Szövetkezeti Élet, 1969 (9. évfolyam, 1-5. szám)

1969-02-01 / 2. szám

1969. február SZÖVETKEZETI ÉLET S0 éve történt Badics Sándor inftio,­­­eket a sorokat írom. Badics bácsi már nem él. Utolsó beszélgetésünkkor — decemberben még vi­dám, életerős, látszólag egész­­séges volt Aztán hirtelen jött a rosszullét, a fáradt, öreg szív, ami egész életen át a mozgalomért dobogott, fel­mondta a szolgálatot. Az orvosok megpróbáltak „ellenszegülni” a parancsnak, de hiába. A szív nem enge­delmeskedett, és örök pihe­nőre tért. Megismerkedésünk és egy­ben utolsó találkozásunk nap­ján feleségével együtt igen kedvesen, vidáman fogadott Érkezésemet már várták­, nem volt meglepetés, mégis gyermekies örömmel köszön­töttek. Mindjárt a jó meleg szo­bába tessékeltek. Nem kellett sokat kérdezni. A múlt em­lékei először apránként, ren­dezetlenül törtek fel, majd szép sorjában mesélni kezd­tek. Mind a ketten meséltek, hiszen a nehéz gyötrelmes éveket együtt élték le, jóban rosszban kitartottak egymás mellett Badics Sándor a századfor­duló után született 3 évvel. Gyermek volt még az első vi­lágháború kitörésekor még­is dolgoznia kellett, hogy a családjának segítsen a meg­­élhetésben. Az 1917—18-as években a salgótarjáni gyár­ban dolgozott Itt az idősebb munkatársak hamarosan be­szervezték a fiatal gyereket az illegális mozgalomba. Mint ifjúmunkásnak az volt a feladata, hogy a röplapo­kat széthordja­ különböző titkos helyre és a titkos üze­neteket továbbítsa. A „Virág” fedőnevet kapta az illegális mozgalomban. A sztrájkok­, tüntetések ebben az időben szinte min­­dennaposak voltak, és a fia­tal Radics Sándor is szinte valamennyiben részt vett. Mintha nem is 50 éve tör­tént volna, még találkozá­sunkkor is úgy el tudta me­sélni azt az emlékezetes 1918- as őszi napot, amikor a fő­térre vonultak, és ott egy ácsolt emelvényről Kun Béla szólt a munkásokhoz. Lenin­ről, a Szovjetunióról, Ma­gyarország jobb jövőjéről be­szélt a hallgatóságnak. Ek­kor már tudták, érezték, hogy 1819 tavasza, csodálatos ta­vasz lesz. Végre elérkezett a forron­gó tavasz. Kikiáltották a Ta­nácsköztársaságot győzött a néphatalom, amelynek első intézkedései mind a munká­sok, parasztok jólétét szolgál­ta. A salgótarjáni munkások, forradalmárok azonban rá­jöttek arra, hogy a fiatal ál­lamnak nagyon sok külső­­belső ellensége van. Bizton­ságban csak akkor lehetnek, hogyha fegyver van a kezük­ben városuk megvédésére. Salgótarján védelmére megszervezték a munkásez­redet. Badics Sándor mint te­­lefontista, majd pedig mint „parancsvivő” teljesített szol­gálatot. Büszkén emlékezett rá Ba­dics bácsi, hogy Stromfeld Aurélnak is ő vitt üzenetet, jelentést. A Tanácsköztársaság buká­sa után a vöröskatonák, a forradalmár munkások, a pártvezetők bujdosni voltak kénytelenek. A megtorlás elől mindenki menekült ki hová tudott. Kun Bélának is menekülnie kellett. Mikor Salgótarjánba érke­zett, hogy útját biztosítsák, Badics Sándort is beszervez­ték. Ő figyelte az utcákat, és azokat a titkos helyeket, aho­vá később befért Kun Béla, nehogy árulók kezébe jusson a pártvezető. Kun Béla szökése sikerült, Badics Sándor pedig hiá­ba volt fiatal neki sem volt maradása. 