Szolnoki Grátisz, 2016 (20. évfolyam, 1-46. szám)

2016-09-16 / 32. szám

TÁMOGATÁS 2. oldal Nagypapák is igényelhetnek kismamabérletet Szolnokon, az arra jogosultak folyamatos kérvényez­hetik az úgynevezett „kismamabérletet”. A kisgyer­mekes családok helyi tömegközlekedési támogatá­sára való jogosultság feltételeit, a jogosultság sza­bályait helyi rendelet szabályozza. HELYTÖRTÉNET 2. oldal Muhr Ott­már, a Szolnokról indult huszár ezredes Köztudott, hogy Görgei Artúr, az újkori magyar had­történet legnagyobb alakja nemzetőrparancsnok­ként városunkban szolgált egy ideig. Ezúttal a vélet­len egy másik legendás katona, Muhr Ottmár huszár ezredes nevét hozta elő a feledés homályából. ELISMERÉSEK 4. oldal Idén hárman kapták meg a Pro Archivo díjat A közismerten széles érdeklődői és támogatói körrel rendelkező megyei levéltár 2015-ben Pro Archivo néven elismerést alapított az olyan, az intézmény iránt elkötelezett polgárok számára, akik tevékenysé­gükkel hozzájárultak munkájuk sikeréhez. A LEGMAGASABB UTASKOMFORT-IGÉNYEKNEK IS MEGFELELNEK A MÁV-Start húsz, nemzetközi közle­kedésre is alkalmas (ezek közül tíz másodosztályú és tíz többcélú lesz) kocsi gyártását tervezi 2017-től kez­dődően a sorozatból, a közbeszerzé­si eljárás már elkezdődött. Ezen felül harmincmilliárdos kormánytámoga­tással 2018-tól száz belföldi kocsit is készíthetnek Szolnokon. Az új kocsik jellemzői a MÁV-Start Zrt. által meg­fogalmazott műszaki és utaskom­­fort-igények szerint készülnének. Jellemzőik közé tartozik a korszerű, műanyag nagypaneles utastérburko­lat, a kocsi teljes légkondicionálása, zárt rendszerű toalett, hordozható számítógépek, mobileszközök energiáját biztosító hálózat, GPS- vezérelt, fedélzeti és külső audiovizuális utastájékoztató rendszer, vezeték nélküli internetszolgáltatás. Minőségi díjat kaptak a szolnoki munkáskezek ELISMERÉS Magyar Termék Nagydíjat és Innovációs Nívódíjat kapott a MÁV-Start saját fejleszté­sű kocsija. A két prototípus kocsi már több mint egy­millió kilométert futott, azaz bebizonyosodott, hogy sorozatgyártásra is alkal­masak. A két díjon kívül a DEKRA Certificate-t is meg­kapta a jármű, ezzel elnyer­te a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A MÁV-Gépészet Zrt. 2011-ben saját tervezésű és gyártású vasúti jármű fejlesztésébe kezdett a Szolnoki Járműjavítóban. A MÁV Zrt. igazgatósága öt évvel ezelőtt fogadta el ugyanis a MÁV­­Gépészet Zrt. azon kezdeménye­zését, hogy a szolnoki bázisán létrehozzon két személyszállító, intercity-közlekedés igényeit kielé­gítő kocsit. Az óránkénti 200 kilo­méteres sebességre is alkalmas „IC+” járművek kapták meg most a díjakat. Az elismerések szép születésnapi ajándékok. A MÁV Szolnoki Járműjavító üzeme ugyanis hivatalosan ez évben ünnepli alapításának 160. évfor­dulóját. A Körösi úton ma is ezrek­nek munkát és kenyeret nyújtó vasúti műhelygyár 1856-ra teszi WSBBBB SZ0UON.hu A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE jelenlegi helyén a létrejöttét, ami részben igaz is, így a kerek évfor­dulós ünneplésnek jogosan van oka idén, 2016-ban. Az ünnepsé­get mikoris máskor, mint Szolnok Napján, szeptember 1-én tartot­ták. Csépke András, a Máv-Start vezérigazgatója akkor ünnepi beszédében előrevetítette: a ter­vek szerint 2020-ra Magyarországon minden IC kocsit szolnoki gyártásúra cserélnek, s a következő években is töretlen lesz a gyártás. Amint azt Szalay Ferenc polgármester kiemelte: azóta emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott Szolnokon a vasúthoz, és napja­inkban a vasút ismét felvirágzik városunkban, az IC-gyártásnak köszönhetően. - Sok munka vár tehát a járműjavítóban dolgozók­ra, de úgy gondolom, ez öröm és büszkeség számukra, és a szolno­kiak számára is - hangsúlyozta Szalay Ferenc, aki utalt arra is, hogy a Szolnok-napi gálán idén Zaránd György, a MÁV Gépészet korábbi