Állami Faludi Ferenc gimnázium, Szombathely, 1935

Az iskola múltja. Iskolánk 1912 szeptemberében mint m. kir. állami »főreáliskola« nyílt meg párhuzamos első osztállyal, 80 tanulóval és az igazgatón kívül három tanárral. Évenként egy-egy magasabb osztály nyitásával 1919-ben lett tel­jessé. Első érettségi vizsgálatát 1920-ban tartotta. A második középiskolai törvény életbeléptetése (1924 ) után állami »reáliskola« ; 1930. szeptember 1-étől vette fel címébe Faludi Ferenc nevét. Szombathely megyei város kö­zönségének óhajára a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 1932. június havában elrendelte, hogy az 1932—33. tanévvel kezdődőleg reálgimnáziummá szerveztessék át. Az 1935—36. tanévtől kezdve fokozatosan gimnáziummá alakul. Az iskola Szombathely város egyik bérházában (Faludi Ferenc­ utca 6. sz.) nyílt meg . 18 év múlva, 1930. november 1-én költözött saját épületébe. Tankerületi kir. főigazgatóink : Városy Tivadar 1912—17; Dsida Ottó 1917—32; Mátrai Rudolf 1932—1935; Kemenes Illés 1935; dr. Liber Béla 1935— igazgató 1912 óta a jelenlegi. A mai tanári testületen kívül a következő tanárok működtek intéze­tünknél : Aczél János 1918—1920; Bakos István 1912—1920; Benedek Árpád 1912—1918; Dávid Ernő 1919—1923; Gaidenecker György 1912—1922; dr. Galambos Dezső 1917—1918; Grünwald Jenő 1918—1922; Halmos Miksa 1919. jan— aug.; Haszlinger József 1913—1918; Havas József 1920—1923; Hensch Artur 1914—1919; Illés Simon 1917—1919; dr. Jókay Zoltán 1929; dr. Kapossy János 1920—1922; dr. Kardeván Károly 1919—1929; Konrád Béla 1923—1924; dr. Lányi Ernő 1913—1919; Marczinkó Andor 1913—1916; Mátray Tibor 1932—1933; dr. Pável Ágoston 1926—1927; Poócza Géza 1927—1929; dr. Philipp Kálmán 1914—1919; Rosenthal Vilmos 1920—1922; dr. Rózsa Géza 1919—1920; Takó János 1916—1917; dr. Várady Imre 1919—1929. Összesen 26. Iskolánk volt hitoktatói: Asbóth Gyula ev., 1927—1929; Bachát István ev., 1916—17; Bélák Sándor ev., 1927; Benedikt Márk orth. izr., 1912—1919; Bíró Gyula ref., 1912—1915; Bódás János ref., 1929—1934; Bujáki Miklós ref., 1927—1929; Csempész János r. k., 1912—1913; Fischer Ignác orth. izr., 1919—1922; Gyarmathy Dénes ev., 1921—1922; dr. Horovitz József kongr. izr., 1916—1919; Horváth Lajos ev., 1918; dr. Király János r. k., 1918—1920­; Kiss János ev., 1912—1916; Kovács Elek ref., 1923—1927; Kovács István ev., 1922—1927; Magyar János r. k., 1915—1918; Murányi László r. k., 1919—1922; Nagy Ferenc ev., 1917—1918; és 1919—1921; Sokoray Miklós ev., 1927—1932; Somogyi Gyula ref., 1915—1917; Varga János r. k., 1913— 1918; Vikár Ödön ref., 1917—1919; Weiss Vilmos ev., 1918—1919; Zrínyi József r. k., 1918. Összesen 25.

Next