1920 februárjában letartóztatták és Pestre vit­ték Börtönbe vetették, val­latták, kínozták. Több mint kilenc hónapig volt börtön­ben, és csak édesapjának a közbenjárására, mint fiatal­­­­korút sikerült kiszabadítani. Salgótarjánba azonban nem­­ mehetett vissza. Balatonvilá­­­­gosra, egyik rokonukhoz ment, majd később Nemes­­szalókon telepedett le, ahol egész haláláig lakott. Itt is nősült meg, a II. világhábo­rú előtti nehéz éveket, és a nyilas korszakot is itt szen­vedte végig. 1923-ban belépett a szoci­áldemokrata pártba, és a párttal való kapcsolata nem szűnt meg egy percig sem. Emiatt elég sok összetűzése volt a csendőrséggel, később a nyilasokkal. Többször is volt náluk ház­kutatás, és nem egyszer le­tartóztatták. A felszabadulás 1945. falujában érte. Április­ban, amikor a szovjet kato­nák felszabadították faluját, elkezdte szervezni a kommu­nista pártot, amelynek halá­láig hűséges tagja volt. Hos­szú évekig, mint párt­­titkár tevékenykedett 1956- ban pedig amikor az ellen­forradalmárokat leverték is­mét az elsők között szervezte újjá a pártot. Fegyvert is kért és kapott is 1957 tavaszán, közel egy évig a munkásőrség tagja is volt. A földművesszövetkezetnek alapítótagja volt, amelyben később több évig igazgatósá­gi, majd felügyelőbizottsági tagként tevékenykedett 1959-ben a Tanácsköztár­saság kikiáltásának 40 éves évfordulójára megkapta a Tanácsköztársaság Emlékér­met Badics Sándor bácsi halá­lával hosszú küzdelmes mun­kás­élet fejeződött be. Na­gyon fiatalon, szinte gyerek­ként kapcsolódott be a mun­kásmozgalomba, de ez nem gyerekes fellángolás, veszély­­keresés volt, hanem egy egész életét szentelte ennek az életnek. Vállalva a félév­század alatt a munkát, a ve­szélyt, a harcot mikor mit kívánt tőle a párt. Nagyon szerette volna megérni a félévszázados év­fordulót, titokban úgy ter­vezte, hogy Salgótarjánba megy, és a volt munkástár­saival, harcostársaival fel­idézi annak a csodálatos ta­vasznak az emlékét. Terve nem sikerült a ha­lál közbeszólt. De bizonyos vagyok benne, hogy volt har­costársai, kommunista bará­tai március 21-én nem csak a dicső 133 napról fognak meg­emlékezni, hanem volt baj­­társukról, harcostársukról is. Sashalmi János Egyedül él egy szép nagy házban Gógánfán, a Fő ut­cán. Gyermekei — igaz már azok legtöbbje is nagypapa — szétszóródtak az ország­ban. Ki Pesten vasutas, vagy gépkocsivezető, ki meg az or­szág túlsó részében lakik. Csak egy fia lakik Gógán­­fán, de az is nyugdíjban van már. Ők gondoskodnak az idős 83 éves Sashalmi bácsi­ról, főznek, mosnak rá. Negyedik éve él egyedül, akkor halt meg a felesége. Sashalmi bácsit is azért kerestem fel, mert öreg vete­rán, aki részt vett 1919-ben a Tanácsköztársaság kikiál­tásának dicső napjaiban. A kikiáltás után a falu ügyeit intézte. Direktóriumi tag volt, belépett a kommunista pártba, ahol mint gazdasági felelős tevékenykedett . Külley földbirtokost is „ők látogatták” meg, ők merték „zavarni birtokán”. A földesurat elzavarták bir­tokáról, az ott lévő fegyve­­­­reket elvették és szétosztot­­­­ták maguk között. A bajuszos, kékszer­­ű vete­rán még most, is büszkén gondol vissza azokra a na­pokra, amikor ha rövid időre is de ők kormányozták