Állami Kanizsai Orsolya leánygimnázium, Szombathely, 1923
Tandíjmentességben 53 tanulónk részesült. Kedvezményes tandíjat fizetett 89 tanuló. Az egészségi állapot az idén is kifogástalan volt. Haláleset nem fordult elő. Az őszi és tavaszi szemvizsgálatokat Dr. Hauser Pál isk. orvos végezte, ragályos szembeteget nem talált. Dr. Dános József kér. tisztiorvos május 13-án 8 tanulónkat újraoltotta. A nevelést az iskola — tisztes hagyományainak szellemében — legfontosabb feladatának tekintette. Szigorúan ügyeltünk arra, hogy vallási kötelességeiknek tanulóink mindig pontosan megfeleljenek. R. kath. tanulóink vasár- és ünnepnapokon a tanári kar felügyelete mellett istentiszteletre és exhortációra jártak a helybeli szent Ferencrendi szerzetesek templomába; az év folyamán négyszer végezték a szentgyónást és áldozást, ápr. 6—9-én pedig részt vettek a helybeli szent Domonkos apácazárda missziós lelkigyakorlatain; ugyanitt tartotta az ifj. Mária Kongregáció máj. 29-én avatási ünnepélyét. Fogadja mindkét nagyérdemű rend ezúton hálás köszönetünket azért a szíves előzékenységért, amellyel az Isten házát ifjúságunk rendelkezésére bocsátotta. Az Árpádházi boldog Margit védnöksége alatt álló ifj. Mária Kongregáció, Kóbor István hittanár vezetése mellett, kéthetenkint tartotta gyűléseit. Tagjainak száma 41 volt, tisztikara pedig a következőkép alakult meg: prefekta: Döbrentei Júlia VIII. o. 1., asszisztens: Süle Mária VIII. o. t., II. asszisztens: Rasztovich Mária VII. o. t., titkár: Varga Margit VIII. o. t., főkönyvtáros: Tóth Margit ViIi. o. t., pénztáros: Szemző Magda VII. o. t. A május 29-i avatóünnepélyen Dr. Tóth József pápai prelátus, kanonok 17 új tagot vett fel. A kongregáció könyvtára ez évben 204 munkával gyarapodott; a jelenlegi könyvtári állomány: 464 kötet. Ünnepélyeink sorát a nemzeti vértanúink emlékének szentelt okt. 6-i ünnepély nyitotta meg, melyen Döbrentei Júlia VIII. o. 1., az önképzőkör ifj. elnöke tartott beszédet; nov. 2-án részt vettünk a hősi halottak emlékünnepélyén a helybeli temetőben. Szépen sikerült színielőadásokkal kapcsolatos ünnepélyeket tartottunk még febr. 10-én Madách emlékére, márc. 15-én és a Stefánia és Faluszövetség érdekében ápr. 27-én; az elsőn Bakos István, a másodikon Dr.