Állami gimnázium, Szolnok, 1903

l olvasni­­—­ vagy rá sem érnek — az iskola fejtegetéseit) s más igénye nincs kis értekezésemnek, mint pusztán az, hogy a szülők olvassák el. I. Az utolsó félszázad alatt hazánk modern jogállammá fej­lődött, lehűlt a rendi különbség korláta, szabad a boldoguláshoz kinek-kinek az út; születés nem ad olyan elsőségi kiváltsá­gokat, milyeneket a nemes addigelé élvezett. Kérdés, hogy a jogi fejlődéssel lépést tartott-e a társadalom nézetének, felfogá­sának fejlődése. Kérdés, hogy amint jogilag egyenlők vagyunk, társadalmilag is azoknak tartjuk-e egymást. Nem! Ezt mondja valaki: »államunk modern jogállam, de társadalmunk még erősen benne van a középkori rendi világban azokkal az institúciókkal együtt, a­melyeket a soha többet vissza nem térő, örökre elmúlt régi világból magával áthozott a mai állami életbe.« 1897-ben hangzott el ez a mondás, — és azóta változás nem történt sok, így van. Akár 48 előtt. Azzal a különbséggel, hogy míg addig a születési korlátok közé szorult az »úr« s »nem úr«, ma ezen születési korlátozó eltűnt ugyan, de nem a felfogás. Az úr s nem úr eszméje ma is kísért, a középkor legközép­­koribb értelmében. A születési, rendi, osztályi külömböztetéshez járult a foglalkozási, jövedelmi megkülömböztetés is. A középkor származási korlátai mellé még több korlátot állított a modern jogállam embere, mintha csak megittasodtak volna a szabad­ságtól azok is, a­kik eddigelé ebből ki voltak rekesztve. Vagy nem így van? Nézzük csak. Azelőtt volt nemes és nem nemes. Ma van többféle született úr, többféle diplomás úr, és hogy teljes legyen az egyenlőség, van kereskedő úr, iparos úr, sat. De még ez a felosztás nem teljes, mert ezen úri osztályokon belül kisebb osztályok is vannak, úgy a »született«, mint a diplomás urak, mint az ipari s kereskedői foglalkozást űzők között. A »született« úrnál a vagyon s családi összeköttetés, a diplomásoknál a működési pálya, az ipar s kereskedelemnél az ipari s kereskedelmi foglalkozások szerint tekintélyesebb, mondjuk úribb ez, vagy az. Az egyén értéke jóformán — kevés kivétellel — eltűnik s csak az előkelőbbnek tartott foglalkozás adja a fényt, az úri minősítést. Hát még ha a hivatalok búréiban élőket nézzük, a­hol valósággal hajszállal mérik azt, hogy ki több. Ez a kép nem hamis, nem túlzott, de így van kis városban, nagy város­ban, fővárosban; mindenütt, ahol ember él és mozog lépten­­nyomon ezzel találkozunk. Úr úrra, kereskedő kereskedőre. —

Next