Új Néplap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Három utcában is felújításba fogtak TISZAFÜRED Hazai forrás­ból újulhat meg három út - a Rókásszőlő, a József Attila, valamint a Liliom - Tiszafüre­den. A kivitelező szeptember hetedikén látott munkához, mindhárom utat újraaszfal­tozzák az elkövetkező napok­ban, ezért részleges, eseten­ként teljes útzárra kell ké­szülni az egyes szakaszokon. Mint közleményében a hely­hatóság fogalmazott: a la­kosok és a közlekedők türel­mét, megértését kérik. (ul) Mindkét templom kapuja nyitva áll TÚRKEVE Templomtúrát tar­tanak ma a város napja ren­dezvénysorozat keretében. Ondavay Tibor esperes, pá­pai plelátus és Kereszti Ro­land református lelkésznek köszönhetően az érdeklő­dők bebocsátást nyerhet­nek mind a katolikus, mind a református templomba. Előbbibe délután kettőtől, utóbbiba pedig délután há­romtól lehet betérni. (rá) Javaslatokat vár az önkormányzat MEZŐTÚR Javaslatokat vár­nak a „Mezőtúr Város Dísz­polgára” kitüntetésre és a „Mezőtúr Városért” díj ado­mányozására, valamint a „Mezőtúr Város Szolgálatá­ért” és „Az Év Mezőtúri Vál­lalkozója” díjra. A „Mezőtúr sportjáért", a „Mezőtúr kul­túrájáért", „Az év mezőtúri sportolója” és a „Mezőtúr vá­ros jó tanulója, jó sportolója” kitüntetések adományozásá­ra is lehet javaslatokat tenni keddig. A kitüntetéseket ok­tóber 23-án, ünnepélyes ke­retek között adják át. (rá) A korábbi vezető kapott díjat SZOLNOK Számos kitüntető címet adtak át a város napján a megyeszékhelyen. Lapunk hasábjain tévesen jelent meg, hogy a „Béres-díj Szol­nok kultúrájáért" elismerő díj­ban részesülő Munkácsyné Danyi Zsuzsanna a Szol­noki Népdalkör vezetője, ő ugyanis csak korábban ko­ordinálta a munkát. Jelenleg ezt a pozíciót Juhászné Antal Gabriella tölti be. (ppn) 4 2021. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT SZOLNOK A hathetes alapkiképzés sikeres elvégzése után tegnap huszonnyolc honvéd tett ünnepélyes keretek között esküt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison - adta hírül az alakulat kommunikációs osztálya. Dr. Báli Tamás ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese hangsúlyozta, a modern haditechnikai eszközök mellé nélkü­lözhetetlen az elhivatott katona, aki nem munkát választ, hanem hivatást, melyet a mai napon esküjükkel is igazoltak katonáink. Az alapkiképzésen nyújtott kiemelkedő teljesít­ményéért elismerésben részesítették Szabó Rózsa önkéntes műveleti tartalékos őrmestert, Haraszti Attila közkatonát és Komlódi János közkatonát. Mészáros G. Fotó: Nagy B. Aprólékos nyomozással derítették fel a Szántó körúti bűnesetet Fekete símaszkos fegyveresek törtek egy fiatal szolnoki párra (Folytatás az 1. oldalról) SZOLNOK Először megpróbál­tak úgy bejutni, hogy lenyom­ják a kilincset, majd, miután zárva volt az ajtó, kopogtattak.­­ A sértett résnyire kinyitot­ta a bejárati ajtót. Ugyanabban a pillanatban az egyik elköve­tő erővel benyomta azt, és a tá­madók bejutottak a lakásba - beszélt a meghökkentő júliusi bűneset részleteiről Tóth Atti­la őrnagy, a megyei rendőr-fő­kapitányság kiemelt főnyomo­zója.