Szolnoki Grátisz, 2014 (18. évfolyam, 1-37. szám)

2014-02-14 / 6. szám

HAZAI HÍREK Nálunk még mindig hirdethet 100 Ft-ért! Részletek: 56/516-716. VÉGEZTEK . Az elmúlt hét végén több mint 270-en vették át diplomájukat a Szolnoki Főiskolán. A jelenlévők 8 alapképzési és 3 hagyományos főiskolai szakon végeztek. A diplomaosztón 105-en oklevelet, 169-en záróvizsga tanúsítványt vehettek át. A hallgatók közül 43-an kiváló minősítésű eredményt értek el. Újrainduló program Balog Zoltán, az emberi erőfor­rások minisztere volt a vendége az elmúlt héten, a városháza zsúfolásig megtelt dísztermében zajló lakossági fórumnak, melyen a kormány rezsicsök­kentéssel kapcsolatos intézkedé­seiről tehettek fel kérdéseket a résztvevők. „Hamarosan indul a rezsi­csökkentés harmadik üteme” - jelentette be Balog Zoltán. Mint arról beszámolt, a gáz lakossági árát április 1-étől 6,5, az áramét szeptember 1-jével 5,7 százalék­kal, míg a távhő díját október 1-től 3,3 százalékkal csökkentik. Bár az eddigi rezsiköltségeket érintő intézkedések minden magyar családnál éreztették hatásukat, ám a távhő díjának csökkentése Szolnokon különö­sen fontos, hiszen a lakosság 52 százaléka távfűtéses lakásban él. A miniszter azzal folytatta tájékoztatóját, hogy Szolnokon a munkanélküliség 6,5 százalé­kos, ez országos viszonylatban is alacsonynak mondható. A már beindult és a hamarosan induló kórházberuházásokról azt mondta: 2015-re modernebb, felszereltebb és szebb lesz a Hetényi, mint új korában. A fórumot megelőző sajtótájé­koztatón dr. Bene Ildikó ország­­gyűlési képviselő, valamint Szalay Ferenc polgármester egy­aránt azt hangsúlyozta: a kor­mány nem csak rezsit csökken­tett az elmúlt időszakban. A csa­ládok több tízezer forintot spó­rolhatnak a jövőben, ezt az összeget az újrainduló panel­programra fordítva, az épületek hőszigetelését megoldva tovább csökkenhet a távhő díja, így - hosszabb távon - további össze­gek maradhatnak a családoknál - hangzott el a fórumon. több a házasság Angliából indult az a kezdemé­nyezés, amely Valentin-nap (Bálint-nap) környékén egy hétig a házasság fontosságára hívja fel a figyelmet. Magyarországon a „Házasság hete” elnevezésű programot a Magyar Evangéliumi Szövetség és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. A házasság hete alkalmából érdemes a sokatmondó statiszti­kákat megnézni a megyeszék­helyen. Ha kis mértékben is, de Szolnokon az elmúlt években növekedett azoknak a pároknak a száma, akik úgy döntöttek, hogy házasságot kötnek: tavaly 262 pár állt anyakönyvvezető elé. Mióta lehetőség van külső helyszínen is kimondani a bol­dogító igent, többen is éltek ezzel a lehetőséggel. A válások száma Szolnokon az elmúlt négy évben biztatóan alakult, a 2010-es évi 208 válás a tavalyi évre, mintegy 33 százalékkal, 140-re csökkent. Országos tendencia, így Szolnokra is igaz, hogy nemcsak a gyermekvállalás, de a házas­ságkötés tekintetében is kitoló­dott az átlagéletkor: a húszas éveik helyett egyre inkább har­mincas éveikben gondolják úgy az emberek, hogy oltár, illetve anyakönyvvezető elé állnak. SZOLNOKKAL ISMERKEDTEK. A kárpátaljai nőtt és öt gyermek tegnap a megyeszékhelyre. A vendégek ellátogattak a görögkatolikus templomba (képünkön) és a Damjanich Múzeumba is. íóbbeljuttatást kapnak januártól visszamenőleg a szolnoki katonák is A szolnoki Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison állomásozó 11 katonai alakulat több mint két és félezer katonájá­nak 80 százalékát érinti a napok­ban bejelentett jövedelememe­lés. „Havi bruttó 10 ezer forintos kiegészítő juttatást kap a Magyar Honvédség altiszti és legénységi állománya az új közszolgálati életpályamodell teljes körű beve­zetéséig” - jelentette be hétfőn a honvédelmi miniszter éves érté­kelő és feladatszabó vezetői érte­kezletén. Hende