Szövetkezeti Értesítő, 1920 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-07 / 32. szám
XII. évfolyam SZÖVETKEZETI ÉRTESÍTŐ 8. oldal vannak Az újságírók ezt vetikezetének fejlesztése körül — amely tudvalévően az Általános Fogyasztási Szövetkezet kezeléseiben van — s értékes munkatársat veszített benne szövetkezetünk is. Az új lisztárat. Hivatalos ármegállapítás szerint a lisztárak július 29, illetőleg augusztus 1. óta a jegyhez kötött forgalomban a következőkép alakulnak: Amerikai Import fehérliszt 19.— (ezelőtt 10.70) Kenyérliszt, rozsliszt, árpaliszt vagy tengeriliszt — 5.— ( IS.—) Búzadara Budapesten----20.50 ( „14.70) Nullásliszt (tésztaliszt) —ill.— Főzőliszt--------------------i 13.60 Hozzá papírzacskó per kgr. —.40 ( „ —.20) Alkalmazottainkat utasította az igazgatóság, hogy ha a tag a liszthez edényt vagy zacskót visz, a zacskó árát ne számítsák föl. A kenyér ára is emelkedett. Egy 1 kiló barna kenyér ára 5 korona, egy kiló kevert (félbarna) kenyér ára 13 korona lett. (Eddig 3.50, illetőleg 8.50 volt.) A zsemlye. Hej, de régen volt, mikor még úgy szólt a nóta, hogy: .,Kerek ez a zsemlye, nem fér a zsebembe!“ Hegen volt, talán igaz sem volt. Legalább az én kisleányom nem tudja elképzelni, hogy valaha olyan nagy is lehetett a zsemlye, hogy bele sem fért a zsebbe. Hátha még azt tudná, hogy nyolcat adtak belőle egy hatosért és egy napi keresetemért akár kétszáz zsemlyét is vehettem volna. Ma két korona egy darab és nem is olyan nagy. De legalább elég sápadt — mondaná a ч pék, ha egyszer kivételesen meg tudná mondani az igazat. Hát bizony rossz világot élünk. A barna kenyér drága és rossz, a félbarna, amit fehérnek neveznek, még drágább és még rosszabb és a szegény embernek csak az az egyetlen vigasza lehet, hogy se jeggyel, ae pénzzel nem bírja már, nemhogy jóllakni tudna belőle. A zsemlye hát a mindennapi eledele, mert azt jegy nélkül adják. Az, hogy ha zsemlyét eszik, húsra nem tellik, úgy látszik, már nem is csodálatos előtte. Mindent meg lehet szokni, még azt is, hogy az Átvizsgáló Bizottság bölcsessége zsemlyével akarja jóllakatni, akinek nincsen kenyere. Hiszen csak nem azért tették a fogyasztók nyakára, hogy annak a megélhetéséről is gondoskodjék. Egy vigaszunk van azonban nekünk, szegény fővárosiaknak. A vidéken sem megy jobban. Egyik legnagyobb vidéki városunk Árvizsgáló Bizottságának az elnöke, egy volt táblabiró — mint nekünk írják —, háziúr lévén..000 koronáról 7000 koronára emelte egyik lakójának, egy tk.vegyasszonynak a házbérét. Elképzelhető, mennyire védi a derék táblabiró a gondjaira bízott fogyasztóközönség érdekeit. Persze: újsütetű purifikátor a bíró úr a politikai életben és semmivel sem különb pénzügyigazgató barátjánál, aki nővére kezére játszotta át a nagy trafikot. A zsemlye persze ott sem olcsóbb, mint Budapesten, csak még kisebb és még rosszabb. A társadalom oszlopai. A „Székesfehérvári Iriss Utcáig“-ban olvassuk. A vármegyei közigazgatási bizottsági ülésen a pénzügyigazgató bejelentette, hogy akincstári tartozások öszszege, illetve az adóhátralék 2.908.000 ¥-t tesz ki. Megállapítja azt, hogy a földmíves nép éppen most, amikor a régi alapon kivetett adója éppen nincs arányban nagy jövedelmével, egyáltalán