Állami Faludi Ferenc gimnázium, Szombathely, 1913
I. A SZÜLŐK LÁTOGATÁSA AZ ISKOLÁBAN. Nevelni annyit tesz, mint a gyermeket legkisebb korától fogva teljes kifejlődéséig úgy vezetni és irányítani, hogy testileg, értelmileg és erkölcsileg harmonikus, önálló ember váljék belőle, aki önmagának, családjának, hazájának és az egész emberiségnek a boldogulását szolgálni tudja. Ezt a nehéz és az egyénre, családra, hazára és az egész emberiségre nézve egyaránt fontos feladatot elsősorban a szülők és az iskola végzik. Természetes követelmény, hogy ez a vezetés, ez a nevelés egyöntetű és egyirányú legyen, hogy az egyik nevelő tényező le ne rontsa azt, amit a másik épít, mert az összeütköző szülői és iskolai nevelés megzavarja a gyermek lelkét és egész életére kételkedővé, ingadozóvá és határozatlanná teszi. Ma már általánosan elfogadott és vallott igazság az is, hogy a nevelésben a nevelendőnek egyéniségét kell alapul venni, hogy a gyermekkel egyénileg kell foglalkozni, hogy tehát nagyon szükséges dolog a tanuló egyéniségének mentői többoldalú megfigyelése és megismerése. Ismernie kell ezt a szülőnek és elsősorban ismerheti is, hisz születésétől fogva megfigyeli gyermekét; de ismernie kell a tanárnak is, ha igazi nevelő oktatást akar végezni, márpedig azt akarunk végezni. Mert a szoktatást és az oktatást, hétköznapi nyelven, a nevelést és a tanítást nem lehet egymástól elválasztani és nem lehet a munkamegosztás modern elve szerint azt mondani, hogy a szülők szoktassák, azaz neveljék gyermekeiket, az iskola majd oktatja őket és rendben leszünk, mert a testi, értelmi és erkölcsi nevelés egymástól el nem választhatók, nem egymás után következnek, hanem egyszerre és együtt, egymással pár-1.