Csaba elmond­ta, az érintett mintegy 12 ezer 600 katona - januárig visszame­nőlegesen - márciussal kezdő­dően kapja meg emelt juttatását egészen addig, amíg életbe nem lép az új, magasabb illetmény­­rendszert tartalmazó életpálya­modell. A kabinet 1,8 milliárdos többletforrást biztosított ehhez a honvédelmi tárcának. „Tavaly tovább javult a hon­védség gazdálkodása” - hangoz­tatta Hende Csaba. Szerinte a Honvédkórház (25 milliárddal tervezhet az idén) megindult a konszolidációs útján, de fontos eredményeket hozott a hadiipar is (például drónok, víztisztító konténerek gyártása). Idén a HM 241,5 milliárdból gazdálkodhat, ami a tervezett GDP 0,79 százaléka. A kormány garantálta a NATO-nak, hogy 2016-2023-ig minden évben a GDP 0,1 százalékával ütemesen emelni fogja a katonai büdzsét. Növekvő GDP-vel kalkulálva mintegy 800 milliárdnyi fejlesz­tési forrás jöhet létre. Korábban Hende azt mondta: a honvédség teljes újrafegyverezésére van szükség, ez a forrás azonban nem elegendő erre.­ A tárcának 81,6 milliárd, szervezeteinek 77,4.. milliárd, a­­[ Magyar Honvédségnek 115,6 milliárd jut. A HM-nél csak a személyi jut­tatások (25 496 főre) 114,6 milli­­árdot tesznek ki. A dologi kiadá­sokra 107,9 milliárdot szán a tárca, ebből a csapatok és intéz­mények logisztikai költsége 12,9 milliárd forint. A Gripenek bérleti díja mintegy 22,7 milliár­dot tesz ki. Szolgáltatási szerző­dés keretében objektumőrzésre, üzemeltetésre, őrzésvédelemre, szennyezett területek kármente­sítésére 42,4 milliárdot tervez­nek. A HM büdzséjének 14,6 szá­zalékát költi idén fejlesztésekre, az új helikopterekből a követke­ző parlamenti ciklusban dönte­nek majd. A hadfelszerelés fej­lesztésére mintegy 5,5 milliárd jut, ebből gépjárművek beszer­zésére 3,4 milliárd. A NATO biz­tonsági beruházási programjá­hoz 2,3 milliárdot ad Magyar­­ország, ebben repülőtér-fejlesz­tések lesznek, az új légi vezeté­si-irányítási rendszer és a kikép­zések díja, valamint a háromdi­menziós radarok kerülnek beszerzésre. Logisztikai beszer­zésekre, felújításokra 2,3 milliár­dot terveztek. A csapatok és intézmények saját hatáskörű beszerzésére, a katasztrófavédel­mi feladatokra és az egészség­­ügyi szakanyagellátásra együtt 16,9 milliárdot terveznek. A nemzetközi feladatokra 9,3 milliárdot szán a tárca, a NATO költségeihez 4 milliárddal járulunk hozzá. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison rendelkezésre álló, orosz Mi-8 típusú közepes szállí­tóhelikopterek üzemideje hama­rosan lejár, és kivonják őket a hadrendből, mert a további üzemidő-hosszabbításuk már nem lehetséges. A szintén had­rendben lévő Mi-17-es szállító­helikopterek felújítása elvben még lehetséges lenne, ám szá­mos hátránnyal is járna. A máso­dik lehetőséget a használt gépek beszerzése jelenti: ennél a meg­oldásnál is a költségek lefaragása jelenti a vonzerőt, ám itt is renge­teg járulékos kiadással kellene számolni, ami a büdzsét terheli, így az üzemidővel arányos költ­ség itt is magas, így valódi - és hosszú távon is költséghatékony - megoldást csak a géppark cse­réje jelenthet. Hat gyártó heli­kopterei esélyesek a honvédség és a mentők közös helikopter­tenderén. Az összevont tender vonzóbb a potenciális indulók szempontjából is. A nagyjából százmilliárd forintos beszerzés viszont szinte biztosan a válasz­tások utánra tolódik. Hende Csaba honvédelmi miniszter jelentette be a katonák számára jó hírt a többletjuttatásról LAKÁSHITELPROGRAMOT TERVEZNEK A KATONÁKNAK A HONVÉDELMI miniszter kilátásba helyezte, hogy már az idén kidolgozhatják az új, közszolgálati dolgozóknak szóló lakáshitelprogramot. A korábbi elképzelések sze­rint a lakhatástámogatási rendszerben új elemként beve­zetik a lakáspénzt és az egy­szeri pénzbeli támogatást. mi támogatások megítélésénél nagyobb hangsúlyt fog kapni a viselt rendfokozat­­ a kato­nai karrierpályán elért ered­mény objektív mérőeszköze. Az összegben szerepet fog ját­szani a saját háztartásban eltartott gyerekek száma is. A HM tavaly lakástámogatás­ra 3 milliárdot tervezett. 