Állami Kanizsai Orsolya leánygimnázium, Szombathely, 1921

A SZOMBATHELYI M. KIR. ÁLLAMI leányközépiskola NEGYEDIK ÉRTESÍTŐJE AZ 1921—1922*IKI ISKOLAI ÉVRŐL. Közzéteszi: Dr. TUNNER KÁROLY igazgató. I. Stauffer Elma: Beszterczebánya — Fiume. E két állomáson zajlott le Stauffer Elma munkás életének legnagyobb része. Szombat­­helyre szinte már csak megpihenni jött, mert alig másfél éves működés után nyugalomba kényszerítették a körülmé­­nyek és a rideg paragrafusok. Stauffer Elmát nehéz is, könnyű is, egy rövid méltatás kereteibe beilleszteni. Nehéz, mert számtalan példával le­­hetne illusztrálni és bizonyítani rendkívüli rátermettségét, működésének páratlan sikereit, kartársainak és tanítványai­ nak kiváló egyéniségével szemben megnyilatkozott ragasz­­kodását és tiszteletét. Könnyű, mert röviden úgy jellemez* hetjük őt, mint az emberi lehetőség határáig tökéletes tanítót és nevelőt, mint a nemesért, szépért hevülő, az igazságot szinte fanatikusan kultiváló emberi lelket. A beszterczebányai felsőbb leányiskola tanártestülete, 25 évi együttműködés után, nehéz szívvel bocsátja el őt a maga köréből új állására. A városka társadalma szinte hi­­hetetlennek tartja, hogy „Elma néni“ végkép elhagyja azt a helyet, hol mindenki szerette és tisztelettel övezte körül. De neki családi körülményei folytán Fiuméba kell tá­­voznia, ahol azonban rövidesen otthonossá lesz, mert a fiu­­mei iskola testületé­t elsősorban a nagyműveltségű Babare Adél igazgató — egy-kettőre felismeri benne a ritka kvalitású tanárt és kiváló jellemű egyént. Sok megbecsülésben és elismerésben volt itt is része, sok tanítvány köszönte meg itt is utólag a vett jókat, amikor érettebb ésszel felismerte azokat. Sok könnyes szem kísérte, virágerdő borította a „transportvonat“-ba kapcsolt vasúti kocsit, melyben — Fiume megszállása folytán — ismét ván­­dorútra kellett kelnie. És megérkezett Szombathelyre. És nem bánta meg, hogy a sors idevezette élete hajóját. Amel­­lett, hogy barátai körében otthont talált, megadatott neki, hogy munkásságát kiváló vezetés alatt, harmonikus testület tiszta légkörében fejezhette be, amely testület a kölcsönös megbecsülés és rokonérzés alapján továbbra is magáénak vallja Stauffer Elmát, a jó tanárt és szeretett kartársat. K. G.

Next