vezetője is Ezüst Pelikán­díjat kapott, a Szolnokhoz kapcso­lódó munkássága okán. A Tiszavidéki Vaspálya Társaság 1856-ban megkezdte a jelenlegi, a kezdeti bázis létrejöttét követő­en máig folyamatosan bővülő Szolnoki Járműjavító megépítését (a vasúti gépgyár valójában 1858- ra épült fel, s az év májusában kezdte meg tényleges működé­sét). A Magyar Királyi Államvasutak műhelyeinek ismertetése című, 1906-ban kiadott kötet szerint a szolnoki új műhely: „...1858-ban építtetett fel a Tiszavidéki Vasúttársaság részére. Szolnokon ugyan már 1847-ben volt vasút, ekkor nyílt meg a Pest-szolnoki pálya, amelynek járműveit a szol­noki fűtőházzal kapcsolatos műhely javította, azonban a mos­tani helyen a műhely csak 1858- ban épült fel, s megnyitásakor csak száz munkással dolgozott, de az évek folyamán berendezése és munkáslétszáma már a Tiszavidéki Vasúttársaság idejé­ben megnagyobbodott. A Magyar Királyi Államvasutak birtokába 1880. évben jutott, s minthogy később a régi épületek sem terje­delemben, sem berendezés tekin­tetében nem voltak már megfele­lők, úgyszólván az egész műhely átépíttetett az utóbbi években...”. A Budapesti Hírlap pedig így mutat­ta be 1860. február 16-i számá­ban a szolnoki üzemet: „...A szol­noki vasúti gépgyár jelenleg a leg­nagyobb a tiszavidéki vasúttársu­­lat egyéb hasonló gyárai között, melyben gőzmozdonyok, teher-, személy- s málhakocsik” kijavíttat­nak, sőt, egészen új kocsik is készíttetnek. Áll e gyártelep a régi indóház s a temető közelében­­ egy jelenben föltöltött, imént emelt nádas és mocsáros téren, hogy 1855-ben még ott vadkacsákat lőttek­­ 1858-ban emelt két udvart körítő három épületből...”. Erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé várható zápor, zivatar. A szél déliről egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, zivatarok környe­zetében helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 22, délkeleten 27 fok körül valószínű. MEGYEHÁZ! TÜKÖR 3. oldal HIRDETÉSEK, CÉGTÁR 7. oldal t J „HANGOK ÉS HARANGOK” SZOLNOKON JÓTÉKONYSÁG A Kárpát-medencét átölelő hangversenysorozatot indí­tott útjára Mága Zoltán szolnoki hegedűművész. A „Hangok és Harangok" - Klasszikus Zenei Fesztivál ünnepélyes megnyitójára még augusztusban került sor a Szent István-bazilikában. A katolikus, református, evangé­likus templomokban és zsinagó­gákban rendezendő egy hónapos fesztiválon Magyarország minden megyéjében, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken egyaránt felcsendültek zenei kincseink, erősítve a magyar kulturális közösségi tudatot. Mága Zoltán a jótékonysági jellegű kon­certekkel nemcsak a magyar zenei kultúrát kívánja népszerűsíteni, hanem konkrét segítséget is sze­retne nyújtani a hangversenyek­nek otthont adó településeknek. Szolnokon a Szentháromság­templom (Belvárosi Nagytemplom) ad helyet a koncertnek a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar közreműködésével, szep­tember 27-én 18 órakor. Mága Zoltán, Prima Primissima­­díjas művész öt évvel ezelőtt, 2011. augusztus 21-én, indította útjára a 100 Templomi Koncert elnevezésű jótékonysági hangver­senysorozatát, amelynek révén példátlan összefogásra buzdította embertársait egy-egy kiemelt cél érdekében. Több mint 100 millió forint értékben gyűjtött adomán­­nyal segítette a rászoruló embere­ket, közösségeket, és számos templom felújításához járult hozzá. Megszólalt hegedűje hősi halottak árváinak megsegítéséért, természeti katasztrófák károsult­jaiért, beteg gyermek gyógykezelé­séért, hátrányos helyzetű tehetsé­ges gyermekek taníttatásáért, és kórházak támogatásáért. A szolnoki hegedűművész bízik abban, hogy a „Hangok és Harangok” - Klasszikus Zenei Fesztivál koncertjeivel a 100 Templomi Koncerthez hasonló összefogást teremtve, remélhető­leg nagyságrendben is azonos mértékű támogatással tudja majd segíteni rászoruló embertársait.

Next