a fa­lut „... A földbirtokos, hogy "«íg volt ijedje, mikor be­­k­­*itünk hozzá” — emlék­szik vissza Sashalmi bácsi huncut mosollyal. Ha egy pár nappal később is, de ide is bevonultak a csendőrök a Tanácsköztársa­ság bukása után. A veréssel vallatással itt sem szűköl­­ködtek. Akinek egy kis köze is volt a Tanácsköztársaság, hoz azt mind összefogdos­­ták, bevitték a tanácsházára és nagyon megverték. Vallat­ták őket. Amikor meg kien­gedték, abban sem volt sok köszönet. Hiába volt a csa­lád a sok gyerek, munkát nem kaptak. Badacsonytomajra, meg Keszthelyre is elment, hogy akármilyen munkát, csak va­lamilyet kapjon. Még a kő­fejtőkhöz sem volt jó a kom­munista munkás. Nehéz évek következtek. A család éhezett, éppenhogy tengődött A sok éhes száj kenyeret követelt — de sok­szor még az sem volt Lassan az évek múlásával egy kicsit feledték a „bűnét”. A későbbiekben, ha nehezen is, de valahogy már csak ta­lált magának munkát és tu­dott a családnak enni adni. A felszabaduláskor, mikor a szovjet katonák bejöttek a falujukban tolmácsként mű­ködött Még az első világhá­ború után, mikor több évig volt orosz hadifogságban, jól megtanult oroszul. Ezt most hasznosítani tudta. . A faluban mindenki tisz­teli, szereti. Itt élte le életét, a Tanácsköztársaság rövid ideje alatt is itt tevékeny­kedett, majd utána innen kellett „elbújdosni” munkát keresni. Sashalmi bácsi ma is ab­ban a házban él, ahol 83 év­vel ezelőtt született. Köztiszteletben álló idős bácsi. Az fmsz-nek alapító tagja, és a tsz-nek még ma is aktív munkása. Ma is el­­jár a tsz-be dolgozni, mert mint mondja, nem szeret tét­lenül ülni. Nem zárkózik el a világtól, emberek között szeret élni. Mindig érdekelte őt az emberek. — a falu sorsa. Kovács Józsefné ----------------------------------­ 3 Megvalósulnak a tervek Nagyvázsonyban Ö­t község ellátásáról, a felvásárlásról, az igények sokoldalú kielégítéséről gondoskodik a Nagyvázsony és Vidé­ke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. El­nöke Győrffy László, és bizony nem kis gondja van a 3500 lakos ellátásával. Ezt 12 kiskereskedelmi és 8 vendéglátó egység biz­tosítja. Az csak természetes, hogy a nagyvázsonyi szövetkezet elsőrendű feladatának tartja az idegenforgalom szolgálatát. Nagyvázsony fel­kapott hely lett az utóbbi években és a ven­dégek fogadásáról, ellátásáról a szövetkezet­nek is gondoskodni kell. Ezt igen jól szolgál­ják az egyre fejlődő korszerűsödő vendéglátó egységek. Mégis először arról kell beszélni, hogy a feladatok gyorsabb, pontosabb megoldása ér­dekében megfelelő kapcsolatot alakítottak ki a szövetkezet és az idegenforgalom között. Például Csányi István, a felügyelő bizottság elnöke az idegenforgalomnál dolgozik. Nemes Lászlóné viszont tagja az igazgatóságnak és a nagyvázsonyi idegenforgalmi kirendeltség vezetője, így azután a szövetkezet is, a ki­­rendeltség is időben és első kézből értesül egymás határozatairól, a végrehajtás módjai­­ról A nagyvázsonyi lovasjátékok minden év­ben több ezer vendéget, köztük sok külföldit vonz. Eddig a néhány napon át a falut „meg­szállva” tartó 6000-nél is több vendég ellátá­sáról nemcsak a szövetkezet, hanem „idegen” vállalatok is