­­ A sértett próbált véde­kezni, felülről ráfogott az egyik pisztolyra, aminek a csövét le akarta nyomni, hogy ne tart­sák felé. Eközben azonban el­esett. Az egyik szobából pedig kilépett a férfi élettársa, aki ki­abálni kezdett. Rászóltak, hogy hallgasson, miközben fegyvert fogtak a két emberre. Beültet­ték a párt a hálószobába, és az egyik tettes vastag ragasztó­­szalaggal körbetekerte mind­két sértett kezét, majd a száju­kat is leragasztotta. Közben a másik fegyverrel tartotta sakk­ban a megtámadott embere­ket. Végül ötszázezer forint ér­tékben vittek el pénzt a lakás­ból. Menekülés előtt az egyi­kük még levette a rettegő sér­tettek szájáról a ragasztószala­got, majd a két rabló futva tá­vozott a házból... - tette hozzá a Zsaru Magazinnak a szolno­ki nyomozó aki szerint ez egy olyan bűncselekmény, ami egy­általán nem jellemző a városra. - Egy kötözős rablás, ráadá­sul fegyverrel! - hangsúlyozta. A rendőrök a helyszíni szem­le során rögzítették a ragasztó­szalag-darabot, melyet az egyik sértett szájára tettek. A nyomo­zók tanúk után kutattak, adatot gyűjtöttek, ellenőrizték a rab­lók érkezési és távozási útvona­lát is. Összesen nyolcvan(!) ka­merafelvételt foglaltak le. - Augusztus 11-én hajnalban mindkettőjüket a Tisza mélysé­gi ellenőrzési és közterületi tá­mogató osztály bevetési egy­ségével fogtuk el - idézte fel Tóth Attila. - A társaság továb­bi négy tagját pedig kihallgat­tuk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitánysá­gon. Ennek köszönhetően több terhelő tanúvallomást is tettek rájuk - fűzte hozzá a nyomozó. Nem sokkal később mind­két elkövető részletes beisme­rő vallomást tett. Helyszíni ki­hallgatáson is pontról pontra elmondták, hogyan követték el a rablást, melyhez két gáz­riasztó fegyvert használtak. A fegyveresen elkövetett rablás bűntettével meggyanú­sított férfiakat őrizetbe vették, majd két nappal később a bíró­ság a letartóztatásuk mellett döntött. Mindketten ragasz­kodtak hozzá, hogy a jegyző­könyvükben szerepeljen: na­gyon megbánták, amit tettek, bocsánatot kérnek a történte­kért a sértettektől... Új Néplap 4 Ritka zöldeskék szeme buktatta le A sértettek - annak ellenére, hogy a tettesek símaszkban és talpig fekete ruhában voltak - pontos személyleírást adtak a támadókról. Az egyik elkövető­ről kiderült, hogy jellegzetes zöl­deskék szeme van, és mozgása alapján is kitűnik. Ezzel párhu­zamosan a nyomozók felfigyel­tek egy hatfős társaságra, kö­zülük is egy húszéves fiatalem­berre, akire illettek a sértettek által említett ismertetőjegyek. A kamerafelvételek között is ta­láltak olyat, melyen a jellegze­tesen járó férfi látható közvetle­nül a rablás előtt. Később kide­rült, hogy a társaság másik tag­jának genetikai profilját sikerült rögzíteni a helyszínen. SZOLJON.hu TÉRZENE - Esti imádság A TÉRZENE program keretében szeptember 15-én, szerdán 19.00 órára a szolnoki belvárosi Szenthá­romság-templom előtti térre várja közönségét a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus. Az esten fellép a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Szolnoki Kodály Kórus és a MÁV Férfikórus, Kiss Boldizsár és Juhászné Zsákai Katalin vezényletével. A rendezvényre a belépés díjtalan. Élelmiszerrel segítettek SZOLNOK Harminc szolnoki család jutott tegnap ingyen élelmiszerhez. Rafael Csaba, a Csillag Cserhaj Szolgáltató Pont vezetője és Molnár Iván (képünkön) önkormányzati képviselő segítette tartósélelmi­szer-csomagokkal a halmozottan hátrányos helyzetű családokat a Déli városrészben. Fotó: Mészáros János

Next