Új Néplap, 2021. augusztus (32. évfolyam, 177-201. szám)

2021-08-02 / 177. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP A SZOLJON.hu írta Több zsáknyi hulladéktól szabadította meg a partot a kis csapat SZOLNOK A Zagyva menti te­rületeken folytatta szemétsze­dő akcióját a Szolnoki Zöld Erő csapata. A minap tizennégyen indultak útnak a folyó városi szakaszán - mindkét parton végighaladva a vasúti hídtól a torkolatig. Az átvizsgált, lát­szólag gondozott és tiszta part­szakaszon is sikerült sok zsák­nyi eldobált, a támfal tövében, a növényzetben, vagy a Zagyva medrének szélén megbújó hul­ladékot összegyűjteni. A lelkes résztvevőknek a becsült három zsáknyi mennyiségnek a két­szeresét sikerült összeszedniük a mintegy kétórás séta során. Az összegyűjtött szemetet az NHSZ segített elszállítani Egy héttel később pedig foly­tatták a munkát: észak felé, egészen a malomszögi hídig sétált közel kilenc kilométeren át a csapat, akikhez új segítők, kutyás gazdák és egy lelkes kislány is csatlakozott. A közel négyórás út végére sikerült az útközben talált fémhulladékot is összeszedni. A szemét el­szállításában mindkét alka­lommal az NHSZ Szolnok Köz­­szolgáltató Nonprofit Kft. se­gédkezett. A maroknyi csapat tagjai ilyen akciókkal szeretnék fel­hívni a figyelmet a természetes környezet védelmére, tisztasá­gának megóvására. Somi G. Közösen szedték a szemetet Beküldött fotó k 2021. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ Gasztrokihívásokat teljesítettek a „fekete gyémánt” rajongói Szarvasgombás ízkavalkád várta a faluba látogatókat Gasztronómiai kalandok, szarvasgombás kihívások várták szombaton a Jász­­szentandrásra látogatókat. Ezúttal is sokan voltak kí­váncsiak rá, hogyan is kell igazán szakszerűen elkészí­teni a „fekete gyémánttal” ízesített ételeket. Illés Anita anita.illes@mediaworks.hu JÁSZSZENTANDRÁS Az IPA, az­az a Nemzetközi Rendőrszö­vetség magyar szekciójának jászszentandrási szervezete nyolcadik alkalommal szer­vezte meg a szarvasgombás ételek főző- és sütőversenyét az alapító Arthur Troop emlé­kére. Az összejövetelre az or­szág számos pontjáról, példá­ul Mezőtúrról, Szegedről és Kőszegről, sőt még a határon túlról, Romániából és Szlová­kiából is érkeztek csapatok. Ottjártunkkor már a délelőt­ti órákban fenséges illatok ter­jengtek a rendezvény helyszí­nén, a főzők ezúttal is különle­ges ételeket álmodtak meg. Az IPA romániai szervezete nem először képviseltette magát a főzőversenyen. - Már ötödik alkalommal veszünk részt a rendezvényen, ami mindig jó hangulatban te­lik - mondta el érdeklődésünk­re Marian Dumbrean. Azt is el­árulta, hogy genovai marhagu­lyást készítettek szarvasgom­bával fűszerezve, puliszkával. Néhány méterrel odébb, a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szak­képző Iskolájának főzőhelyé­nél álltunk meg. Csapatuk iga­zi ínyencséget és különleges desszertet alkotott. - Karamellben pácolt cék­lát, szarvasgombás tésztát és roston sült bélszínt készítünk - avatott be a részletekbe Sze­keres Ádám, az iskola tanuló­ja. Desszertnek pedig 1978-as évjáratú rozéval és „fekete gyé­mánttal” ízesített vaníliafagy­­lalt kerül a zsűri asztalára. A csapatok számos gasztroálmot megvalósítottak, így például a ritkasággal fűszerezett almás zellerkrémlevest, olaszos zöld­séges tésztát, tejszínes pulyka­ragut és szarvasgombás csoko­ládékrémmel töltött palacsintát is készítettek. A verseny célja többek kö­zött a szarvasgomba népszerű­sítése és a közösségépítés volt. - Harmincegy csapat vett részt a főzőversenyen, ami na­gyon jó arány a járvány után - mondta dr. Simon Tamás, a Szabadtűzi Lovagrend nagy­mestere. Hozzátette, öt kategó­riában díjazták a csapatokat és különdíjakat is kiosztottak. A mesterszakácsokból álló zsűri az értékeléskor figyelembe vet­te az ízvilágot, a főzőhely tisz­taságát és díszítettséget, vala­mint az ételek tálalását is. A szarvasgombás gasztro­­kihívással párhuzamosan zaj­lott a falunapi főzőverseny a strandon, ahol sertés-, marha- és birkahúsból készült ételek Totyogtak a bográcsokban. Illés Anita Nemcsak az ízesítésre fókuszáltak a főzőverseny csapatai, hanem az ételek díszítésére, tálalására is. Képgaléria a SZOLJON.HU hírportálon! Fotók: Pesti József A jászsági nyári szarvasgomba különleges ízvilágot ad az ételeknek Nem volt könnyű dolga a zsűrinek, rengeteg finomságot kóstolhatott Képes hírek megyénk hétvégi eseményeiből: horgászversenyt is rendeztek a Túri Halas Napokon Hat kategóriában versenyeztek a fogathajtók SZOLNOK Az Ormos Imre parkban nyílt meg a Szolnoki MúltTár sza­badtéri tárlat negyedik állomása. A Tallinn városrész történetét­­ az egykori tüdőkórháztól a Scheftsik-telep históriájáig­­ felölelő plakátki­állítást Bajnai Zsolt (képünkön) mutatta be péntek este. Fotó: Kiss J. TISZAFÖLDVÁR Még a reggeli zivatar sem zavarta meg a XXII. Tisza­­földvári Fogathajtó Verseny résztvevőit. A lovassportok kedvelői és ma­guk az indulók is szép számmal gyűltek össze szombaton. Hat kategó­riában összesen hetvenkét versenyző állt rajthoz. Fotó: Tömösközi K. MEZŐTÚR Nemcsak halételfőző versenyt rendeztek a számos szóra­koztató program között szombaton a Túri Halas Napokon, hanem egy horgászversenyre is várták a pecásokat. Képünk Hidasi Gergelyt örö­kítette meg kislányával, Liliánával a megméretésen. Fotó Mészáros J,

Next