gondoskodtak. Ebben az évben — amikor egyéves szünet után — ismét meg­rendezik a nagyvázsonyi lovas játékokat, a szövetkezet arra törekszik, hogy saját erő­vel, egyedül és közmegelégedésre biztosítsa a kiskereskedelmi és vendéglátó igények kielé­gítését. Az első negyedév tervei között szerepel a Kinizsi Várvendéglő újbóli megnyitása, a presszós kisvendéglő kialakítása a falu köz­pontjában. A várvendéglő február közepétől fogadja a már hagyományos tűzoltó tanfo­lyamok majd áprilistól a turisták, a vendé­gek rendelkezésére áll. A vendégek (a tűz­oltók is) elégedettek a szövetkezeti konyha által biztosított ellátással. Szívesen veszik igénybe, mert itt olcsón és bőségesen tudnak étkezni. A szezonra megnyílik a nagyvázsonyi kas­télyszálló. Itt többnyire külföldiek kapnak szállást, olyan vendégek, akik nem táskából, nem élelmiszerboltból étkeznek, hanem reg­gel, délben és este is igénylik az éttermi ki­szolgálást. A jelenlegi elképzelés, a tervbe vett megoldás egyáltalán nem szolgálja a magas szintű idegenforgalmat. Úgy tervezik ugyanis, hogy a várvendéglőből hordják az ételt a szállóhoz. Más megoldás is kínálkozik. A fogyasztási szövetkezet a pulai útelága­zásnál telket vásárolt, azonban az építkezés legalább egymillió forintot igényel. Sokkal olcsóbb megoldásnak kínálkozik a kastély­­szálló mellett lévő, az erdészethez tartozó egyemeletes épületben vendéglő-étterem ki­alakítása. A baj csupán az, hogy az üresen álló helyiségeket — reméljük csak egyelőre — az erdészet nem hajlandó átadni ilyen cé­lokra. Győrffy László, a szövetkezet igazgatósági elnöke szerint — s ez valóban logikus gon­dolat — a nagyvázsonyi idegenforgalmi igé­nyek kielégítése, a vendégek fogadása, ellá­tása, elszállásolása nem csupán a fogyasztási szövetkezet feladata, gondja. Éppen ezért joggal elvárhatják, hogy tartalmas és köz­hasznú — nem kevésbé közérdekű — tervei­ket sokoldalúan támogassák, megvalósításu­kat elősegítsék.­nnál is inkább, mert az elképzelések szerint a jövőben nemcsak a lovas­játékok vonzzák Nagyvázsonyba a külföldi és hazai turistákat, hanem a lovas­túrák, a rendszeres postakocsijára­, a­­ megva­lósításra kerülő postamúzeum. — Szövetkezetünk mindezt már figyelem­be vette az idei és a következő esztendők fejlesztési terveinek összeállításánál — mondta Győrffy László, az igazgatóság el­nöke, majd hozzátette — szeretnénk, ha jól szolgálhatnánk tevékenységünkkel elsősor­ban a helyi lakosság ellátását, de vele pár­huzamosan az idegenforgalmi igények kielé­gítését is. Gárd­onyi Béla A Győrffy László, a szövetkezet elnöke (Fotó: Péterfay) Színjátszó napok Szarvason A SZÖ­VOSZ, a Békés me­gyei MÉSZÖV és megyei ta­nács szervezésében ebben az évben is megrendezésre ke­rülnek a Justh Zsigmond or­szágos szövetkezeti színjátszó napok Szarvason. Megyénkből a Sümegi Fo­gyasztási Szövetkezet szín­játszói vesznek részt a fesz­tiválon. Két egyfelvonásos színdarab bemutatásával, a Lev Mitrofanov: „Majd én mindent elintézek” és a Lev Szinyelnyikov: „Hazatérés” című darabokkal készülnek a sümegiek. Táncegyüttesek bemutatója Budapesten Mint már korábban hírt adtunk róla, a SZÖVOSZ a múlt év augusztusában rendezte Tatán a fogyasztási