műve­lődési Központ. Az óvodások és kisiskolások számára köz­zétett felhívásban arra kérik a pályázókat, hogy bármilyen szabadon választott tech­nikával rajzolják le kedvenc mesejelenetüket. A május 26-áig beérkezett pályamű­­veket korcsoportonként ju­talmazzák, az eredményhir­detést május 30-án, a város új főterén tartják majd. (ul) Megnyílt az új Tourinform-iroda TISZAFÜRED Megnyitotta ka­puját a szabadstrand bejá­ratánál épült új Tourinform­­iroda az elmúlt hétvégén. A Magyar Turisztikai Ügynök­ség mintegy húszmillió forin­tos támogatásával kialakí­tott konténeriroda teljesen felszerelt, így immár korsze­rű informatikai eszközök, bú­torok és LED-panel segítik a dolgozókat a betérő vendé­gek tájékoztatásában. A be­ruházás célja az volt, hogy a korábbinál előnyösebb he­lyen, modern körülmények között fogadhassák a város­ba érkező turistákat. (ul) Fotó: Újvári László Az ifjúsági és főzőklub rendezvényei még jobban összekovácsolták a helyieket Hidat építettek a generációk közé TOMAJMONOSTORA Megerősí­tette a faluközösséget és hi­dat épített a generációk közé a nemrég lezárult Fejlődés a Ti­sza-tó mentén projekt. A há­roméves program keretében rendezvényeket szerveztek, önkénteseket toboroztak és létrehoztak két új közösséget. Mint azt Juhász Judit prog­ramszervezőtől megtudtuk: if­júsági és főzőklubot egyaránt indítottak a projekt részeként. Utóbbiban az egészséges élet­módra és táplálkozásra he­lyezték a hangsúlyt. A klubta­gok új alapanyagokkal ismer­kedtek meg, valamint a koráb­bi ismereteiktől eltérő, teljesen új elkészítési technikákat sajá­títottak el.­­ Nehéz volt az első lépé­sek megtétele, de végül na­gyon népszerű lett a főzőklub. A tagok annyira meg­szerették a közössé­get, hogy programon kívül is találkoztak A résztvevők a saját kertjükből hoztak alapanyagokat, és meg­osztották egymással féltve őr­zött receptjeiket - idézte fel a szervező. Meglátása szerint a klubtagok annyira megszeret­ték a közösséget és a foglalko­zásokat, hogy nem egyszer a programon kívül is találkoz­tak, hogy együtt főzzenek. Hasonló eredményeket mu­tathat fel az ifjúsági klub, mely a helyi fiatalokat igyeke­zett megszólítani kikapcsoló­dást biztosító programjaival. Népszerűek voltak a kirándu­lások, emellett bálokat szer­veztek, és részt vettek az Or­szágos Könyvtári Napokon is. Juhász Judit kiemelte: az utób­bi hónapokban a járvány aka­dályt gördített a klubfoglalko­zások elé, de az online térben próbálták pótolni azokat. - A fiatalok önkéntesen vál­lalkoztak az időseknek való segítségnyújtásra - például gyógyszerkiváltásra, bevásár­lásra de az adománycsoma­gok összeállításában és átadá­sában is szerepet töltöttek be, ami nagyon dicséretes - véle­kedett a programszervező. Az előbbieken felül egész­ségnapokat is beiktattak. Idő­sek és fiatalok egyaránt láto­gatták a rendezvényeket, és többek között előadásokat hall­gathattak vagy egészséges éte­leket kóstolhattak. A szakem­ber az egyik legnagyobb ered­ménynek tartja továbbá, hogy a község óvodája sok hasznos új eszközzel gyarapodott a pro­jekt révén. Újvári László Juhász Judit szervező­Fotó: U. L.

Next