Szolnoki Grátisz, 2015 (19. évfolyam, 1-41. szám)
2015-09-11 / 27. szám
A TARTALOMBÓL: Hírek a város életéről Szakmai fórumot tartottak Tary Gizella az olimpián Főiskolai tanévnyitó 65 éves a NEFAG Mise Szent Hubertusért Hirdetések, cégtár Programok, rejtvény Kispályás focibajnokság XIX. évfolyam, 27. szám IDŐJÁRÁS PÉNTEK Felhős vagy borult,4 ° d lesz az ég, de délután fokozatosan elvékonyodik a felhőzet. Szórványosan valószínű kisebb eső, zápor, de komolyabb csapdákra nem kell számítani. A legmagasabb hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. SZOMBAT Térségünkben egyre inkább felszakadozik, csökken a felhőzet, és ezt követően gomolyfelhős, napos idő valószínű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul. Családi Napok a Tiszaligetben Ötvenkét év telt el az első Tiszaligeti Napok megrendezése óta. A legelsőre a szervezők sport- és kulturális programokra, fegyverbemutatóra, valamint ifjúsági nagygyűlésre invitálták - a kor szava szerint "agitálták"- a város ifjúságát. Több mint fél évszázad elteltével is kihívás egy ilyen nagyméretű városi rendezvény megszervezése, és ily hosszú idő után is remek szórakozást és kikapcsolódást nyújt a szolnoki ifjúságnak. 1962-ben, a hatodik vízi karnevál megszervezése után merült fel először egy újabb nagyszabású ifjúsági rendezvény ötlete. Az egyeztetések sorában a Tiszaligeti Intézői bizottság elnökével, a lokálpatrióta Nemes Gerzsonnal is folytak eszemecserék a város kulturális, sport- és pihenési központjának népszerűsítésére. Az általa vezetett testület javasolta a Tiszaligeti Napok elnevezést. Az 1963. szeptember végére tervezett programsorozat alapelvei addigra kikristályosodtak, öt fő célkitűzésünk volt: tisztelgés az 1848. szeptember 29-ei győzedelmes pákozdi csata hősei előtt, a haza védelmére és szolgálatára kész katonáink üdvözlése a Népi hadsereg Napja alkalmából, a Tiszaliget, mint a város sport- és kulturális élete új centrumának népszerűsítése, alkalom és lehetőség ifjúsági tömegsportrendezvényekhez, azok népszerűsítéséhez, illetve kulturális és szórakoztató programok szervezése az ifjúság igényeinek kielégítése céljából. A legelső rendezvénysorozat igen sikersen zárult. A tömeges részvétel igazolta az elgondolás életrevalóságát. Ez lett a folytatás záloga, egy hagyomány megalapozása és elindítója. Büszke vagyok az új nemzedékekre, akik továbbvitték, megtartották és továbbfejlesztették a Tiszaligeti Napok rendezvényeit, s amely Szolnok város kiemelkedő rendezvényévé vált - emlékezett vissza a kezdetekre Fehér József, az első Tiszaligeti Napok ötletgazdája és szervezője. Ez évben szeptember 16. és 20. között rendezi meg a város a Tiszaligeti Napokat Családi Napok néven. OKI SZOLNOKI SZOL? Grátisz 2015. SZEPTEMBER 11., PÉNTEK Csütörtökön (szeptember 10.) hagyományosan a városban robogó motorosfelvonulás dübörgő hanga jelezték: meg lehet gyújtani a tűzifát a bográcsok alatt, hiszen megkezdődött a sorban tizenhetedik gulyásfesztivál Szolnokon! A meteorológiai jelentések remek időt jósoltak a rendezvénysorozat idejére, így nem lesz akadálya annak, hogy ismét megteljen a Tiszaliget, s újra több száz üstben több ezer liter gulyás rotyogjon, tízezernél is több vendég éhét csillapítandó. A legmagyarabb étel tradicionális formája, illetve a legkülönfélébb hazai és nemzetközi változata is újra tányérra kerül hét végén a 17. Szolnoki Gulyásfesztiválon. A vasárnapig zajló tiszaligeti rendezvénysorozatról, annak programjairól Szalay Ferenc polgármester, valamint Csányi Sándor és Királyházi Andor főszervezők adtak ízelítőt a városházán tartott sajtótájékoztatón. - Nagyszerű és rendkívül hasznos ötletnek tartottam az első Szolnoki Gulyásfesztivál megrendezését - emlékezett vissza a kezdetekre Szalay Ferenc. A polgármester utalt arra, hogy Csányi Sándor kereste meg több mint másfél évtizede a kezdeményzés ötletével, amely városi és megyei,, de talán már nemzetközi hírűvé is vált az eltelt idők során. - Bizonyára nincs olyan szolnoki, aki ne tudna a fesztiválról, ne kóstolt volna valamilyen gulyást, ne szórakozott volna a rendezvény programjain. Köszönet az ötletért és a lebonyolításért a szervezőknek és csapatuknak - jelezte a polgármester. A két főszervező a programok javát sorolta fel, kiemelve, hogy idén Jászberény és a jász hagyomány lesz a hazai, a Bécsi Magyar Munkás Egyesület és a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület pedig a külhoni díszvendége a fesztiválnak, míg helyi termék kategóriában Nagykörű képviseli ezúttal a „vidéket”. Az eseményekbe „belekóstolva” megtudhattuk, hogy pénteken (szeptember 11.) déltől a Móricz ligeti színpad körül jótékonysági főzőversenyt rendeznek a Szolnok Segít program javára. Már e napon délutántól népszerű előadók