Állami Faludi Ferenc gimnázium, Szombathely, 1923

e hülését biztosítják. Azután áttért a pályaválasztás három fokozatának részle­tes ismertetésére. Az elemi iskolákból kikerülő gyermekekről szólva azokat a hibákat vázolta, amelyeket a pályaválasztás ezen első fokán leggyakrab­ban követnek el a szülők : indokolatlan idegenkedéseket a polgári iskolákkal szemben, a modern irányú középiskolák elhanyagolását, a teljesen tehetség­telen vagy csak négy középiskolai osztály elvégzésére szánt gyermekek középiskolai taníttatásának erőszakolását. Folytatólag a negyedik középiskolai osztályt elvégző gyermekek megoszlását ismertette : a középiskolai tanulmá­nyaikat folytató, a szakiskolákba átlépő és a gyakorlati pályákon elhelyez­kedő fiúkról szólott, kiterjeszkedve azokra a szempontokra, amelyek szerint ennek a megoszlásnak történnie kellene s azokra a hibákra, amelyeket a szülők e szempontokat nem ismerve, vagy elhanyagolva elkövetnek. Végül a nyolcadik osztályból kikerülő ifjak pályaválasztásáról volt szó. Előadó is­mertette a különböző főiskolák viszonyait, a diplomás pályákon való elhe­lyezkedés lehetőségeit, végül — saját intézetünk végzett növendékei közül véve példákat — a gazdasági életben való elhelyezkedés lehetőségeit és előnyeit. Fábián Gyula június 1-én tartott felolvasása a művészeti tárgyak közép­iskolai oktatásáról szólott. A művelt embernek tiszta fogalmakkal kell bírnia a művészetekről. Ezért a középiskola a legáltalánosabban elterjedt művé­szetek tanításával elég kimerítően és alaposan foglalkozik s a szakképzésre s előkészít. Tantervünk kiterjed az irodalomra, amelynek tanítását az ifjúsági önképzőkör is támogatja; a művészeti rajzra, amelyet a történelem és az iodalom műtörténeti alapismeretekkel segít; végül az énekre, amely azon­­ban már csak kevés óraszámmal szerepel. Az instrumentális zene mint rend­­kvüli tárgy és a tánc az iskolai tanterv keretén kívül esnek. Ezeket és a­öbbi művészeteket a tanuló csak magántanfolyamokon sajátíthatja el s ezért ez a szülő részéről a leggondosabb figyelemre van szükség a tárgy meg­választása, a mester és a tanfolyam helyiségének kiszemelése, a környezet és a tanulási idő meghatározása stb. szempontjából. Szigorúan szem előtt ártandó az is, hogy valamelyik tanfolyam az iskolai tanulmányokra kedve­zőtlenül ne hasson. Meg kell keresni a helyes középutat, sőt szükség ese­­én a melléktárgyak tanításáról le is kell mondani. Dsida Ottó tanker. kir. főigazgató úr Ő méltósága március 11-től 17-ig végezte intézetünkben hivatalos látogatását. Az iskola erkölcsi, szellemi és ayagi életének minden mozzanatára kiterjedő tüzetes megfigyelés után ér­­ekezletre hívta össze a tanári testületet, közölte észrevételeit és gazdag­apasztalatokon, enciklopédikus tudáson alapuló tanácsait s örömének és­­ismerésének adott kifejezést a testület komoly, lelkiismeretes működéséért,­­ kötelességeknek nehéz viszonyok között is ideális felfogásáért és pontos eljesítéséért.

Next