Szovjet Irodalom, 1976. január-március (2. évfolyam, 1-3. szám)
1976 / 2. szám
hoz vezetett, amelyek a kémia saját szülöttei voltak, hiszen a természetben nem fordultak elő analogonjai. És Fokin az e területen végzett munkának szentelte egész további tevékenységét. 1958-ban Alekszandr Fokin, aki még mindig hűséges volt a „témájához”, megvédte nagydoktori disszertációját. Hamarosan egyetemi tanár lett, önálló tanszéket kapott, és kinevezték műszaki tábornoknak. Az új szovjet formáció tábornoka lett, a tudományos értelmiség képviselője a hadseregben, olyan ember, aki képes megbirkózni a tudományos-technikai forradalom időszakában életre kelt bonyolult problémákkal. Láttam Fokint a Vörös téren tartott díszszemlén — még mindig ugyanolyan magas, tekintélyt parancsoló volt, a mellé teli katonai kitüntetésekkel. De a laboratóriumban is láttam, hófehér köpenyben, amint plexi szemvédővel az arcán szigorúan és összeszedetten kíséri figyelemmel a kísérletet. Fokinra jellemző volt, hogy teljes valóját alárendelje az elképzelésének s arra indítsa az embereket, hogy higgyenek benne, az erejében. Valószínű, hogy éppen ezért csoportosult és csoportosul körülötte mindig is a tehetséges, a kémiába szerelmes ifjú nemzedék. A tehetséges fiatal tudósok és gyakorlati szakemberek egész pléiadeját készítette föl, akik jelenleg a kémia különböző területein dolgoznak. Fokin professzor egy kémiai laboratóriumot szervezett a Szovjet Tudományos Akadémia szibériai tagozatán, amely a színesfémek kivonását tanulmányozta. Fokint 1968-ban a Tudományos Akadémia levelező tagjává választották és továbbra is a szerves fluorvegyületekkel foglalkozott. Kutatásainak nagy tudományos és gyakorlati jelentősége van a modern technikában alkalmazható új kémiai anyagok létrehozása szempontjából; ezeket a kutatásokat az iparban is felhasználják. 1971-ben Fokin a Szovjet Tudományos Akadémia tudományos titkárhelyettese lett. 1974 őszén egyhangúan a Szovjet Tudományos Akadémia tényleges tagjává választották. Fokinnak nem csupán az sikerült, hogy szerencsésen összekapcsolja tanári, tudományos-kutatói, vezetői-szervezői funkcióit, hogy sok könyvet, brosúrát és cikket írjon, hanem a társadalmi-politikai életben is aktívan részt vesz: a vegyi elhárítással foglalkozó akadémia pártbizottságának tagjává választották, a Znanyije társulat lektora, a Felsőoktatási Minisztérium Felsőfokú Igazoló Bizottságának tagjaként is dolgozik s részt vesz a különféle nemzetközi tudóstalálkozásokon, amelyek a lefegyverezésért harcolnak. Arra is talál időt, hogy megnézzen egy új színházi bemutatót, részt vegyen egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján, vagy nagy mesterek hangversenyén s hogy elolvasson egy érdekes könyvet. Fokinnak számtalanszor alkalma nyílt arra, hogy külföldre utazzék s nemzetközi fórumokon képviselje a szovjet kémiát — az USA-ban, Olaszországban és a baráti szocialista országokban is. S bár a világnak már igen sok fővárosában járt, Fokin mégis azt bizonygatja, hogy Moszkva után Budapest áll a legközelebb a szívéhez. Mindig örömteli eseménynek tartja, ha szolgálati vagy más ügyben Magyarországra kell utaznia. Többek között Magyarországon lehetett 1965 áprilisában, Magyarország felszabadulásának huszadik évfordulóján. Alekszandr Fokin a veteránok egy nagy csoportjával érkezett meg Budapestre, s itt találkozott Vaszilij Golovcovval. Természetes, hogy a szovjet tábornoknak s a tőzsgyökeres szovjet munkásnak az volt az első dolga, hogy fölmentek a Gellérthegyre, a Szabadság emlékműhöz, amelynek létrejöttéhez oly sok emlék fűzte őket. „Örömmel láttam — idézte föl később Fokin —, hogy veszik körül Vaszilijt az újságírók, a főváros lakói, a fiatalok, s hogy mesél nekik a Budapestért vívott harc hősies napjairól, azután pedig arról, hogyan teljesítette „különleges feladatát” Stróbl műtermében.” Magától értetődik, hogy Fokin és Golov