Állami gimnázium, Szolnok, 1912

gyében, fényes palotáival, magas templomaival, ide-oda siető villa­mosaival, amelyek a szomszédos Félixfürdővel kötik össze. És a hegyek mindjobban emelkednek, mind magasabbak lesznek. Ami­kor első állomásunkra, Révre érünk, már hatalmas hegyóriásokat látunk. A nép fantáziája különféle alakokat lát az egyes sziklák­ban: itt két ölelkező ember, ott egy juhászlegény, amazt pedig a tündérek változtatták kővé, megleste őket, amint palotájukat épí­tették. Messze erdőségek, meredek sziklafalak közt a Körös kígyó­zik; minden cseppje megcsillan a rátűző nap fényében. A szem­közt eső vízzuhatag habjai vakítóan fehérlenek és mintegy ellen­tétül sötétlik a Zichy-barlang szűk és alacsony bejárata. Magyarország geológiai alakulásának egyik legcodálatosabb terméke ez a csepkőbarlang és ha nem is éri el az aggteleki bar­lang szépségét, semmiesetre sem érdemli meg, hogy úgy elhanya­golják, amint azt most teszik. Egy kis patak vájta a mészkőből álló Biharhegység eme hegyébe, keleti oldalát támadván meg és átfúrta magát egész a nyugati oldalig. Közben hatalmas termeket, mély üregeket létesített és medrét mintegy harminc méternyire ásta ki. A falakról, a tetőkről mindenütt cseppen a vízcsepp: ez alkotta meg a benne lévő széntartalom és a mészfal egyesülésénél fogva, karikát karikára rakván, évek hosszú sora alatt azokat a különös alakzatokat, amelyeket vezetőnk rossz magyarsággal, előre betanult szellemeskedések kíséretében hol magasban szárnyaló sas­hoz, hol háremhölgyei közt mulató törökhöz hasonlít. Még a nagy Mohamed szentséges nevét is szájára veszi; ő tart haditanácsot, ő imádkozik a világ urához, Allah-hoz, és imája után csendes álomra szenderül. A török világ után a keresztény világba kerülünk. Hoz­zák már a háromkirályok kis báránykájukat kő- Betlehembe; megnőtt már a kis Jézus és kő-papok esdenek buzgó imában az Úrhoz, aki a magasban székel s akit kőangyalok kara vesz körül. Alattuk kísérteties félhomályban a pokol: kőemberek szenvednek a Gyehenna tűzén. És künn, a barlang előtt, magának az Édennek a szépsége. Élvezzük pedig akkor, amikor gyönyörű után felmegyünk a Ste­­fánia-kilátóra és bepillantunk az irtózatos mélységekbe­ és magassá­gokba, a kopár sziklatömbökkel váltakozó viruló völgyekre, a nehéz árnyakon át­ átcsilllanó nap színpompás játékára.

Next