Új Néplap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-16 / 215. szám
2021. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Gajdos Bernadett rendőri pályára készül Szenvedélyesen falja a távokat (Folytatás az 1. oldalról) MARTFŰ - Ötévesen hoztak ide a négyéves tesómmal és a négyhetes öcsémmel. Anyáéknak előzetes karácsonyi ajándékok voltunk. És bár emlékszem, hogy nem igazán szerettem volna ideköltözni, az évek alatt mégis igazi családdá értünk - mesélte Gajdos Bernadett, aki a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülőinél cseperedett fel. Bernadett 2008-ban került testvéreivel együtt a martfűi Kocsi családhoz, ma utógondozottként él ugyanott. - Itt vagyok otthon! Apa mindig azt szokta mondani, hogyha felmerül ez a téma, minket tényleg a gólya hozott - tette hozzá mosolyogva. A fiatal lány falja a kilométereket, ha futásról van szó. A nyári szünetben sorra szerezte az érmeket. A II. Trianoni Emléktusán korcsoportjában első lett, míg egy martfűi megméretésen másodikként ért célba. Jelenleg a tiszaföldvári Hajnóczy József gimnázium tizenkettedikes tanulója. Elsősorban azért szeretett bele a futásba, mert rendőr szeretne lenni. Apa azt szokta mondani, hogyha felmerül ez a téma, minket tényleg a gólya hozott - Apa, aki korábban rendőr volt, mindig rengeteg sztorit mesélt. Ezek hangulata magával ragadott, és megfogalmazódott bennem, hogy én is szeretnék egy jó csapat tagjaként ilyen kalandokban részt venni, ezért is jelentkeztem a tiszaföldvári gimnázium közszolgálati osztályába. A futást a továbbtanulás miatt kezdtem el - sorolta a motiváló tényezőket. Bernadett szerint a rendőrök biztonságot nyújtanak, szeretné, ha ő is segíthetne embertársain, illetve ha a szükség úgy hozza, bizalommal fordulhassanak hozzá. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre készül, jelentkezés előtt utánanézett a fizikai felmérés elvárásainak. Emiatt húzott futócipőt, és indul nap mint nap sportolni. Jelenleg társaival az UltraBalatonra készül, ahol a több mint kétszáz kilométert tizennégyen osztják majd meg. - Elsőre azt gondoltam, hogy lehet, ehhez kevés vagyok, de a nyári eredményeken felbuzdulva látom, hogy egyre jobban megy - vélekedett. P. Pusztai Nóra Gajdos Bernadett(balról a második) testvéreivel és nevelőszüleivel igazi családdá értek Fotó: P. P. N. ITM — További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZÓLJON Nehéz az elválás pillanata, máig emlékszik a tekintetükre Kocsi Istvánék immáron húsz éve nevelőszülők. Három saját lányuk közül a kisebbek épp iskolába készültek, mikor a szülők elvégezték a szükséges tanfolyamot. - Először csecsemők kerültek hozzánk, többségük alig pár hetesen érkezett, és körülbelül háromévesen ment el tőlünk. Eddig tíz gyermeket készítettünk fel örökbeadásra, és egy került vissza a vér szerinti szülőhöz, tehát hazagondoztuk. Nagyon nehéz volt elengedni őket, az autóból rám tekintő, szomorú szemükre egytől egyig emlékszem - mesélte Kocsi Istvánné. Nem sokkal később érkezett családjukba a három testvér: Bernadett, Ildikó és István, hozzájuk csatlakozott később Pityuka, így a család jelenleg négy gyermekről gondoskodik. - Sok emlék van a gyerekekben, amit a saját családjukból hoztak, de azt remélem, hogy itt vannak otthon - hangsúlyozta Piroska, aki nem bánta meg, hogy férjével nevelőszülők lettek. