Állami gimnázium, Szolnok, 1875

Idatok a gymnasium 1875—16-ik évi történetébe Tanintézetünk múltját részletesebben az 1874—75-dik tan­­évi tudósit­vány­unk ismertetvén, jelenleg csak a lefolyt tanév moz­zanatairól kívánunk adni értesítést. I. A tanév kezdete. Az 1875—76-ki tanév ünnepélye* „veni sancte“-val október hó 1 én vette kezdetét. Ezt megelőzőleg megállapíttatott szeptember hó 28-án tartott előkészítő tanári érte­kezleten a lecketerv, a tantárgyak felosztása és az órarend. A nyilvános tanulók beiratása szeptember 29-től október 5-éig történt , a pót-és javító vizsgálatok október 4 —5-ig, a felvé­teliek pedig az illetőkkel jelentkezésük napján délelőtt 8­—12-ig és délután 2 —4-ig tartottak. A rendes tanítás október hó 5-én kezdetett. II. Vallásügy. A kath­. tanuló ifjúság vallási kötelmeit ta­nárai felügyelete alatt az egyház által előírt módon és időben tel­­jesité; a téli hónapokban csak vasár-és ünnepnapokon, nyáron pe­dig naponkint jelen volt az isten­tiszteleten, valamint az évi kör­meneteken. Vasárnaponkint részesült szó­beszédben; husvét előtt épületes buzgalommal megtartotta a lelki gyakorlatokat s egyházi kötelmeinek az év folyamában négyszer felelt meg. A nem kath. tanulók vallásukban illetékes lelkészeiktől nyerték oktatásukat, s a tett előmenetelről, úgy arról is, hogy az oktatásban szorgalma­san részt vettek s az isteni tiszteletre rendesen eljártak, időszakon­­kint tartoztak az igazgatóságnak hiteles bizonyítványt bemutatni. Október 4-én és november 19-én megülte c. cs. kir. apostoli felségük magas névünnepeit, buzgón fohászkodván az ez alkalom­ból tartott ünnepélyes háladó isten tiszteleten ő felségeik jólétéért, országunkat s nemzetünket boldogító hosszú uralkodásukért. A kegyelet és hála adóját rótta le némikép a tanuló ifjúság, midőn a tankerületi kir. főigazgatóságnak f. é. febr. 6-án 139. sz. a. kelt fölhatalmazványa folytán ugyanazon hó 28-án boldogult

Next