nem akar adót fizetni. A vármegyének 28 községe valóságos passzív rezisztenciát tanúsít az adófizetés tekintetében. A bizottság elhatározta, hogy az idevonatkozó miniszteri rendelet értelmében a legnagyobb szigorral, állami végrehajtók útján fogja az adókat betmjtani. SZERVEZÉS. A Bizottsági Tanács legutóbbi ülését augusztus 2-án tartotta központi irodahelyiségünkben. Az ülés lefolyását a következőkben ismertetjük: Az ülést Mulasits Géza igazgató tagtárs nyitotta meg. Fölkéri a megjelenteket, hogy felszólalásaikban a napirendhez tartva magukat, igyekezzenek a tárgyalás színvonalát méltó módon föntartani. Az előadó dr. Kalmár tagtárs terjeszti ezután az igazgatóság jelentését. Elmondja, hogy, az igazgatóság eljárt a liszt- és gabonaellátás biztosítása érdekében a közélelmezési miniszternél, akitől ígéretet kaptunk arra, hogy engedélyt ad a gabonafölhozatalra. Amint a közélelmezési miniszter írásos beleegyezését megkapjuk, jegyzésre hívjuk föl tagtársainkat és e célból igénybe veszi a szövetkezet a bizottsági tagok agilitását is. Ismerteti az előadó az alapszabálymódosítás ügyét, amely nélkül a küldöttközgyűlést nem tarthatjuk meg. Az egész dolog a pénzügyminisztérium döntésén múlik, amely döntés azonban remélhetően rövidesen az általunk előterjesztett beadvány értelmében fog megtörténni. Schutz, Nagy György, Szabó Nándor, Frisch, Hoduska, Nittmann, Schön, Nagy Sándor, Weisz, Végh tartársak fölszólalása után Hotter igazgató tagtárs ad fölvilágosítást a liszt árának bekövetkezett fölemeléséről. Megemeíi, hogy aszövetkezet a június 28-án kiutalt lisztre 29-én már megfizette az árkülönbözetet. A hivatalos rendelet szerint a liszt árát július 29-én föl kellett emelni. A beszerzendő liszt ügyét még azért nem lehet eldönteni, mert bizonytalan, hogy a szabad forgalomba kerülő liszt minősége és áru milyen lesz Utána dr. Kalmár fölhívja a Bizottsági Taács figyelmét a szövetkezet takarékosztályára. El kell követnünk mindent, hogy tagtársaink megtakarított pénzüket a szövetkezetnél helyezzék el. Kívánatos a tagok kellő fölvilágosítása céljából a Szövetkezeti Értesítő terjesztése. Példákkal igazolja, hogy ahol az Értesítőből nagyobb példányszám fogy el, nagyobb rend van, kevesebb a panasz és szebb a forgalmi eredmény. A tárgyhoz hozzászóltak: Schatz, Frisch, Wottawa, Lackenbach, Bóna Sándorné, Schorl Vilmos, Ziegler, Haluska, Weisz, Révész tagtársaik. Értékes és érdekes okfejtésünkinek remélhetően hamarosan látni fogjuk a hatását. Élénk tetszéssel fogadta a tanácsülés Malacsits tagtárs ama bejelentését, hogy a Szakszervezeti Tanács legközelebb meginduló egyik nagyfontosságú előadássorozatán a szövetkezeti mozgalom történetének külön szakot nyit. Több frisebb ügy letárgyalása után este 9 órakor ért véget a tanácskozás. A Bizottsági Tanács határozata alapján a rákospalotai 15. számú fiók üzletkerületi bizottságának mandátuma megszűnt. Az igazgatósági ennek folytán e hó 14-ére taggyűlést fog egybehívni, amelynek egyetlen napirendje új üzleti kerületi bizottság választása lesz. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet új telefonszámai a következők: József 48—61, József 48—42, József 26—51, József 8—82, József 75—70, József 75—11.