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató célja népszerűsíteni ezt a hivatást, hogy minél kevesebb gyermek nevelkedjen lakásotthonokban és minél többen kerüljenek Bernadetthez hasonlóan szerető családi környezetbe. Útravalót kaphatnak a vizsgákra SZOLNOK A nyelvtanulás’hete keretében a megyeszékhelyen is lehetőség nyílik betekintést nyerni a nyelvvizsgák menetébe, melynek célja, hogy a diákok ingyenesen hallgathatnak előadásokat és kapnak tanácsot olyan oktatóktól, akik napi szinten javítanak dolgozatokat. Szolnokon az Oxford School Nyelviskola csatlakozott az országos rendezvényhez, melynek programjai helyszínéül a Verseghy Ferenc Könyvtár szolgál. Bóka Tamás, a nyelviskola társalapítója és ügyvezetője hangsúlyozta: ez a pár nap lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy olyan előadásokat látogassanak, melyekből útmutatást nyerhetnek. Számos építő jellegű javaslattal segíthetik őket Több nyelvvizsgaközpont vezetője érkezik hozzánk, akik szakmai tudásukat és tapasztalataikat osztják meg velük a jól megírt idegen nyelvű levélről és szóbeli vizsgákról - részletezte a társalapító. - Mindezt azért tartom fontosnak, mert olyan emberektől kaphatnak tanácsokat, akik nap mint nap vizsgáztatnak, ebből fakadóan számos építő jellegű javaslattal segíthetik őket. Küllő Judit HIRDETÉS '"»• ' MEGYEI KÖRKÉP g Nyárzáró csobbanás Hartai Gergely gergely,hartai@mediaworks.hu Nem telik el úgy nyár nálunk, hogy legalább egyszer ne látogatnánk el valamelyik hazai fürdőváros strandjára. Az elmúlt hónapokat persze a járvány miatti óvatosság jellemezte, ezért mi is elkerültük a népes medencéket, folyópartokat. Korábban viszont mindig jutott idő a pancsolásra Martfűn, Cserkeszőlőn, de messzebbre, a Győr-Moson-Sopron megyei Lipót csodás fürdőjébe is rendre ellátogattunk. Nem kérdés, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytatjuk majd. A családban mindenki másért kedveli a fürdőzést: ki a nagymedencék rajongója, ki a pancsolókat keresi, míg az idősebbek üdítőt vagy kávét szürcsölgetve, hekket eszegetve pihennek a napernyők alatt. Emlékszem, tizenéves koromban odáig voltam a strandok hangulatáért. Az egyik közismert fürdőhely bejáratánál rendre hamburger és sült krumpli illata fogadott, a rekkenő hőségben mosolygó, „bombákat” ugró fiatalokkal teltek meg a medencék. Gyakran nem is a fürdőzés adta meg az alaphangot az önfeledt szórakozáshoz, hanem a hamisítatlan nyári életérzés, amit a vakáció kellős közepén nem pótol semmi más. Térségünkben is ezrek látogattak el a népszerű fürdőkbe június elejétől augusztus végéig. Abonytól Kisújszállásig és a Tisza-tótól Szolnokig számos helyszínen kínálkozott lehetőség arra, hogy lehűtsük magunkat a forró évszakban. Sajnos azonban a legtöbb helyen már véget ért a főszezon, és lassan, de biztosan mindenütt őszbe fordul az idő. Érdemes hát még ezekben a napokban kihasználni a napsütést, és megmártózni a környék hűs vizeiben! Tizenéves koromban odáig voltam a strandok hangulatáért Munkagép lángolt KARCAG Kigyulladt egy rakodógép tegnap délután Karcag külterületén - tájékoztatta lapunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A munkagép teljes terjedelmében égett, amikor a karcagi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az egységek eloltották a lángokat, majd elvégezték az utómunkálatokat. Czakó Nóra HA KELL EGY KIS PLUSZ! éí ! A magyar vidék hagyományai a napilap mellé! Country csomag: 4450 Ft/hó ♦ | ^ ozuuuu rejium WS Új Néplap Szabad Föld » Vidék íze Aztéké*’9 Hagyomány. Dörfern m ^ ^tQ áprili l-s»^1A0’ ______ __i___________ 9 0,0 tálalásig 9-120 • E-mail ugyfelszolgalat@mediaworks.hu