szövetkezetek néptáncegyütteseinek II. országos találkozóját. A táncfesztiválon három együttes vezetője kapott peda­gógiai, egy pedig koreográfiai díjat. Megyénkből Jeneyné Varga Mária a berhidai szövetke­zet tánccsoport vezetője is pedagógiai díjat nyert. Január végén a Népművelési Intézet Budapestre, a Fő­városi Művelődési házba, a táncosok bemutató színpadára hívta meg a négy együttest, közöttük a berhidaiakat is. A bemutató — melyben a berhidai, a cigándi, a kistere­­nyei és a szekszárdi smsz-ek tánccsoportjai léptek fel — jól sikerült. A főként szakemberekből álló közönség tetszéssel fogadta a táncegyüttesek bemutató műsorát. A műsort szakmai megbeszélés követte. Országos tekin­télyű szakemberek adtak tanácsot az együttesek további munkájához, elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a szö­vetkezeti mozgalom által nyújtott támogatásért, segítségért. Már a bemutatkozáskor a szívére ölelt Pettendi Gyula bácsi! Széles jókedvvel, ára­dó barátsággal fogadott és nyomban birodalmába invi­tált: — Nézelődj, válogass, gyö­nyörködj! Mesevilág a szobája. Telis­tele az elmélyült gyűjtés megannyi értékes trófeájá­val. Korsók, porcelánok. Re­mekmívű pásztorbotok, a né­pi faragóművészet megka­­póan szép példányai. Ahány darab, annyi féle. Egyik szebb, mint a másik! Külön élményt kínálnak ritkabecsü könyvei: Petőfi Sándor fordítása angolból Címe: Robin Hood. Kelt­­­844-ben. Széchenyi 1837-es köny­ve az igaz hazafiságról. Így sor németnyelvű törté­­nelmi munka. Aztán itt lát­hattam Erkel Ferenc Liszt­hez ín Rákóczi indulójának egy kottalapját! Aki csak egy kicsit is jó­­tékony a régmúlt idők be­szédes relikviái iránt, itt be­efeledkezhet a szemlélődés­­re, hallgathatója a mindig vi­tám, bő kedvű Gyula bácsi zakszerű magyarázatait. Valamennyi darabról nagy­zeretettel szól. Nem csoda, törökért, vadászkésekért ren­geteg időt, energiát áldozott, a kevéske nyugdíjból pedig sokszor éppen az utolsó száz­­forintost is... Ez egyfajta olyan nemes szenvedély, amely a szép gyarapításában, az olthatat­­lan tudásszomj kielégítésé­ben éli ki magát. Képek a falakon, a vitri­nek roskadásig teltek zenélő órákkal, kulacsokkal, csuto­rákkal és művészien fara­gott, nehéz tajtékpipákkal. a legérdekesebb darabja: gyökérpipa hosszú meggyfa­száron, úgy formálva, hogy az De Gaulle tökéletes kari­katúrája. Meghökkentően jó, virtuóz munka. Mutatott aztán még sok mindent: tomahawkot, babi­loni márványszobrocskát, ős­időkből származó kőbaltát és évszázadosnál is régebbi el­térőt. Szobája múzeum, rövid lá­togatás ide nem elég. — Már nemegyszer elhalá­—í­rt w, Oz­, r* í L bé semmi után nem kutatok, elég volt a gyűjtésből... — mondja. Am huncut moso­lyából kiolvasom, eleddig va­lahány fogadalmát megszeg­te. És fáradhatatlanul ku­tatja régmúlt korok, elpor­zott századok emlékeit, így pihen Pettendi Gyula bátyánk. Délelőttönként a füredi fogyasztási szövetke­zet dekorációs részlegénél hasznosítja magát. Tervez, fest, ír s elvégzi mindazt, amit a szövetkezet kereske­delmi propagandája kíván. S nyugdíjas korára ebben ugyanannyi szépséget talál, mint az oly sok élményt adó gyűjtögetésben. Albrecht Sándor Aki megszegi fogadalmát

Next