Állami gimnázium, Szolnok, 1887
Szolnok vidékének természetrajzi ismertetése. A nagy magyar alföld kellő közepében, alig néhány kilométernyire az ország mathematikai középpontjától épült fel Szolnok városa, a Tisza folyó jobb, s az ebbe ugyanezen oldalról beömlő Zagyva vize mindkét oldalán. A keleti hosszúság 37° 50‘ 12“— 37° 52‘ 48" és az északi szélesség 47° 9’ 13"—47° 11' 22“ közt terül el. A városnak felszíne átlag véve 89 m, magas a tenger szintje fölött, s közvetlen környékének közepes magassága (57 tényleg eszközölt pontos mérés alapján 90.830 m. A síkság, melyen épült, a Duna-Tisza közt lévő földhát és a Tiszán túli vidék felől csendesen lejtősödik a Tisza völgye felé, mely az alföldnek legmélyebb barázdája, s a mely, mint a Tisza medre, északról délre is aláhajlik. E nagy síkságon, melynek lejtősödése szabad szemmel észre sem vehető, a régibb geológiai korszakokban, s még az úgynevezett geológiai harmadkorban is, egy nagy kiterjedésű sós tenger hullámai hömpölyögtek. Mondanom sem kell, hogy még ekkor az alföldnek hite sem volt, mély tengerfeneket képezvén hazánk ezen központi része. Hogy az alföld megalakult, azt több geológiai körülmény szerencsés találkozásának köszönhetjük. Így mindenekeelőtt a geológiai harmadkorszak vulkáni kitöréseinek, midőn hazánk belső nagy hegytömegei, az úgynevezett trachythegyek, s azok társaságában a sokkal csekélyebb kiterjedésű bazalthegyek a tenger fenekéről kiemelkedtek, melyeknek nagy tömegben végbement előtörése és felemelkedése megbolygatta és jóval följebb emelte a tengerfenéket; továbbá az aldunai szoros kiszakadásának, mi előidézte azt, hogy a vizek lefolyást nyertek a szintén épen ezen időben lesülyedt Fekete tenger vidéke felé, s időjártában keresztül folyván a lefolyó vizek e nagy tengeren, annak sótartalmát lassanként kilúgozták s igy a tengert mindinkább kiédesitették. S már a geológiai negyedkorban kisebb, nagy részben kiédesült tenger fedte alföldünket, melyet az akkoriban még rövidke folyók egyre jobban igyekeztek iszapolni. Lassan-lassan alább szállván a nagy édesvizü medencze sziké, a fokoknak is egyre nagyobb utat kellett megtenniük, hogy azt elérhessék, s folytonosan rakván annak fenekére a homokot, iszapot és törmeléket, melyeket a tengerszin esése következtében 1*