2014. február 14. A régi szolnoki városháza, a megyeszékhely önkormányzatának korábbi hajléka A mostani, végleges formáját 1884-ben elnyert látványos városháza jelen állapotában nem első önálló hajléka Szolnok vezetésének. Hetven évig már előtte is állt itt egy földszintes épülete az önkormányzatnak, ami az 1811 áprilisában kelt tanácsjegyzőkönyv tanúsága szerint egy még korábbi, meg­rozzant városházát váltott fel elkészülte után, melynek a Szolnokon elfoglalt helyéről egyelőre mi nem tudunk. Erről, az 1811-ben felépült városházá­ról már fényképünk és képesla­punk is van, mert szolgálata során megérte a fotográfia tömegessé válásának korát is. Ugyanott állt, mint a mostani, az egykori városfal előtt elterülő piactéren, s a helybéli kamarai ácsmesterrel, Tunk Ferenccel, illetve Kocka Jakab kőművessel alkudtak meg felőle. Végső árként 6700, illetve 7200 akkori forintban egyeztek meg a város­sal a munkálatok ellenértéke­ként. 1811. április nyolcadikán hajnalban kezdetett hozzá Kovács András főbíró az új városháza építtetéséhez. Először elhunytak onnan egy addig ott álló, a korabeli meg­fogalmazás szerint nagy boltot, s nekifogtak az alapásáshoz. Hogy ez a bolt valami ódon épület megmaradt boltíve lett volna, vagy üzlethelyiség, nem derül ki a szövegből, bármelyik lehetett. Egyébként maga a máig használt bolt szó is a bolt­ívből való. Számos „több érde­mes Tiszturaknak és asszony­ságoknak jelenlétekben, úgy a népnek nagy sokasága közt” a helybéli rendfőnök, Zsigmon­­dovich János beszéde mellett elhelyezték az alapkövet, ami­ben egy pergamenre rótt írás mellett egy körmöci aranyat, ezüst- és rézpénzeket is raktak, ami, ha ki nem ásták azóta, talán még ma is a helyén van. Az iraton a dátum mellett a királytól, I. Ferenctől lefelé a pallérral bezárólag felsorolták az egész korabeli „telefonköny­vet”. Szeptember 21-én, a mai Kossuth tér felőli oldal beköl­tözhető állapotban is volt, amit nagy örömmel használatba is vett a város. A megyei építészkamara köz­zétett adatai szerint a városháza építésénél a fentebb említette­ken kívül felbukkan még egy név, Tünkéi Ferenc szom­oró ácsmesteré, akinek szintén része volt az épület ácsmunkái­nak elkészítésében. Tünkéi Ferenc egyike volt a város leg­jelentősebb vállalkozóinak, egy időben dolgozott az akkor még fából készült Tisza-híd megújí­tásán is. Az ő tervei szerint épít­hették a szolnoki Vártemplomot, ezen kívül 1829-ben ő javíthatta a Nagytemplom rossz állapotba került tornyát is. Ha szerencséje volt, Szolnokon nem járt úgy, mint korábban a túrkevei város­háza építésénél, ahol a valódi mellett hamis pénzzel is fizet­ték a benyújtott számláját. Ennek a régi történetnek érdekes eleme a városháza köveinek sorsa. Az építőkő mindenütt nagy érték, de külö­nösen az az Alföldön, ahova messziről hozzák. Arról maradt feljegyzés, hogy a más épüle­tek, többek között egy malom mellett a városházához is fel­használták az egykori vár szét­hordott köveit, melyek mögött már ekkor is hosszú szolgálat állhatott. Amikor a 16. század­ban a török ellen erősítették Szolnokot, összeszedtek min­den használható építőanyagot, így kerültek a vár falaiba az Árpád-kori erődítés és templom meg a környékbeli elpusztult vagy elhagyott helységek temp­lomainak kövei is. Innen már egyenes útjuk vezetett az egy­kori, meg a mai városházához, ott alhatják tovább lassan már évezredes álmukat. Ha beszélni tudnának, a Kossuth téren sétálva érdekes históriákat hall­hatnánk tőlük városunk múlt­jából. Szathmáry István A régi városháza képe egy korabeli képeslapról

Next