lépnek színpadra, mások mellett a Vad Fruttik, az Edda Tribute zenekar, a Hunt’em Down, a Tehéntánc együttes, a Tarsoly együttes és Farkas Rozika. Szombaton (szeptember 12.) hajnal hasadtától építik a bográcshelyeket a főzőcsapatok, melyek egy része versenybe is száll a Magyarország Gulyáskirálya idei cím elnyeréséért, sokan viszont csak maguk és családtagjaik, barátaik, kollégáik örömére fognak fakanalat. Már reggeltől programok várják a gyermekeket is, hogy a szülők elboldoguljanak az alapanyagok előkészítésével: számukra Vitéz László Bábszínháza ad szórakoztató műsort. Délben megvállasztják a 2015. évi Gulyásfesztivál Szépét, délutántól pedig felpörögnek az események a Móricz ligeti, illetve a Gulyás színpadon is. Este az Anyám és Nyulam, valamint az Ed Philips and the Memphis Patrol, továbbá a Simple Rock, a Bodri és a Miskakancsó, MC Hawer és a Tekknő zenekarok szórakoztatják több műfajban is a kilátogató vendégeket. Vasárnap (szeptember 13.) a Móricz ligeti piknikszínpadra kell koncentrálni: MC DC; Veres Robi; Kövér Éva (ex-Sugarloaf); Juniker; Novák Gergő; Ónix; Kicsi Zsu; Kamion RTM; s majd a legismertebb név: Sub Bass Masters ad koncertet. A pásztorétel, amely hungarikummá lett A Szolnoki Gulyásfesztivál már csak azért is érdemes a nemzetközi figyelemre, mert a gulyás elnevezés (gulash, goulash) világszerte a legismertebb magyar ételnév, még ha a világ többnyire mást is ért alatta, mint mi itt, a Kárpátmedencében. Mint arról a borigo.hu is beszámolt, a Tiszaparti Szolnok azért is méltó helye a fesztiválnak, mert a paprikával készült és a hazai gasztronómiában tipikusnak tekinthető ételek (pörkölt, gulyás, paprikás) a tizennyolcadik század végéig nagyjából ezen a tájon is, az Alföldön rekedtek meg és nem terjedtek tovább a legközvetlenebb szomszédság kivételével. A tizenkilencedik század elejétől számított terjeszkedésük több hullámban bő egy évszázadot is igényelt, mire az ország nagy részén ismertté és a mindennapi vagy legalább az ünnepi konyha részévé váltak. A tizenkilencedik század második felétől számított kaszárnyakoszttá válásuk során már szerte a Monarchiában ismertté lettek. Ebből alakultak ki a népszerű és külön életet élő cseh, osztrák, majd délnémet pörkölt (Gulasch) változatok is. A Habsburg-udvart dicséri, hogy a nemzeti ellenállás eme korai jelképét nem hogy elhallgatták volna, hanem éppenséggel népszerűsítették és a Nyugat felé továbbadták. Az 1840-es években a pesti vendéglőkben már nem a korábbi gulyáshús, hanem a pörkölthús a megszokott elnevezés. 1848-ban Bécsben már éppúgy ették a Gulasch-nak nevezett pörkölthúst, mint Pest-Budán a belvárosi Aranykéz fogadóban, ahol „spätzle” (nudli) társult hozzá. Polgárosodása ellenére a pörkölt akkor terjedt nagyobb lendülettel újra, amikor a paraszti lakodalmi étel rangjára emelkedett. Az 1860-as években már ez a leggyakoribb hétköznapi húsételünk és az ünnepi alkalmak fontos fogása. A kiegyezés (1867) után a korai népszerűsödését segítő politikai színezetű „magyar nemzeti étel” minősítését elveszíti, s jövője a továbbiakban belső kvalitásain múlik csak. Bár eddig a pörköltről esett szó, a gulyás (leves) a pörkölt hosszabb levű, zöldségest változataként élte párhuzamos életét. Aztán a tizenkilencedik század végére, az 1880-as évektől kezdődően, tehát nagyjából abban az időben, amikor a csabai kolbász története is kezdődik, a pörkölttel szinonim hajdani gulyás elnevezés a „gulyásleves” névben él már csak tovább. A pörkölt pedig a nagyvilágban az eredeti gulyás szóval nevezve (goulash, Gulasch) lesz a legismertebb magyar étel. A gulyás nevet továbbvivő gulyásleves klasszikus pörköltalapról indul, majd a „megpörkölt” húshoz kerülnek a fűszerek, zöldségfélék és a víz, amitől leves lesz. Az ortodox gulyásleves valójában az ortodox pörkölt bőlevű, szerényen zöldségeit változata, s mint ilyen, ma már gyakorlatilag kiment a divatból. A mai ízlésnek megfelelőbb gulyásnál a pörköltalapon megpörkölt húshoz zúzott fokhagyma, őrölt fekete bors, és őrölt köménymag is kerül. Ekkor tehetünk bele hámozott, magozott paradicsomot és némi karikázott zöldpaprikát is, majd felöntjük jó minőségű vízzel. A továbbiakban karikára vágott sárgarépa és fele mennyiségű fehérrépa kerüljön az edénybe. A burgonyát a legvégén tesszük a gulyáshoz. Német hatású, de pikáns ízt ad gulyáslevesünknek a zeller, de legfőképpen a bőven adagolt zellerlevél, amit a végén eltávolítunk. Kézzel gyúrt, „csípett” csipetke is illik hozzá. Szolnok tizenhetedszerre gulyásfőváros Lassan már az egész világon ismerik a magyar gulyást, pörkölt és leves formában is. E hét végén több száz bográcsban több ezer liternyi paprikás ínyencség rotyog Szolnokon. Szolnok testvérvárosainak csoportjai is ellátogatnak a fesztiválra